SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK...

 Pünkösd előtti szombaton bementünk a városba, hogy kenyeret, na meg néhány palack bort vegyünk, az ünnepekre.
Szokásomhoz tartozik, hogy megnézzem a Dunát vagyis a vizet, mert mint dunai gyereknek fontos a vízállás.
Bekanyarodva a Sziget felé, szorgos rendőrök mérik az alkohol szintet. 
Áll emberünk talpig "egyenben" az út közepén és néz...
-Megálljak? - lassitok a szemüveges egyenruhás előtt, aki vagy újonc vagy csak  igen határozatlan.
-Hát igen- jött a válasz-
-Mert hogy nem jelzett!-  veszem mosolygósra a figurát.
-Azért állok itt.
-Akkor jó! - kotorom elő az igazolványomat..
-Azt nem kérem. 
-Fújjon!
Fújtam, mosolyogtam.
-Mehet! - intett a fújató..
Elértem a Halász csárda elé-vagy - nyolcszáz méter s mivel parkolni sem lehetett, fordultam vissza. Emberünk ismét az utca közepén áll!
-Fújjak?- feltűnő piros ingben voltam- gondoltam emlékszik rám..hiszen egy perc sem telt el....
-Fújjon megint!,.
-Na, de most fújatott!
-Az lehet, de be is dobhatott volna egy felest!.
-Ki  sem szállhattam az autóból, egy perc alatt! Ennyire hülyének nézek ki, hogy nem tudom ,maga visszafelé is itt fog állni?!
-Maga még nem ismeri az embereket - mondja lakónikusan. 

Tényleg- merengek el...