2011. január 30., vasárnap

AZ A FRÁNYA ANTENNA


Csúszik az út, hideg van, elfagy kezem, lábam. Utálom ezt az időt, én melegre vágyom,. Valami jó dél-tengeri áramlatban dagonyázni, igen az lenne  a jó! Igazságtalan a világ ebben is.. Úgy kellene harminc év Európa mostani része, harminc év Görögország és harminc év meleg, tenger víz, lágy lazulás -mondjuk Thaiföld- koktélok gyümölcsök, szép ferde szemű lányok legyeznének – a többi majd kialakulna.
De nem, ez megoldhatatlan.
Persze, ha nyernénk valamit, persze, ha vennénk valamit amivel nyerni lehetne.! No, csak ábrándozom, de már régóta tudjuk „ábrándozás az élet megrontója.”  !Most pedig, itt az ideje dogozni! Antennát szerelünk egy vállalati üdülőben. Szombat van, csúszik a tető , bátraké a szerencse, meg a hülyéké. Azért, megyünk szerelni.
Voltam én már ilyen helyzetben ,de akkor melegebb volt!
 Apámnál dolgozott egy szép szőke lány, olyan tizenhét év körüli magas, nyúlánk, hosszú hajú, fénylő szemekkel.... Rá nézni is gyönyörűség volt. Legszívesebben, ölbe kapva, rohantam volna vele a világ végére is, szeretgetni őt.
Mikor először megláttam, lehettem talán, huszonegy éves...és olyan szépen nézett rám!
- Nem jönnél el hozzánk, az antennánkat megnézni?- búgott, indítva el bennem a szerelmet.-kint, pedig a kora őszi eső permetezett.
- Nem most, addig majd csak elleszünk, tv nélkül ! – szólt  a szirén.
- Ó, ez nekem semmi - hoztam  a lovagot.--délután, háromkor ott vagyok!
Szép képek libbentek elém, az antennát megjavítom, randizunk és csókolózunk és ...és - emelkedett bennem a tesztoszterin! Három órakor pontban, szerszámmal, kábellel felszerelkezve,becsengettem.
- Gyere be! -szólt a fuvola  és mentem szédülten  a hang után..
- Bemutatlak a szüleimnek. – térített le, a vágyak ösvényéről!
- Vegye le, fiatal ember a cipőjét – tett a mama egy oldal vágást.
- Nem, köszönöm! - bizonytalanodtam el – Megyek a tetőre!
És én mentem, leszegett fejjel előre. A  lány, követett a padlásra, én pedig felnyomva a tetőkibúvót, kimásztam a tetőre. Az eső szépen eláztatta már a cserepeket, nyálkássá csúszóssá oldotta az Acélmű rozsdás porát.
Felegyenesedve javítom a hibát,  de egy rossz mozdulat, megcsúszva a tetőn.hanyatt estem!
 Próbáltam kapaszkodni a kibúvóba, de elkéstem és egyre gyorsabban szánkázom a tető széle felé. Átszalad az agyamon, ez négy emelet...innen leesni, biztos gerinctörés, vagy KO.!
 Mint a macska, tíz körömmel próbálom a réseket megtalálni!... De nem segít semmi, csúszom le! Egyszer csak, nagy reccsenés és megakadok a tető szélétől két méterre. A cserepeket, a nagy szélvihartól óvandóan horgokkal rögzítették a tetőléchez és az a kiálló horog fogott meg. Beletépett a farmeromba és belekapaszkodva a nadrágszíjamba lógatott a tető szélétől pár méterre.
Keservesen levergődve a horogról, a tetőn cserepeket felhúzva felevickélek a kibúvóig. Álmaim nője ott áll a létra alatt, mit sem tudva a kint történtekről - nézi hogy mászom be a kibúvón, meztelen fenékkel lógatva, a későbbre szánt meglepetést.
Sokáig nem időztem ott!
 Kértem egy pulóvert, hogy eltakarja a szétszakadt gatyámat, a derekamra csavartam és vörösödő fejjel, elpárologtam a tetthelyről. Oda a szerelem- mert mondani sem kell, ezek után visszafogtam magam a randi kéréstől!
 Évek teltek el, de soha nem beszéltük meg, mi lett volna ... ha...!
A napokban találkoztam a lánnyal-azóta nagymama!
 Kedvesen mosolygott, köszönt, de tudom évek óta kábel tv.-je van.....

2011. január 28., péntek

ERDÉLYI KÓBORLÁSOK


Erdélyi kóborlások.. Talán ez a megfelelő szó erre....

Messze nem jutottam, de amíg elértem, az emlékezetes maradt.
Régen, még az ánti világban, mikor a kurta farkú malac túrt és Causescu volt a király, puszta kalandvágyból eljutottam Erdélybe...
Nem tudtam, mire vállalkozom - ez még ketteske idejében volt. Magyarázatképpen - értékelve, házasságban töltött éveimet, volt egyeske, ketteske és Erzsi.
Barátom,Ákos - aki megrögzött agglegény /most már, első válása után/ - szólt
-.Nem jönnétek ki velem Erdélybe?
- Minek? - kérdeztem, kissé értetlenül ..
- Van egy kis pénzem kint , el kellene költeni...
- Ja !..vagy, úgy!.. és pakoltam..
Vittem ketteskét is -akkor még Gizus volt a neve és belevaló csaj volt.
Beültünk Ákos Skoda MB 1000-s autójában és irány a román határ.....
Ott kicsit problémáztak , minek viszünk ki, ennyi paradicsomot és paprikát, de a túrás ellenére nem találták meg, az alján azt AMO szappanokat.
Ez a kozmetolóliai remekmű - eper , citrom és más illatokban leledzett, segítve a csempészés sikerét.
Átjutottunk - az urológia vizsgálatot megúszva- irány Nagyvárad....!
Mellette a kis faluban lakott Géza barátunk, aki a maga csendességében vendégelt meg minket apa, anya, és a festő állvány mellett...Akkor hallottunk először,az árucsere fogalomról..Ez nem a történelem előtti fogalomról szól, amikor a tűz pattintó eszközt cserélték - mamut farokra Ez más volt..Romániai valóság! Géza bátyó, a papa , fotográfus és festő, a kicsiny pénzét a családba fektette.Nem ivott,nem kártyázott. Mikor boltba ment és elővette a borotva pengőre való, kis alumínium lejét, boldogan leszurkolta a boltos kezébe, bőrlehúzó kinai termékért!.. A boltos, összevonta a szemöldökét..
-Bátyó. csak akkor van penge, ha hozol csirkét, vagy tojást!.
Nekünk, nincs baromfink -hőkölt az öreg.
- Akko nem lesz beretva! - summázott a boltos.
Nos, szegénynek, el kellett menni a szomszédokhoz, hogy a kifizetett penge mellé a járulékos tojásokat begyűjtve; végre letéphesse magáról a szőrt ...
Borzalom! Mi, akik a legvidámabb barakkban, lengyel és NDK turnék csemegéit élveztük és számunkra gúzs volt; hogy Hollandiába nem mehettünk évente, döbbenten hallgattuk a begyűjtés, nálunk ismeretlen módszereit - mind ezt 1980-ban.Elhagyva Diószeget, Szatmárba jutottunk. ahol csodálhattuk a hatalmas templomot -
Isten bocsájtsa meg nekem ! -református-vagy katolikus- nem emlékszem--de mindegy is - ami a Fő teret uralta, rajta a feliratok mind magyarul...
Nem szeretnék nacionalista lenni ilyenkor,..amikor már utálom ezt a szót ! De, ekkor megszólalt bennem a magyar..
Ehhez, azt kell hozzá tennem, gyerekkoromban Szilágyi Irma tanítónénim azt mondta: -Gyerekek, hogy milyenek az igazi magyarok? Olyan ,mint a Váczi Laci apukája --alacsony tömzsi és horgas orra van..
Nosza, rohanok haza, mellem dagad a büszkeségtől és áradozom, milyen jó nekem -apám egy igazi magyar...sőt, ilyen az igazi magyar! Velem madarat, mit madarat - oroszlánt lehetettet volna fogatni.! Lackóm-sajnálkozik apám-én tót vagyok,... iskolás koromig, nem is tudtam magyarul......
Na ,ennyit a származásrólApám, félig tót, félig magyar, anyám Rafaisz, állitólag görög,,de tót is és lengyel is, Madács ,Buránszky; ja és Benedekti a nagymama.. Ő pedig az álmos könyvek szerint olasz vérrel rendelkezik...no, most akkor én ;.igazi magyar vagyok. ...nem igaz?!.. Mit tesz a Pr!....Ha Kádár Jani bácsi egyszer mondta volna ..gyerekek, verik a magyart, úsgyi neki.! Háát.. mentünk volna istennek is neki, ha kell !

TÖRTÉNET A PATKÓSZÖGRŐL...


Ez már egy másik történet.
Még sudaras fiatal ember voltam, mikor kicsábítottam apósomat is egy erdélyi útra. Tetszett neki az út, a kalandok és a sztorik amiket meséltem neki - mutogatva, itt és itt jártam és ez és ez történt.
Még "farmer értékesítő" koromban kérték az ottaniak, hozzak nekik, antibébi pirulát.
Romániában, akkor nem volt szabad védekezni a gyermekáldás ellen, mert így rendelte el Causescu elvtárs. Én meg hozzásegítettem a rendszer döntögetéséhez az asszonyokat, a pirulák bevitelével. Itthon átprogramoztuk a farmer bizniszt,és az összes még fogantatási korban lévő lányt, asszonyt elküldtünk a nőgyógyászához írasson magának pirulát. Infecundin, bisecurin, nem számított..Abban a korban voltam amikor napi kérdés volt bevetted-e a piruládat?
Erről mindjárt eszembe jut Totó barátom, aki fájó fejjel érkezett egy négyszemélyes házibuliba. Az egyik lány megsajnálta és mondta neki- miközben kikászálódott a barátja alól -ott a táskám, van benne gyógyszer, kapj be egyet és elmúlik!...Totó bekapta és csak később kezdett el rettegni, mikor a lány kereste az antibébi piruláját...Remegve próbálgatta a szerszámot két napig, pánikban- mire megsajnáltuk és elmondtuk, neki nem lesz semmi baja.-hanem a lánynak pirula nélkü ?!
Szóval Zoli bátyám, kedves apósom élvezte az utat és" biznicelt"!
Én, jókat derültem, milyen hamar belejött és arra a kérdésre van-e patkószöge, már húzta is elő a táskájából az óvszeres dobozát.
Itthon, aztán a fapadosban, nagy derültség közepette meséltem az öreg milyen jó üzleteket kötött és mennyire feltalálta magát...Egy haverom későn érkezett és nem hallva a történet elejét, csak a jó üzletet és a pénzt hallotta, indult Erdélybe...
Mikor hazajött és a következő sörözésen találkoztunk, nem volt kedves.
.-.Mit dumáltál te nekem?
- Mi a jó üzlet? - nézett az arcomba
- Egy hétbe telt, még eladtam a patkószöget!
- Mit?! - kérdeztem megkövülve
- Hát a patkószöget! -dühöngött.
- Volt vagy tíz kiló és azzal sétálgatni és kérdezgetni az embereket, igazán nem volt kellemes!
Óriási volt a röhögés.!
.Lekéste a sztori elejét és óvszer helyett - igazi patkószöget vitt ki!...Még jó, hogy a végén talált egy kovácsműhelyt....

MÁRAMAROSSZIGET FELÉ - SIMBRU

..Szatmárból, Máramaros-szigetbe tartottunk. A következő Negresti Oas-remélem jól írom- kis bányászváros után elértünk egy hágóra, ahol remek vendéglőt találtunk. Az volt kiírva az ajtóra, Simbru. A bejáratból látszott, egyedi egy hely. Egy bárpult volt szemben, ahol a polcon iszonyatos mnnyiségű habzó bor, pezsgő konyak és rum hajlította a polcot. Nem hittem volna, hogy Romániában ennyiféle italt gyártanak! A bárszékek faragott birkák voltak,eredeti birkaszőrrel boritva. Mintha csak kihúzták volna a birkát a bőréből, mert egy jó kis pörköltnek kellett a hús és hogy ne vegye észre a gazda, hát faragtak egyet neki fából..Darab-darab!.. Olyan volt, mintha legelni indulnának..
A baloldali teremben, talán Erdély minden cserépedénye ott volt.
A jobb oldali terem úgy nézett ki, mint egy lovagterem az ezerkettőszázas évekből Oroszlán szívű Richard idejében. A kőből rakott falak a fáklya tartóba lobogó fáklyával igazi középkori hangulatot árasztottak. Valami bűvöletes hangulata volt a helységnek.Vastagra darabolt asztalok mellé telepedtünk, szemben a konyhával ahol remek szilvapálinka után mamaligát kértünk, Ez sűrü kukorica kása, sültszalonnával meghintve és reszelt juh sajttal diszítve. Már az illata is vadítóvolt! Baromi éhesen csaptunk le a forró puliszkára.és zabáltunk! Anyám mindíg mondta..-Kisfiam, csak az az idő ne jőjjön el soha, hogy újból puliszkát kelljen enni ! Akkor már, nagy a baj!
Én pedig itt Sziget felé félúton, kétpofára tömöm magamba anyám ijedségét...és ízlik. Hogy milyen népszerű étel ez errefelé, eszembe jutott, a kis erdélyi barátom, aki úgy csúfolta gyerekkorában a román kisfiúkat- Románia máre, mamaliga male- valahogy úgy, Románia nagy ,de a puliszka kevés...Persze a románom akkor sem volt jó, azóta meg csak fakult!.
A mamaliga után ettünk egy gratart, ami faszénen sütött hús volt. Az én köreimben ismeretlen volt ez az elkészítési mód. Anyám rántott húsán, töltött dagadóján és töltött paprikáján szocializálódtam, számomra a világ csodája volt, hogy sül meg a hús zsír nélkül és hogy-hogy nincs szén íze..? A faszenet, ismertem már - anyám vasalójából, amit gyakran lengetett a konyhában, mikor élt vasalt a sötétét kék nadrágomnak. Így azonban, még nem láttam működni. A vacsorát egy üveg habzóborral öblítettük le, aztán még kettőt kértünk, mert igen szomjaztunk a jóféle falatok után!. ....Vacsora után kinéztünk egy remek füves völgyet és felvertük a sátrat. Itt nem tilos a sátrazás. A hely, akkora volt, hogy a második magyar hadsereg elfért volna rajta. Mély álomba merültünk -hatott a bor-tán délig elszunyókáltunk volna, ha a reggeli kihajtás, nem rajtunk keresztül történik!
A pásztor a menet végére volt pászintva, elöl a vezér tehén lóbálta a kolompot és vagy nem volt kioktatva, vagy nem működött a szenzora , de az egész csordát a sátrunkon vezette keresztül. Alig bírtunk felkapni a dombocska oldalára. A sátor maradékát betömve a csomagtartóba, elindultunk. Végig döcögtünk az országúton és beérve egy faluba eltátottunk a szánkat.Certeza.. Elképesztő színű és méretű kerámiák borították a házakat. Ilyet még nem láttunk soha.Gyönyörű volt!
Az út viszont nem. Ki is volt irva "drum in lucru"! Eddig is zötyögtünk, káromkodtunk és imádkoztunk hogy szét ne essen alattunk a verda, de a megdöbbenés az volt, hogy az utca közepén összegyűlt vízben, bivalyok feküdtek és az istennek sem akartak felkelni.
Beszéltünk hozzájuk, jó magyarosan szidtuk, nógattuk őket, de nem hallgattak a jó szóra. Bizonyára csak románul értettek ..annak a nyelvnek pedig, mi hijján voltunk. Aztán, az egyik váratlanul felkelt és nagy farokcsapkodás közepette végigvonult előttünk, végig sarazva, spiccelve szemünket, szánkat, a ruhánkat.....
Akkor aztán beeveztünk a pocsolyába a Skodával és néztük, hogy folyik be az ajtó alatt a sár!.....



A fotókat Máramarossziget honlapjáról kölcsönöztem- köszönöm!

ZENÉSZEK EGYMÁS KÖZT...


Átmegyek egyik haveromhoz, akivel együtt zenéltünk a fényes időkben és beszélgetünk. Közben, előhúz egy üveg pálinkát és csak úgy natúrba, odatolja a számhoz.
- Húzd meg!
- Elkényeztetsz! - vigyorgok
- Amúgy, busszal vagyok ..
- Az jó!-tesz le az asztalra két kupicát és teleönti.
Nagyszerű zenész volt, azaz még mindig az, csak egyre kevesebb a fellépés-a baseva.
Nincs pénze az embereknek vendéglőbe járni, nem tud a tulaj fizetni a zenésznek - az meg, éhezik. Csendesen, büszkén, nem meghajolva -éhen hal... Valamikor jobb idők jártak rá, éjszakai bárokban zenélt, tombolt a nép a muzsikájára, keresték a kegyét. Eljárt nyugatra is zenélni. Aztán eljött az ügyeletes Messiás, aki adót, adóra emelt és a muzsikusokat kiszorították a vendéglátásból. Már csak az maradt fenn, akinek saját étterme van, vagy olyan polcra küzdötte fel magát, ahol meg van a lelkes tábora, aki a bulijaira eljár.
- Nézd meg mit eszem!- mutat a fazékra, ahonnan csirke lábak merednek, felfelé nyújtott karmokkal Egy tenyérjós kiolvashatná a jövőjét a csirkének, bár azt hiszem ebben az állapotban, már mindegy neki. Elővesz két nagyobb poharat, alaposan megdörzsöli konyharuhával, aztán egyiket elém rakja, a kísérő sörnek.
- Kaptam, két dobozzal a szomszédtól -dicsekedik - segítettem neki a lakást átrendezni. .
- Más dolgom sincs így nyugdíjasan - rándul meg az arca. A felesége régen elhagyta, nem bírta az állandó egyedüllétet éjszaka, hát lecserélte az embert, egy fiatalabbra, az állandóan vele aludt - meg hát, Vasműs dolgozó volt, azoknak jó a nyugdíja...állami!
- Nekem meg -keseredik meg
- Huszonnyolcezer,de az tisztán! - hunyorít a szeme sarkából
- Mit kezdjek vele? -legyint.
- Van még néhány hangszerem, azokat árulom, amit még németből hoztam, mikor kint játszottam. Aztán, onnan is kapok valamit, de az, arra sem elég, hogy néha-néha, isten igazából leigyam magam.
- Azért próbálkozzunk!- önt a pohárba és feldobja a garatra. Tartja még a kezében és alaposan nézi a pohár fenekét. Valamit biztosan láthatott benne, mert rekedtes hangon töri meg a csendet.
- Emlékszel még az Ibolyára - kerül elő a nő.
- Tudod, az a nagy mellű, jó seggű - láttatja velem,.
- Az igen, azt kellett volna elvennem-réved el a távolba ..
- Ibolya most biztosan boldog gondolom, mert hiába volt beindulva a zenészekre, csak kihasználtuk.
- Tudod ki a férje? - dobja fel a labdát - a Fő-fő doki! -.és mond egy nevet, amire bólogatok-bár nem tudom kiről van szó.
- Az aztán, tolja alá a lóvét - irigykedik.
- Tőlem is kapott volna eleget! -derül a néhai csődőrségén
- De most már, kidőlt keresztfának, nem köszön senki! - megy át keserűbe.
Sóhajt egyet, tölt a poharainkba, aztán még egyet. Hallgatunk, közben szépen, lassan benyomunk.


A képet, a Fotky&Foto-tól kölcsönöztem.Köszönöm!

2011. január 27., csütörtök

SZAMOSÚJVÁR UTÁN ...





Szamosújvár..
A szép templom bejáratán a román nemzeti lobogó mellett, a nagy vezér és konduktor vagy hat méteres képe osztja az áldást.
A városka túloldalán, a Kis-Szamos partján, remek táborhelyet találunk. Ott sátort verünk a lányokkal, az öreg román csősz irányításával.. Lóherében táborozunk, nyugtat bennünket ő tudja, itt mit szabad. Előkerül az otthoni barackpálinka, ami oldja a nyelvet és a gátlásokat ... Remekül összejövünk..Meséli, volt ő már Magyarban..még negyvenötben....lóval, kocsival, élelmet vitt a román csapatok után,.akik az oroszokkal harcoltak...Még Győrben is volt ..Elmegy és valami lóbabot hoz ajándékba.  Arra kevés,hogy megcsináljuk ..Zsebből hat, jól megérett kukorica csövet is húz ki mosolyogva. .Értékes az ajándék, érzem a tekintetéből..
-Aztán, maguknál milyen a kukorica termés -sandít rám, tartva a csöveket büszkén elém. Az utazások idején..

- Tudja a franc -mondanám - de építem a román -magyar barátságot..
- Legalább, ekkora - mutatok a fejem fölé, vagy kettő-húszra.
-De jó maguknak!-sóvárog az öreg.
- Lesz mit enni!
-Nem eszünk mi kukoricát,bátyám-düllesztem a mellem!
-Hát mit csinálnak vele?- képed el!
-Hát megeszik a disznók. tyúkok! -homályosítom fel
- Ajaj ! Micsoda pazarlás!- fakad ki a bátyó - eleresztve barátságunkat.
Tüzet raktunk, még egy kicsit ittunk, aztán elvonult az öreg...Még akkor is a fejét csóválta, mikor eltünt a másfél méteres, kiégett kukoricaszár mögött..
Mivel, füstösek és izzadtak voltunk, gatyát, bugyit, ledobva, belevágtuk magunkat a Kis -Szamosba. Önfeledten csapkodtuk, a hűs vizet....
Kicsit fura szagunk lett , de frissek és fiatalok voltunk - nem számított!
Másnap, egy helyi stoppost felszedve -kérdeztünk a tájról, Szamosújvárról, a folyóról. Mutatta is,
-Itt a város fölött van Bonchida, nagy sertés nevelő és vágóhidjáról híres üzemével, Jól megy nekik, csak az a baj, beleengedik a sok szart meg a szenyvizet a Kis-Szamosba.......

KARÁCSONY ELŐTT


Karácsony.

Kicsit szüneteltetem az erdélyi anzikszot, mert eszembe jutott ..a karácsonyfa vásárlás rituális szertartása.Tán a hetvenes évek végén történt, aztán utána többször is...Kaktusz barátom aki közismert bohém és gomba termesztő volt abban az időben bekopogott és megkérdezte:
-Van már fátok ?
-Nem, még nincs!
-Na, akkor gyere! Sapka, kabát és indulunk a piacra! Már húsbolt előtt voltunk és a kilincset nyomtuk, mikor Kaktusz jelez
- Hurka kolbász előtt, pálinkát illik inni!.
Nosza fordultunk a legendás Kiscsillag nevű műintézmény felé.
Két feles, hogy meg ne fázzunk, Meg,kettő a lendület miatt, meg aztán kellett ágyazni a kolbásznak is, mert .innen már csak a kolbászsütőig vezethetett az út.
.
Rendesen beburkoltunk vagy negyven dekát fejenként, csak úgy az íze miatt...
Aztán ki a piacra. Kaktusz barátom amúgy, abban az időben inkább Krisztusra hasonlított- mint manapság. Bár neki, emlékezetem szerint, az utolsó vacsorán
fekete volt haja. Kaktusz viszont,szőkén és igen szőrősen, szakállal, de szintén rendíthetetlen jóakarattal az arcán kormányzott. Már engem leginkább a piac felé.
Ott aztán valami pinokkiós bájjal fejét és szakállát dörzsölve megalkudott a fákra, amiket mi hónunk alá csapva, bekötegelve vittünk az első italkimérésig. Ez momentán a kedvenc helyünk volt a Béke presszó, ahol gyakorta váltottuk a világot hétköznaponként. Ott már, többen mosolyogtak!. Nem is tüntünk ki különösen a társaságból, mivel már néhány fa, pótszékhez támasztva,vagy a falnak döntve jelezte, itt igen családszerető emberek jöttek össze taktikai megbeszélésre. Valami abszurd módon terjedt a hír, itt van mindenki, aki tenni akar a családájért, a gyerekéért és most aztán leihatjuk ennek örömére magunkat. Keményen! . Ment is volna dolog hajnalig, /Úristen, azt sem tudták hol vagyok!/ de közben Guriga barátunk megérkezett.
Nos Guriga fóiskolát végzett, de földmunka-gépen alakított maradandót. Remek üzleti érzékkel aknázta ki, melyik barát, mikor építkezik és rövid üzleti megbeszélés után, akár egész éjjel is ásta az alapot a jövendő ház helyén. Nos, Guriga megjelenése egy óriási dolog volt! Már egy hete csiripelték a verebek,elveszett! Mindenki aggódott érte ..munka társai , barátai. Aztán kiderült...az asszonya csesztette,!
- Nem csinálsz itthon semmit,..legalább vidd ki a szemetet!
Jó impulzusban kapta a lökést..levitte a szemetet a hetedikről, melegítő alsóban, papucsban, trikóban..hóban. -.mert közben esett...
Aztán eszébe jutott, az előző este, elronthatta a gyomrát.Tán, a .töltött káposzta vagy a vörös bor , de valamelyik nem volt túl barátságos hozzá. Éjjel forgolódott is az ágyban. Reggel, kissé másnapos volt, bár estére enyhültek a tünetek, valami tűz mégis pislákolhatott a pokolban, mert átugrott a szemben lévő Márka presszóba. Csak egy Unicumra - az a biztos gyomor-bántalmakra...Hisz, rajta van a kereszt is,! .. akkor meg gyógyszer!! Nem?
Szóval a Márka, amúgy az esti Don Juan-ok találkozó helye volt. Ide csöppent be Guriga nem kis feltünést keltve, mezitlábas papucs-trikóban. Itt aztán többen féltették egészségét,s hogy meg ne hűljön szegény ,öntöttek belé,egy kis tüzes vizet. Érkezett, egy bensőségesebb kapcsolat, aki felkarolta és elvitte a következő kocsmába, vagy magához? ...ahol - már, úgyis minden-mindegy alapon még töltötték tovább a púpot. Ez már taxival történt.. Valahol aztán kikötöttek, meg valakinél ...tán aludtak is.?....Itt kissé homályosra sikerült a kép! Pedig mesélte...
Szóval Guriga megérkezett. Örömünkben kirendeltünk még egy rundót, bár az eddigi is elég lett volna holnap estig,,...de nagyon örültünk!!
Valamikor éjjel, úgy, egy óra tájban szólt a főnök, menne már aludni. - .miután tízkor bezárt..-
-.Még egy utolsó kör, fiúk?
Meg volt...!.
Aztán elindultunk haza..Taxival! Vittük Gurigát is, akinek már lett kabátja .-.valaki otthagyta és úgy indult haza részegen!!!..-Hogy milyen emberek vannak_!!
A taxi a ház elé ért és mi,gyengéden betuszkoltuk a liftbe és megérkezhetett, mert hallottuk, hogy a csengetés után földet ért...!
Aztán, oszoljt vezényeltünk..
Délben ébredtem, mikor Kaktusz csengetett...,
-Te!.. ott hagytuk a fenyőket a Békében..
-El kellene menni értük............!!!

Fotó: diamond.kepeslap.com - köszönöm!

LADÁNYI MIHÁLY !


Ezt Czeller tanár úrnak
szeretném ajánlani, bár már immár 48 éve hiányzik a palettáról.....nekem


..Ladányi Mihály

Varázslat

Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető szája volt.
Azt mondta: nézd, fiú, ott az a nő
legyen szívednek nehéz mint a kő.
Ében szeme erdőtüzébe less,
elszenesedj és elkopj és eless.
Kis melle holdját nézd hogy száll tova,
és halj meg érte minden éjszaka.
Lám, gyönyörű állat a szerelem,
hószín kanca, legel égő gyepen.

HARMADSZORRA...


Szóval, nem akartam már többször nősülni. Elég volt ceremóniákból ,utáltam mindig a kosztümös szerepeket, az ajnározást, a lakodalmakat. Kívülről tudtam az össze koreográfiát . Mikor nem rockot játszottunk és kevés volt a pénz, elmentünk lagziba zenélni. Volt úgy, egy lakodalomban a havi fizetésem felét megkerestem. Láttam a kulissza titkokat, a sértődéseket és verekedéseket ezeken a sátoros ünnepeken, szóval nem és nem.! Mikor összejöttem az utolsó, de legjobb asszonyommal , a nyolcvanas évek elején voltunk. Még első házasságaink előtt ismertük egymást- éreztük, egyszer hosszabb lesz, az a :- Szia, .hogy vagy?
Szóval mindketten megjártuk a hadak útját és tudtuk ,mit keressünk a másikban és megtaláltuk. Nem volt, ami elronthatta volna a kedvünket.
Jött a gyerek pont olyan, mint amit elképzeltem..., és enyém volt, legszebb, legszelídebb nő akkoriban a városban.
Volt egy-két problémánk, hogy nem házasodtunk össze... piszkálódás hivatalos helyről .. Meguntam! Rákérdeztem...
- Akarsz a feleségem lenni? -Hát persze!- volt a válasz..Én, így szoktam intézni leánykérést...
De esküvőt is kell tartani! Először házassági tanácsadásra kellett mennünk!
Mondom a dokinak
-Ugye nem akar most kioktatni? Harminchat évesen, két házassággal egy gyerekkel a hátam mögött, nekem sok újat nem tud mondani arról, mi a szexualitás és házasélet!
Megértett!
Kedvesemet viszont kioktatta - bár, már volt egy tíz éves lánya - hiszen ő még csak másodszor házasodott! Hátha elfelejtette a dolgokat!
Szóltam üzlettársamnak Pópának ,akivel akkoriban együtt antennáztunk .-
- Gyere, legyél a tanúm!
- Jó, de mit vegyek fel!
- Semmi extra  ahogy jól érzed magad, hiszen mi sem öltözünk ki..!
Ezt be is tartotta. Mi, még azért legjobb ruhánkat felvettük....Ő is kinyalta magát...A két méteres birkózó pali,. farmerben, szakadt tornacipőben, bőrdzsekiben lépett be ..Láttam az anyakönyvvezető szeme kissé megrebbent. Másik tanunk feleségem barátnője Kata, csinosan, légiesen landolt.
Megbeszéltem az anyakönyvvezetővel, mi már nem várjuk el a tömjén füstöt,  úgyhogy szorítkozzunk az aláírásra, hiszen egypárszor már meghallgattuk a nász indulót és először sem tetszett igazán.
Hozta is elő, már az elején a pezsgőt és alig vártuk, hogy hörpintsünk. Gyorsan megfordult, visszalépett az irodába és talpi nemzetiszínű zászlóba öltözve rázendít!
- Kedves ifjú pár!
Azt hittem, a röhögéstől szétesem! Mindenki szétharapta a szája szélét  ! Ezt akartuk elkerülni, ezért beszélgettünk előtte egy fél órát !!! Szerintem tudta, nála még nem nősültem, nem akart a másik kettőtől lemaradni..! Vagy sok volt az az napi esküvő és a sok koccintás elfeledtette vele a megbeszélteket...?
Pezsgő után, otthon négyen beszélgettünk , Pópa les a konyha felé !
- Még nem eszünk ? Már nagyon éhes vagyok!
Gyanútlanul rábíztam a konyhát.
- Menj egyél addig!
Szót fogadott...kiment és a két kiló rántott húsból másfelet begyűrt az orra alá... még jó, Kata kiment a konyhába és valamicskét meg tudott menteni..

A NŐSÜLÉSRŐL ...

Háromszor nősültem...Miska bátyám -anyám egyik öccse- mikor meghallotta, hogy harmadszor is megnősülök....megmondta a frankót!
- Mér' nem akassza fö' magát az ilyen!!
Jót vigyorogtam...ha ezt az embert sikerült kirángatnom a napi delíriumából  már jót tettem a családnak! Az úgy volt, nem akartam én már harmadszor is megnősülni. Két részben sikeres akció után, már nem "bírtam' kockáztatni. Apai nagyapám, Váczi Mihály, háromszor nősült. Ezt az élet hozta így...Első felesége két gyereket adott neki, aztán lement a jégverembe ,ahol a nyári nagy melegben, felhevülve kereste a húst. Nagyon megfázott - nem lévén még penicillin egy héten belül elvitte a tüdőgyulladás...Nagyapám, praktikus ember volt...nem akart mostohát a gyerekeinek, így elvette a felesége húgát ... családba is maradt, szerették is a gyerekek - olyan volt mint az anyjuk, így jól elvoltak. Sokasodott a család ....még három gyerek érkezett-egy közben meghalt...Nagyapám, csak dolgozott -vele a mama is.
.Egy aratáskor., hideg vizet ivott a kútból, olyat amit az ember nagyon kiszomjazva áldásnak érez és csak issza, issza - neki nem volt az.
Két héten belül temették őt is...A négy gyerekkel, már igazán nem tudott mit kezdeni a papa , aki kemény kis ember volt..Isonzót is megjárta.Ott volt a falon a képe, daliásan kackiás bajusszal Valami tüzér volt, meg medáliát is emlegetett apám, de ezt már, nincs ki igazolja....Bátor volt.. az biztos !..Megnősült harmadszor is .. Elvette az öccse elvált feleségét...-Mégis csak a családban volt!..Aztán összekalapáltak még egy gyereket, de sajnos betegen született, így több születés nem volt . A papának volt négy gyereke, a mamának kettő ,igy volt gömbölyű a család! -Elvoltak rendesen. Mama, kerek asszonyka volt, hatalmas mellekkel ,nagy szeretettel . Mindig a fulladás kerülgetett, mikor magához szorított. Gondolom a szerelem már nem nagyon dominált, mert egyszer a papa, bedugta a mamát a kemencébe,mert elégette az ünnepi kalácsot.A szomszédok szaladtak össze, menteni a mamát, mielőtt úgy jár, mint a kalács!...Több atrocitásról nem értesültem, de a három lépés meg lehetett, mert életük végéig magázódtak...A mama pedig óvakodott - sütemény sütéskor.....
Hát mit mondjak?..Veszélyes üzem ez a házasságosdi !

2011. január 26., szerda

BÖRTÖNBEN

Ma börtönben voltam!
Nem véglegesen, csak egy fél napra.
Internetet kellett volna szerelni az egyik üzemben....Mert hogy ott is van munka, mosás, állatok ellátása, szántás vetés..stb.
Nagyfőnök jelez mehetünk..a mosodába. A kapuban csinos őrszemélyzet fogad - lévén női szakasz dolgozik ott. Beenged, aztán egy könnyed mozdulattal elveszi a telefonom. Na ez súlyos csapás ,mert nélküle nem lehet élesíteni a dolgokat. Telefonálnom kellene, de hajthatatlan - itt nincs telefon!
Beengednek egy üzemkapun..itt az iroda. Belépünk, ott a gép- a modem a magasban , mintegy három méterre a földtől. Atyaisten! Tomi a segítség ugrik mint a mókus: Szék-ablakpárkány- szekrény teteje és egy mozdulattal elvágja az egyetlen jót - az antenna kábelt. Gyönge hörgést adok ki magamból! Ideiglenesen rögzítené a csatlakozót az elvágott kábelre, de esély semmi a továbbiakra ..Másik kábel.-.rövid. Ki kellene cserélni, de nincs létra..Tomi röhög a szekrény tetején és szigetelő szalagért küldi a nagyfőnököt..... az rendes elmegy és hoz. Az agyam eldobom! Nem tájékoztattak, mit kellett volna hozni.. Mire létra lenne, kiderül nincs fúró , hogy kifúrjuk a vastagabb, új kábelnek, a három méter magasan lévő ablak vaskeretét.
Nagyfőnök ideges, hívja az ügyfélszolgálatot a saját telefonján, hátha tud segíteni..Abszolút felesleges, mert fúrója nincs a lánynak és messze is van, meg máris pánikba esett! A franc essen ebbe a munkába!...Gyorsan összepakolunk, jelzem a legközelebb jobban felkészülünk...Indulnánk, de nem úgy van az!
Ide még csak-csak, de kifelé sehova!...Engedély nélkül? Még a szél sem fújhat át! Lehet itt maradunk martaléknak? Női börtönben, prédának...Tomi röhög..már megint. Szerintem élvezné...Ja, huszonnégy évesen?! Én, akkor....de hol vagyok én most...Végül, egy százötven centis szőke börtönőr hölgy megjelenik talpig gumibotban, spray-el és néhány kereszt kérdés után, kivezet a kapuig majd szélnek ereszt bennünket.
Ezt megúsztuk..Bár leizzadtunk ott benn a hűvösön.

A DINNYE TOLVAJ !



Már mondtam, Váczi nagyapám igen csak unoka szerető ember volt. Elvitt egyszer a határba ,mert valami fontos dolga akadt.Hogy mi, már nem emlékszem, de lehet csak kimentünk úgy szoktatólag, hogy meglássam milyen is az, mikor az embernek földje van. Én már addigra igen utáltam a kapálást és úgy döntöttem engem nem fognak be kukoricát törni sem. Szóval mentünk a Zsarival, úgy komótosan,a ló közben eszegettet, felharapott néhány marék füvet és farkát felemelve vidáman trombitált a bakon ülőknek. Idilli csend volt, ha a szekér nem zörgött volna meghalljuk a fű növését is. Egy szép dinnyeföldnél megálltunk.
- Na ugorj le!- szólt nagyapám.
Kétszer sem kellett mondani, szófogadó gyerek voltam még abban az időben!
-Hasalj le az árokba! - suttogta és már intett is hogy görgessek ki két szép görögdinnyét. Megrettentem kicsit, mi lesz ha elkap a csősz! Nagyapámnak könnyű -nála van az ostor !
Tekergettem is a nyakam ki az árokból, mert jobb ha az ember óvatos ilyentájt!
Látom ám, a szomszéd földön valaki ténykedik oda-oda kapva a tekintetét, hogy mit mókolunk mi ott, de nem szólt egy szót sem...Odakúsztam a dinnyék mellé , elő a "kisbicskát" aztán nyísz, a szárról levágtam őket. Nagyapám a bakon igencsak szemére húzta a kalapot, mint aki látni sem akarja, hogy hogy térek rossz útra. Mikor aztán a szomszéd elfordult, felkaptam a dinnyéket és bevetődtem velük a szekér mélyébe! Nagyapám ráérősen odacsípett a lónak, aztán gurultunk haza. Mestyán bácsi, a csősz, szembe jött velünk és kalapját megemelve üdvözölte nagyapámat, én meg csak úgy lapítottam a szekér aljában nehogy észrevegye a portékát - na meg engem..Otthon nagyanyám, nagyon megörült a két szerzeménynek és levitte őket a pincébe, mert a dinnye csak hidegen jó! Ott aztán volt is hűvös, mert a pincének az a dolga, hogy hűvös legyen.
Tán, örökre homály fedi el bűnbeesésemet, ha nem hallom meg egyszer apámat és Miska bátyját amint két pohár bor fölött beszélgetnek
.- Nagy huncut az öreg!- somolyog apám.
- Elvitte Lackót, dinnyét lopni !
- Hogy aztán gyerek élvezze a csintalanságot, saját földjéről lopatta a dinnyét!

No hát ezért nem akart a csősz engem a sós-paprikás puskájával fenékbe lőni...!

NAGYAPÁMRÓL, MÉGEGYSZER


Váczi nagyapám ,nagyon szerette a gyerekeket,... hát még engem!
Tán lehettem vagy négy éves,akkor tájban, az ötvenes évek elején,amikor játék bolt is csak mutatóban volt a városban, nagyapám, lejött a hegyről a falu másik részébe, ahol a Duna partján az erdő szélén laktunk és hozott nekem egy kis, maga gyártotta kocsit .Olyan szekérke féle volt, amit egy ügyes kezű falusi barkácsoló össze tud hozni a fúrójával, fűrészével....Nagyon tetszett, mindjárt mentem is vele az udvaron körbe vagy hármat. Aztán, tavasszal megindultam a zátonynak.No ez nem a szokásos világgá menés volt, de azért eléggé el voltam határozva ! A zátony a házunk és a Duna közötti öreg füzes volt . Édesanyám látta a nagy megindulást, meg a sok füvet a kocsiban és utánam szólt, tán csak nem világgá akarok-e menni?
- Nem-szaporáztam tovább..
-.Békáért megyek!
- Aztán minek neked a béka?-érdeklődött, mert nem minden nap megy az ember, az erdőnek békáért..
- Hát a gólyának..-replikáztam, - mint aki nem is érti, miért kérdeznek ilyet, hisz a gólyának igenis kell a béka..
- Hát a gólya mire? -erőltette a beszélgetést..
- Hát, hogy hozzon nekem kistestvért!-buggyant ki belőlem az elégedetlenség, mert hogy abban az időben, igencsak híján voltam a játszópajtásnak.
Édesanyám utánam lépett,össze-vissza csókolt és legördített egy-két könnycseppet, majd csontomat törte a szeretetben, de testvér dolgában többre nem futotta neki. Így maradtam nagyapámnak egyetlen, elérhető unokája, akit aztán kénye kedve szerint, megtaníthatott minden csínytevésre.
Amúgy, meg volt elégedve velem..Saját gyerekeivel igen keményen bánt az öreg, de az unoka, az unoka!....Nála akár a szalmakazal tetejére is felmászhattam! Az pedig béke időben, igencsak büntetendő dolog volt a gyereknek! Télen lejött a Zsarival és olyan lovas szánkóval, ami akkortájt minden rendes paraszt embernek megvolt. Hosszú kötelet hozott és aki a levente térnek nevezett foci pályára odaért időben, ráköthette szánkóját a kötélre, aztán egész délután húzathatta magát a nagy hóban. Persze volt, amikor körbe -körbe szánkáztunk és az utolsók nagy sebesen beborultak a hóba nagy kacagások közepette. Tavasszal megint jött a papa és papírsárkány csinált nekem. A csomagoló papír olyan háromrétegű barna papír volt - tán kristály cukor bélelte addig . Ezt hajtotta a nádból és mogyoró vesszőből készült favázra, Vízből és lisztből kevert csirizt és azzal ragasztotta össze. A farka a Szabad föld újságból készült, ami faluhelyt a legfontosabb hírforrás volt a Kossuth és a Petőfi rádió után. Akkor még se tv, se más rádió, nem volt. Nagy kincs volt ez abban az időben, mert a legkisebb faház a ház végében igencsak fontos tartozékának tudta az újságpapírt! Aztán fenn a hegyen, mint egy igazi sárkány repült, ijesztgetve a környékbeli verebeket.
Szóval a nagyapám, mindent megtett értem. Egyszer elmentünk Dunaföldvárra lovaskocsival és Zsarival. Beérve a macskaköves úton, a piac felé, a nagy kavarodásban forgalmi dugó keletkezett. Földvár, igazi vásáros község ,vagy város volt ? Hídjával fontos kereskedelmi kapocs  az alföldi és a Dunán túli emberek között. Minden vásárkor, hatalmas tömeg jött össze, malacot ,birkát, lovat kínálva, tejfölt, túrót, kacsát árulva. A piac a főtéren volt és a nagy nyüzsgés, török bazárok hangulatát árasztotta. Lócsiszárok, juhászok, cigány zenészek és pödrött bajszú parasztemberek"bótoltak" az ügyes földvári kereskedőkkel.
Lehettem már, vagy tíz-tizenkét éves és nagyapám leszállt a kocsiról, tán valami üzletet kellett megkötni, amit áldomással illett megünnepelni, vagy a szomszédasszony riszált arra,.emlékeim már homályosak, de tény, rám bízta a Zsarit meg a kocsit. Nem is volt addig baj, míg nem a szekerek közül elő nem került egy rendőr és megkérdezte tudok-e bánni a lóval...
- Én-e? - pipiskedtem az ülésen.
- Hogyne tudnék !- mondtam meggyőzően. A rendőr hitt nekem-már gyerekként is becsületes ábrázatom volt!
- Na, akkor hajtsd innen a lovat odébb, mert útban vagytok!-biztatott - én meg a Zsarit! Ment is szegény rendesen a tömegbe - utat vágva magának, meg a szekérnek!
Aztán mikor már legyőztük a tömeget és senki nem emelte ránk a karót, próbáltam megállítani. Ez abból állt, hogy húztam a szárat, de a ló, csak ment előre, mint aki tudja mit kell tenni és mit avatkozom én a dolgába. Már jól bent jártunk a Malom utcában, ami elég szűk volt, én kapaszkodtam a rúdba és sírva kértem álljon már meg, de Zsari csak ment előre....Tán,  Paks-ig is eljutottunk volna, ha nagyapám nem jön futva és meg nem fékezi a világgá menőt. Na , akkor hallottam először" azt a jó názáreti hétszentségit" című bevezetőt, ami az abriktolást megelőzte. Szegény ló alaposan megszenvedte a szabadság vágyát.
Elmúltak az évek,aztán jött téeszesítés...
Be kellett adni az földet,ekét, kocsit, lovat..... Nagyapám ott állt a hegyen és látta,mikor pakolták fel a Zsarit a teherautóra, vitték a vágóhidra...Próbált kitörni,de öreg volt már.legyűrték..
Sírva kapaszkodtam nagyapámba, ne engedje!...de..csak álltunk a hegyen és az én kőkemény nagyapám arcán folytak a könnyek lefelé.. az ingen, a súrcon..

NAGYAPÁM, A HÁZA ÉS ZSARI A LÓ !


Nagyapám Váczi Mihály.
Már említettem,   kemény kis ember volt.. Talán a százhetvenet  ha elérte, de tudom elfogult vagyok vele. Rendes paraszt ember volt, aki a kisapostagi földjeit művelte Zsari lova segítségével. A ló rendes polgári neve Zsarnok volt!.. Ezt tán azzal érdemelte ki,hogy alkalomadtán kissé átlépte a határt, amit egy ló engedetlenség címén, még megengedhet magának.Hogy egy ló mennyit engedhet magának? Ez ügyben, nincsenek megfelelő referenciáim-lévén, az erre vonatkozó szabályzás, nem jutott még kezembe és így nem vagyok "tanult kolléga." Tény, Zsari nem volt könnyű eset.
 Volt, csakúgy "csakazért" is alapon nem akart elindulni, volt hogy nem akart megállni, volt, hogy ment mint az ámokfutó és beborította nagyapámat az árokba -tököstől, babostól. Szóval amúgy, rendes ló volt Zsari - csak emígy nem. Persze a papa rendesen abrakolta, meg abriktolta is..Zabot, abrakot kapott bőven,. Mikor elővette az "ústort" és elmagyarázta neki, hol lakik a magyarok istene, egy darabig rúgott, harapott, forgatta a szemét, aztán sűrű prüszkölések közepette lassan, de megértette az oktatást...
Amúgy nagyapám igen pedáns ember volt.
Minden este és reggel lemosakodott tetőtől -talpig  a dézsában és a bajszát felpödörve vagy tíz percig állt a tükör előtt, fésülködött!.
Alaposan, módszeresen merítette a hajába a hajgereblyét. Meg is volt az eredménye, mert még  halála előtt is sűrű tömött hajjal várta az angyalt.
Nappalra felvette a szokásos barna bársony nadrágját, csíkos "pargett" ingét, mellényét és súrcát. A súrc, egy kék vászon kötény volt -ezen a vidéken praktikus öltözéke a paraszt embernek .Egyrészt , védte a bársony nadrágot, ami télen fűtött, nyáron hűtött, hogy ne kopjon jobban mint az illendő, másrészt, a sarkait felkötve , nem kellett a föld végébe kimenni, ha szedett egy pár marok zöldbabot lepakolni, hanem beledugta a felkötött súrcba és akkor még jutott a kezébe is.
 Nagyapámnak gyönyörű kertje volt. Egy hold, tiszta gyümölcsös a hegy tetején, ahonnan belátható volt az egész falu.
Na és a ház!.. Búbos-kemencével vörösfenyő gerendákkal, gyönyörű faragott bútorokkal, porcelánnal, rézzel díszített lámpával! Mellette egy másik  épület, nyári-konyhával,  vert falú tűzhely vas platnival tán már  a századik évét is betöltötte és ahol a mama a barátfülét gyártotta a kedvemért!  A ház alatt hosszú boltíves borospince húzódott, ahol a piros bor mellett a dinnye is elfért úgy nyaranta, hogy bevegye a bor illatát és asztalra kerüljön miután a csirkepaprikással elteltünk.....Istenem,de gyakran álmodom ezzel.!! A kert, sárga barack, rózsa barack, kajszibarack, piros belű körte, árpa körte, csicsóka, naspolya, füge fákkal, góréval, ahol egy tizenéves gyerek elbújhat, az "Apáca főkötőt" olvasni..
Minden, ami egy gyereknek élmény lehet, az ebben a kertben meg teremtődött. Sátoros ünnepek előtt, felengedett a nagyapám padlásra is és ott kedvemre válogathattam apám és testvérei gyerekkori játékaiból és ifjúkori titkaiból.
Egyszer találtam egy cilindert...!
Hogy ,hogy került az oda, máig nem derült ki, de ott volt!
Szépen, kalap dobozban becsomagolva - megkimélve - feketén ragyogott ki a lila belsejű borításból. Abban az évben a nyaralás alatt, a faluban, cilinderben közlekedtem...
Remek szórakozás volt!
Mindenki tudakolta ki ez a kisfiú abban a furcsa kalapban?
Egyszer csak  véget ért a boldogság mert meghívásos alapon, a két szomszédnál verebészkedni kellett és elfogyván a tartalék zacskó, a cilinderben gyűjtöttem a tökös verebeket, meg a tojásokat. A verebek nem méltányolták a cilinder előkelőségét és finom úri mivoltát, előbb összecsinálták, majd összetörték a testvéri tojásokat és ezzel véget ért a cilinder varázsa, mert másnapra olyan büdös lett a kalap, hogy a kutya is elkerülte és deportálni kellett az ól mögé!.....

A HON VÉDŐJE LETTEM


Apám....nem semmi ember volt!
Kicsi korában amolyan segítőkész gyerekként, szecskát vágott, meg az ujjait. Ezáltal megkímélték a paraszti munka gyönyörétől és csak a tanulás volt a dolga.
Nehéz is lett volna, valami komoly fogást találnia, az eke szarván, mikor a bal kezéről a három első ujj perc hiányzott. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy ezzel a csonka ujjakkal ne próbálkozzon a hegedűn. Emlékszem, mikor anyám öccse, Miska bátyám, nem a Váczi ágon leledző versfaragó, hanem a Rafaisz megnősült, apám elkérve a hegedűt a cigányprímástól és az asztal tetején állva, vezényelte a zenekart és óriási ováció közepette, újráztatta magát. Aztán olvastam ,kottás könyveit, amiket kilencszáz negyvenhétben adtak ki " Díjnyertes dalok" címmel..Szóval apám, valami örök kölyök volt.. Voltam vagy harmadikos általános iskolás,mikor Sztálinvárosból, kölcsönkért motoron anyámmal a csomagtartón eljött Balassagyarmatra, megnézni mit művelnek a fiával a gyerek-üdülőben. Ez egy, talán négyszáz kilométeres út volt ,oda-vissza, azon a keskeny, igazán segget próbáló Csepel motoron .Mikor bevonultam összetört..!Az én hatvanegy kilómmal katonának lenni, - neki csapásnak tűnt., de jött lelkesen látogatni, hátha megmaradok... Vett egy Schwalbe robogót és azzal jött Ercsibe megnézni, élek -e még./ Ő legalább megismert, anyámmal ellentétben../
Furcsa volt látni, hogy a kemény tisztek, milyen tisztelettel beszéltek hozzá, miközben én majszoltam a tarhonyás húst...
. Az első hónapom azzal telt, hogy kivezényeltek a tiszti klubba zenélni, aztán megfenyítettek mert ott zenéltem, végül a pokrócot is összetekertették velem, hogy megyek a fogdára, mert tovább zenéltem, mint a megengedett. Bár a tiszt aki mulatott, megígérte becsukat , ha az engedélye nélkül otthagyom a buliját, a vendég Nemes alezredes, szintén kilátásba helyezte a penitenciát, ha nem hagyom abba, és nem vonulok be a  laktanyába!
...... Aztán reggel, volt egy józanabb laktanya parancsnok is, aki ezt már némi fej-csóválás közben átlátta és megengedte, hogy végre saját priccsünkre vonuljunk.
Erről szólt az egész ...az erősebb ....dirigál, a többi szív -mint a torkos borz! Mindig azt kellett nézni, ki a főnök és van-e annyira józan, hogy holnap is azt mondja , amit, ma.....
Mivel belemerültem a katonásdiba, a fatert elrakom legközelebbre!
Az első napokban a megrettenés időszaka volt, aztán jött Balázs Sanyi barátom, aki már akkor lehúzott nyolc hónapot és bátorítás képen, két páncélost nyomott a zsebembe. A páncélos az egy kis feles pálinka -ez esetben rum volt-ami a lelket ráhangolta a baromságok bírására. Akkor még lehetett a presszóban kapni ilyen csemegét és voltam olyan szerencsés, hogy abban az időszakban sört is mértek még a kantinokban.
Eskü után, mehettünk is a kantinba sorban és sörben állni. Mondjuk, nem csak mehettünk, kötelező is volt, mert akit nem hívtunk meg, az öreg katonák közül  első sörözésre, azt bizton hihettük ellenségünknek, mert ő erre adott is okot később..
A reggeli ébresztő, hat előtt tíz perccel volt, nehogy elaludjuk a reggeli tornát. Utána, valaki kitalálta, nem katona az, aki reggeli előtt nem fut el Ráckeresztúrra , ami legalább öt kilométer Ercsitől és ugyanennyi vissza. Ha aztán, sikerült lassabban visszaérni, addigra nem volt reggeli..A dolog azért kissé meg volt nehezítve, mert úgy elfutni bárki, még a civil bagázs is tud, de teljes menet felszereléssel, teli kulaccsal, gyalogsági ásóval, géppisztollyal, már nem annyira rózsaszín leányálom és ezt csak a tökös katonák tudják! Na mi igyekeztünk eléggé tökösök lenni, meg hát éhesek is voltunk-mint mindig !
Reggeli ...
Ez volt a nap második megpróbáltatása a futás után. Bivaly tej (/fekete kávé) és szalámi, amiben olyan jó nagy zsírdarabok voltak, hogy szegényebb helyeken a családnak a zsíros kenyér készletét fel lehetett volna újítani vele..Ezzel nem is lett volna baj, de előtte a fagyasztóban volt és elrágni nem lehetett - olyan kemény volt! Beleraktuk a forró bivalytejbe, amit meginni amúgy sem lehetett volna és így  már nem volt olyan forró, viszont a szalámi már rághatóbb lett. Igaz tiszta zsír lett a lötty, de ez nem gátolt meg abban, meg ne egyem és igyam, mert lehet, ebédre olyat főznek, ami nem ehető!
A kenyér viszont finom volt annak ellenére, hogy csak a másnapost adták oda.-. nehogy gyomor bajt kapjunk a forró kenyértől!
Vacsorára általában- ha nem gyík hús volt - tavaszi vagdalthús konzerv- rizses és tarhonyás húst adtak, ennek hatására úgy megutáltam, hogy a tarhonyától a mai napig megtartóztatom magam.
Szóval vigyáztak ránk, gondoskodtak rólunk...
.. Ez a gondoskodás aztán két évre elkísért...

APÁM

Apám volt a legjobb barátom....
Ilyet, tán rajtam kívül senki nem mondhat el, lehet én vagyok az egyetlen, de így van.
Mikor kisgyerek voltam, felmehettem az irodájába -rendőr  tiszt volt és én, minden pecsétjét rányomathattam egy papírra....igaz később összegyűrte, de az alkotás öröme az enyém volt!..
Voltam vagy hetedikes, mire egyenlőnek vett magával és éppen megígérte többet nem ver meg, mikor örömömben megfordulva levertem a kedvenc Pobjeda karóráját a kredencről, ami akkoriban, az arannyal vetekedett. Apám arca elsötétült,, aztán csendesen, összeszorított fogakkal, csak ennyit mondott...
.- Pont most ígértem meg ,hogy nem verlek meg ..!
- Ugye érted mire gondolok!
A középiskolás éveimet, nehezen vette-már  az apám..!.
. Én még el voltam a tanárokkal, egy -kettőnek azonban, biztosan nem voltam beírva az emlék könyvébe -a szívecske mellé - bár jó gyerek hírében álltam.
Magam sem tudom mi volt a vétkem Kánya tanár elvtársnál /a megszólítás így volt kötelező / de az biztos, nem vett volna szívesen vejének. Minden dolgozat írás előtt felállított és zsebeim átvizsgálása után engedett csak írni.. Később feleléseknél is bevezette, bár nyilvánosan tiltakoztam a motozás miatt.....Ettől kezdve utáltam a kémiát..
Kánya tanár elvtárs - /Isten nyugosztalja, ha nem él, vagy ha él,akkor is.- szóval, Kánya bátyó amire beintett, ott mindenhol lyuk támadt és a barátai a másik két ügyetlen előadó, mérnök asszisztált neki. A mienk, egy aránylag elit osztály volt. Az kerülhetett be , aki legalább négy és feles átlagot hozott. Harmadik év végére az osztály átlag matematikából és kémiából 2,2 volt .
Ekkor már Bene elvtárs, alias Makarenko is észbe kapott!! Reinkarnációja volt külsőleg is, a nagy nép nevelőnek... Mi lesz itt a kísérlettel - aggódott és hozott egy igazi tanárt A dunaföldvári gimnáziumból, Szalai tanár urat - ahol- tán száműzetését tölthette, mert Ő is és mi is felszabadultunk az elnyomatásból és én, a matematikai "anti talentum "négyessel végeztem a negyediket!!
Apámnál tartottam, de ez a matek és kémia, azóta is kihoz a sodromból!..Szóval Apám mikor megtudta ; bukás is lehet a félévi produkciómból.- tanárt hozott hozzám. Eljött a mester és két órai vallatás után, jelezte apámnak - nincs itt gond a tudással.. Ezek után Kánya elvtárs, szentelt rám egy órát..az osztály előtt és a félévi anyagból feleltetett.- Bár megfogni nem tudott, sem kémiából, sem matekból-mert már, azt is előhozta, -egy kegyes kettessel átengedett. Megkönnyebbültem és elgondolkodtam.. Vagy apámmal volt baja , vagy én voltam túl szemtelen vele -valamikor - lehet bohócot csináltam belőle az osztály előtt-mert amúgy mulatságos figura volt. Beismerném, Isten látja lelkem de - nem tudom az okát.. Ha vétettem- hát meg bűnhődtem! Ha nem akkor is..... spongyát rá!!

VÁROSIAK VIDÉKEN

Még egy disznótor..
Mi itt vidéki városiak szeretjük a természet adta lehetőségeket kihasználni.. nyulat sütni, vadhúst enni, halat fogni. Kivétel nélkül, az összes barátomba ezek a dolgok be vannak kalibrálva. Katona Gyuri, akivel együtt gitároztunk vagy tizenhat éves korunktól - ráadásul egy ház tömbben is laktunk -  vett egy disznót. Nem kis állat volt, tán a disznók között az elefánt nevet is megkaphatta volna.Mikor felállt az ólban levettük a sapkát tiszteletünk jeléül. Leautóztunk hát Kisapostagra, mert Gyurinak a beosztottja azt ígérte, nála feldolgozhatjuk a malackát. A disznó leölése mindjárt a vásárlás helyén történt, mert az autóba nem akart beülni-az istennek se, a pórázt meg eltépte volna.. Így a leölés után, ami a falu déli végén volt, szánkóra tettük a disznót és elhúztuk az északi részébe.Volt vagy két kilométer.... Ott a faluvégi ház előtt álltunk a kerítésnél és élénk kurjongatások közepette biztattuk a gazdát, ugyan nyisson már kaput, mert megfázik a jószág...Vagy fél órai neheztelés után, előjött a gazda és csendesen közölte, a felesége nem engedi hogy használjuk a kis-konyhát és menjünk békében, mert az asszony ránk uszítja a kutyát, ha tovább is próbálkozunk a bejutással. Rövid tanakodás után megfordítottuk a szánkó elejét és irány vissza az ölés helyére.Már volt vagy tíz óra.. Más, régen a feldolgozás felére eljutott és két pofára tömte magába a pecsenyét, mi pedig még mindig csak húzgáltuk.a disznót a szánkóval a fő úton. Még jó hogy volt hó, mert ha nem lett volna várhattunk volna tavaszi áradásra, és akkor tutajt kellett volna ácsolni! A disznó reggeli gazdája Köles bátyám , régről ismerős volt és visszafogadta megszánkóztatott állatát. Ott aztán a böllér - akit eddig sétáltattunk disznó mellett- gyorsan szétkapta a jószágot. Sikeresen megtöltöttük a kolbászokat és hurkákat, lett pecsenye is bőségesen, hogy elvegye a forralt bor erejét. Köles bátyám a gazda, aranyos ember volt. Feleségével élt és nyolcvan év feletti apjával. Az öreg Köles a kis házban lakott-a nagy ház mellett - de hogy mi végből, arról nem ejtenék szót...Ott téblábolt körülöttünk és próbálta szegény, sanyarú sorsát ecsetelni, de a nagy rohanásban mindenki csak bólogatott neki. amúgy nem elmerülve ebben a témában..Aztán úgy este nyolc felé- töpörtyű sütés idején- kigyulladt a kis ház..Oltottuk ahogy bírtuk...ember életben szerencsére nem esett kár.. csak a kis öreg ácsorgott a megégett lak mellett - magában motyogva....
- Nem akartam én rosszat fiam..csak egy kis melegségre vágytam...!.

KATONASÁG

katonaság...
Két évig voltam katona.....bár ha nem vonulok be, nyálasan érzékeny gyerekként, az első sértő szóra ..nyakamba a kötelet késsel, gyógyszerrel, támogattam volna...
Ennyit az előéletemről.-most ...
Szóval..
A sorozás?
Már élmény volt!!!
Háromszor elküldtek kóros soványságom miatt..biztosan megsejtették mire leszek később kifejlődni?
Az utolsón, apám barátja volt az orvos..Biztos voltam benne a doki kiszuperál.....naná ! Hatvanegy  kilósan, közel százkilencven magasan,..Ki vállalta volna fel ,hogy nem esem össze az első sorakozón ?
Megkérdezték
- Mi a szakmája? - ügyesen kivédtem!
- Villanyos ember vagyok..
- Hát az hogy tv műszerész, hogy került a papírra?
- Nem tom - mondtam - de azt már nem csinálom..
- Akkor jó lesz maga nekünk, szakszolgálatra a hírműhelybe!..Ott nem kell semmit csinálni, a csak azt amit a civil életben!
Úgy hogy A Magyar Néphadsereg oszlopos tagja lettem..Hetvenben.. amikor dúlt a rock és én egy menő rock bandában éltem mindennapjaimat, és kurvára nem igényeltem az állami ellátást !!
Előzménye az volt, besoroztak elhárító tanoncnak! Miskolc, nyolc hónap és minden OK. Apám rendőr volt, bár ezt a műfajt nyugdíjig űzte, sohse volt párttag..Számos kitüntetése kapott a KRESZ könyvek szerkesztéséért, szakértésért- ami én kihasználhattam volna -de Ő sem engedte, én meg utáltam rá hivatkozni. Berendeltek a KIEG- re..Csupa ,megbízható elvtárs gyerekével voltam Fehérváron..Elhárítás!! Nekem még tetszett is volna,de apám elkékült!
Mi a p..akarnak ezek..? Nem volt elég....?
Akkor tudtam meg, apám legjobb barátja elhárító tiszt volt és mint olyat, át-át dobták a határon reszelni az imperialisták láncos kutyájának a láncát.. Az utolsó bevetése előtt nálunk volt.és sírt..Tudta és jelezte feljebb, ha most át dobják Jugoszláviába, neki annyi....Nem ment át, tudta mi vár rá ! Így, a főbe lőtte magát.....Tán ez  ötvennégyben volt volt..Azt tudom, ezután apám, a TT pisztolyát elvitte a szekrény aljából.
Visszatérve, a katonai pályafutásomra, miután hallgattam apámra és nem írtam alá a jelentkezési lapot, előbb Lentibe helyeztek, aztán valaki megkönyörült. rajtam és Ercsiben lettem a a haza védelmezője!
Na és akkor elkezdődött..!

DISZNÓTOR


Szombaton, disznóvágás volt nálunk. Azaz, nem nálunk és nem mi vágtunk, de a többi - az stimmel
Nem azért mondtam így, mert hazudós vagyok - arról már negyedikes koromba leszoktam, bár anyám a lekvár-főző nagykanállal rásegített.. Nem volt nagy bűnöm csak szégyenlős voltam. Szégyelltem elmondani,hogy aznap tanító nénim, hét egyest írt be nekem. Egy napra. Gondolom ez világ csúcs, mert azóta sem hallottam ilyesmiről ....
.Amúgy jó tanuló voltam, ez csak egy kisiklás volt, de anyámnál  nem volt tolerancia....Így arra a kérdésre, mi volt az iskolában-azt válaszoltam semmi különös. Anyámat akkorra már, legjobb barátom a szomszéd Tyutyu felkészítette, úgyhogy már ,,bűnbánni" sem volt időm, jött a penitencia! .Hamar kisimította belőlem a "nemőszinteséget." Ezek után már érthető - nem hazudhatok..!.
Szóval a szomszéd Józsi vágott, és megkérdezte kellene-e egy fél disznó, mert  a másik fele.nem áll meg az ólban. összenéztünk a haverokkal és bólintottunk.
Tehát, nem mi vágtuk és nem nálunk volt, de meg volt!
Odaérve a helyszínre, már két és fél disznó tetemét találtuk. A fél, a miénk, jó magasan a rénfára húzva. mosatta magát a havas esőben. A böllér nekünk szegezte a kérdést - hogy vágja.? Hát...? -- tanácstalankodtunk,- mire a mester egy húzásra lekanyarította a sonkát a disznóról. Később munkája közben megszúrta a tulaj kezét,majd a fia kezébe is belevágott.!
Felröhögtem!
Eszembe jutott a régi disznótoros vicc, amikor kancsal böllér vágja a disznót és a városi rokon óvatoskodik.
- Mester! Oda szúr, ahova néz ?
- Oda hát!- önérzeteskedik a böllér ..
- No, akkor várjon, mert helyet cserélek a disznóval...

A mestert valószínű a reggeli "fagyálló" képezhette ki, mert hangerőben nem maradt le a malacok sivításától.
Fogtuk fele malackánkat - volt vagy nyolcvan kiló! Elvittük a negyedik faluba- Had lásson, utoljára egy kis világot! Aztán kényelmesen felosztottuk - mint a királyságot szokás
Májat sütöttünk- mert milyen a disznóvágás az pecsenye vagy sült máj nélkül!?
Később eszembe jutott az kilencszáz-ötvenötös disznótorunk....
Váczi nagyapám, apró kis köpcös ember, leszúrva a disznót, rápakolta a szalmát a mangalicára és a rápakolt szalmára gyújtott..

Na, akkor volt ideje a pálinkának is .. addig nem...de akkor, igen!
Szóval a pörkölés előtt, bedobva a szilvóriumot, éppen csettintettek egyet a nyelvükkel- és  a malac erre a jelre megindul!.Úgy, ahogy volt, leszúrva, hátán az égő szalmával,..be az erdőbe!
Hova menjen ilyenkor?
Látom nagyapámat, vagy hatvan évesen rohan az ebadta után, kezében a nagykés, a ,,bagván" sapka a fejéről letáncolva a hóban. Mire leértük a dombról,a malac már jó utat megtéve,bevette magát az erdő sűrűjébe.! Előző életében erdőkerülő lehetett, vagy ilyesmi. Szerencse volt,hogy nem égett le az erdő, mert a lángja, addigra már lecsillapodott...
 Még jó, hogy gyerek voltam, meg volt ródlim is, így a malacka, miután páráját kilehelte felrakatott a ródlira és nagy nyögések közepette felszánkázott a hegyre, a pörzsölőhöz.
Miután több ellenvetése nem volt, a nap folyamán, orja levessé sült kolbásszá, hurkává és tormás hússá szelidült, meghagyva a jövőnek a sonkáit.

Estére megjött a rokonság, mindenki hozott valamit, savanyút, süteményt, friss kenyeret, meg az éhes bendőjét, amit aztán jól megtömött. Savanykás kadarkával öblögették le s zsírt a torokból, tudva, itt ma még valami nótázás is lesz! Két testvére volt a apámnak a faluban  mindegyik zenélt vagy verset fabrikált és jól énekelt. Reggelig tartott a tor...első kakasszóig...Utána aztán, a nagy hideg ellenére, igencsak kigombolkozva kapaszkodtak lefelé  a rokonok a dombról....

KALAMBAKOS-KSIROKAMBOS - JORGE BÁTYÓ


Még egyszer Görögországról.
Miután a nagy kaland megtörtént, a következő évben a családdal is elmentem Voloszba, Athénbe .
A rendszerváltás megtörtént, mindannyian bizakodtunk - fiatalság , bolondság- szóval naivak voltunk !
Alekos barátunk a régi bohókás ember, fügét szedtünk vele fáról, fa alól, A Pelion hegység oldalán a kolostorból, mint a Müezzinek- ortodox papok hirdették az igét - hangszórókon keresztül. Szóval teljes volt a filing.
Alekosnál laktunk, háza a tenger fölött és mellett harminc-negyven méterre ragyogó kilátással. A terasz,kiváló hely volt, ouzót és jegeskávét inni, miközben a halász hajók és kompok tüntek el a látóhatár alatt. Alekos megtanított, hogy kell az ouzót inni és kotlettet csinálni. Görög módra halat sütni és kalamarit fogni a tengerben. Ezt a tintahalfogást, egyszer még elmesélem,. meg azt is, hogy a második nap, hogyan sikerült majdnem vízbe fulladnom, a csodás Tsagarada tengeröblében.
Szóval, sok minden van még bennem, de nem szeretném, ha már én is unnám magam!
Athénben,Jorgos megkért, nézzem már meg, mi van az apjával..Aggódott is érte, meg aztán az öreg is vágyna egy kis beszélgetésre, egy kis magyar szóra. Elmentünk az öreg Jorgost meglátogatni. Kalambakos, Ksirokambos ez a cím,-rágta a fülünket-ne felejtsétek!
Egy nagy felhőszakadásba kerültünk, ami olyan ritka Görögországban, mint a néger zöldséges nálunk. A Zsiguli beázott.. valami repedés lehetett a gyújtás elosztón...szóval, mikor már folyt be a víz a kocsiba ő is feladta..lehet nem tudott úszni.?.
Kalambakos a város a Meteorák alatt van, onnan már láthatóak a sziklára épített kolostorok, amelyek az török világ alatt sem hódoltak be a turbánosoknak.
A városba érve kerestük az utcát, Ksirokambos,de senki nem értett bennünket, pedig addigra már azt is tudtam "parakaló ena pszomi / kérek egy kenyeret/, vagy azt kali széra, kali nihta, jamas, jassos- tehát jó estét, jó éjszakát, egészségedre, szevasz... Szóval vágtam a görögöt, de ezek az emberek nem akartak olyat mondani amit megértettem. Az angollal sem boldogultam, pedig feszített tempóban készültem, a nagyobbik lányom pedig, angol tagozatos volt.
Csak görögül nyomták,és azt is olyan pergő nyelven, hogy csak a mondat végén a felkiáltó jelet észleltem.
Aztán, valami felderengett... Ez nem egy utca, hanem valamelyik kerület....
Persze a kerület sem jött be, mert már kint voltunk a városból, és az ügyeletes útmutogató, mindig csak feljebb mutogatott.. már azt hittem az öreg meghalt.és az égben van...
Az út, a szerpentinen felfelé vezetett. Végre megtalálni véltem, amit kerestem. Szép hegyi fogadó, akár alpesi is lehetett volna, bentről zene szólt, kint terepjárók. Belibegtem és harsány " kali merával " jeleztem a barátságomat. A levegő megfagyott, a vendégház közepén, egy félig levetkőztetett hölgy, visítva rántotta magára leengedett blúzát, ellökve magától táncosát, miközben vagy négy katona tiszt ugrott fel az asztaltól fenyegetően. Kiderült, valami katonai támaszpont tiszti klubja? vendégháza? vagy kupija volt. Ezt már soha nem tudom meg! Mint a varsói szerződés leszerelt törzsőrmesterének, nagyon nem tetszett, ez a nyilvánvaló erkölcstelenség!!! sic!
Gyorsan menekülőre fogtam a dolgot és a kék felhő /Zsiga autónk/ már a hegy tetején járt.  Azért kék felhő, mert az előző Wartburgunk neve " zöld szörnyeteg" volt,  mert minden zökkenőnél szétesett a sebváltó rudazata és akkor se előre, se hátra! Ó Budafok macskaköves fő utcáján talán ott az emlék táblám " Itt szerelte legtöbbet autóját V. Laca, népszerű műszerész és gitárpengető!"
Aztán, felértünk egy hatalmas hegy ...majdnem tetejére, amikor feltűnt ékes cirill betűkkel Ksirokambos!
Az ég áldja meg Jorgoszt meg az útba igazítókat !! Hát ezért mutogattak az ég felé!?
Beérve a faluba, öreg görögöt fogtunk, aki egykedvűen battyogott az út mentén és pipáját szívta. Kérdezem  a keresett embert, nem érti... aztán bevillant! Jorgos Kondoiannis..Budapest! Az öreg elordította magát!
Ááá! Jorge!!! Feltépte az autó ajtaját, asszonyomat kirángatta a helyéről és helyet foglalt az anyós ülésen. Úgy ült ott, mint egy kapitány..Az is volt! Piszkos Fred - a kapitány ..személyesen! Szurtosan, bagósan, de szeretni valón!
Mutatta az utat kezével előre, előre. Egy hegyi ösvényre vezetett ..a kilátás gyönyörű- az út nem annyira, a kiálló sziklán, mindjárt megadta magát a kipufogó, így nagy hanggal behajtottunk Freddy bácsi tanyájára! Kihúzott bennünket az autóból és betuszkolt, a háza melletti mellék épületbe. Nálunk falun úgy hívják...nyári konyha!
Az előtérben, két fekete ruhás Biri néni tolta a kenyér tésztát a forró kemencébe..A lányok megrettenten nézték,ez a vasorrú bába háza? Jézus! Mindenkinek Agatha Cristie regénye jutott eszébe az eltűnt nőkről, kemencébe hányt gyerekekről, ám emberünk barátságosan  betuszkolt a belső szobába, ahol egy fiatal asszony feküdt az ágyon , kislányával. Valamit mondott nekik, azok leugrottak a heverőről és kiszaladtak.
Az öreg Freddy  elemében volt. Parancsok jobbra, balra és mindjárt hatalmas tál friss görög salátát tálaltak fel a nénék! Éhesek is voltunk, a tál is vonzó volt, tele fekete olajbogyóval, friss uborkával, feta sajttal..forró kenyérrel. Nem sokat kellett biztatni bennünket, befaltuk!....Erre elrohantak és hozták a második tálat!
Tiltakoztunk, de hiába!..A harmadik táltól Jorgosz bátyó érkezése mentett meg....Ugrottam  fel !
-Gyuri bácsi! Nem ismerhet minket, mi a fia barátai vagyunk és megkért ugorjunk fel Önhöz!...
Az öreg kimentett minket  a szorult helyzetünkből - a Freddy család azt hitte, valami rokonok vagyunk a távoli Budapestről és pihenni jöttünk ide. A görögök vendégszeretők...addig hozták volna az ételt, ameddig eszünk és nem hagyjuk ott a tányéron...Hát ők  már csak ilyenek!
Jorgosz bátyó házába mentünk. Takaros két szobás ház volt a macedón hegy vagy ezer méteres magasságában. Boldog volt, hogy magyarul beszélgethetett! Átadtuk az otthoni paprikamagokat, mert neki csak a magyar zöldpaprika az igazi !
Később elmesélte, hogy került egy hétre a rendőrségi fogdába.  Mákot vetett, mert szeretett volna a mákos tésztát enni , de valaki befújta, hogy ópiumot akar termelni...Ügyvéd hozta ki a sittről!
Milyen nagy is itt nálunk a szabadság, gyerekek!
Annyi mákot eszünk, amennyit akarunk! Már óvodás korunk óta...!
Ez ám a boldogság !
Búcsúzóul  két liter oúzót kaptunk a saját lepárlásából és lelkünkre kötötte, ha legközelebb erre járunk, olyan paradicsom magot  hozzunk, ami otthon terem.
Olyan jó édes és szaftos legyen!....
1990.szeptember 15

ATHÉN



Jorgos Kondojannis, a magyar-görög barátom Kaliviából


A hétvégi, /három napos / pihenő után irány Athén !
Az út a tenger-part mellett kanyargott mi pedig szemeinkkel faltuk a látványt. Ilyet akkor érez az ember, ha Meseország kapuján belép!
Volosz -Athén között az út tán 400 kilométer lehetet, amit könnyen legyőzött a megtáltosodott Zsiga.
Athénben a levegő még forróbb volt, az autók még hangosabban dudáltak és még nagyobb káosz volt az utakon. Innen szándékozott a rokonság kihajózni Ausztráliába.. Kerestünk egy Campinget, de mindenütt telt ház volt.. Pireusz kikötőjét megszemlélve landoltunk délen, a görög félsziget csücskén, Kalivia falu mellett A tengerparton letelepedtünk. Isteni lapos sziklák voltak. Berohantunk a tengerbe és mint a Balatonba, száz métert is térdig érő vízben tehettünk meg. Ott aztán leültünk és az első lágy hullám felemelve hátsónkat - kivitt a partra.. Ott szépen letett és kezdődött előröl, a játék..
A parton tanyázott két lengyel család, akik barátságuk jeléül vodkát és sört toltak elém. A kérdésre:A rendőrök nem szólnak-e a ,,vadkempingért" ? Nem, de van itt egy magyar, aki jól beszél angolul, azt kérdezd! - volt a válasz. Na, rajta és keresem a magyart. Egy kis egyszemélyes sátor előtt ült egy göndör vörös hajú srác aki lassú élvezettel szívta a cigarettáját. Kérdeztem- Te vagy a magyar?- Ja - mondta ,mint aki régen kommunikált édes anyanyelvünkön. Ő volt Jorgos Kondojannis.. Élénk beszélgetésbe kezdtünk, kiderült, hét éve él Görögországban, Apját gyerekként hozták Magyarországra a partizánok 1949-ben mikor kiszorították őket a kormányerők. Aztán apja mikor nyugdíjazták, visszatért az ősök földjére Ksirobambos-ba a Meteorák mellé. Ö pedig élt a lehetőséggel és nagyon nem is akart a Seregbe bevonulni, így követte a fatert.. Eredetileg a József Attila lakótelepen élt és onnan télakolt.
Mindjárt nagy lett a barátság köztünk - úgy látszik, megy ez nekem - és bementünk a faluba egy kis kajáért, na, meg hideg sörért. Bár ő nem kultiválta az én sörözésem, gyakran kínálgatta az út menti gyomnövényből készült staubját. Nem, nem! - tiltakoztam- ha sört iszom, annak tudom a hatását, a fű engem nem hoz lázba. Hallgatva a sógor problémáját, hozott egy térképet és azzal végig bóklászva Athént, kerestük a nagykövetséget. Mit ne mondjak az, az ötödik helyen volt a költözések miatt. Hogy minek költözik ennyit egy nagykövetség, a fene sem tudja! ..Tán rossz volt a kaja, vagy a szomszéd nem nyírta a füvet?
Kedvenc rokonom arra kért, hívassam ki a nagykövetet és ő majd előadja, magyarországi románként ott üldözték őt és ezért kell menekülnie. Ekkor volt a román-magyar konfliktus, Erdélyben. Nem lehetett erről az ötletéről lebeszélni. A követség egy impozáns üvegépület volt-gondolom ők látták el egész Óceánia képviseletét, de nem hogy nagykövetet, még az előadót sem láttunk, mert az elsötétített, üvegablak mögött lévő hölgynek, csak a hangját hallottuk. Kérésünkre a migrációs lapot kiadta és azt fej vakarva elolvastunk. Az első kérdés arról faggatta a bevándorolni szándékozót,: - Hol szerezte ön a tudományos fokozatát?. A második: Mélytengeri kutató ön?..és így tovább 102 kérdésen keresztül . Az én templom felújító, betanított kőműves sógorom döbbenten hallgatta!..Mi van?..Aztán abba maradtunk Ő szakács !
Tényleg főzött is, kétszer jó birka pörköltet a nyaralóban és az ausztrál bálna vadász, vagy ABO bizonyára megveszne, ha nem kóstolhatná meg a viharsarki ízeket.
Jócskán átléptünk az igazság mesgyéjén,mikor visszaadtuk a papírt és vártuk a választ.. Némi hümmögés után, a hölgy kiadott egy másik kérdő ívet, amin aztán olyan angolsággal kérdezték a delikvenst, hogy az angol "turistám", elhasalt. Jorgosz, angol tanárnőjével bíztatott- az biztosan kihámozza, mit akarnak az auszik. A biztonság kedvéért visszakérdeztünk a kis ablakba- Tess mondani!- aztán, ha ez is megfejtődik, akkor már ugye irány Ausztrália !? Nem, dehogy! - szólt a kisablak, akkor behozzák a papírt , befizetnek 27000 drahmát és kilencven nap elteltével válaszolunk. Leesett az álunk!! Lehet ezek itt, a magyar bürokráciás tankönyvet kapták karácsonyra?..
.Számolgatva, december elején lett volna a ,,D" nap!

BESZTERCEBÁNYA


Benne voltunk már a tavaszban, kilencvenegyben, mikor újból elindultunk Csehszlovákiába, Csipetke barátommal . Vele már nagyon régen egy húron pendültünk. Szólt, van egy kecskeméti iroda a Misszió tours és ők Besztercebányára szerveznek egy utat. Igen kedvező volt az ár,hát azonnal jelentkeztünk. Nem volt kedvem a buszra, meg valami banki szerződésért is vissza kellett utaznom, ezért autóval mentünk a busz után. Már jó sötét volt, mikor megtaláltuk "Agronomicki rekreacia "néven szereplő üdülőt. Leparkolás, hurcolkodás, hoppon maradás...Az összes hely foglalt! Szoba nincs ,ágy nincs, gond az viszont ezer. Csipetke felesége Éva asszony-apró kis nő, kellő elszántsággal óriási balhét csapott. Fékeztem, de nehéz volt. Egyszerre előkerül a ház vezetőnője , egy szép szőke nő, gyönyörű kék szemekkel, aki szelíden reánk nézett és cselekedett. Kinyitott nekünk egy apartmant-t- ami a főnöké lehetett, vagy valami extra vendégnek szánták. Elszámolták magukat, így mi jól jártunk. A többiek négy ágyas szobában, , emeletes vaságyakon aludtak, mi viszont remek repi ágyban pihenhettünk. Olyan ellátásban volt részünk amit nem gondoltunk volna, Mindennap megkérdezték mit szeretnénk enni és a legjobb magyar fogások között a szlovák ételkülönlegességekkel láttak el bennünket. Knédli káposztásan, knédli mártással szóval kitűrtünk rendesen.
A szép szőke gazdasszony leste minden gondolatunkat. A környék elbűvölő volt, a sörpincékben remek söröket mértek Bosszúságom egyetlen alkalommal volt, mikor rendőrök megbüntettek - szerintem a magyar rendszám miatt, mert ahol álltunk, nem ütközött semmi szabályba. A rendőri intézkedés alatt, odajött egy helybéli öreg úr, aki biztatta a rendőröket büntessenek csak meg, mert mi hatvannyolcban bevonultunk Csehszlovákiába. Hiába magyaráztam akkor én még nem lehettem katona, meg nem is tetszett a bevonulás... de ő csak hajtogatta ...

-Piszkos magyar, megérdemled a büntetést!- sziszegte-mindezt magyarul..!

Hiába próbálkozott, én már megkedveltem a szlovákokat!

Ekkor azért beugrott a vicc... kik is a szlovákok? Azok a csehek, akik beszélnek magyarul....

AKI A JÉG HÁTÁN IS MEGÉL..

Az ügyes ember BAZ megyéből jött Újvárosba. Ritka gyorsan forgott az agya, nem is értem miért jött el Miskolcról, hiszen az egy nagy város, nem ilyen hatvanezres lakosú, mint Dunaújváros.
Lift szerelő volt. Az ország talán egyetlen maszek felvonószerelő kisiparosa. Hogy, hogy kaphatott abban a hetvenes évek szigorú rostálási rendszerében ipart erre a szakmára, az rejtély, de volt neki és ez a lényeg. Akkor - a hetvenkettes évben - adták át Római városrész első lakásait és minden kilencemeletes házban egy-egy lifttel. Az ügyes ember meggyőzte az alakuló szövetkezet vezetőit, hogy ne legyen sok az áramdíj- csak a lakók használhassák a liftet. Ezt kulccsal lehetett megoldani. Vett hát egy kulcsmásoló gépet és elkezdte gyártani a kulcsokat. Akkor két forint volt a nyers kulcs és harmincért adta darabját. Egy családban, minimum három ember van, na meg a mama , a papa, az anyós az após, hát azoknak is kell a kulcs, mert egy hatvan éves ember a kilencedikre gyalog csak vészhelyzetbe megy fel. Ha jól számolom 14 forintból 210 lett. Mindenkinek kell lakáskulcs és lépcsőház kulcs is azt meg hatvanért adta, darabját. Tehát ezerötven forint egy lakásra, Tízezer ember él a Római városrészben egy négyzetkilométeren. Hány kulcs kellett?
Remek stratéga volt. Felvett liftügyeletre srácokat és míg várták, hogy valaki beszoruljon a liftbe és menthetik, addig csinálták a kulcsokat. Persze inkább csak apró forintokért, de hát az is gurul. Vett egy hatalmas nyitott amerikai autót és azzal ment végig a főutcán. Na, ez már sok volt az illetékeseknek és berendelték papirosostól, autóstól. Röviden közölték, ha jót akar, eltünteti a gépet. Szocialista iparvárosban a munkások közé ilyen autóval! Még feszültségeket szül a dolog. Eltüntette. Közben terjeszkedett és egy másik városban, egy nagy vállalat liftjeinek a karbantartását elvállalta. Oda elutazni, kényelmetlen lett volna minden nap-pedig a benzint akkor még nem aranyárban adták - ezért megkérte az ott dolgozókat, nézzenek már rá a dolgokra és ha hiba van, csinálják meg. Megfizette őket rendesen. Sőt, fizetéskor, vitt nekik egy üveg whisky-t is.. Mikor odaadta a pénzt, jóízüen elmosolyodott és elővette a kártyát.
- Na,egy kis fájer fiúk? Ráértek, munkaidő volt. Neki álltak kártyázni és nyertek. Mikor már a whisky hatott és óvatlanok voltak, mindig feltette az összes pénzt a bankért. Egyszer csak, mivel a szerencse forgandó, visszanyerte, az összes pénzt, amit adott nekik. Azután, mikor már nem tudtak mivel játszani, adott kölcsön nekik. Azt is elnyerte, akkor mondta nekik, van itt nektek olyan alkatrész, amit odaadtok és rendben a dolog. Így leszámlázta a cégnek a munkát, kifizette az embereket, játszott is velük és mindez csak egy üveg piába került. All right!
Elutazott nyaralni a legnagyobb tavunkra és kinézett magának egy szemétlerakó gödröt. Szúrta már mindenkinek a szemét, de pénz nem volt a megszüntetésére.. Elment a tanácshoz és mondta, ha megkapja a szemétgödröt, - ami egy jó nevű fürdőhelyen volt- akkor ő elszállítja a szemetet rendbe hozza a környéket, ami úgyis csak rontotta a település képét. Nem nagy összeget kértek érte. Lejattolt valami állami útépítési dolgozóval. markolóval kiszedette a szemetet, elszállította egy másik szemét telepre, földet hozatott a gödörbe, ledöngöltette és kapott így, egy remek telket. Első évben lerakatta az alapot, télen egy másik városban betonból téglákat gyártatott a kőműves rokonával-örült neki a srác - télen úgy sincs munkája! Tavasszal, leszállította három pótkocsis teherautóval az elkészült anyagot és az alapokra pillanatok alatt felhúzták a házat. Szerzett egy lakókocsit magának, a házat pedig, kiadta a német turistáknak, akik akkor itt találkoztak NDK-s rokonaikkal. A befolyó pénzből a következő évben, egy ugyanolyan házat ragasztatott a másik mellé. ... Ügyes!
Elment egy szállodához, hogy elvállalja az ágyneműk mosását. A szállodás megörült, mert a hivatalos tisztítónál, sokkal olcsóbban csinálta meg a munkát. Egy szállodában nem sokáig tartózkodik egy ember nem igen lesz nagyon koszos, hát lecserélte az automata mosógépét két keverőtárcsásra és azok egész nap forgatták a lepedőket. Sokat nem kellett, mert hamar tisztultak és egy jó adag öblítővel, kiváló lett az árú. Aztán, már csak egy vasalóhengeres gépet kellett venni és minden OK!
Mindez, a hetvenes évek elején történt !
Ez az ember, remek üzleti érzékkel volt megáldva, lehet hogy még mindig csinálja a maga bizniszeit, bár már hetven felé járhat és lehet nincs is már rá szüksége.
Felénk úgy hívják az ilyen embert: a jég hátán is megél !
A baj..a klímában felmelegedés van..és lassan elfogy a jég...

ANTWERPEN 3


Az elkövetkező héten, kezdtünk belgák lenni. Na nem váltottunk állampolgárságot, nem is lettünk sznobok, hanem elkezdtünk barátságosan, udvariasan működni. Eddig sem volt sok baj a viselkedéssel, de ezek az emberek nyugalma megfogott. Hogy miért nem olyan agresszívek mint mi sejtésem sincs ,talán sok halat esznek-próbálkozhatnék a viccel, vagy jól élnek és nincs gondjuk? Nem tudom. Az utcán elbénáztunk a kereszteződésben és nem indultunk el a zöld lámpánál. Nem nyomta a dudát a mögöttem álló és nem ordította torkaszakadtából, hogy létesítsek vadházasságot anyámmal, nem ugrott ki az autójából és rúgott az ajtómba, mialatt az azonos neműek szerelmi kapcsolatát elemezte volna ki velem kapcsolatban, valami büdös tejes csuprot emlegetve. Nem ...Szégyenlős, elnézést uram, integetésemre-nem probléma, csak nyugodtan, ráérek -mutogatás volt a válasz.
Maga a boltok árú készlete felettébb elvarázsolt. Mentünk a kovácsok utcáján- ha jól emlékszem ez volt a neve-és az egész utca hifi boltokból állt! Marantz, Sony, JVC, AKAI és többi remek, tele, roskadó polcú üzlet nyílt meg előttem. Láttam én már ilyet Pesten, mikor a valutás áruházban, nevére nem emlékszem olyan mint a lengyel Pewex, vagy a cseh Tuzex-
Ahol a kint dolgozó magyarok elkölthették a márkájukat. Első JVC magnómat ott vettem Ördög Józsival, mert neki volt valuta kerete, nekem meg pénzem. Szóval, végig csatangoltam a héten az utcát és nézegettem a csillogó portékát. Videó magnót nem akartam venni, mert közutálat tárgya lett a haverom aki a terminátor, nyolc másoláson átesett videó filmjével állított be hozzánk kölcsön videóstól, aztán éjfélig próbáltuk az elmosódott árnyakból kivenni, melyik is a ,,Sváci néger". A pornó külön szám volt, mert ilyen filmet még, nemigen láttunk Egy, szintén rossz minőségű, német erotikus filmen lengyel alámondás mellett, egy magyar férfihang próbálta filmen megszemélyesíteni, egyszer a nőt, egyszer a férfit. A fölé mondó, élénk ah-ah, még-még-el próbálta a egyre lanyhulóbb érdeklődést fenntartani. Szóval, videó nem kell! Hifi viszont igen, mert a zene az felettébb kívánatos dolog! Elmentünk egy szép kis boltba, ahol egy köpcös, kopasz emberke tüsténkedett és harsány köszöntéssel üdvözölt. Néztem is körbe , biztos ismerőse jött, vagy én hasonlítok egy távoli unoka bátyjára, aki Kanadában prémvadász? De nem, nekem köszönt, fülig érő szájjal. Csak lestem, mint Olga néni a Clemendore csodafakir, sztálinvárosi vendégszereplésén, mikor a pali kitekerte kezét-lábát. Megláttam egy szép kivitelű Pioneer combo-t. Ez olyan, hogy szét szedhető is de van egy tok abban lehet összecsavarozva tartani, hogy a haverokat a sárga irigység töltse el. Mindjárt, ugrik a kis ember és kérdezi, szeretném-e?
- Mint koldus a jó forintot - mondom magyarul, mert ezt, akkor angolul nem tudtam volna elmondani.
Mindjárt kapott a számítógépéhez és mondta az árat. Huszonötezer frank. Aztán tovább számolt, export price és már tizenkilenc. Aztán tizenöt lett, mert.....csak!
- Megveszem!- lettem nagyon határozott, mert akkor a forint jobb volt mint a frank. Ó, azok a csodás idők !
Csak a CD játszó helyett, egy hagyományos kellene- próbálkoztam- mert a CD még drága nálunk. Ezer forint volt akkor egy darab itthon. Semmi baj! Nálam nincs, de a barátom boltjában van-sűrített a kicsi ember. Adjam a címem és délelőtt ott a cucc!
- Hohó! Engem nem lehet csak úgy átverni, majd elmegyek érte én! - szólalt meg bennem a róka.
Emberem irt, itt a cím. Elmentem az autómért a Schelde partra, mert ott parkoltam és vissza a bolthoz. Az eső, eleredt rendesen. A nyitva tartási idő már lejárt egy fél órája, gondoltam feleségem kidobták már és hazamentek. A bolthoz érve, a segéd jön esernyővel elém, hogy meg ne ázzak. Kisember a boltban fütyörészik, addigra Erzsót megkávéztatta, engem is megvendégel, a segéd pedig bepakol az autóba. Gyerünk Ákoshoz !
Ákossal találkozva, mesélem a sztorit és kértem mutassa meg, melyik utcába kell mennem holnap. Odaérünk, hát a Kisember ott áll az ajtóban, és óriási vigyorgás közepette átadja a lemezjátszót. A szám tátva maradt!
Nem dobnak ki a bolt-zárás előtt félórával, mert összetaposom a felmosott kövezetet!
 Előre köszönnek! -itthon akkor, még nem volt divat...még vissza sem köszöntek a boltban! Zárás után, félórával még ott vannak és várják a magyart és hogy gondoskodnak el ne ázzon! Paff lettem! Ezek valamit tudnak !
 Szívélyes kézszorongatás és hátbeveregetés után  elváltunk. Annyira megtetszett a dolog, én is elkezdtem itthon kereskedni. Az első az volt, eladtam a hifit, a Bizományinak harmincötezerért. A útiköltség ára bejött....
1987 nov.

Persze aztán itthon a vámőrség kiforgatott,  zuhogó novemberi esőben áztatott  és mikor reklamáltam hogy már két órája csinálják ezt velem, rám ripakodott az ember -Minek ment ki!....
Elgondolkodtam és csendesen magam elé mormoltam -  Hát ezért!

2011. január 23., vasárnap

AZ ELSŐ LAKÁSOM.

Leszereltem a katonaságtól, és visszamentem a Vasgyárba műszerésznek. Szerettem ott lenni, csak fizetni nem akartak-nekem. Egyszer jön a főnököm, mert mindenkinek van, tán csak a jó istennek nincs, hacsak, azóta nem váltottak ott is rendszert. Szóval jön a főnök és kérdezi tőlem.
- Nem akarsz megnősülni?
- Miért, állod a lagzit? Kérdeztem kapásból vissza , mert hátha kapok valami jó ajánlatot!
- Azt nem, mosolygott, de maradt két lakás és egyet odaadnánk neked, ha nős lennél.
- Azon ne múljék!- ugrottam a sötét lyukba
- Éppen azon töröm a fejem.
- Na, akkor igyekezz, mert év végéig el kell osztani a lakásokat!
Ezek a lakások vállalati panelek voltak, szép nagy nappalival, padlószőnyeggel, jó meleg radiátorokkal, forró fürdővízzel, mindennel, ami egy családalapításhoz kell.
Gondolkodtam már a nősülésen, mert abban az időben, csak úgy együtt élni, igencsak lenézett dolog volt. A barátnőmmel Ercsiben, a katonaság alatt jöttem össze és halálra cikizték mert katonával járt, de kitartott. Hiába a személyes varázsom elbűvölte! Sic!
Miután megkaptam a végleges ,,eltávot" a bentlakásos laktanyából, haza érve látom, az összes barátom már valami fertőzésen esett át, mert mindenki oldalán egy feleség tolatott. Ezt szó szerint értem, mert vagy babakocsit tolt vagy éppen terhes volt az asszonyka. Mentem egyik helyről a másikra, sehol egy kocsmázásra hajlandó férfi. Ültem a bárban és kezdem unni magam. A parketten új fiúk ölelték az új lányokat, a zenekarban új trubadúrok nyomták az érzelmes számokat, nekem meg csak az üres konyakos pohár jutott. Nagyon elkezdett hiányozni az az ercsi lány! Mentem is másnap hozzá és az első ölelés után megkérdeztem.
- Ráérsz?
- Miért? - óvatoskodott.
- El kellene engem kísérni az anyakönyv vezetőhöz.
- Nősülsz? -nézett rám alulról.
- És kit veszel el?
- Téged! - zártam le a leánykérést.
Úgyhogy, meg volt az első lépés az önállósodás útján. Érdekes , milyen gyorsan terjed a hír! Felkísértem a munkahelyére Pestre, ott már tudták hogy én vagyok a vőlegény- három hónapja.
- Nocsak-toltam fel a szemöldökömet a fejem tetejére.
-Tegnapig még én sem tudtam!
Ettől még ment a dolog és rövid esküvői szertartás után, elmentünk a dologra tort ülni. Már csak így hívom magamba a sikertelen projektek előre megtartott ünneplését. Amúgy rendben volt minden- vagy másfél évig. A lakást viszont megkaptuk és olyan boldogságot ritkán látni mint amivel mi bírtunk akkor. Nem volt olyan sarka, amit meg ne tapogattunk volna. Ezzel viszont elköteleztem magam a cégnél tíz évre, de mit számított akkor a tíz év, mikor előttem állt, még vagy hatvan!
Ekkor vettem meg először a lakásomat....aztán még ezután kétszer.-ugyanezt....Hiába akkor még tellett!