MÁRAMAROSSZIGET FELÉ - SIMBRU

..Szatmárból, Máramaros-szigetbe tartottunk. A következő Negresti Oas-remélem jól írom- kis bányászváros után elértünk egy hágóra, ahol remek vendéglőt találtunk. Az volt kiírva az ajtóra, Simbru. A bejáratból látszott, egyedi egy hely. Egy bárpult volt szemben, ahol a polcon iszonyatos mnnyiségű habzó bor, pezsgő konyak és rum hajlította a polcot. Nem hittem volna, hogy Romániában ennyiféle italt gyártanak! A bárszékek faragott birkák voltak,eredeti birkaszőrrel boritva. Mintha csak kihúzták volna a birkát a bőréből, mert egy jó kis pörköltnek kellett a hús és hogy ne vegye észre a gazda, hát faragtak egyet neki fából..Darab-darab!.. Olyan volt, mintha legelni indulnának..
A baloldali teremben, talán Erdély minden cserépedénye ott volt.
A jobb oldali terem úgy nézett ki, mint egy lovagterem az ezerkettőszázas évekből Oroszlán szívű Richard idejében. A kőből rakott falak a fáklya tartóba lobogó fáklyával igazi középkori hangulatot árasztottak. Valami bűvöletes hangulata volt a helységnek.Vastagra darabolt asztalok mellé telepedtünk, szemben a konyhával ahol remek szilvapálinka után mamaligát kértünk, Ez sűrü kukorica kása, sültszalonnával meghintve és reszelt juh sajttal diszítve. Már az illata is vadítóvolt! Baromi éhesen csaptunk le a forró puliszkára.és zabáltunk! Anyám mindíg mondta..-Kisfiam, csak az az idő ne jőjjön el soha, hogy újból puliszkát kelljen enni ! Akkor már, nagy a baj!
Én pedig itt Sziget felé félúton, kétpofára tömöm magamba anyám ijedségét...és ízlik. Hogy milyen népszerű étel ez errefelé, eszembe jutott, a kis erdélyi barátom, aki úgy csúfolta gyerekkorában a román kisfiúkat- Románia máre, mamaliga male- valahogy úgy, Románia nagy ,de a puliszka kevés...Persze a románom akkor sem volt jó, azóta meg csak fakult!.
A mamaliga után ettünk egy gratart, ami faszénen sütött hús volt. Az én köreimben ismeretlen volt ez az elkészítési mód. Anyám rántott húsán, töltött dagadóján és töltött paprikáján szocializálódtam, számomra a világ csodája volt, hogy sül meg a hús zsír nélkül és hogy-hogy nincs szén íze..? A faszenet, ismertem már - anyám vasalójából, amit gyakran lengetett a konyhában, mikor élt vasalt a sötétét kék nadrágomnak. Így azonban, még nem láttam működni. A vacsorát egy üveg habzóborral öblítettük le, aztán még kettőt kértünk, mert igen szomjaztunk a jóféle falatok után!. ....Vacsora után kinéztünk egy remek füves völgyet és felvertük a sátrat. Itt nem tilos a sátrazás. A hely, akkora volt, hogy a második magyar hadsereg elfért volna rajta. Mély álomba merültünk -hatott a bor-tán délig elszunyókáltunk volna, ha a reggeli kihajtás, nem rajtunk keresztül történik!
A pásztor a menet végére volt pászintva, elöl a vezér tehén lóbálta a kolompot és vagy nem volt kioktatva, vagy nem működött a szenzora , de az egész csordát a sátrunkon vezette keresztül. Alig bírtunk felkapni a dombocska oldalára. A sátor maradékát betömve a csomagtartóba, elindultunk. Végig döcögtünk az országúton és beérve egy faluba eltátottunk a szánkat.Certeza.. Elképesztő színű és méretű kerámiák borították a házakat. Ilyet még nem láttunk soha.Gyönyörű volt!
Az út viszont nem. Ki is volt irva "drum in lucru"! Eddig is zötyögtünk, káromkodtunk és imádkoztunk hogy szét ne essen alattunk a verda, de a megdöbbenés az volt, hogy az utca közepén összegyűlt vízben, bivalyok feküdtek és az istennek sem akartak felkelni.
Beszéltünk hozzájuk, jó magyarosan szidtuk, nógattuk őket, de nem hallgattak a jó szóra. Bizonyára csak románul értettek ..annak a nyelvnek pedig, mi hijján voltunk. Aztán, az egyik váratlanul felkelt és nagy farokcsapkodás közepette végigvonult előttünk, végig sarazva, spiccelve szemünket, szánkat, a ruhánkat.....
Akkor aztán beeveztünk a pocsolyába a Skodával és néztük, hogy folyik be az ajtó alatt a sár!.....



A fotókat Máramarossziget honlapjáról kölcsönöztem- köszönöm!