Mivel, mivel!..Busszal!- adtam a büszkét. Na itt a kulcs - mutatott a Szamarájára - járj ezzel! Ez a autó nem ma született, de nem ázik be és némi visszafojtások után a nyolc literrel is megelégszik a megszokott tíz liter helyett. Szóval jó tett velem. Én meg Őt ezelőtt is ,most is, mindig szívesen látom.
Virágos jó kedve van, amit még az utca végén lévő Vad Macskában gyűjtött be, némi sörök közepette. Miután egy-két pohár borral leigazoltunk a barátságunk tartósságát, elmerültünk a világ dolgaiban és alig győztük az adomákat sorolni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, borozás közben!
A tv közben megy és valami egyházi méltóság kezd lélekemelő beszédbe, mikor Gyuri elröhinti magát!
Na ezt figyeld !
Anyu - mert így hívja anyósát - aki igazi hívő asszony, eljár minden misére, még a szomszéd faluba is. Előszálláson akarta a püspöki misét megnézni. Nosza, indultunk az autóval és időben helyet foglaltunk a falu szép templomában. A többi mezőfalvi hívő ember és asszony meg busszal indult a jeles esemény megtekintésére. Már javában tartott az ájtatosság, mikor a buszos különítmény- ami természetesen minden kocsmánál megállt - befutott a misére. Éppen akkor, mikor a püspök belefeledkezvén a misébe, élénken ecsetelte Jézus tetteit és a biblia citálásában ahhoz részhez ért a példabeszédben, hogy " Kik vagytok ti idegenek?!" ... a bejövő mezőfalvi különítmény két, kissé kapatos tagja azonnal lereagálta a kérdést és a nagy csendbe beordította - Kik, hát kik ? Én meg a sógorom !
Kis híja volt, hogy röhögésbe ne fulladjon a püspöki mise, mert a két atyafi véve a bátorságot még a következő bibliai kérdésekre is válaszolni szeretett volna!
5 megjegyzés:
Lacám
Ezen már hangosan nevettem. Látom magam előtt a képet, ahogy az ital hatása alatt beszólnak a püspök úrnak, csaknem felháborodottan, hogy nem ismeri meg, a hozzá hű lelkeket.
Na, meg látlak, ahogy a vidámság hatására törlöd a könnyeidet, ragyogó.....
Itt falu ilyesmik történnek a népekkel ! :)
Bocs falun !
Nagyon jó történet! megállja a helyét a közmondás, ha én ezt a klubba elmesélem!!!...Szerintem ott sem marad szem szárazon.Tanulság, ha misére mész a misebort csak is utána fogyaszd...
Nna-na!
És az úton ha megszomjadzék a vándor kiád néki friss nektárt ?
Megjegyzés küldése