DISZNÓTOR

Szombaton, disznóvágás volt nálunk. Azaz, nem nálunk és nem mi vágtunk, de a többi - az stimmel
Nem azért mondtam így, mert hazudós vagyok - arról már negyedikes koromba leszoktam, bár anyám a lekvár-főző nagykanállal rásegített.. Nem volt nagy bűnöm csak szégyenlős voltam. Szégyelltem elmondani,hogy aznap tanító nénim, hét egyest írt be nekem. Egy napra. Gondolom ez világ csúcs, mert azóta sem hallottam ilyesmiről ....
.Amúgy jó tanuló voltam, ez csak egy kisiklás volt, de anyámnál  nem volt tolerancia....Így arra a kérdésre, mi volt az iskolában-azt válaszoltam semmi különös. Anyámat akkorra már, legjobb barátom a szomszéd Tyutyu felkészítette, úgyhogy már ,,bűnbánni" sem volt időm, jött a penitencia! .Hamar kisimította belőlem a "nemőszinteséget." Ezek után már érthető - nem hazudhatok..!.
Szóval a szomszéd Józsi vágott, és megkérdezte kellene-e egy fél disznó, mert  a másik fele.nem áll meg az ólban. összenéztünk a haverokkal és bólintottunk.
Tehát, nem mi vágtuk és nem nálunk volt, de meg volt!
Odaérve a helyszínre, már két és fél disznó tetemét találtuk. A fél, a miénk, jó magasan a rénfára húzva. mosatta magát a havas esőben. A böllér nekünk szegezte a kérdést - hogy vágja.? Hát...? -- tanácstalankodtunk,- mire a mester egy húzásra lekanyarította a sonkát a disznóról. Később munkája közben megszúrta a tulaj kezét,majd a fia kezébe is belevágott.!
Felröhögtem!
Eszembe jutott a régi disznótoros vicc, amikor kancsal böllér vágja a disznót és a városi rokon óvatoskodik.
- Mester! Oda szúr, ahova néz ?
- Oda hát!- önérzeteskedik a böllér ..
- No, akkor várjon, mert helyet cserélek a disznóval...

A mestert valószínű a reggeli "fagyálló" képezhette ki, mert hangerőben nem maradt le a malacok sivításától.
Fogtuk fele malackánkat - volt vagy nyolcvan kiló! Elvittük a negyedik faluba- Had lásson, utoljára egy kis világot! Aztán kényelmesen felosztottuk - mint a királyságot szokás
Májat sütöttünk- mert milyen a disznóvágás az pecsenye vagy sült máj nélkül!?
Később eszembe jutott az kilencszáz-ötvenötös disznótorunk....
Váczi nagyapám, apró kis köpcös ember, leszúrva a disznót, rápakolta a szalmát a mangalicára és a rápakolt szalmára gyújtott..

Na, akkor volt ideje a pálinkának is .. addig nem...de akkor, igen!
Szóval a pörkölés előtt, bedobva a szilvóriumot, éppen csettintettek egyet a nyelvükkel- és  a malac erre a jelre megindul!.Úgy, ahogy volt, leszúrva, hátán az égő szalmával,..be az erdőbe!
Hova menjen ilyenkor?
Látom nagyapámat, vagy hatvan évesen rohan az ebadta után, kezében a nagykés, a ,,bagván" sapka a fejéről letáncolva a hóban. Mire leértük a dombról,a malac már jó utat megtéve,bevette magát az erdő sűrűjébe.! Előző életében erdőkerülő lehetett, vagy ilyesmi. Szerencse volt,hogy nem égett le az erdő, mert a lángja, addigra már lecsillapodott...
 Még jó, hogy gyerek voltam, meg volt ródlim is, így a malacka, miután páráját kilehelte felrakatott a ródlira és nagy nyögések közepette felszánkázott a hegyre, a pörzsölőhöz.
Miután több ellenvetése nem volt, a nap folyamán, orja levessé sült kolbásszá, hurkává és tormás hússá szelidült, meghagyva a jövőnek a sonkáit.

Estére megjött a rokonság, mindenki hozott valamit, savanyút, süteményt, friss kenyeret, meg az éhes bendőjét, amit aztán jól megtömött. Savanykás kadarkával öblögették le s zsírt a torokból, tudva, itt ma még valami nótázás is lesz! Két testvére volt a apámnak a faluban  mindegyik zenélt vagy verset fabrikált és jól énekelt. Reggelig tartott a tor...első kakasszóig...Utána aztán, a nagy hideg ellenére, igencsak kigombolkozva kapaszkodtak lefelé  a rokonok a dombról....