A PAD

Az öreg lassan közeledett a padhoz.

Botjával gondosan kotorászta a földön a leveleket,nehogy egy gödörbe lépjen. 

Régen ide jártak asszonyával beszélgetni, tervezgetni egészen fiatal koruk óta. Akkor még nem volt pad, csak néhány hevenyészve összerakott bazaltkő, amivel a partot védték a víz ellen. Innen lehetett látni a Dunát. Nézték mit visz a víz és órákig néha csendben csak hallgatták a locsogását, a madarakat a fűzek között. Mióta magára maradt, még nem volt lent a padnál. 

A csípős szél bele-bele kapott a gallérja mögé, le akarta szedni a kabátot róla, de nem sikerült neki, így az arcába csapott és könnyeket préselt ki az öreg szeméből. Nem is volt olyan nehéz, mert az könnyen megadta magát. 

Talán a lelkén is segített neki... Leereszkedett a padra és a hideg ellenére jól érezte magát. Végig gondolta az életét, mit csinált rosszul , mit jól és nézte a vizet.

 Nem is látta , de érezte ez megnyugtatja.

 Az idő szeszélyes volt. A délutáni játékos csípős szélből hópelyhek jöttek elő és ahogy esteledett úgy egyre komolyabban tolta a sárgult faleveleket a Dunába.

 Az öreg észre sem vette. Símogatta a padot és érezte a felesége meleg kezét a tenyerében. 

Menj, menj, csapódtak a kavargó levelek körülötte, de ő csak mosolyogva beszélgetett magában. 

Boldog volt... 

Reggel így találtak rá az erdei munkások... 

Csukott szemmel, mosolyogva .

KOPOGNAK !

Kopognak az ajtón. Gyuri szomszéd jön, aki rendes ember, Mozdonyt nem lop, bokszot nem eszik...szóval mondom rendes ember! Mikor az utolsó APEH /NAV/ csapásom volt és az autómat - amivel dolgozom felpakolták a trélerre , reggel odajött. Mivel jársz be dolgozni ?
Mivel, mivel!..Busszal!- adtam a büszkét. Na itt a kulcs - mutatott a Szamarájára - járj ezzel! Ez a autó nem ma született, de nem ázik be és némi visszafojtások után a nyolc literrel is megelégszik a megszokott tíz liter helyett. Szóval jó tett velem. Én meg Őt ezelőtt is ,most is, mindig szívesen látom.
Virágos jó kedve van, amit még az utca végén lévő Vad Macskában gyűjtött be, némi sörök közepette. Miután egy-két pohár borral leigazoltunk a barátságunk tartósságát, elmerültünk a világ dolgaiban és alig győztük az adomákat sorolni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, borozás közben!
A tv közben megy és valami egyházi méltóság kezd lélekemelő beszédbe, mikor Gyuri elröhinti magát!
Na ezt figyeld !
Anyu - mert így hívja anyósát - aki igazi hívő asszony, eljár minden misére, még a szomszéd faluba is. Előszálláson akarta a püspöki misét megnézni. Nosza, indultunk az autóval és időben helyet foglaltunk a falu szép templomában. A többi mezőfalvi hívő ember és asszony meg busszal indult a jeles esemény megtekintésére. Már javában tartott az ájtatosság, mikor a buszos különítmény- ami természetesen minden kocsmánál megállt - befutott a misére. Éppen akkor, mikor a püspök belefeledkezvén a misébe, élénken ecsetelte Jézus tetteit és a biblia citálásában ahhoz részhez ért a példabeszédben, hogy " Kik vagytok ti idegenek?!" ... a bejövő mezőfalvi különítmény két, kissé kapatos tagja azonnal lereagálta a kérdést és a nagy csendbe beordította - Kik, hát kik ? Én meg a sógorom !
Kis híja volt, hogy röhögésbe ne fulladjon a püspöki mise, mert a két atyafi véve a bátorságot még a következő bibliai kérdésekre is válaszolni szeretett volna!

No ezt, a józanabb része a gyülekezetnek már nem tolerálta és enyhe noszogatásokkal a közeli 3113 sz vendéglátóipari egységbe toloncolta a tanúság tevőket, hogy ott várják ki a mise végét.. Miközben Gyuri barátom erről a nemes ünnepről tájékoztatott és a lecsurgó könnyeinket letörölgettük, mélyen elgondolkodtunk a világ nagy igazságain.. Csak egyszer válaszoljon az ember az isteni kihívásnak, mindjárt deportálják a kocsmába!..

AZ IGÉRET...

Megvan !
Megtaláltam !- vigyorodott el Tibor, miután lehajolt a zenekari boxban és felmarkolta a csomagot, amit a délutáni randevúra élesített. Rajongók mindig is voltak. A karcsú barna lány, aki nővérként dolgozott a kórházban, elhúzta a száját, látva az ügyetlenkedését.. Amúgy tetszett neki a srác, bár barátnője pasija volt többször kapta magát azon, hogy belefeledkezik a bámulásba. Nem sokat adott a férfiakra, de ha lehetett mindent kihozott belőlük. A zenészek meg mindig hajlandóak voltak a lányokhoz közeledni. Enci a barátnő, Görögországban nyaralt és rábízta a tévelygőt, aki képes volt öt perc alatt becsajozni. - Vigyázz rá, nehogy elkutyuljon! - kacsintott rá indulás előtt.
Enci egy csupa energia nő, éppen a tengerben áztatta magát és régi görög barátjával múlatta az időt . Nagy szerelem volt neki a görög, persze erről Tibor nem tudott.. Kellett lánynak egy utolsó randevú, egy összebújás és búcsú Kosztasztól, aki kitelepült Görögországba. Magyarországon született, de az álmai mindig ott jártak, így elindult vissza – haza. Enci tépelődött. Lehet az életben nem látja többé, nem fog vele szirtakit járni,. nem túrhat göndör fekete hajába, nem simulhat olajos testéhez a nyári fűszeres illatú éjszakán, amit az olajfa és szuflaki sülő illata árasztott. Úgyhogy kellett egy utolsó éjszaka, egy örök emlék, amit sokáig viselhet a bőrén, amire rossz időkben emlékezhet amikor a majd jönnek a csalódások. Akarta a görögöt....

De Tibor,ez a pasi otthon mindent megért neki...Nem szerette volna, elveszíteni! Igaz kissé zűrös volt a háttere - nős, gyerek, de az ágyban megőrült érte. A szeme pedig olyan - szokta mondani a barátnőjének-mint az ördögé! Rábízta hát a barátnőjére az őrzést. Anna meg is ígérte,hogy vigyáz rá és amit ő megígért, az úgy is volt. Már a bárban szemmel tartotta és a heveskedő lányokat hátrébb szorította. Beállt a srác elé és kezét hátrarakva így tapintotta ki a gondolatát. Tibor meglepődött, de jól esett neki a törődés. Bár, az a szőke...az, jött volna!-révedt el.
Élvezte, hogy vigyáznak rá.
Karanténban volt és mosolyogva tűrte a gardedám felügyeletét. Tetszett neki a lány közelsége a bátorsága és a keze melege. A zene hajnalban véget ért és megindultak, kinek merre volt dolga. A pultos lányok, akinek nem volt randevúja vagy a férje jött érte az hazafelé, a szabadabbak bele a hajnalba , kapatosabb pincérek meg a piaci csillagvizsgálóba. Nevét onnan kapta, hogy hajnali felest csak úgy” hanyattosan” lehetett bedobni, miközben a csillagok még fenn voltak az égen, és a pohár két széle mellett szépen lehetett őket vizsgálni -már aki még látott az éjszakai tivornyától.
Anna kézen fogta a kissé spicces őrizetest és a szomszéd házhoz vezette. A lift ajtó előtt a karjaiba kapaszkodott, nehogy ne értse a helyzetet és elmeneküljön. Nem volt nehéz nem megérteni. Csak az a "barátnőség", az ami zavarta. Aztán elengedte magát... tán, ez is a próba része?
Lesz ami lesz, belépett a liftbe. Ott még egyértelműbbé vált, amit addig nem akart érteni.
A lány hozzábújt és nyakába kapaszkodva a száját kereste. Melle a melléhez ért.Vastag, érzéki szája volt, mit az izgalom még csak tovább duzzasztott. Nyelve a nyelvét kereste. Tibor türelmetlenül a testét kutatta. Jó csók volt. Bizsergető, vágykeltő, őrületen jó ! Keze, lába remegett mindkettőjüknek mikor a fülke hatodikon megállt. Anna szinte berántotta garzon ajtaján Tibort és az előszobában rángatta le róla ruhát. A szétdobált ruhákon keresztül taposva estek be a fürdőszobába. A forró zuhany csak a vágyat fokozta ,aztán szinte tépték egymás testét. Ez nem szerelem volt, ez egy kerge násztánc, egy bizarr őrület, ahogy a lejtőn lefelé rohanó fékezhetetlen buszban egymásba marnak az emberek, egy utolsó szalmaszálba kapaszkodva, görcsösen ordítva és elvesztve minden józan eszüket, próbálnak életben maradni!
 A széles ágyon ébredve Tibor hosszan nézte a lány testét. Szép volt. A szeretkezés mindig megszépít. Eddig fel sem tűnt arányossága, nap barnította bőre.Keze a csípőjéhez ért és tenyerét végig csúsztatva a gerincén, ráhajolt. Megérezte a test melegét és nyelvét lassan végig húzta Anna nyakán. Az friss bőr illata megszédítette.. Ölébe vonta a lányt, ölelgette, melleit kereste és lüktetni kezdett az agya. Anna megremegett, megfordult egy hosszú csókot adott a szájára, aztán fürgén kiugrott az ágyból. Mennem kell dolgozni! -nevetett és bevette magát a fürdőszobába.
A zuhany alatt jókedvűen kuncogott.
Tibor ténfergett,kereste ingét, felhúzta nadrágját és állt értetlenül az előszobában, cipőivel a kézében.szólongatta a lányt.
Anna meg csak mosolygott a zuhany alatt.
Amit megígért, teljesített- vigyázott srácra.
Hogy el ne kutyuljon..!




A giftet, a hotdog.hu oldaláról kölcsönöztem -köszönöm!

AKKOR, AZ ISTEN EGY KICSIT FÉLREFORDÍTOTTA A FEJÉT..

Akkor elsírtam magam ! -szívott cigarettájába L.
Hosszan nézett a kifújt füstbe, mintha kapaszkodót keresett volna a kékségben.. Tán percekig is eltartott volna a csend, ha nem nyúl a pohárért odakoccintva az alját asztalhoz. Remegett a keze
 – Imádkoztam is érte! - tört meg a hangja, közben tenyerével törölte az arcán lecsorduló keserűséget.
Tudod? -sóhajtott egy nagyot- nagyon szerettem.
 Ritka dolog egy férfi életében mikor ezt bevallja. Én harminc voltam, ő tán huszonhárom.. gyönyörű göndör fekete hajjal, feszes ruganyos testtel- meglátszott rajta a balett. Huncut szemeivel olyan volt mint egy japán porcelán baba, úgy kacagott rám, mint egy gyermek-teli szájjal, önfeledten. Meglátni és megszeretni, nem volt nehéz! Rám nézett és én tudtam,hogy elbuktam!
Nős voltam, de már jó ideje sehogy sem volt jó otthon. Egymást ettük az asszonnyal minden apró dologért. Az a bizonyos hetedik év!
Soha nem hittem a babonában, de most beteljesülni látszott.Kedvetlen voltam.
Aztán egyszer csak,mint egy puha léptű macska jött felém a varázslat, kerülgetve meg-meg nyalogatva lelkemet, megsimogatva arcomat. Szédültem. Letámaszkodtam a bár pultjára és vártam.. Odajött hozzám, alulról felnézve és megkérdezte:
-Te vagy az új zenész?
- Láthatod !- néztem a szemébe. Valami számot kért, aminek a címét nem értettem,de megígértem neki hogy eljátsszuk.
Aztán a szünet végén, odaintettem - Melyik is volt az ? Már szólt a zene, úgy közelebb kellett hajolnia és a fülembe mondani a címet- én pedig tele lettem az illatával,a friss mezei virág-illattal, ami végig elkísérte együtt kevergésünket. Hajnalban együtt kocsikáztunk ki a rétre nézni, hogy jön fel a nap. .Valami boldogságos időszaka volt ez az én életemnek. Szerettem – szerettek, égtünk, lángoltunk együtt, mint két hasáb, amit a tűz harapdál és a végén parázzsá omlik össze. Úgy éreztem ennél tovább már nem lehet feszíteni a lelket. Itt kellett volna végleg elégni, mert ennél nagyobb gyönyörűség már nincs is!
Eltartott egy évig is...
Aztán valami félreértés lett közöttünk- nekem idő kellett, hogy régi dolgaimat rendezzem és tudtam, az is fájdalmas lesz és csak félszavakkal érintettem dolgot –hitegetni nem akartam.
Ő pedig úgy érezte, nem kell nekem!... Őrlődtem, tépelődtem, féltettem! Nem akartam kitenni bajnak! Egyszer nekiment egy nő a bárban, mert nem tudta elviselni, hogy velem van.
Majd megőrültem, de tudtam most nem mehetek hozzá.. Időre volt még szükségem. A gyerek is kicsi volt, hozzám nőtt rendesen, de mennem kellett, éreztem….
Aztán egyszer megláttam egy sráccal.
Csak néztük egymást és nem szólaltunk meg.. Nem is tudtam volna. A mázsás kő, ami rám szakadt belém fojtotta a szót, csak a szemem lett tele valami nagyon zavaros, homályos dologgal.
Később férjhez ment a sráchoz, gyakran láttam őket. Csak a gyerek nem akart összejönni..
Pestre mentek valami tudományos „atyaúristenhez” aki hozzásegítette a terhességhez.…Ritkán láttam olyan boldog kismamát, ahogy ő viselte a terhességet. Már csak napok voltak hátra a szülésig, amikor a Főorvos úr befektette a klinikára — aztán elutazott valami halaszthatatlan nyaralásra. Nélküle nincs szülés!-adta ki. Tán valami babérokat akart learatni, vagy a pénztárcájára gondolt, de ragaszkodott a szülés levezetéshez. Szigorú ember volt! Nélküle nem mertek lépni az orvosok...Mikor jött a szülés ideje injekciózták, visszatartották a szülést!..Már egy hete is elmúlt, de a főorvos csak nem jött!..Mikor már elviselhetetlen lett a fájdalom megcsászározták,a két pici addigra már meghalt! Ő pedig hullamérgezést kapott…Az ügyeletesek mindent elkövettek, de semmi nem segített.
Aztán már csak a tv-ben láttam...Orvosi műhibáről beszéltek.
Mikor megtudtam, kimentem a Duna partra és ott imádkoztam érte. Ritkán teszek már ilyet,utoljára gyermekkoromban, de most nagyon kellett a dolog.! Könnyem folyt és úgy rimánkodtam Istenhez hagyja élni!
Aztán jött a pap és feladta neki az utolsó kenetet. Békélj meg gyermekem ! Akkor, az élni akarás ösztöne, vagy valaki, aki fentről a kezét fogta, megsegítette.
Életben maradt és ha nehezen is, de felépült. Per lett az ügyből.. a Főorvos urat eltiltották a foglalkozásától jó időre-azóta már főfontos valahol ismét -  a kórházat kártérítésre kötelezték, de gyerek már soha sem lehet. Egy idő után a férje is elment. Míg nagy volt a baj, rendesen ápolta –de valami kis rugó elpattanhatott a szerkezetben. Elváltak.
Ha néha találkozom vele és beszélgetünk, mindig megkérdezi hogy, hogy van a lányom, aki az új kapcsolatomból született. A lányomnak ugyan olyan mandulavágású a szeme , mint neki volt. Biztos rám gondoltál akkor! - ugratott.. Én pedig arra gondoltam,hogy talán akkor ott a szülészeten, az Isten félrefordította a fejét egy percre...de aztán észbe kapott!
Nagyot szív a cigarettába L. és a maradék konyakot felhörpintve összegyűri a kiürült cigarettadobozt , aztán egy lemondó mozdulattal vágja a papírkosárba a szemetet.

LÉLEKVÁNDOR

Kristine Holt harmadik könyve elé..
.

Már szállok, újra szállok...
Vad felhőkkel birkózom,
Szemem sasként tapad rád.
Erős szél vagyok
Tépett fenyők közt süvítve
Lecsap velem a bárd
Szilaj szarvasok
Törnek át a mezőn,
Patájuk fényes sarat hány
A kesernyés füstben
Ember és állat vadászra vár,
 Új szelek fújnak
Új kézben, új adomány,
De a lelkek vásárán,
Lélektelen a király. 
és érzem az én időm lejárt                                                           

TÁNC

Őrülten szeretlek..
Egy tétova tangó
Hoz hozzád közelebb..
Közelebb és közelebb,
Mikor már,
Kihagy a lélegzet..
És csak a vad vágy
Kezeli az eszemet..
Menekülnék !
De minek?...
Mert úgyis hagyom
...Hogy elvesszek..




A képet a tánciskola.hu oldaláról csentem..

(Istenem, de jó a csaj!)

MATICS BÁCSI

Matics bácsi hatalmas ember volt...legalábbis nekem, aki éppen a tizenhat évesek gebeségében leledztem. Régi cimbora volt, és imádott engem, messziről üdvözölt a maga harsány stílusában. Néha már kicsit terhes is volt. Egyszer vörösödő fülekkel próbáltam egy csókot bevinni éppen halálos szerelmem ajkára,de az öreg harsány hátba verésére a lány fülén landoltam. Olyan száznyolcvan centi fölött volt, pipázott és hatalmas pocakjával "hózentrógerével" jellegzetes figurája volt a hatvanas évek Újvárosának.
Még faluról ismertem, Róza néném fölött lakott Kisapostagon a domb tetején, harsány röhögése visszhangzott a dunaparti megtermett füzekről. Gyerekeivel sokat fürdött a Dunán és az irigyelt dömper belsőjével ringatózott a gőzhajók csapta hullámokon, afféle Falstaff-i hullámlovasként.Már hat feleséget elfogyasztott de a kedélye remek volt!
Talán ez adta neki az erőt, hogy mindig mosolyogva beszélgessen, kiabáljon át az utca túloldalára ha ismerőst látott. Jól élt asszonyával a hetedikkel, aki csendesen tűrte Matics bácsi csipkelődéseit, vicceit, még ha azok néha az ő rovására is mentek. Sokkal fiatalabb volt az uránál. Szép, mutatós szőke nő volt és a szeme sarkában látszott egy kis huncutság. Mikor összekerültek, az öreg hozta a fiát a házasságba, Ica néni pedig a lányát. Állítólag össze is melegedtek a fiatalok, de tudtuk azt csak az öregasszonyok pusmogják merő irigységből.
Vidáman éltek.
Aztán a gyerekek kirepültek a fészekből és Ő Icájával beköltözött a városba.
A piacon árultak valamit... tán tyúkokat vagy tojást?.. Az isten sem emlékszik már arra, de a fiatalos menyecskét igen csak kerülgették a facér férfiak.
Addig- addig legyeskedtek körülötte, míg bele nem szédült a szerelem gödrébe, aztán jelentkező meg gyorsan akadt a mentésben segédkezni..
Hát így adódott, hogy Ica néni összeköltözött a fiatal szabómesterrel és aztán együtt öltögettek tovább, míg az öreg meg teljesen maga alá került. Ilyen állapotba taszajtotta a nagy bánat Matics bácsit, akivel a rossz sorsom ekkor hozott össze a városi parkban. Látva az öreget meg a szóbeszédet is hallván, igyekeztem elslisszanni mellette,de nem sikerült! Az öreg utánam nyúlt és maga elé rakott. A szokásos "hogyvagyfiamésapádékjólvannak?" kérdések után rázuhant a bánat.
Sírt ,zokogott és magához szorítva mesélte el szomorú sorsát. Én kékülő fejemmel némi levegőt szerettem volna kapni, de az öreg úgy szorított a" mejjéhez", mint a tót asszonyok az énekeskönyvet. Nagy sokára aztán enyhült a szorítás, mert az öreg a panaszkodás közben, odaért a líraibb részekhez és így rés nyílt  a menekülésre, de Matics bácsi folytatta..és megállás nélkül csorogtak szeméből a könnyek...
- Lacikám, hat feleségem volt!- révedt a messzeségbe...
- Egy meghalt, kettőt elzavartam, hármat hozzáadtam a barátaimhoz..de ez a hetedik az Ica!...
- Ez nagyon fáj! - és láttam  az arcán mérhetetlen kínt ..
-Kisfiam, én egyetlen ujjal meg nem ütöttem őket!...- esküdözött.. aztán felderül az arca!...
- No, jó!..néhányat azért megrugdostam..- bújt ki belőle az állat... Aztán elfordult tőlem és elindult nagy pocakjával döcögve, a park másik oldalára..
Még hallatszott egy darabig, hogy rötyög a maga vitézségén.....

Az utolsó dobbanás...

Egy halk sikoly az élet
Egy döbbent és vége
Éles körömmel hatol belém
Ezüst karmokról csöppen a vér
És húzza ki erőmet

Még csillagport szór a hajnal,
De az én egem sötétre vált
Suhanó szárnyakkal röpít fel
És enged a mélybe
A tékozló halál…


Kristine Holt második könyvéhez...

VERS KRISTINE HOLT KÖNYVE ELÉ...

Beccának..





Ha majd a démon,
Ledobja köpenyét
És megmutatja a meztelen valót
Csak csontvázat látsz és ereket
Szétszabdalt ölén
Hazudj igazat,
Vagy szeress, amíg bírsz
Ne az alkonytól várd
A megoldást megint
Nem tudok mást adni,
Esőcsepp vagyok csupán
Ki eláztat, vagy felfrissít,
Egy almafa ágán...

A SZÉK..

A szék, kettő volt tulajdonképpen. Az egyik szinte új, csak a színe kopott meg kissé a másik sokat használt volt. Hagyatékból kerültek hozzám. A mama meghalt és a ház eladása miatt útban volt, nem fért a fiához. Két kárpitozott szék, barna virágos huzattal, karcsú faragott lábakkal. A kárpitot lefogó szegecsek a kopottabbon fényesre csiszoltak voltak..látszott sokat használták. Gyerekkoromban többször láttam őket nagynéném tiszta szobájában, az ebédlőasztal mellett. Az egyik kicsit hátrébb, mintha most húzta volna ki valaki az asztal alól, a másik közelebb az ablakhoz, de szorosan az asztal mellett.
Még a háború előtt vették mikor a kis tanyára költöztek. Az ember gazdálkodott, szereztek egy kis földet, aztán a rokonságból mindig akadt valaki aki felszántotta, megtrágyázta.
Szóval az asztallal vettek négy széket is, ami meglehetősen polgárinak tűnt a kis parasztházban. Itt nem volt divat a párnás szék..itt a faszék dívott, amire az ember ráülhetett akár a viseltesebb öltözékében is ha váratlan vendég jött, mert azt a tiszta szobában kellett leültetni. A szomszédnak jó volt a konyhában is a tűzhely mellett.
Éldegéltek csendesen, forgatták a "fődet" szedték a gyümölcsöt,paprikát, dinnyét, mert amúgy egy ritka jól termő vidék volt ez. Fekete, laza, homokos talaj, az isten is termőföldnek teremtette. Jött a gyerek, volt már akire büszke lehetett az apja ..mutogatta is az arra járóknak..
- Az és fiam!-sugárzott...
Aztán kitört a háború...az embert vitték katonának. Nem kérdezték akar-e,vitték. A front az oroszoknál volt Sztálingrádnál, aztán hátrált egyre visszább és már Magyarországon énekeltek a katyúsák. Az emberről egyre kevesebb hír jött..csak annyi, él!..Mikor már a Földvári hidat támadták az oroszok, egyszer csak éjjel kopognak az ajtón és az ember állt ott..borostásan, lefogyva, tépetten,de épségben..Asszonya ugrik öleli, csókolja, nem tud betelni vele. Hozza a gyereket, aki tágra nyílt szemmel nézi az idegent. Lefürdeti emberét, tiszta ruhát ad neki, a szakadt katona ruhát meg bedobja a kemencébe ,hogy eltüzelje. Már a forró levest teszi az asztalra, mikor verik az ajtót!..Ki sem kell nyitnia, törik is be és három szakadt orosz katona tódul befelé. Géppisztolyukkal hadonászva kutatják át a házikót és mikor a kemencéből előkerül a katona ruha, felrángatják a székről az embert, megkötözik és kidobják az udvarra....Miután mindent fölettek és az asszonnyal is elbántak, felrángatták az embert az udvarról és nagy ordítozás közben elvonultak. Az asszony magába roskadva ült az asztal mellett..keze az ölében. Fáradtam meggyötörve megalázva, szakadt ruháját igazgatja és észre sem veszi hogy sír a gyerek.Aztán ahogy az elhallgat, csend van.. valami nagy süket csend, ami csak nagy durranások után van... Az asztalon a tányér üresen érintetlenül, a kanál merésre készen, a szék kissé kifordulva, ahogy az ember hagyta. A petróleum lámpa fénye pislogva ugrál a falon. Az asszony csak néz ki az ablakon és mozdulni sem tud..Iszonyatos keserűség van benne..Éppen megérkezett,.. csak ránézhetett a fiára,..még,..még...enni sem tudott.!!
A fogolytáborból egy ideig jöttek a levelek.. Néha félévente, évente,aztán a szmolenszki volt az utolsó.. még egyszer csak, egy hazatérő mesélte, a sógora találkozott vele Szibériában, de az ember csak annyit tudott neki mondani:
-Mond meg az asszonynak,várjon még!.. hazamegyek..!
Asszonya várta. ..Minden éjjel a dolga után odaült a párnás székre, az ablakhoz és várta a zörgetést.. Az embere széke ugyan ott állt ahogy hagyta, asztalon a tányérral és a kanállal..néha egy vizes ronggyal áttörölgette ha beporosodott, de mindig oda tette vissza, ahol volt. A szék amin ült, az ötven év alatt megkopott. Az oldalán a parasztszoknya kifényesítette a szegecseket. A másik, szinte új volt mellette.
Már hetven felé járt a néném, de még mindig várta, virrasztva az emberét. Aztán egyszer Ő érte jöttek.
A temetés után, nem tudtak mit kezdeni a székekkel, így hát.. hozzám kerültek..
Most itt állnak egymás mellett, a fakó, kopott és a szinte érintetlen, a virrasztások és az örök reménykedés tanúi.Jól meg vannak egymással..
...végtére is,...összekerültek..összetartoznak

SZÜRET

Barátom születésnapját üljük és pecsenye sütés közben nézem, hogy egy gyönyörű fürt szőlő csordítja meg a nyálamat a gyümölcs tál tetejéről. Nincs még itt az ideje a mi szőlőnknek, tán Spanyolhonból emigrált ide ez a fürt. Szépen bordón, méltóságteljesen elterülve fekszik az almákon. A tüzet bámulom, miközben szopogatom a legnagyobb szemet, amit sikerült elcsennem.
Kicsi korom óta szeretem a szőlőt és a szüretet. Mikor még forró a kora őszi homok és mezítláb lehet még rohangálni a lefosztott sorok között, átugorva a mézédes szőlő fürtök halmát, a darazsak nagy mérgére.
- Szüret lesz !- mondta az előző vasárnap nagyapám és a héten csak az járt az eszünkben, mustot iszunk majd, az édes szőlőt két marokkal tömjük magunkba és birkagulyás lesz ebédre! Nagyapám -aki valamikor még sudaras juhászember volt- megörzött néhány birkát, akik az árkot tartották rendben. Ilyenkor kiválasztotta a gulyásnak és pörköltnek valót. A birkák népe először húzódozott a megtiszteltetéstől, hogy a szüreti mulatság részese legyen, de aztán - egy kivételével - megnyugodva vette tudomásul, hogy az össztáncot nélkülük rendezik. A vágást, csak a hajnali nagy bégetésből tudtuk meg, mert minket gyerekeket kihagytak az áldozati felhozatalból és csak a kutyák vad ugatása, meg a kiterített kifordított birkabőr utalt arra , hogy az ebéd egyik résztvevője már meg van. "Früstökölés" vette kezdetét, ami nem a "tökölést" jelentette , hanem a gyorsító, élénkítő pálinka bedobása utáni pár falatot, csak úgy röptébe a bajusz alá és indulás, mert a lovak már izgatottan prüszkölnek a kocsi előtt. Tán a reggeli birka vadászat szaga, vagy a lehetőség,hogy hegymenetbe kapcsolva felhúzhatják a kocsit a szőlőhegyre feldobta őket, mert horkantgatva várják a "hórukkot". Aki nem fér a kocsira az edényektől, az biciklivel támogatja a menetet. Mindenki megkapja a sorát, az asszonyok a vödröket, az ifjak a puttonyt. Az isten tudja hány színben csináltak vödröt Bonyhádon- de ahány szedő, annyi színű vödör villog a sorok között. A leszedett szőlőt puttonyba öntik, amit legények a kocsin álló szapulóba- a tároló edénybe ürítenek. Nagy a versengés, kinek szól a legszebb lány és kinek a huncut asszony sereg.
- Te, gyere hozzám, te vagy a legügyesebb! Verseny ez a javából és csak úgy röpködnek dévaj ugratások. Szende asszonyok csipkelődnek pajzán élcel a heveskedő legények rovására. Közben aki megszomjazott, ahhoz odaér a körbe járó korsó, amiben ott kotyog a tavalyi vörös teljes erejében, fokozva a hangulatot. A szedők, kisebb kupacokat raknak le a legszebb szőlőkből a sorok közé, amit majd ajándékba adnak, vagy felakasztják a spájzba a téli időkre, egy kis nassnak. Közben készül ebédre a birkagulyás, ami elmaradhatatlan szüretkor. Sisteregve lobog a tűzön a nagy bográcsban , jól bezöldségelve, meghintve csöves paprikával.
A kis csőszkunyhóból előkerülnek a tányérok. Aztán eljön az ebéd ideje és mindenki nagy karéj kenyérrel kapaszkodik az ezerféle tányérba és merül el a leves élvezetében. Csak a kanalak zörgése hallatszik, meg a "Mariskám, szednél még egy kicsit?" Még egy kis böngészés az elhagyott fürtök után és hazaindul had, mert a férfiaknak préselni kell, ..az pedig legtöbbször késő estig tart. Darálás, préselés, must kóstolás, fokolás, és hordóba csurgatás. Aztán a prés, magára hagyva szorongatja még ki a szemek közül a mustot...Már csak a hold marad fenn és nézi, hogy vackol el, kutya és ember...

LÉT ÉS TUDAT

Törött tükörben, feleződve
rohanó ész,
szakadó ösztön.
Eltorzult képe,
nyomja rám bélyegét.
Kevés van ami még elég,
Elég, hogy magam maradjak,
Az osztódás alatt.
Elveszett illúziók.
Félig telt pohár
Zamata illik
A kockás asztalon
Kifolyt borhoz, kár,
Hogy a zúgó kábulat,
Magával ránt...
És egy tétova mozdulat,
Leseperi az asztalról
A lét, a tudatot...

MAGÁNY

Még egy konyakot? - kérdezte a nagymellű pincérlány és rádőlt a pultra engedve, hogy mély dekoltázsában turkáljon a szemével.
Szép lány volt a pultos, talán szebb mint Ilona. Apró huncutság kandikált kifelé a bogár szemekből… de Ilona más volt.
Gondosan felrakott kontya.. hosszú nyaka, kínáltatta magát a csókra. …Szerette csókolgatni. Mikor mögé került, két kezével átfogta a testét, a göndör fürtök az ajkát csiklandozták és a kiáramló test melegétől úgy érezte, sistereg a vére. Végighúzta a nyelvét a felkínált nyakon. Ilyenkor Ilona, hátrahajtotta a fejét, hogy elérhesse a száját és apró csókokkal viszonozta az ölelést.
 Szerette ezt az asszonyt,. a nagy puha testét, kerek melleit, ahogy megfeszültek a tenyerében. Úgy érezte ez a boldogság!
Este, ha hazament a gyárból és elé került az étel, komótosan tolta magába a kanalat és a tulajdonos jóleső érzésével leste az asszonyt, ahogy fordul asztaltól a tűzhelyig és vissza..
- Az én asszonyom!- Az enyém!.-mosolyodott el.
Töltött egy pohárka vöröset és lehajtotta .. Aztán egy újat, magának, meg egyet Ilonnak is...Mert, maguk között csak Ilonozta a feleségét. Volt ebben, valami bensőséges, ami csak kettejüké volt.. Gyerek nem volt, mert neki nem lehetett, az izotóp miatt, amit a gyárban használtak, de mindig mondta neki Ilon,-
- Ne bánkódj,..el leszünk mi így is!..
Aztán egy nap, a szomszédba költözött egy fiatal pár, kisgyerekkel és Ilont többször megkérték, vigyázzon a kicsire. Olyan három éves forma volt, aki már örökmozgó és vigyázni kell rá, mert mindig bajba kerül. Ilon kivirágzott..napról napra szebb, fiatalosabb lett . Vitte gyereket sétálni és büszkén feszítette melleit, mikor a postás elé állt, és hamiskás mosollyal nézett a szemébe
- Hogy van ma, szépasszony ? A srác, fiatal volt és jóképű, de eddig őt észre sem vette.
A második emeleti szőkét kerülgette, akinek a férje már évek óta kint dolgozott a németeknél és csak kéthavonta járt haza. A nő vastag piros rúzzsal húzta ki száját, ami őrületbe kergette postást, aki alig várta, hogy "ajánlottat" hozzon neki, mert akkor bemehetett vele a kis konyhába és ...a szomszéd asszony szerint, az asztalon "tették rá a pecsétet" !
 Ez a postás most őt, Ilont fixírozta, kerülgette, szépasszonyozta. Először, keresztül nézett rajta mit képzel a kis taknyosa-aztán már hízelgett neki! Úgy sem bírta azt a vastagszájú  nagy seggű szőkét...Később munka után is eljött a srác és egyszer még virágot is hozott neki!.. Ilon ezután, mielőtt kilépett az ajtón, percekig a tükör előtt állt és igazgatta a haját, blúzát.. Embere egyre összeszűkültebb szemmel nézte ezt a változást! Nem értette....
- Mi van Ilon ! Hiányzik valami!?..
Ilon nem felelt, csak a tükörbe csücsörített egyet, mielőtt becsukta volna maga után az ajtót. Már várták...
Aztán, két napja Ilon bejelentette, válik...Értetlenül nézett rá ..és próbálta lebeszélni...
- Megőrültél Ilon ? Mi van veled!?
Az asszony, dacosan rántott egyet a vállán és a hasára mutatott.
- Láthatod!..terhes vagyok! Amit, te nem tudtál megadni,... megadott más!
Aztán, felkapta a kis kikészített,  kopott bőröndöt, amit még akkor hozott magával mikor összeálltak és magát kihúzva távozott.
- Majd, küldök a cuccomért!-szólt vissza a válla felett...és már, csak az előszoba felakasztott csengettyűje csilingelt utána.
Ennek két napja..
Most ült a bárpultnál és hallgatta a füstből kikönyökölő bluest.
- Nincs kihez hazamennem- sajdult fel benne!..
 Ránézett pultosra, aki  a poharakat törőlgetette.
- Még egyet! - intett neki.
Megfordult, végig nézett a választékon..A hivatásosokon kívül, egy magányos nő üldögélt egy  bokszban. Felállt, de mikor feléje lépett, az elkapta a fejét..
A nagymellű pultos szánakozva nézett rá! Látta a megindulást és a befejezetlen mozdulatokat..
 Előhúzott egy szál cigarettát a dobozból, lassan végignyalta az oldalát, hogy a  férfi is lássa a nyelvét,  rágyújtott és mint aki titkot akar elárulni, ráhajolt. Érezte a nő testének melegségét, a pulton keresztül is. Halántéka lüktetett, az illata az orrába szállt, verejtékezni kezdett..
- Lazíts kicsit!- fújta rá a füstöt..
 A nő még közelebb hajolt. Szinte a fülét érte a suttogó ajka..
- Tudod... a magányosságnak..szaga van...ezt a nők megérzik !-mosolygott rá, mintha ágyat bontott volna neki.
 A férfi csak ült szótlanul, elgondolkodva a hallottakon...
 Vagy egy percig is emésztette a dolgokat, aztán felállt, lehúzta a felest és megköszörülte a torkát.
- Ja - törte bele  a hamuba saját a félig elszívottját cigarettáját és könyökével leverte távoztában a kiürült  poharat...

GÚZSBAN

Ma, már nem történhet semmi rossz- gondolta és mélyet szívott a cigarettából.
 Csípte a szemét és megköhögtette a füst.
A börtönben, nemigen volt alkalma cigarettához jutni, nem látogatta senki. Amikor volt egy kis pénze, azt reggelre ellopták a zárkatársak.
Hat évet kapott,ebből négy kemény évet húzott le, gyilkosságért. Pedig, csak elborult az agya...Annyi keserűség volt már benne,..hát, megtette...,
Előtte mondta a kocsmában, ahova elmenekült a mindennapi őrületből..
.– Egyszer megölöm !...,-
Nem gondolta ő ezt komolyan, nem akarta bántani az asszonyt, de az módszeresen kikészítette, megalázta. A szomszédasszonynak is nevetve mondta.....
- Nem ér ez semmit, nem férfi ez már !
Benne meg csak gyűlt a keserűség..
 A lánya, az igen!...
 Az tartotta benne a lelket. Apát simogató mosolyával, finom kis kezeivel, a "segitsapával!”...Ő volt a mentsvár, a világ, a szerelem, a minden...
Tudta, hogy  az asszonynak szeretője van, de nem érdekelte..
.Menjen, ha akar!...
 A lány, éppen felcseperedett, gyönyörű volt, törékeny mint a virág és mosolya mint a szentképé...
És ekkor megtörtént a baj...
 Nem akart ő semmi rosszat, de az asszony, már készült ellene, volt benne bor is, rendesen- látszott a szemén!
Összeszorította fogát és nem válaszolt  a piszkálódására,de mikor ráborította a forró levest, elszakadt benne a cérna!...Életében először, adott neki egy pofont... Az asszony megtántorodott, felkapta a kést és szúrt, bár nem talált mélyen,, de a kés, ott volt még a kezében!... János keményen ráfogott...Kicsavarta a kezéből, de a karjába mélyedő fogak, elborították az agyát! Vad erővel harapott az asszony és a düh vezette a kést!...Szúrt, a fájdalom miatt, szúrt a megaláztatásért, szúrt az elszúrt életéért!..Vak dühvel szúrt.. Később,.. azt a tizennégyet, különösen kegyetlennek vették...Bilincsben vitték el, pedig ő ment be a községházára ...
- Megöltem az asszonyt...
Aztán, leült az előtérben.... Kifejezéstelen arccal várta a rendőröket ..Mikor beültették a rendőr autóba, végignézett az összejött szánakozókon, csak biccentett...Ennek így kellett lenni!...
Most, hogy féléve itthon van, csak a lánya érdekli. Összeállt ugyan egy asszonnyal, aki mos rá, néha főz is ...de a lány, ..az a fontos...
Reggelente kikíséri a buszhoz és megvárja míg elmegy iskolába.. aztán visszakaptat, fel a hegyre.. Munka még nincs,...mert egy gyilkosnak, ki ad szívesen munkát?.. A méhész ugyan azt mondta, ha kivirágzik, mehet vele...Csak a tél múljon el már. Hideg november este van.forgalom alig az országúton. Az eső éppen elállt és ő várja a lányát, mint minden nap, a hatos busznál. A lány tudja,  jönnie kell, mert várják...Nem kell a kutyák ugatásától félve  hazabotorkálni a hegyre  a sötét utcán. Itt van apa! ...és apa megvéd!
A parázs, már a füstszűrőt égeti....
Itt a busz ! Már látja a lányát, ahogy repül felé!  Elpöcköli a csikket, karját kitárja !
-Itt vagyok Kati!..
 Aztán egy villanás, egy csattanás,.. fékcsikorgás, egy zuhanó test....és csend.. ..A buszról leszállók megállnak és nézik döbbenten az összetört autót és az árok parton a kifordult testet...Mozdulni, nem bírnak....csak egy állati ordítás hasít visszafojtott lélegzetek közé, ahogy az ember magához öleli az összetört kis testet..az utolsó reményét, ebben az életben...

ZENÉSZEK EGYMÁS KÖZT...

Átmegyek egyik haveromhoz, akivel együtt zenéltünk a fényes időkben és beszélgetünk. Közben, előhúz egy üveg pálinkát és csak úgy natúrba, odatolja a számhoz.
- Húzd meg!
- Elkényeztetsz! - vigyorgok
- Amúgy, busszal vagyok ..
- Az jó!-tesz le az asztalra két kupicát és teleönti.
Nagyszerű zenész volt, azaz még mindig az, csak egyre kevesebb a fellépés-a baseva.
Nincs pénze az embereknek vendéglőbe járni, nem tud a tulaj fizetni a zenésznek - az meg, éhezik. Csendesen, büszkén, nem meghajolva -éhen hal... Valamikor jobb idők jártak rá, éjszakai bárokban zenélt, tombolt a nép a muzsikájára, keresték a kegyét. Eljárt nyugatra is zenélni. Aztán eljött az ügyeletes Messiás, aki adót, adóra emelt és a muzsikusokat kiszorították a vendéglátásból. Már csak az maradt fenn, akinek saját étterme van, vagy olyan polcra küzdötte fel magát, ahol meg van a lelkes tábora, aki a bulijaira eljár.
- Nézd meg mit eszem!- mutat a fazékra, ahonnan csirke lábak merednek, felfelé nyújtott karmokkal Egy tenyérjós kiolvashatná a jövőjét a csirkének, bár azt hiszem ebben az állapotban, már mindegy neki. Elővesz két nagyobb poharat, alaposan megdörzsöli konyharuhával, aztán egyiket elém rakja, a kísérő sörnek.
- Kaptam, két dobozzal a szomszédtól -dicsekedik - segítettem neki a lakást átrendezni. .
- Más dolgom sincs így nyugdíjasan - rándul meg az arca. A felesége régen elhagyta, nem bírta az állandó egyedüllétet éjszaka, hát lecserélte az embert, egy fiatalabbra, az állandóan vele aludt - meg hát, Vasműs dolgozó volt, azoknak jó a nyugdíja...állami!
- Nekem meg -keseredik meg
- Huszonnyolcezer,de az tisztán! - hunyorít a szeme sarkából
- Mit kezdjek vele? -legyint.
- Van még néhány hangszerem, azokat árulom, amit még németből hoztam, mikor kint játszottam. Aztán, onnan is kapok valamit, de az, arra sem elég, hogy néha-néha, isten igazából leigyam magam.
- Azért próbálkozzunk!- önt a pohárba és feldobja a garatra. Tartja még a kezében és alaposan nézi a pohár fenekét. Valamit biztosan láthatott benne, mert rekedtes hangon töri meg a csendet.
- Emlékszel még az Ibolyára - kerül elő a nő.
- Tudod, az a nagy mellű, jó seggű - láttatja velem,.
- Az igen, azt kellett volna elvennem-réved el a távolba ..
- Ibolya most biztosan boldog gondolom, mert hiába volt beindulva a zenészekre, csak kihasználtuk.
- Tudod ki a férje? - dobja fel a labdát - a Fő-fő doki! -.és mond egy nevet, amire bólogatok-bár nem tudom kiről van szó.
- Az aztán, tolja alá a lóvét - irigykedik.
- Tőlem is kapott volna eleget! -derül a néhai csődőrségén
- De most már, kidőlt keresztfának, nem köszön senki! - megy át keserűbe.
Sóhajt egyet, tölt a poharainkba, aztán még egyet. Hallgatunk, közben szépen, lassan benyomunk.


A képet, a Fotky&Foto-tól kölcsönöztem.Köszönöm!

MAI KESERGÉS

Az Isten tudja, miért ver engem?
Miért küld rám ellenőrt, bankot, gengsztert?
Olyat tehettem, ami nagy vétek?
Paráználkodtam? Vagy túl jól éltem?

Mi ez a végtelen szigor, utálat
Hogy már képtelen vagyok tartani a számat
És csak mondom, mondom a magamét
Sértve mindenkit, szeretőt, barátot azért..

Mert elegem van a barmokból és magamból!
Mert nem találok kiutat ebből a szarból,
Mert dolgozom, mint az állat
De csak az átverés van és a bánat

Nem jókor születtem és nem jó a hely
Engem nem tanítottak meg arra, lopj el
Mindent, amit látsz
Nekem kezembe adták a Bibliát

Nekem azt mondta Apám, csalni szégyen
Én nem tudok változtatni ezen az egészen
Az adott szó nálam még számít...
Egyedül maradtam, akit mindenki kábít

Arra vágyom, legyen egy rejtett zug
Ahol aludhatnék egy jó hosszút
Egy jó hosszú álmot,
Itt hagyva nekik ezt a szar világot......