ZENÉSZEK EGYMÁS KÖZT...

Átmegyek egyik haveromhoz, akivel együtt zenéltünk a fényes időkben és beszélgetünk. Közben, előhúz egy üveg pálinkát és csak úgy natúrba, odatolja a számhoz.
- Húzd meg!
- Elkényeztetsz! - vigyorgok
- Amúgy, busszal vagyok ..
- Az jó!-tesz le az asztalra két kupicát és teleönti.
Nagyszerű zenész volt, azaz még mindig az, csak egyre kevesebb a fellépés-a baseva.
Nincs pénze az embereknek vendéglőbe járni, nem tud a tulaj fizetni a zenésznek - az meg, éhezik. Csendesen, büszkén, nem meghajolva -éhen hal... Valamikor jobb idők jártak rá, éjszakai bárokban zenélt, tombolt a nép a muzsikájára, keresték a kegyét. Eljárt nyugatra is zenélni. Aztán eljött az ügyeletes Messiás, aki adót, adóra emelt és a muzsikusokat kiszorították a vendéglátásból. Már csak az maradt fenn, akinek saját étterme van, vagy olyan polcra küzdötte fel magát, ahol meg van a lelkes tábora, aki a bulijaira eljár.
- Nézd meg mit eszem!- mutat a fazékra, ahonnan csirke lábak merednek, felfelé nyújtott karmokkal Egy tenyérjós kiolvashatná a jövőjét a csirkének, bár azt hiszem ebben az állapotban, már mindegy neki. Elővesz két nagyobb poharat, alaposan megdörzsöli konyharuhával, aztán egyiket elém rakja, a kísérő sörnek.
- Kaptam, két dobozzal a szomszédtól -dicsekedik - segítettem neki a lakást átrendezni. .
- Más dolgom sincs így nyugdíjasan - rándul meg az arca. A felesége régen elhagyta, nem bírta az állandó egyedüllétet éjszaka, hát lecserélte az embert, egy fiatalabbra, az állandóan vele aludt - meg hát, Vasműs dolgozó volt, azoknak jó a nyugdíja...állami!
- Nekem meg -keseredik meg
- Huszonnyolcezer,de az tisztán! - hunyorít a szeme sarkából
- Mit kezdjek vele? -legyint.
- Van még néhány hangszerem, azokat árulom, amit még németből hoztam, mikor kint játszottam. Aztán, onnan is kapok valamit, de az, arra sem elég, hogy néha-néha, isten igazából leigyam magam.
- Azért próbálkozzunk!- önt a pohárba és feldobja a garatra. Tartja még a kezében és alaposan nézi a pohár fenekét. Valamit biztosan láthatott benne, mert rekedtes hangon töri meg a csendet.
- Emlékszel még az Ibolyára - kerül elő a nő.
- Tudod, az a nagy mellű, jó seggű - láttatja velem,.
- Az igen, azt kellett volna elvennem-réved el a távolba ..
- Ibolya most biztosan boldog gondolom, mert hiába volt beindulva a zenészekre, csak kihasználtuk.
- Tudod ki a férje? - dobja fel a labdát - a Fő-fő doki! -.és mond egy nevet, amire bólogatok-bár nem tudom kiről van szó.
- Az aztán, tolja alá a lóvét - irigykedik.
- Tőlem is kapott volna eleget! -derül a néhai csődőrségén
- De most már, kidőlt keresztfának, nem köszön senki! - megy át keserűbe.
Sóhajt egyet, tölt a poharainkba, aztán még egyet. Hallgatunk, közben szépen, lassan benyomunk.


A képet, a Fotky&Foto-tól kölcsönöztem.Köszönöm!