Ez egy kicsit hosszúra sikeredett...
Egyszer még a nagy havak idején, amikor még a kutya is farral visszafelé közlekedett mikor havat látott, elmentünk Fiadra antennát szerelni. Nos Fiad nem a térkép széle ,de jól beköltözött a somogyi dombság belsejébe, történetesen Igal mellé. Hogy ő vágyott-e ránk, nem tudom, de mi erősen akartunk odajutni, mert fizették az utat és a munkára is beígértek valamicskét, ami után a képzeletünkben ott gőzölgött Igal remek termálja. Ez volt, amit a munka után beterveztünk. Az Opelem remek állapotban volt, előző nap hoztam el a szerelőtől , a nap hét-ágra sütött és mi a decemberi ragyogásban, széles mosollyal koptattuk a gumikat Fiad felé... Olyan 110 kilométer lehetett Újvároshoz...dolgoztunk eleget az évben, azt a kis munkadíjat eldorbézoljuk majd-gondoltam....Aztán úgy Bonnya-puszta előtt, vagy kétszáz méterrel csattanás és ott álltunk az út közepén, leblokkolva... Miután az összes varázsszót megejtettük és nem fogott a vudu sem, elkezdtük tolni a verdát a bonnyai kocsma elé, csak úgy biztonsági okokból. No, az első húsz méter után, lecsapott ránk a somogyi rettenetes!...Olyan hóvihar kerekedett, amiről még öregapám is csak nagy társaságban, fél üveg szilvórium után mert volna elmesélni... Szemünk-szánk tele lett hóval, ami vízszintesen vágott az arcunkba . Bejutva a kocsma , vagy bolt elé, mindjárt melegedni akartunk, ami azért is aktuális volt, mert mi, edző-cipőben, pulóverben, egy kis mellénykében legénykedtünk . Telefonáltunk a megrendelőnknek, hogy baj van, mert az autó, nem akar a hegyre felmenni. A gazda asszonya - Isten éltesse sokáig, kenyéren és vízen- felháborodott! Mit képzelnek maguk! Én eljövök ide Újvárosból szilveszterezni és maguk elrontják az én szórakozásomat?! Na, most mi lesz! Egyszer csak megérkezett egy Latvija nevű mikrobusz és pálinkaszagú sofőrje, aki gyorsan elővetette vontató kötelet, mert ő azért jött le Fiadról, hogy felhúzzon bennünket a hegyre és kapkodjunk , mert nem ér rá szarozni... Na, félig felolvadva beakasztottuk a kötelet, ami nem volt több három méternél és neki a hegynek!
A sofőr tényleg nem szarozott. Ment vagy hatvannal, én pedig, sűrű kereszteket vetve- pedig evangélikus vagyok- lógtam a köldök zsinóron, utána. A baj, az volt ebben - mivel a motor nem dolgozott, így nem volt a szervokormány és fék sem. Gyakorlatilag mint a karikás-ostor végén a sudár, csapódtam ide-oda.. Még jó, hogy felfelé mentünk, amúgy -én toltam volna farba Latvija kisasszonyt....Vagy két kilométer után megállt a vontatóm és harsányan kiparancsolt mindenkit a kocsiból.
-Gyerünk mentsük ki a doktor asszonykáját! A hölgy, két méteres árok mélyéből kandikált ki Trabantostól. Lovagias fickók lévén, ugrottunk az árokba ,menteni a menthetőt.. Én titokban reménykedtem, nem megy tovább ez az ámokfutás, a Latvija után... Most sem értem hogyan , de kitoltuk hölgyet és Trabantját az árokból.
A söfőr erre a sikerre vérszemet kapva, tépett a lassan negyven centis hóban - maga után vonszolva engem- és meg sem állt az első kocsmáig. ..Ott aztán közölte,.. az istennek sem megy tovább, ha nem ihat egy pálinkát.. Nála ez nem féldecit, hanem egy decit jelentett.. Kikerekedett szemekkel néztem rá...Próbáltam rábeszélni, igyon inkább utána, miután felvitt a hegyre, de mondta,
-Ez az autó, már nem megy tovább, kenés nélkül!...
Hát kentünk, ..én nem mertem még málna szörpöt sem inni, mert ha súlyos lesz a csattanás, legalább nem fulladok meg...Felturbózta magát a söfőr - aki az Önkormányzat Latviájának volt a vezetője - és felhúzott minket a vasútig. Onnan aztán, egy lépést sem volt hajlandó továbbmenni, ott hagyott bennünket a síneken. Csak álltunk és néztünk ki a fejünkből- kezünkben a lecsatolt vontatókötéllel, a Kaposvár felé tartó síneken. A hóviharból egy traktor döcögött elő és érdeklődött melyik vonatra várunk..
-A mi vonatunk már elment - legyintettem, aztán rövid helyzetértékelés után, ráakaszkodtunk a kötéllel a traktorra. Vagy öt kilométer után, megérkeztünk a házhoz, ahova igyekeztünk. Áttörve a hó falat, szétázva, nekiálltunk dolgozni ..Egy óra alatt megcsináltunk mindent és kaptunk egy teát. Hogyan tovább?! . Érdeklődöm a ház asszonyától ..
.- Aludhatnánk itt esetleg?
-Merthogy az autó harcképtelen...
- Na, ne!- hitetlenkedett,
- Szó sem lehet erről! ..
- Hol aludnának? Velünk,... egy házban?
- Nem, nem! - erősködtünk....-
- A nyári konyha is jó lesz...
-Tetszik látni, semmi száraz és semmi téli ruhánk nincs!...- .fogtuk könyörgőre...
- Kérem, ez nem megy! - állt a sarkára..
- Oldják meg, ahogy tudják! -döntött és mi elképedtünk..
Közben megérkezett a részeg sofőr is- két társával - pénzt szimatolva. Megtudta, hogy a traktoros embernek megköszöntük az életmentést- egy ötszázassal.
- Nekem is fizessenek! - erősködött
A házi asszony replikázott ..
- Megérdemli a Józsi, mert lement magukért...
Igaz ó küldte, igaz meghivatta magát pálinkára , igaz otthagyott bennünket a síneken, ..,de az asszony nyomta a sódert..
- Nem égethetnek le, a falu előtt!
Aztán, csak fizettünk neki , mert hiányzott vagy két feles az alkohol mérgezéséhez, meg aztán hátha menni is akar még a kocsival, aztán nehogy megfázzon útközben..
Elővettük a bicskát és csendes megadás közepette levagdostuk a vízcsöveket az autóról, mert a Mester elfelejtette a javításkor -decemberben - fagyállóval feltölteni a hűtőt...
Úgy, ahogy voltunk, pulóverben , edzőcipőben tökvizesen eljutottunk a kocsmáig. Ott már hírünket vették, mert a belépéskor vagy négyen is poharakat nyomtak a kezünkbe..Vezetés az elkövetkezendő hónapokban nem lesz- gondoltam és elfogadtam a baráti jobból felest.
- Aztán, mivel akartok hazamenni?- érdeklődött egy bozontos fiú.
- Majd csak elmondjátok mivel lehet -évelődtem
- Innen aztán se előre se hátra, ..ha csak!! - csillantotta meg a reményt.
- Én, le nem viszlek benneteket, a vasútig....!
- Aztán mivel - néztem a sarokban melegedő szánkóra..
- Ezzel -e ! - mutatott ki az ablakon a VW forma autójára. Azért csak forma, mert már annyi horpadás volt rajta ,hogy úgy nézett ki mint egy pakisztáni Peugeot a karacsi délutáni forgalomban..
- Na, jöttök már!? -szólt a tettek embere..
Hát, a kocsma sincs örökké nyitva, lehet éjjel nem is fűtik,' megasztán', annyi pénz a világon nincs, aki ennyi, hóviharban meg szomjult ember torkát, nedvesen tudná tartani!
Beültünk a bátor ember autójában és az, vagy ötvennel bevetette magát a hórengetegbe..
Szorongattam a biztonsági övet, mert ha az előbbi részegnek nem is sikerült, ez biztosan beborít minket az árokba!
Sokáig nem kellett várni, mert a hegyről lefelé, a vasút utáni lejtőn, az árokban landotunk. Barátunk vigyorogva mászott ki!
- Nem számit b...tok meg, rallys vagyok! Tolás. pörgetés totális kipörgés.. még szerencse az autó orra a lejtőnek nézett ..Végül vagy negyed órai tologatás után, kifordítottuk az árokból és legurultunk a vasútig. Ott, hálás kézszorongatás és hátbaveregetés után, búcsúztunk. Ő pedig, fordult vissza rally-zni. Utólag is remélem sikeresen felért, mert bár, fagyhalálról a környéken, abban az időben, nem értesültem- de igen aggódtam miatta! Ez a típusú elmúlás, viszont minket eléggé kerülgetett ..Ráfagyott a pulóverre, a cipőre a hó,....én aki még életemben, még sapkát sem hordtam, úgy néztem ki mint a Mikulás.....
A vasútállomáson nagy volt a csend ..ki volt írva rendesen-jegyváltás csak vonatindulás előtt fél órával...de , hogy mikor indul vonat, arról nem volt értesítés
A váróteremben a kályha teletömve újságpapírral, tűzre várt, de csöve a pipáláshoz nem volt. Valaki hazavitte, csak úgy megóvásból...nehogy még ellopják a "vasutyiból" !
Elvánszorogtunk a messzi kocsmáig-inkább ott fagyjunk meg, mint a váróteremben! Vagy két órát töltöttünk a mámoros atyafiak között, mire beállított egy vasutas
- Jön egy vonat, hamarosan.!
De, hogy honnan - hová?. Senki nem tudta.. Már eléggé beesteledett mire- egy hókotró mozdony után - bejött a várva várt vonat! Felszálltunk és elindultunk hazafelé. .Vagyis, azt hittük hazafelé,. de a mozdonyvezető, nem tudta merre van a haza és elvitt miket - Kaposvárra--
. Mindegy, jó meleg volt a vonaton. Aztán a kaposvári vasút állomás restijében, két barnabőrü szex-ipari szakmunkás lány érdeklődött anyagi állapotunk iránt és befektetési ajánlatokat tett.
Érdeklődés híján, főfelügyelőjük, egy szintén nem ma lebarnult, arany kutyaláncos trubadúr, tett is némi célzást az elvesztegetett időre és a kimaradt pénzére, emlegetve a fogászának címét. Szerencsére befutott egy vonat- valahonnan a semmiből -és elvegyülhettünk a tömegben. Ez végre Pest felé ment. Elterültünk a műbőr ülésen - bár fapadossal , elmentünk volna Dániáig is - csak meleg legyen. A vonat aztán még néhány helyen megállt, valahol mozdonyt is cseréltek .El is sütöttük a viccet !
- Aztán mire cserélik a mozdonyt ?!
- Mire, mire -szólt be egy borízű hang!
- Hát pálinkára!- röffentette, aztán egy jó magyaros cifrázattal fejelte meg, a népség iránt érzett megvetését. Jó három órát töltöttünk a meghitt melegben, aztán fék és kiszállás!
Pusztaszabolcs híres vasúti csomópont a Dunaújvárostól- Paksig tartó szárnyvonalon középen. Feltétlenül át kell szállni , akár Pécsről, akár Kaposvárról akár Pestről jön a vonat. A közvetlen csatlakozás Pestről, csak sátoros ünnepeken, vagy vasutas napon lehetett. Mindez, utolsó vasutazásom alatt történt, ha tévedek, megkövetem a vasutas társadalmat, már a jó viszony miatt is-...mert volt némi közünk egymáshoz. - de ez már egy másik történet. Szóval, már jó benne jártunk az éjszakában, mert a helybéli diszkó már javában ontotta magából a füstöt. Kint hideg volt, bent meleg, büdös és füst. Három lány táncolt egymással cigarettával a kezükben. A sarokban két fiú rágózott unottan, szintén cigaretta a kézben. A zene jó hangos volt, így elvoltunk. Aztán mint a mérgezett egér, a discós - a lemezek közé csapott és valami írdatlan dübörgéssel elindította az éjszakai műszakot és ehhez még, füstokádó gépét is bekapcsolta. Most már, végképp nem lehetett látni semmit. Megértem a tűzoltókat! Némi tapogatózás után a WC-.ben kötöttünk ki, relaxálva ,hol is jöttünk be...a discóba. Hírnök jő, itt a vonat!
Felkapaszkodtunk a trénre és már csak arra emlékszem, Pisti barátom és hű fegyverhordozóm ráz...
- Itthon vagyunk ugorjunk le, mert ha a vonat bevisz az állomásra és akkor hat kilométert gyalogolhatunk vissza!
Ö a lassító szakasztól mintegy 200 méterre lakott, így nem volt más választás, ugrás a sötétbe..!
Azt tudtam, a menetiránnyal megegyezően kell leugorni-mondtam régi vasutas emlékeim vannak- de azt nem láttam a sötétben, álmosan, mennyivel megyünk és hol...
Nos ez egy viadukt fölött volt és csak a Jóisten tudja, miért nem az alatta lévő hatos főútra, hanem utána vagy tíz méterre tett le. Óriási hó porzás, levegő alig és talajt fogtam az árokban. Kimásztam, elindultam és elértem a peremét a vasúti hídnak, mikor hallom...
- Csússz le ott a vízvezető pálya...és már csúsztam is...Már a zúdulás vége felé jártam, mikor kiabál....
- Ott egy vízakna lesz! Vigyázz!
Átszáguldtam felette ..-le seggel a főútra,....aztán a kétszáz méter után-a Pék-lakban- egy-egy liter bor után, mély alvás reggelig. Gyönyörű reggel volt ..sütött a nap ezerrel, a fák mintha menyegzőre készültek volna , talpig fehérbe öltözve ragyogtak. Kiadós reggeli után, .haza...busszal..
Az autót, vagy két hét után tudtuk kiszabadítani a fogságából ..Még jó, hogy rendes falu volt és nem szedték szét ...A gazdasszony már Újvárosban, mi pedig tréleren araszoltunk hazáig. A Mester elnézést kért -a ki nem cserélt vezérmű-szíjért. Én pedig megfogadtam, egy lépést sem teszek többé, meleg felszerelés és legalább egy fél liter-elsősegélyt nyújtó - pálinka nélkül...
