SZATMÁRNÉMETI-TŐL - GUTIN HEGYÉIG

Hogy folytassam a kalandokat a gyönyörű Erdélyben, elmesélem a Nagybánya előtti történéseket!
Egy ízben, Erzsóval és az ő Kata barátnőjével mentünk szétnézni, világot látni.
A Simbrun megvendégeltem őket, elvarázsolódtak a környezettől és a habzóbortól, átkeltünk a mocsáron ... Negresti Oasban a nyári ruhákat akartuk eladni és bementünk kedvenc fodrászatunkba, ahol mindig szívesen fogadtak bennünket a nyugati divatra éhes nők. Hát, mi, nyugat voltunk- nekik....Éppen dinnyét ettek a vendégek, legalább is az ott hagyott négy -öt dinnye romot észlelve, ezt konstatáltuk. Leve, csendesen csordogált le az asztalról.. A dinnye, igen édes lehetett, mert, annyi légy lepte el, alig látszott ki a zöld héj. Az első rebbenésre szemünk-szánk tele lett velük!

Máramarossziget előtt, egy faluban készítették a csergét, a szép színes gyapjútakarót. Mindjárt üzletet kötöttünk a fürgébbik öregasszonnyal, aki a helyszínen szőtt az út mellett.. Szépen díszítette mintázta és kedvesen kínálta!. El is kelt a portéka -a Trapper farmer, a világmárka - jó fizető eszköz volt.- Ekkor megjelent a szomszéd asszony és kemény üzleti vitába keveredett a pillanatnyi tulajdonossal. Mivel a románom akkor sem volt az igazi -nem pont értettem, mi a vita tárgya. Arra rájöttem, az erősebb kutya b.......k, mert rövid kézitusa után, az új partner vágta a hóna alá a kék nadrágot.. Kitépte, szomszédasszonya kezéből a farmert, ránk dobta az ő csergéjét és diadalittasan elvonult. Elképedve néztünk ki a fejünkből!
Aknasuhatag  régi sóbánya és fürdő. A vendégek bemásznak a sűrű fekete iszapos vízbe, ami reumatikus betegségekre kiváló.. Bele is másztunk volna, ha a fürdőmester nem szól ránk! -Vigyázat , meleg víz amivel lemoshatják magukat, csak délután lesz! Na ez elriasztott!...

Mellesleg egyszer, Potyó barátom nője belemászván a vízbe, ugrott is ki belőle.! Valami erősen sós lehetett, vagy valami női problémája hajtotta, mert visítva rohant a vízből, úgy feketén, iszaposan csobbant- a bánya tóba. Egy remek hasassal indított .Szép 5.5 ugrás volt, lepontozva!. A baj csak annyi, nem tudott úszni. Mikor másodszor felbukkant csápolva, kezdtünk aggódni . Potyó ugrott

asszonya után../később töredelmesen bevallotta, akkor rontotta el az életét.!/ Kihúzta és kiöntötte belőle a vizet. ...
A sikeres mentés után,elmentünk az ijedtséget leöblíteni.
Na, de vissza a lányos expedícióhoz !
A kerthelyiségben sört kértünk. Én nem ihattam-vezettem, ezért el akartam vinni a sört. Nem adták oda, mert nem vittem csereüveget!!
Később, egy másik vendéglőben olyan zavaros és homályos sört szolgáltak fel, hogy visszaküldtem. A román pincér kinyitotta gyorsan az új üveget és már négy üveg nagybányai homályossal szemeztem. Inni, elmenni nem lehetett-csak fizetni! Mérgemben a kertbe locsoltam a nemkívánatos nedűt. Remélem a környezetvédők nem figyeltek!
 Nagybánya előtt, az erdőszélen faház épült.. Arányos , jól kigyúrt szőrös, szakállas ács ült a főgerenda tetején, faragva azt. Felordítva üdvözlöm ! /Mit csinál ilyenkor a marha turista, a lehető legtöbb nyelven próbálkozik, ami biztos, hogy nem jön be!/
 Vigyorogva benyomom a tutit!-
- Do you speak english?
- Yes I do! - jött a válasz.
Kiderült a román srác - angol tanár volt Nagybányán és a saját házát építgette, mikor ráért!.. Aranyos ember volt...!..
Én meg.. nem voltam büszke magamra.....
Felérve a Gutin hegyre ami Nagybánya fölött helyezkedik el, vagy 1500 méter magasan. A Mihai Viteazul fogadót látogattuk meg. Ez egy hágó pihenőjén található. Régen volt, de azt hiszem jól emlékszem, felérve az emeletre, királyi teríték és berendezés fogadott, mintegy öt percnyi fészkelődés, ücsörgés után, rájöttünk, nem nekünk terítettek, mert itt, élő ember nem fog megjelenni.Tán csak kísértet!
Lent a földszinten hangulatos bár volt, kint pedig, faszénen sütötték a micsit.
Birkából, disznóból, marhából gyúrt kis kolbászkák, amik megborsozva remek illattal, igazi turista csemegék. Papir tálcán a fogadó előtt a vas asztalkán, vas székeken ülve finom kenyérrel törölgettük a mustárba a forró csíkokat. A szomszédban a pincér, laza mozdulattal az otthagyott papír tálcákat és maradékot az asztal billentésével a földre csúsztatta... Közben megérkeztek a tyúkok, és hangos kotkodálással csipkedték a finom falatokat. .... Ha egy magyar Köjál-os járt volna erre, azonnal a kardjába dől.!!
Később, az asztal alatt, megjelentek malacok és élénk röfögés közben fellakmározták a maradék micsit ..

Az utólag érkező, rossz arcú méretes disznónak csak a sör maradt..... !

GÖRÖGORSZÁG !.VOLOSZ!

Nyomulunk lefelé Görögországba !
Nekem talán az egyik leggyönyörűbb hely ahol jártam.
Megérkezve Szalonikibe az első döbbenet a forgalom volt.. Mindenki ment mint a mérgezett egér sávot váltott irány-jelzés nélkül,de balesetet nem láttam szerencsére. Azt hiszem a magyar rend őrei dobtak volna egy hátast, ha beállítják őket itt forgalmat irányítani. A másik az volt,hogy a lakóházak alatt épültek a benzinkutak...minden utcába legalább 2-3 benzinkútba botlottam..
Először láttam az Égei tengert, ami elképesztően kék volt. Mindjárt bele is merészkedtem térdig Az úton az autópályán mobil büfékben, mindenhol üdítők és frissítők garmada, jéghidegen kínálta magát a hűtő pultból.A lényeg, szerény árakon! Ha bele gondolok, Érd és Dunaújváros között egy benzinkút van és ott a sok kihasználatlan parkoló. Ha nem eszmélsz időben, a dög melegben Újvárosig nyelheted a száraz kortyokat, sehol egy büfé. Mentünk a görög utakon és amikor csak tehettük és meglehetett állni, ruhát le és fényes nappal meztelenül,neki a tengernek. Jó hogy senki nem nehezményezte, mert amúgy a görögök nem egy pucérkodó társulat. A tengerparton ha nőt toplessben, egy szál kis folttal takarva láttunk, az biztos hogy német, osztrák, vagy magyar volt - a görög srácok nagy-nagy örömére.A görög lányok, egységesen fekete, egy-részes fürdőruhába voltak.
Voloszig jutottunk el a harmadik nap,.lévén az autó frissen fúrt volt és merészség lett volna agyon hajtani./már rég megtörtént/. A nagy város márvány piacával cement gyárával nagy kikötőjével igazán lenyűgöző volt. A szomszéd kis halász falu kempingjében vertünk sátrat Kato Gatzeában. Jó magyar szokás szerint, elő a pálinkával mikor megérkeztünk. Sátorverés után a recepciós érdeklődve figyelte, milyen nyelven beszélünk és mindjárt barátunk is lett az első kortyok után-már amikor meg is tudott szólalni. Alekos, a jó hatvanas kopasz úriember, aki régen profi focistaként és állítólag Puskás ellen is játszott, remek fickó volt. Látszott hogy sport ember,mert egy deka felesleg nem volt rajta..Mindent megbeszéltünk egymással!.Ez olyan, nemzetközi, kézzel-lábbal történő eszmecserének indult, de hamarosan megtaláltuk a hangot és már a nők .hm....másságát firtattuk. Ő beszélt görögül ,németül és olaszul, én magyarul, gyakorlatlanul angolul, eszperantóul.és egy kicsit horvátul. A tenger eszméletlenül jó volt- a levegő pedig iszonyatosan meleg. Ilyenkor csak a buta turisták jönnek, szeptember október az igazi! Mondta is Alekos:
- Ti magyarok sokat isztok és nem ismeritek a nap erejét! A görögök nap-közben csak limonádét ittak, és jeges kávét.Mellettünk volt a kis üzem, ahol pár drahmáért frissen facsart narancsot és rostos limonádét vételezhettünk. A kemping tulajdonosa egy full gazdag görög volt., Mikor csepp tengeri csónakját vízre tette, a szállító kamion az egész utat elfoglalta. Az épületei rendesen fel voltak szerelve. Elöl a hűtők a vendégeknek-minden csapatnak egy-egy, A következő részen a boltja volt ahol ami szem -szájnak ingere azt ott -megkaphattunk, mellette az étterem, ahol az esti borozás s halak, biftekik fogyasztása folyt és tánc amit a görög pincér gitáron és buzukin kísért. Utána pedig már-már a tengerbe érve- a bár. Aki addig még nem rúgott be, vagy nem költött eleget, azt itt megtehette. Hajnalban- mikor már kinyitott a bolt akkor zárt a bár és kezdődhetett a keringő elölről. Alekos meghívott a nyaralójába, ahol a reggeli kötelező ouzó ivás után kérdezte:
- Mekkora házban laksz.?
- Kilencemeletesben-húztam ki magam, mintha az újvárosi panel valami fénylő kastély lenne!....
- És te?-méricskéltem
- Négy-válaszolta...-
- Az sem rossz! -hümmögtem, csak úgy dicséretképpen.. Aztán, elvitt magához a városi házába. Akkor döbbentem rá az a négy emelet, mind az övé...A földszinten egy fitnesz terem volt, a lift mellett-amerikai gépekkel.
- A rendőr fiamé - büszkélkedett ...
- Tudod, csak egy kis lakása van itt -a százötven négyzetméteres edző terem mellett.
- Ő Voloszban lakik.
- Jó ég.!..hüledeztem. Az emeleten barátom lakott az asszonyával, aki csak ritkán jött ki a nyaralóba.- nem zavarhatott csak úgy! A másodikon egy kick-box terem állt- a lányomé.mondta mert ő test-nevelő tanár és valamilyen bajnok... A harmadikat éppen építették.-.a harmadik fiának szánta - aki repülős volt a görög hadseregben..
- Úristen!- mondtam, mikor a még nem elkészült, negyedik szint felett, a kert végében lévő kis templomot észre vettem.
- A papok már itt is bent vannak?
-Nem - magyarázta - /a felesége valami papi tevékenységet folytatott- amit én nem értettem/
- Az asszonynak, annyira fáj a lába és hogy ne kelljen messze mennie, ezért építtettem neki ezt a kis templomot...-- csippentett a szemével!
Nagy kujon volt Alekos, tudott az asszonyok nyelvén beszélni...

PRÁGA.... a második nap

A prágai szálloda mindennel el volt látva.A hatalmas, talán három személyre is alkalmas kádban elterülve aludtam bele az éjszakába..
Reggel a bőséges svédasztal után, a városnézés volt a fő feladat. A többiek neki a Vencel térnek, Károly hídnak, én a fájós lábammal, csak környék nevezetességeinek felderítésével vettem részt a turizmusban. Miután a csendes utcák ódon hangulatán túl voltunk, a szomszédos plázában kerestünk melegedő helyet. A sült csirkéjéről híres Kentucky Fried Chicken gyorsbüfébe tértünk be, ahol akció volt !..Hiába a cseh tudásom még csiszolásra szorul, mert az akció " egyet fizet, kettőt kap!"volt és így két vödörnyi kukoricadarás rántott csirkével láttak el. Aztán -mivel Gábor nem kért - nekem kellett befalnom-már amennyit sikerült !
 Közben megjelent egy szép szál fekete legény, aki szmokingban sétált a sorok között szemrevételezve a fogyasztást. A főnök!- hasított belém. Ritka arányos ember volt, vagy százkilencven centi magas, keskeny csípővel, széles vállakkal,kicsi, olyan Sidney Poitier-re emlékeztető fejjel...Mintha egy magazinból lépett volna elő, hirdetve a Kentucky rántott csirke nélkülözhetetlenségét. Lépései mint a pumának...ámulva figyeltem a felsőbbrendűsége tudatában lévő ember mozdulatait...Aztán megjelent a kis nyeles lapátjával és söprűjével és elegáns mozdulatokkal felseperte az asztal mellé hullott csirkefalatkákat!....Mindezt fenséges nyugalommal és kimértséggel, úgy ahogy egy brit naszád vonul fel a Trafalgar-i ütközet előtt, Nelson admirális szemléjén!.
A délutáni séta után a szállodában folytattuk a Pilsner Urquell sör dicsérgetését és alapos vizsgálatoknak alávetve a Becherovka hatását a maradék észre. A hosszabb túráról visszaérkező haverok megleptek egy prágai emlékkel,egy gyönyörű forró főtt csülökkel, ami tormával és mustárral volt felszerelve és a kihűlését egy hőtartó edény akadályozta. Isteni darab volt, ahogy az edény kibontása után illatával az orrom alá dörgölődzött..szerelmet éreztem irányába. Mégsem voltam képes magamévá tenni.. a rántott csirke minden szabad területet elfoglalt. Nagy bánatomra érintetlen maradt. Távozáskor diszkréten az asztalon hagytam, szépen kicsinosítva.. Ha ezek után sem sikerült bevágódnom a prágai takarítónők előtt, akkor már bármit teszek nem is fogok!
Hosszú és mély alvás után, a szállodai reggeli gyógyszer volt a gyomornak, majd pár sörrel gyógyítottuk magunkat, aztán vége a sörtúrának, knédli és csirkeevésnek Isten veled Prága! Isten veled Becherovka.!..
Egyszer még talán meg is nézhetlek alaposan, mert a mostani csak gasztronómiai bevetés volt.
Indulva haza - ilyenkor mindenki ajándékot akar vinni a szeretteinek -megálltunk egy nagyváros peremén, az ottani pláza parkolójában a maradék koronát elverni. Mindjárt vizet vettünk a büfében, amit terhes lányom a félliteres palackban felbontva, bevitt a vásárló térbe...
Na, hiába volt a kosarunk tele minden jóval, a pénztáros kiszúrta a félüveg vizet és ránk hívta a biztonsági szolgálatot. Heves verbális közelharc után kiderült, ilyen márkájú ásványvíz nincs az élelmiszer osztályon. Nagy szerencsénk volt, mert a három markos ember alig várta, hogy móresre tanítson bennünket a kb hetven forint értékű ásványvízért.
Hát, ebben talán közrejátszott hogy igazolványainkat átnézve rájöttek, magyarok vagyunk..
Azért egyszer még Prágába visszatérek !

PRÁGA.... az első nap

Már nem is emlékszem pontosan, mikor láttam először ..Tán kétezer környékén... egy szakmai gyűlésen amit a híres műsor szóró cég rendezett félévente- elvezetve bennünket a nyugat gyönyörébe az összetartás és csapat építés rejtelmeibe...Némi szakma is került a leittasodás elé, ezért feltűnő volt emberem, aki mindig beleokoskodott a kivont kések és villák zörgésébe és feltűnő módon szaporította a szót. Nem mondott hülyeségeket, aktuális problémákról beszélt, de mi már éhesek, szomjasak voltunk és a vezérkar is már szagot fogott. Na, ő volt a Gazdag Laci..Láttam a kocsiját..hát!... valamit tudhatott amit mi nem..Valamit megfogott, amit mi hanyagságból vagy valami visszahúzódás miatt kihagytunk. Ott volt mindenhol- mint a bolgár partizánok..minden kilométerkőnél.
Egy barátom szólt, akivel régen együtt üzleteltünk, hogy van egy lehetőség plusz munkára,- vállalom -e?
-Aj aj!- mondom a legjobbkor! Most vettem autót és...
...És ekkor jöttem össze Gazdag Lacival..
Nem volt a kedvencem az előbb említett okok miatt, de meló megtetszett amit kínált .. el kell hozni a kint maradt kölcsönzött berendezéseket a feledékenyektől, mert különben bíróság lett volna belőle.. Az emberek semmit nem utálnak jobban, mint hivatalos helyre menni, bíróságra pedig pláne nem szeretnek járni..
Szóval dolgoztunk, jött a lé...mindig pontosan... ritka szép napokat éltünk át...

Eltelt vagy egy év, és valaki a társulatból kitalálta, menjünk mi is összetartásra mert a nagy cég is ezt csinálta..Némi hazai szuper helyek után, - amit természetesen gazdánk a Gazdag fizetett- valaki feldobta....Prága?
-Na jó, bólintott és karácsony előtt elindultunk. Bassza meg! morogtam magamban a legnagyobb forgalom közepén, de Prága elcsábított.
Gábor, Mercedes lányom embere, szintén a kompánia tagja,..elkésett az indulással.Az ő Audiával indultunk a nép után, akik már javában hasítottak a Prágába vezető autópályán..
Vagy négy órával utánuk indultunk ..
Valami fergeteges havas eső verte a szélvédőt és az ablaktörlő motor már csak szalutálni tudott, törölni kevésbé..és ez az őrült, száznyolcvannal tépte fel az útról a latyakot..Ilyen sebességgel ütközni... esély sincs a kórházi ápolásra..Eleinte intettem, ne menj olyan gyorsan!... aztán, legyintettem ...gyors halál lesz..
Berobbantunk Prágába, telefon .. a többiek már túl vannak a vacsorán!. Nekünk nem maradt más, mint a sörözés...Egy német stílusú  sörházba mentünk, ...mintha a harmincas évek Berlinjében lettünk volna - ala Mephisto !
Hatalmas terem, a falak mellett asztalok sörpadokkal, a végében színpad, már csak a kánkánozó hölgyek hiányoztak ! Leültünk a társulathoz, ahol némi ugratások után sörhöz jutottunk.
Nem egy egyszerű hely volt. Öt kötényes sörember várta a rendelést és hatalmas fémtálcákkal egyensúlyozva tették az asztalra a finom fekete sört. Ez nem a hazai édeskés barna sör hanem egy karakteres igazi erős fekete sör volt. Szép kemény habhajjal ellátva olyan volt, mint egy cigány lány,..kísérőként Becherovka polgártárssal . Két kör lehajtása után, rendeltünk valami kaját. Ki is néztünk az étlapról valami kacsát, bár már rosszul láttunk , de a duck szónál nem lehetett tovább hajtani az étlapot. Pincérünk hozott is hamarosan három hosszába vágott szárnyast mártással, háromféle knédlivel, káposztákkal, úgyhogy megalapoztunk a fekete sörnek rendesen..Közben, harsány röhögések közepette elmeséltem az úti kalandokat, mire többen az elém tolt Becherovkás poharakkal próbáltak nyomást gyakorolni a mondanivalóra...Lassan kezdtük a társulatot jókedvben utolérni..
Német diák csapat jött... ettek mint Robinson mikor fedélzetre került.. Be is csiccsantottak hamarosan és jó német szokás szerint dülöngélve a padon, énekelve csapták össze a literes sörös flaskákat.
Teljesen idilli állapotba kerültünk. sör, hangulat, nők...mi kell még?..Laci barátunk állta a szavát és fizetett mint a katonatiszt.. Szállodába menet egy taxissal egyezkedtem, aki látva "jókedvemet", mindjárt háromszoros fuvardíjat számolt, az egy kilométerért..
 Otthon éreztem magam Prágában..

KORFU 3

Az egész délelőttöt és a kora délutánt is a homokpadon töltöttük, lazán, hason fekve, lesve a szőke bombázókat. Aztán elindultunk a következő állomásra, Paleokastricára..Ha lehet fokozni az gyönyört, akkor itt megtörtént. Hatalmas sziklák közt úsztak a csónakok a tenger által kivájt sziklák alagútjában, mintha barlangban lettünk volna. A város felett egy Monesteri/monostor/ állt. A szerzetesek mindenféle ehető és iható dolgot árultak, amit termeltek a kolostorban, és környékén.
Lent csavarogtunk még egy darabig, aztán irány a Pandokrator. Ez a hegy Korfu legmagasabb hegye és ezer méter felett van. Szegény kis autónak elege lett, míg felkapaszkodott a hegy tetejére. A hegytető parkolójában, talán hat autó és két busz fért el, de nagyon szorosan, mert korlátokkal volt körülvéve a legurulás megakadályozás érdekében. Szilveszter, akinek addigra már tele lett a nyári hócipője, elcsigázottan szállt ki a kocsiból..Mindig felfelé mentünk és az autó orrától,nem látta az utat. Innen beláttuk az egész szigetet. A helyiek szerint jó időben még Olaszországig is ellátni..Hogy miért nem Albániára voltak kíváncsiak, ami csak húsz kilométerre volt, nem értem! Fenn a csúcson néhány követ is legurítottunk, hogy had élvezzék ők is  a szabadságot.
Csöpp feleségem, remegő lábakkal csak azt hajtogatta, ő egy lépést sem tesz tovább, menjek ahova akarok, de ő az autó ajtaját el nem engedi.
.A világ tetején álltunk!! Legalább is itt a Pandokrator-ról úgy látszott. A korfui tv- és rádió adásokat innen sugározták..Leereszkedtünk egy alacsonyabb hegyre.Innen már átvágtunk a hegyeken.Még zöldellő fák jöttek, olajfa ligeteken keltünk át..Fekete fólia volt a fák alatt ,ha a szél is segít a betakarításban, a fák rázásában - hát legyen hova gyűjteni az olívát..Szűk szerpentin végén, fehér házikó előtt, kis hordókban kínálták, zölden, éretten, feketén az olívát és a kóstoláshoz, friss kecskesajtot kínáltak..
Sidariba visszaérkezve, más dolgunk nem volt, mint egy esti fürdőzés és a sziget borának szürcsölése, ami nagy szomorúságunkra a negyedik napon az üzletből elfogyott Nem voltak ránk felkészülve! A hét vége felé a szokásos görög est fényesre sikeresedett.Az előadás és az ételek, felszolgálás is csúcs volt, (bár meglesve a falból kifolyó kifogyhatatlan bor forrását, egy szivattyú nyomta fel műanyag kannából a nedűt az antik sziklákba, ahonnan ömlött ki a bor folyam.kissé csalódtam.) Azért többször is töltöttünk a korsónkba, mit lehet tudni?!. A táncosok, zenészek valami döbbenetes műsort adtak. Ez nem, a felénk ismert hakni volt , hanem a görög táncosok táncosnők bravúros, szinte akrobatikus tánca, mindez vagy két órán keresztül..Az utat csak az árnyékolta , hogy egy nyom sávos volt az út.
.A mai napig nem értem hogy nem zuhantunk le, a közel száz méteres szakadékba, mikor a szembe jövő busz elől lehúzódva, tán három keréken álltunk a szakadék szélén, a mélység felett .Kedvenc feleségem, akkor ígérte meg sírva, ha ezt megússza az életben nem jön el többet ilyen útra...Azért, tudtak valamit ezek a korfui buszosok , mert épségben értünk haza. A hétvégén jött az idegen vezető és azt mondta, ha akarunk, még három napot eltölthetünk ingyen Korfun és repülővel mehetünk haza.. Sokat nem meditáltunk ezen, de mikor reggel elsőként jelentkeztünk erre, kiderült, éjszaka már elkelt a repülőjegy..így sajnos le kellett mondani a plusz napokról../sajnáltuk is volna a kényelmetlen buszozást kihagyni !!.../
Itthon értesültünk, a konzorcium, amibe a Jorgos Travel is belépett tönkrement.. Lehet, ha nem sietünk, ma is a görög szél és nap cserzi a bőrünket...
Néha, úgy érzem, sokkal jobban jártam volna.....


A középső képen, Szilveszter barátommal vizsgáljuk a hegyet takaró virágzuhatagot.. Ő a kisebb...Alatta a Pandokrator a maga görögösen megalkotott biztonságos feljárójával, parkolójával..korlát nuku!

KORFU 2

Miközben mi sorban álltunk egy kis megkönnyebbülésért a tengerparti kávéház illemhelye előtt, a mi kompunk, asszonyostól, buszostól, elindult Korfu szigetére, hátrahagyva a férfi falkát, a szárazföldön. Ott álltunk, ordítozva a kikötőben, mikor a hajó, jó nagyot dudálva már vagy ötven métert elment. Lázas rohangálás kezdődött a parton és a hajón is , mire a kapitány rájött, hogy mire ez a ricsaj és visszatolatta a bárkát...Nem is tudom, mi lett volna velünk, iratok, pénz és sör nélkül a görög tenger parton. Felmásztunk a hajótető teraszra és élveztük a napot! Persze, a sörök beszerzése után!  A kantinban a görög pincér rákérdezett?
- Magyarok vagytok? - nézett a sörre.
- Gondoltam! - vigyorgott bólogatásunkra.
Hát íme, itt is sikerült öregbíteni Magyarország jó hírnevét! Fenn a sörökkel elhelyezkedve, a tetőteraszon gyönyörködtünk az Égei tenger szépségében. Az átlátszó, tinta-kék vízből páraszerű permet jött fel hozzánk és hűtött bennünket a perzselő napon. Apró szigetek között hajóztunk, ahol a maréknyi zöldet legelésző kecskenyáj tüntette el módszeresen. Hogy, hogyan kerültek oda, mikor egy ház sem volt a szigeten, sem egy pásztor, aki vigyázott volna rájuk, nem tudni.. de minek is őrizték volna őket, mikor mindenhol tenger volt és hiányos természetrajzi ismereteimben, nem emlékszem az úszni tudó kecske fejezetre- bár attól még lehet hogy van. Biológia órán is inkább Kárpátiné tanárnő remek csípőmozgásával voltunk elfoglalva, mint a kecskék viselt dolgainak elemzésével.
A hajó tehát ment és mint egyik öt órás út után megláttuk Kerkirát, Korfu legnagyobb városát.
A kikötői dokk előtt várakoztunk ,mikor jött egy vidám kis nő, aki trikókat osztogatott a Jorgos cég emblémájával és kisorsolta ki,hova kerül. Először morogtunk, mikor kiderült nem ebbe a városban hanem Sidariban leszünk elhelyezve , de kárpótolt bennünket a nagyszerű apartman, ahonnan a teraszról a tengert láttuk.Előttünk egy éppen beérő datolya pálma , egy füves terület élénk zölden és a tenger. Mit ne mondjak, olvadoztam...Nem véletlenül a zöld sziget a neve...Felderítve a várost, rájöttünk itt minden van, a mi nekünk a turistáknak kell és egy kilométeren kívülre, csak a kíváncsiság hajthat ki. Az első napok a víz habzsolásával teltek el. Szeptember volt, már és nem volt őrült meleg, a víz tökéletes volt és ha nagyon hullámzott, a parton lévő bárok előtti medencékben nyugodtan lubickolhattunk.. Jorgos, kitett magáért! Pár nap lazítás után, autót béreltünk, hogy felfedezzük a szigetet.. Szilveszter, aki lelkes világjáró volt, egy körutat szervezett és belevágtunk a sziget megkerülésébe.. Hegyen –völgyön szerpentinen, kis hegyi falvak közt élire állított autóval megérkeztünk Erzsébet királynő nyári rezidenciájába Achilleonba.

Gastuori település mellett, a klasszikus stílusú, lenyűgöző szépségű kastély, megőrizte bútorait, szobrait. Tengerbe szaladó lépcsőivel, remek képet adott. Elgondolkodtam .. miért nem ide születtem!?…Aztán belegondolva a Habsburgok későbbi sanyarú sorsába, bele nyugodtam a világ rendjébe.…A sziget déli részén találtunk egy nagyszerű partot, ahol vakítóan fehér homokban lehetett napozni a kristály-tiszta vízben való fürdés után. Szilveszterrel roppantul élveztük a helyzetet, mert egy svéd turista-csoport kellős-közepében landoltunk és ennyi fedetlen kebelt, ennyi hosszú combot még egyetlen helyen sem mutattak nekünk. Nézelődtünk is rendesen, mert hát,... világot látni jöttünk, vagy mi a szösz! Persze őket nem feszélyezte a dolog, így a szemlélődés, értékbecslésbe ment át...Mellettünk egy kis tó volt, és amikor nagy dagály van a nagy szél a kis tavat megtölti tenger vízzel, ezzel sok kis rákot dob át,a mélyedésbe, amit a megérkező rózsaszín flamingók örömmel kanalaznak ki. Sajnos a tó éppen üres volt, így a látványosság elmaradt! .A homokdomb oldalában kellő távolságra két, aggregátoros lakókocsi állt, ahol jéghideg Heineken sört árultak elfogadható áron. Időnként, fel-feltűnt, egy görög fiatalember, aki fehér köpenyében, vakítóan fehér abrosszal letakart kosarában, szendvicseket és süteményt árult. Mi kell még? Meleg, tenger, kaja, pia, nők!
Megérkeztünk az Édenbe...

KORFU 1

Korfura hívott meg Szilveszter vagy tíz éve  jelezve, ha nincs más dolgom, számítana rám -  ha netán rosszul lenne és valakinek tolni kellene a rokkantkocsiját, a tengerparton.. A bor, biztosítva - szólt és értettem a célzást! .Hozta is szerkezetét - Kecskemétre a buszhoz- mert menjen fel Pestre az, akinek nincs jobb dolga és nyugodtan ott hagyná az autóját a Népligetben.
 Kecskemét! Jön a busz, Jorgos Travell, nagy márka! Csomag alá, fölé, Wc-be és indulás.
Az-az beülnék a kijelölt helyemre, de nem férek be! Az előttem lévő ülés, tíz centivel közelebb van, mint a lábam és így még terpesztve sem tudom magam begyűrni az ülésbe..
.Kétségbeesetten próbálom az előttem ülőt megkérni döntse a széket előbbre, de betámad...
- Mit képzel,.. nekem lábam sincs, én nem fogok változtatni az ülésemen.!.. Na, hova kerültem?.. Állva kell utaznom, végig Magyarországon, Szerbián, Macedónián és  Görögországon?!! Azonnal leszállok! Ez kétezer egynéhány kilométer! Ilyet ne kívánjon senki tőlem, hogy állva utazzam végig az utat. Az csinálja ezt meg, akinek a nagynénje, Sanghajban tilinkózott egy fél marék homokért védett korában.
 Szólok a vezetőnek, álljon már meg, de többen lehurrognak, nekik sem jutott hely ,mire mulatok én...
Csak ámulok ennyi birkán, de a legvigyorgóbb előveszi az optimálisra hangolt whiskyjét és a számba nyomja engesztelésül. Nem neki kellett volna ezt megtenni, de most már mindegy áthangolódom,. .Gyere, ülj ide !-mutatnak az emeletes busz lépcsőjére és beletörődvén a helyzetbe, nem akarom magára hagyni a társulatot és csendes megadással nyelem a rozspálinkát. Csak bírjam ki odáig! Nem whiskytől aggódom, de a két napot egy lépcsőn, a világ legkeményebb segge sem bírna ki. Aztán meg, aludni is illene,. .vagy legalább is, jó lenne! Persze a zsibbadásért, én is előveszem a Tokaji gyűjteményemet és oldjuk a whiskyt.
 Már javában Szerbiában vagyunk, mikor a sofőr jelez, rendőrség és a kötelező sarcként mindenki dobjon a kalapba néhány eurót, mert ezeknek, nem kell pia, csak a pénzre mennek ! A jó k..va anyjukat!- lázadozunk, mert a hadisarc várható költségeit, már a nyitáskor
bepengettük, de nincs mese, ...fizetni kell.. Két-három ellenőrzés után, ahol csak dobozos sör és kóla volt az útlevél , elérkeztünk egy " partizánosztaghoz" aki nem volt bejelentve! Rendőr ruhába voltak ők is és a kötelező négyóránkénti könnyítésnél, elleptek bennünket, mint Panni nénit a tetűk! Tágítani nem akartak, de ez már, az ügyeletes kormányosnak is sok volt, és bedobta a dacos figuráját. Innen, se há-se tovább,,. .mert már pengettünk eleget, a Szerb Köztársaság alapjába, magán zsebbe már nehogy! Tudta mire játszik, mert két óra után, az osztag megunt bennünket és más veréb után nézett. Megállás, négy óránként volt, ami azt jelentette, sör nuku, bor is csak finoman...
Meteorák, hegyek, tenger.. parkolók...
Már hajnal van, mikor szól a vezér, amelyik éppen vezet - a másik, a négy órás pihenőjét tölti, az emeleti lépcső alatt, a kuckóban - Srácok , mehet a sör!.. Mindjárt ott vagyunk.!. Elő a cég hűtőjéből egy tálca sör és tépjük fel a dobozokat-Kánaán.! ... aztán ... Még négy óra és mindenki veséje
ökölbe szorulva várja, az út végét!....Végre, csak megérkezünk a kikötőbe és mindenki boldogan ordítva rohan Wc-re! A komphajóra behajózzák buszt és indulna , de mi még a Cafee bejáratánál tolongunk, egy kis megkönnyebbülésért. ... és mikor az utolsó cseppek is leperegnek a homlokunkról - a hajó, méltóságteljesen elhagyja a kikötőt..
 Adio Korfu! Adio Kerkira!
 Mi pedig a parton szájtátva nézzük a kihajózást !

VARSÓ - ULICA PEKNA

Ha egyszer elmentek Varsóba, a Ulica Pekná-ba, tegyetek le egy koszorút az ismeretlen jótevőm házára! /Utána a sört én fizetem!/..Hogy melyik, az most nem számít, de hogy volt, az biztos! Tán a kilences volt, de lehet a tizenegyes.. Még a hetvenes években tán hetvennyolcban, a sok feleség között el kell osztanom az időt,..de arra az időszakra esett, amikor Gizussal –ketteskével, elmentünk megnézni milyen is az, mikor a magyar lengyel barátság az egekig ér. A vonat indulást már szerencsésen átvészeltük, sört is kaptunk párkányi barátunktól, de hátra volt, még a cseh-lengyel határ. Egy gyönyörű, fiatal lány ült velem szemben és láttam a zabszem ott, van ahol nem kéne. Soha nem voltam jó oroszból, a szlovákból is csak az ragadt rám, amit öreganyám beszélt a kerítésen át a szomszéd asszonnyal ,mikor kérdezte hová igyekszik.
"No, tágye mi Egyházi, adóbefizetuvaty" –félig magyarul, félig tótul, ami annyit takart elmegy Dunaegyházára, adót befizetni. / Csókoltatom a Windows Word helyesírás szakértőjét, mert a Dunaegyházát azonnal kijavította Dunnaegyházára vagy Dumaegyházára-a fene a „jódógát”! Már ebben sem lehet bízni!/ Na; ennyit külföldi monopóliumokról. Visszatérve a száguldó Báthory Expressre, utaztunk ezerrel. Én törtem a nyelvet rendesen-ebből is egy kicsi-abból is egy kicsit- ahogy a nagy Rajkin mondta..... A lány mosolygott rám és én repkedtem a gyönyörtől. A szép szirén, tele volt titokkal. A titok egy nagy sonka volt- szegény - itt eladta minden értékét-hogy melyik volt az, erre nem tért ki- és befektette abba a sonkába. Ő annyira gyönyörű volt és én annyira lovag,... nem sokat kellett győzködnie hogy bevállaljam, én vagyok ennek a mamutnak a gazdája.. A sonka szép volt , kívánatos, mint leány, én meg tartottam a frontot a vámosokkal. Kérdezték, mi végben van, ez a nagy zsák. Replikáztam,
- Nem bírom a külföldi kaját.
- Ennyire - hőkölt meg a vámos.
- Ja, a testvérem sem bírja- füllentettem, mert egyke vagyok!- meg az asszony sem, aztán kitudja, lesz–e itt kaja, mert nagyon rosszak a hírek- ecseteltem.
- A vámos bólogatott, mert ő is a piacról élt és hagyott futni a sonkával. Örömömben megkínáltam sörrel, amit,
- Szolgálatban vagyok, nem ihatok –hárítással a zsebébe süllyesztett. A szép szemek ragyogtak rám!
A vonat Katowicében megállt, a beteljesületlen szerelem elvitte sonkát, álmaimmal együtt...
Mi, eladtuk a márkát és vissza mentünk a vonatra és irány Varsó. ..

A varsói pályaudvar, olyan mint egy földalatti állomás. A város közepéig, a föld alatt lopakodik be a vonat és emeleteket kell felmenni, míg felér az ember a felszínre. A város, hatalmasnak és nekem túl szabályosnak tünt,- már amit én láttam, mert három nap a bevásárlásra is kevés,nemhogy egy város megismerésére.Talán a háborúban lerombolt házak helyett, a tervezők már nem a régi házakat akarták visszaállítani, hanem egy szabályosan megközelíthető nagyvárost képzelteltek el. Fáradtak voltunk...Aludni kellene, de hol? Találtunk egy szállodát, ahol frissen tanult, de eléggé bizonytalan angolságomat elővéve, azután érdeklődtem van-e szoba két ággyal. Mielőtt válasz kaptam volna, érti-e mit mondtam, egy igazi angol úr állt a pulthoz és olyan angolsággal elkezdett beszélni, hogy én csak az And és a Well szavakat értettem. Na, ezek után -a piros útlevéllel - aki úgy gondolja , hogy piros szőnyeget gurítottak elénk, az enyhén szólva is, nem él a realitások talaján és jobb ha becsukja a mesekönyvet. A lengyel recepciós lány, látva zavaromat, telefonált és megkérdezte elfogadnánk-e egy szobát a városban-
- Dobzse, dobzse,.- mondtam, mert már lengyelből felkészültem, tizenkét szó erejéig. Leültetett bennünket a fotelbe, ahol pár percnek tűnő alvás után, megjelent egy kis törékeny nő és majdnem kézen fogva, elvitt minket az Ulica Pekna-be. Ha jól emlékszem, ez volt a Szép utca. Apró kis lakása volt a lánynak, aki olyan harmincas éveiben járhatott. Ragyogó tisztaság sugárzott mindenhonnan. Elszállásolt bennünket és diszkrétek elvonult. A három nap alatt nem zavart minket, csak akkor mikor indultunk, jött és egy jó forró illatos teával kínált meg bennünket. A forró fürdő még közelebb hozta a varsói éjszakát, szinte nappali világos volt.. A városi, sportcsarnokban, Eric Clapton koncertet hirdettek, akkor mikor nálunk, még a Unit Four+Two nevű, angol negyedik ligás rock csapat koncertje után is, szétverték a hátunkon a királyi gumibotot. Varsó főutcáján,a Marsalkowskán -legalábbis nekünk
annak tűnt -egy nyolcsávos út volt, szemben a Tudomány és Kultúra palotájával, és örűlt forgalommal.Állítólag maga Joszif Viszárionovics Dzsugasvili ajándékozta a háború után Lengyelországnak-metró helyett. Ennyi Warszava autót, a világ, még egyben nem látott futkározni. A boltok áruval megtömve, a KGST összes árujával - a lengyel bőrcipőktől, a bolgár kerámiáig ,az NDK-s textiltől az orosz vodkáig, mindent lehetett kapni. A húsbolt viszont üres. Ahova hús érkezett., vagy várható volt, ott hosszú sorok álltak csenden és várták mi jut nekik. Aki megkapta , az viszont mint a új könyvbe, már az utcán "beleolvasott". Elképesztő élmény volt! Nálunk akkor, szinte apró pénzért lehetett húst, szalámit kapni.A lengyelek azonban tűrtek. Csend, rend és fegyelem volt,a pályaudvaron is, ahol az ötven méteres sorban, senki nem kiabált és nem "kurvajanyázott", mikor a pénztárnál megkérdeztük, hova ,merre, mennyiért. Ott ettem először” hotdogot” ! Szellemileg bőven előttünk jártak, remek jazz és rock zenekaraik voltak, tele jobbnál-jobb lemezekkel. a Kék Fekete - Niebiesko Czarni, Czeslaw Niemen és a Silesian Blues Band, már nálunk is elismert zenekarok voltak. Olyan magyar nyelvű könyvet is láttam, ami nálunk talán, nem is volt akkor kívánatos. Miután, a kötelező penzumot elvégezve, árura váltottuk a hét centi magasan tornyosuló zlotyinkat és a megmaradt márkával új bőrcipőket, dzsekiket, farmereket vételeztünk, felültünk a hazafelé tartó Báthoryra. Ott, a második üveg Napóleon konyak után- már a csehszlovák oldalon- élénk eszmecserébe bonyolódtam, egy fiatal, szöszivel, aki kissé törve, de beszélte a magyart és győzködtem, milyen jó is magyarnak lenni. Hm........Jó, magyarnak lenni?

Őt, nem tudtam meggyőzni....




/A képeket a "varsói képekből" kölcsönöztem/

AHOL AZ IPOLY ERED

Beszterce ostroma után, ahol olyan jól és kellemesen éreztük magunkat, a Missioturs-nak nem volt a következő szezonra ajánlata ide. Mi pedig elhatároztuk ha törik, ha szakad ,újból elmegyünk Besztercére. A szép gondnoknő széttárta a karját és mutatta, bár engem nagyon szeret, ( csak a feleségem ne hallja meg!) de nincs a szezonban hely. Roppant sajnáltuk, különösen én.! Megkedveltem ezt a tiszta harapnivaló levegőt, a duzzadó füvet a gömbölyű zöld hegytetőt, a kis kalyibával és ráhajló szilvafával. A szomszéd hegy mögött volt egy falucska, ahol saját sört mértek és mi kénytelenek voltunk ott megállni és négy- öt sört begurítani.
Ilyen emlékek után ott helyszínen megtudni, hogy  itt nincs számunkra hely- elkeserítő volt. A gondnoknő mosolyogva félrehúzott és megsúgta van egy másik üdülő is, csak  az Kokaván. Terpeszkedtünk a térkép fölé és rájöttünk, ez még közelebb van a határhoz és így elfogadtuk. Eljutva Kokavára, a helyszínen derült ki, valami csőtörés miatt a helyi Köjál, az üdülőt zárolta. Ott egy ember súgott, hogy aki ide pályázott, annak szállást biztosítanak az Ipel Chata-ban.
Na jó, ha már eljöttünk idáig majd csak elleszünk valahogy. Oda érve egy kétemeletes hotel előtt landoltunk. A környezet csodálatos, a vendégfogadás remek-mindez nyolcvanas évek végén,a mikor Csehszlovákia ezen része nem dúskált az anyagiakban.
A Jelenka, a főnöknő-közel a hatvanhoz / vagy több is volt, de én mindig dicséretet kaptam udvariasság órán/ beszélt kicsit magyarul és sietett szobát teremteni nekünk. A második emeleten kvártélyoztuk be magunkat a kilátás eszméletlen szép, végig az Ipoly völgyén. A gyomor jelzett és a bámészkodás helyett konyha felé siettünk, mert az illatok oda csábítottak. Ott kiderült a pecsenye nem nekünk illatozik, hanem esküvő van a nagyteremben. Nem foglalkoztunk a felhajtással és a bárhoz mentünk. Két ital után már kellemesebben néztünk körül. Senki nem akart bennünket kitoloncolni, pedig zárt-körű volt az esemény. Sőt... Jelenka, aki rendezett nekünk is egy vacsorát az ünnepi kajából,  hozott egy vigyorgó srácot magával a vendégek közül azzal, hogy ő jobban beszéli a madjart, mint ő. Soltész Sanyi, echte szlovák gyerek – Alekszander Solteis néven látta meg a szlovákiai hegyeket. Mesélte ő csak szlovákul beszélt, de a nővéreinek magyar srácok udvaroltak és ő tudni akarta, mit akarnak a magyarok a lányokkal, így megtanult magyarul. A Becherovka és a sör oldotta a nyelvet és gyorsan életre-halálra szóló barátság köttetett, ahogy lenni szokott - ilyenkor. Ez a mi napig is él! Sanyi sokszor eljött, pedig messze Poltáron lakott, de a hegy aljában egy benzinkútnál dolgozott és nem volt nagy költség neki megnézni, hogy boldogulunk Jelenkával. Az üdülő- Ipel Chata - egyébként Ipoly Házat jelentett.
A közelben ered az Ipoly folyó, aminek a forrását megtaláltuk barangolásunk közben. Akkor még a sípályák eléggé le voltak robbanva, de mikor pár év múlva mikor újból eljöttünk,igazi síparadicsomot találtunk, több felvonóval. Az egyetlen baj az volt, néhány magyar diák Miskolcról, valami vírussal érkezett és zárolták a hotelt. Mások szenvedtek, mi akik, a Vodka Malinovkát / málna pálinka/ kóstolgattuk, remekül átvészeltük a zárlatot. . Jelenkának, a zabszem sem fér volna be a fenekébe, míg ki nem derült, nem a konyha sáros a hasmenésekben. Örömében pezsgőt hozott, eljárta kedvünkért a csárdást, amit megtanítottuk vele. Megtanult egy jelmondatot is, amit szorgalmasan gyakorolt és mikor találkoztunk vele elsütötte - magyar gyerek -fasza gyerek! Kicsit, nehezen ment neki a tanulás, de az üveg Becherovka, elnézővé varázsolt bennünket. Aztán még pár éven keresztül látogattuk az Ipeli Chata-t,
 Jelenka  pedig mindig felemlítette a zárlatot és a csárdást- amit utoljára az óvodában táncolt – vagy ezerkilencszáz-negyvenben..

Mi aztán lelkesen látogattuk a sípályát, vagyis a büfét az aljában, ahol szivarozva, pezsgőzve elemeztük, milyen remek dolog is lehet a sport.

ERDÉLYI KÓBORLÁSOK

Erdélyi kóborlások.. Talán ez a megfelelő szó erre....

Messze nem jutottam, de amíg elértem, az emlékezetes maradt.
Régen, még az ánti világban, mikor a kurta farkú malac túrt és Causescu volt a király, puszta kalandvágyból eljutottam Erdélybe...
Nem tudtam, mire vállalkozom - ez még ketteske idejében volt. Magyarázatképpen - értékelve, házasságban töltött éveimet, volt egyeske, ketteske és Erzsi.
Barátom,Ákos - aki megrögzött agglegény /most már, első válása után/ - szólt
-.Nem jönnétek ki velem Erdélybe?
- Minek? - kérdeztem, kissé értetlenül ..
- Van egy kis pénzem kint , el kellene költeni...
- Ja !..vagy, úgy!.. és pakoltam..
Vittem ketteskét is -akkor még Gizus volt a neve és belevaló csaj volt.
Beültünk Ákos Skoda MB 1000-s autójában és irány a román határ.....
Ott kicsit problémáztak , minek viszünk ki, ennyi paradicsomot és paprikát, de a túrás ellenére nem találták meg, az alján azt AMO szappanokat.
Ez a kozmetolóliai remekmű - eper , citrom és más illatokban leledzett, segítve a csempészés sikerét.
Átjutottunk - az urológia vizsgálatot megúszva- irány Nagyvárad....!
Mellette a kis faluban lakott Géza barátunk, aki a maga csendességében vendégelt meg minket apa, anya, és a festő állvány mellett...Akkor hallottunk először,az árucsere fogalomról..Ez nem a történelem előtti fogalomról szól, amikor a tűz pattintó eszközt cserélték - mamut farokra Ez más volt..Romániai valóság! Géza bátyó, a papa , fotográfus és festő, a kicsiny pénzét a családba fektette.Nem ivott,nem kártyázott. Mikor boltba ment és elővette a borotva pengőre való, kis alumínium lejét, boldogan leszurkolta a boltos kezébe, bőrlehúzó kinai termékért!.. A boltos, összevonta a szemöldökét..
-Bátyó. csak akkor van penge, ha hozol csirkét, vagy tojást!.
Nekünk, nincs baromfink -hőkölt az öreg.
- Akko nem lesz beretva! - summázott a boltos.
Nos, szegénynek, el kellett menni a szomszédokhoz, hogy a kifizetett penge mellé a járulékos tojásokat begyűjtve; végre letéphesse magáról a szőrt ...
Borzalom! Mi, akik a legvidámabb barakkban, lengyel és NDK turnék csemegéit élveztük és számunkra gúzs volt; hogy Hollandiába nem mehettünk évente, döbbenten hallgattuk a begyűjtés, nálunk ismeretlen módszereit - mind ezt 1980-ban.Elhagyva Diószeget, Szatmárba jutottunk. ahol csodálhattuk a hatalmas templomot -
Isten bocsájtsa meg nekem ! -református-vagy katolikus- nem emlékszem--de mindegy is - ami a Fő teret uralta, rajta a feliratok mind magyarul...
Nem szeretnék nacionalista lenni ilyenkor,..amikor már utálom ezt a szót ! De, ekkor megszólalt bennem a magyar..
Ehhez, azt kell hozzá tennem, gyerekkoromban Szilágyi Irma tanítónénim azt mondta: -Gyerekek, hogy milyenek az igazi magyarok? Olyan ,mint a Váczi Laci apukája --alacsony tömzsi és horgas orra van..
Nosza, rohanok haza, mellem dagad a büszkeségtől és áradozom, milyen jó nekem -apám egy igazi magyar...sőt, ilyen az igazi magyar! Velem madarat, mit madarat - oroszlánt lehetettet volna fogatni.! Lackóm-sajnálkozik apám-én tót vagyok,... iskolás koromig, nem is tudtam magyarul......
Na ,ennyit a származásrólApám, félig tót, félig magyar, anyám Rafaisz, állitólag görög,,de tót is és lengyel is, Madács ,Buránszky; ja és Benedekti a nagymama.. Ő pedig az álmos könyvek szerint olasz vérrel rendelkezik...no, most akkor én ;.igazi magyar vagyok. ...nem igaz?!.. Mit tesz a Pr!....Ha Kádár Jani bácsi egyszer mondta volna ..gyerekek, verik a magyart, úsgyi neki.! Háát.. mentünk volna istennek is neki, ha kell !

SZAMOSÚJVÁR UTÁN ...

Szamosújvár..
A szép templom bejáratán a román nemzeti lobogó mellett, a nagy vezér és konduktor vagy hat méteres képe osztja az áldást.
A városka túloldalán, a Kis-Szamos partján, remek táborhelyet találunk. Ott sátort verünk a lányokkal, az öreg román csősz irányításával.. Lóherében táborozunk, nyugtat bennünket ő tudja, itt mit szabad. Előkerül az otthoni barackpálinka, ami oldja a nyelvet és a gátlásokat ... Remekül összejövünk..Meséli, volt ő már Magyarban..még negyvenötben....lóval, kocsival, élelmet vitt a román csapatok után,.akik az oroszokkal harcoltak...Még Győrben is volt ..Elmegy és valami lóbabot hoz ajándékba.  Arra kevés,hogy megcsináljuk ..Zsebből hat, jól megérett kukorica csövet is húz ki mosolyogva. .Értékes az ajándék, érzem a tekintetéből..
-Aztán, maguknál milyen a kukorica termés -sandít rám, tartva a csöveket büszkén elém. Az utazások idején..

- Tudja a franc -mondanám - de építem a román -magyar barátságot..
- Legalább, ekkora - mutatok a fejem fölé, vagy kettő-húszra.
-De jó maguknak!-sóvárog az öreg.
- Lesz mit enni!
-Nem eszünk mi kukoricát,bátyám-düllesztem a mellem!
-Hát mit csinálnak vele?- képed el!
-Hát megeszik a disznók. tyúkok! -homályosítom fel
- Ajaj ! Micsoda pazarlás!- fakad ki a bátyó - eleresztve barátságunkat.
Tüzet raktunk, még egy kicsit ittunk, aztán elvonult az öreg...Még akkor is a fejét csóválta, mikor eltünt a másfél méteres, kiégett kukoricaszár mögött..
Mivel, füstösek és izzadtak voltunk, gatyát, bugyit, ledobva, belevágtuk magunkat a Kis -Szamosba. Önfeledten csapkodtuk, a hűs vizet....
Kicsit fura szagunk lett , de frissek és fiatalok voltunk - nem számított!
Másnap, egy helyi stoppost felszedve -kérdeztünk a tájról, Szamosújvárról, a folyóról. Mutatta is,
-Itt a város fölött van Bonchida, nagy sertés nevelő és vágóhidjáról híres üzemével, Jól megy nekik, csak az a baj, beleengedik a sok szart meg a szenyvizet a Kis-Szamosba.......

KALAMBAKOS-KSIROKAMBOS - JORGE BÁTYÓ

Még egyszer Görögországról.
Miután a nagy kaland megtörtént, a következő évben a családdal is elmentem Voloszba, Athénbe .
A rendszerváltás megtörtént, mindannyian bizakodtunk - fiatalság , bolondság- szóval naivak voltunk !
Alekos barátunk a régi bohókás ember, fügét szedtünk vele fáról, fa alól, A Pelion hegység oldalán a kolostorból, mint a Müezzinek- ortodox papok hirdették az igét - hangszórókon keresztül. Szóval teljes volt a filing.
Alekosnál laktunk, háza a tenger fölött és mellett harminc-negyven méterre ragyogó kilátással. A terasz,kiváló hely volt, ouzót és jegeskávét inni, miközben a halász hajók és kompok tüntek el a látóhatár alatt. Alekos megtanított, hogy kell az ouzót inni és kotlettet csinálni. Görög módra halat sütni és kalamarit fogni a tengerben. Ezt a tintahalfogást, egyszer még elmesélem,. meg azt is, hogy a második nap, hogyan sikerült majdnem vízbe fulladnom, a csodás Tsagarada tengeröblében.
Szóval, sok minden van még bennem, de nem szeretném, ha már én is unnám magam!
Athénben,Jorgos megkért, nézzem már meg, mi van az apjával..Aggódott is érte, meg aztán az öreg is vágyna egy kis beszélgetésre, egy kis magyar szóra. Elmentünk az öreg Jorgost meglátogatni. Kalambakos, Ksirokambos ez a cím,-rágta a fülünket-ne felejtsétek!
Egy nagy felhőszakadásba kerültünk, ami olyan ritka Görögországban, mint a néger zöldséges nálunk. A Zsiguli beázott.. valami repedés lehetett a gyújtás elosztón...szóval, mikor már folyt be a víz a kocsiba ő is feladta..lehet nem tudott úszni.?.
Kalambakos a város a Meteorák alatt van, onnan már láthatóak a sziklára épített kolostorok, amelyek az török világ alatt sem hódoltak be a turbánosoknak.
A városba érve kerestük az utcát, Ksirokambos,de senki nem értett bennünket, pedig addigra már azt is tudtam "parakaló ena pszomi / kérek egy kenyeret/, vagy azt kali széra, kali nihta, jamas, jassos- tehát jó estét, jó éjszakát, egészségedre, szevasz... Szóval vágtam a görögöt, de ezek az emberek nem akartak olyat mondani amit megértettem. Az angollal sem boldogultam, pedig feszített tempóban készültem, a nagyobbik lányom pedig, angol tagozatos volt.
Csak görögül nyomták,és azt is olyan pergő nyelven, hogy csak a mondat végén a felkiáltó jelet észleltem.
Aztán, valami felderengett... Ez nem egy utca, hanem valamelyik kerület....
Persze a kerület sem jött be, mert már kint voltunk a városból, és az ügyeletes útmutogató, mindig csak feljebb mutogatott.. már azt hittem az öreg meghalt.és az égben van...
Az út, a szerpentinen felfelé vezetett. Végre megtalálni véltem, amit kerestem. Szép hegyi fogadó, akár alpesi is lehetett volna, bentről zene szólt, kint terepjárók. Belibegtem és harsány " kali merával " jeleztem a barátságomat. A levegő megfagyott, a vendégház közepén, egy félig levetkőztetett hölgy, visítva rántotta magára leengedett blúzát, ellökve magától táncosát, miközben vagy négy katona tiszt ugrott fel az asztaltól fenyegetően. Kiderült, valami katonai támaszpont tiszti klubja? vendégháza? vagy kupija volt. Ezt már soha nem tudom meg! Mint a varsói szerződés leszerelt törzsőrmesterének, nagyon nem tetszett, ez a nyilvánvaló erkölcstelenség!!! sic!
Gyorsan menekülőre fogtam a dolgot és a kék felhő /Zsiga autónk/ már a hegy tetején járt.  Azért kék felhő, mert az előző Wartburgunk neve " zöld szörnyeteg" volt,  mert minden zökkenőnél szétesett a sebváltó rudazata és akkor se előre, se hátra! Ó Budafok macskaköves fő utcáján talán ott az emlék táblám " Itt szerelte legtöbbet autóját V. Laca, népszerű műszerész és gitárpengető!"
Aztán, felértünk egy hatalmas hegy ...majdnem tetejére, amikor feltűnt ékes cirill betűkkel Ksirokambos!
Az ég áldja meg Jorgoszt meg az útba igazítókat !! Hát ezért mutogattak az ég felé!?
Beérve a faluba, öreg görögöt fogtunk, aki egykedvűen battyogott az út mentén és pipáját szívta. Kérdezem  a keresett embert, nem érti... aztán bevillant! Jorgos Kondoiannis..Budapest! Az öreg elordította magát!
Ááá! Jorge!!! Feltépte az autó ajtaját, asszonyomat kirángatta a helyéről és helyet foglalt az anyós ülésen. Úgy ült ott, mint egy kapitány..Az is volt! Piszkos Fred - a kapitány ..személyesen! Szurtosan, bagósan, de szeretni valón!
Mutatta az utat kezével előre, előre. Egy hegyi ösvényre vezetett ..a kilátás gyönyörű- az út nem annyira, a kiálló sziklán, mindjárt megadta magát a kipufogó, így nagy hanggal behajtottunk Freddy bácsi tanyájára! Kihúzott bennünket az autóból és betuszkolt, a háza melletti mellék épületbe. Nálunk falun úgy hívják...nyári konyha!
Az előtérben, két fekete ruhás Biri néni tolta a kenyér tésztát a forró kemencébe..A lányok megrettenten nézték,ez a vasorrú bába háza? Jézus! Mindenkinek Agatha Cristie regénye jutott eszébe az eltűnt nőkről, kemencébe hányt gyerekekről, ám emberünk barátságosan  betuszkolt a belső szobába, ahol egy fiatal asszony feküdt az ágyon , kislányával. Valamit mondott nekik, azok leugrottak a heverőről és kiszaladtak.
Az öreg Freddy  elemében volt. Parancsok jobbra, balra és mindjárt hatalmas tál friss görög salátát tálaltak fel a nénék! Éhesek is voltunk, a tál is vonzó volt, tele fekete olajbogyóval, friss uborkával, feta sajttal..forró kenyérrel. Nem sokat kellett biztatni bennünket, befaltuk!....Erre elrohantak és hozták a második tálat!
Tiltakoztunk, de hiába!..A harmadik táltól Jorgosz bátyó érkezése mentett meg....Ugrottam  fel !
-Gyuri bácsi! Nem ismerhet minket, mi a fia barátai vagyunk és megkért ugorjunk fel Önhöz!...
Az öreg kimentett minket  a szorult helyzetünkből - a Freddy család azt hitte, valami rokonok vagyunk a távoli Budapestről és pihenni jöttünk ide. A görögök vendégszeretők...addig hozták volna az ételt, ameddig eszünk és nem hagyjuk ott a tányéron...Hát ők  már csak ilyenek!
Jorgosz bátyó házába mentünk. Takaros két szobás ház volt a macedón hegy vagy ezer méteres magasságában. Boldog volt, hogy magyarul beszélgethetett! Átadtuk az otthoni paprikamagokat, mert neki csak a magyar zöldpaprika az igazi !
Később elmesélte, hogy került egy hétre a rendőrségi fogdába.  Mákot vetett, mert szeretett volna a mákos tésztát enni , de valaki befújta, hogy ópiumot akar termelni...Ügyvéd hozta ki a sittről!
Milyen nagy is itt nálunk a szabadság, gyerekek!
Annyi mákot eszünk, amennyit akarunk! Már óvodás korunk óta...!
Ez ám a boldogság !
Búcsúzóul  két liter oúzót kaptunk a saját lepárlásából és lelkünkre kötötte, ha legközelebb erre járunk, olyan paradicsom magot  hozzunk, ami otthon terem.
Olyan jó édes és szaftos legyen!....
1990.szeptember 15

ATHÉN

Jorgos Kondojannis, a magyar-görög barátom Kaliviából


A hétvégi, /három napos / pihenő után irány Athén !
Az út a tenger-part mellett kanyargott mi pedig szemeinkkel faltuk a látványt. Ilyet akkor érez az ember, ha Meseország kapuján belép!
Volosz -Athén között az út tán 400 kilométer lehetet, amit könnyen legyőzött a megtáltosodott Zsiga.
Athénben a levegő még forróbb volt, az autók még hangosabban dudáltak és még nagyobb káosz volt az utakon. Innen szándékozott a rokonság kihajózni Ausztráliába.. Kerestünk egy Campinget, de mindenütt telt ház volt.. Pireusz kikötőjét megszemlélve landoltunk délen, a görög félsziget csücskén, Kalivia falu mellett A tengerparton letelepedtünk. Isteni lapos sziklák voltak. Berohantunk a tengerbe és mint a Balatonba, száz métert is térdig érő vízben tehettünk meg. Ott aztán leültünk és az első lágy hullám felemelve hátsónkat - kivitt a partra.. Ott szépen letett és kezdődött előröl, a játék..
A parton tanyázott két lengyel család, akik barátságuk jeléül vodkát és sört toltak elém. A kérdésre:A rendőrök nem szólnak-e a ,,vadkempingért" ? Nem, de van itt egy magyar, aki jól beszél angolul, azt kérdezd! - volt a válasz. Na, rajta és keresem a magyart. Egy kis egyszemélyes sátor előtt ült egy göndör vörös hajú srác aki lassú élvezettel szívta a cigarettáját. Kérdeztem- Te vagy a magyar?- Ja - mondta ,mint aki régen kommunikált édes anyanyelvünkön. Ő volt Jorgos Kondojannis.. Élénk beszélgetésbe kezdtünk, kiderült, hét éve él Görögországban, Apját gyerekként hozták Magyarországra a partizánok 1949-ben mikor kiszorították őket a kormányerők. Aztán apja mikor nyugdíjazták, visszatért az ősök földjére Ksirobambos-ba a Meteorák mellé. Ö pedig élt a lehetőséggel és nagyon nem is akart a Seregbe bevonulni, így követte a fatert.. Eredetileg a József Attila lakótelepen élt és onnan télakolt.
Mindjárt nagy lett a barátság köztünk - úgy látszik, megy ez nekem - és bementünk a faluba egy kis kajáért, na, meg hideg sörért. Bár ő nem kultiválta az én sörözésem, gyakran kínálgatta az út menti gyomnövényből készült staubját. Nem, nem! - tiltakoztam- ha sört iszom, annak tudom a hatását, a fű engem nem hoz lázba. Hallgatva a sógor problémáját, hozott egy térképet és azzal végig bóklászva Athént, kerestük a nagykövetséget. Mit ne mondjak az, az ötödik helyen volt a költözések miatt. Hogy minek költözik ennyit egy nagykövetség, a fene sem tudja! ..Tán rossz volt a kaja, vagy a szomszéd nem nyírta a füvet?
Kedvenc rokonom arra kért, hívassam ki a nagykövetet és ő majd előadja, magyarországi románként ott üldözték őt és ezért kell menekülnie. Ekkor volt a román-magyar konfliktus, Erdélyben. Nem lehetett erről az ötletéről lebeszélni. A követség egy impozáns üvegépület volt-gondolom ők látták el egész Óceánia képviseletét, de nem hogy nagykövetet, még az előadót sem láttunk, mert az elsötétített, üvegablak mögött lévő hölgynek, csak a hangját hallottuk. Kérésünkre a migrációs lapot kiadta és azt fej vakarva elolvastunk. Az első kérdés arról faggatta a bevándorolni szándékozót,: - Hol szerezte ön a tudományos fokozatát?. A második: Mélytengeri kutató ön?..és így tovább 102 kérdésen keresztül . Az én templom felújító, betanított kőműves sógorom döbbenten hallgatta!..Mi van?..Aztán abba maradtunk Ő szakács !
Tényleg főzött is, kétszer jó birka pörköltet a nyaralóban és az ausztrál bálna vadász, vagy ABO bizonyára megveszne, ha nem kóstolhatná meg a viharsarki ízeket.
Jócskán átléptünk az igazság mesgyéjén,mikor visszaadtuk a papírt és vártuk a választ.. Némi hümmögés után, a hölgy kiadott egy másik kérdő ívet, amin aztán olyan angolsággal kérdezték a delikvenst, hogy az angol "turistám", elhasalt. Jorgosz, angol tanárnőjével bíztatott- az biztosan kihámozza, mit akarnak az auszik. A biztonság kedvéért visszakérdeztünk a kis ablakba- Tess mondani!- aztán, ha ez is megfejtődik, akkor már ugye irány Ausztrália !? Nem, dehogy! - szólt a kisablak, akkor behozzák a papírt , befizetnek 27000 drahmát és kilencven nap elteltével válaszolunk. Leesett az álunk!! Lehet ezek itt, a magyar bürokráciás tankönyvet kapták karácsonyra?..
.Számolgatva, december elején lett volna a ,,D" nap!

BESZTERCEBÁNYA

Benne voltunk már a tavaszban, kilencvenegyben, mikor újból elindultunk Csehszlovákiába, Csipetke barátommal . Vele már nagyon régen egy húron pendültünk. Szólt, van egy kecskeméti iroda a Misszió tours és ők Besztercebányára szerveznek egy utat. Igen kedvező volt az ár,hát azonnal jelentkeztünk. Nem volt kedvem a buszra, meg valami banki szerződésért is vissza kellett utaznom, ezért autóval mentünk a busz után. Már jó sötét volt, mikor megtaláltuk "Agronomicki rekreacia "néven szereplő üdülőt. Leparkolás, hurcolkodás, hoppon maradás...Az összes hely foglalt! Szoba nincs ,ágy nincs, gond az viszont ezer. Csipetke felesége Éva asszony-apró kis nő, kellő elszántsággal óriási balhét csapott. Fékeztem, de nehéz volt. Egyszerre előkerül a ház vezetőnője , egy szép szőke nő, gyönyörű kék szemekkel, aki szelíden reánk nézett és cselekedett. Kinyitott nekünk egy apartmant-t- ami a főnöké lehetett, vagy valami extra vendégnek szánták. Elszámolták magukat, így mi jól jártunk. A többiek négy ágyas szobában, , emeletes vaságyakon aludtak, mi viszont remek repi ágyban pihenhettünk. Olyan ellátásban volt részünk amit nem gondoltunk volna, Mindennap megkérdezték mit szeretnénk enni és a legjobb magyar fogások között a szlovák ételkülönlegességekkel láttak el bennünket. Knédli káposztásan, knédli mártással szóval kitűrtünk rendesen.
A szép szőke gazdasszony leste minden gondolatunkat. A környék elbűvölő volt, a sörpincékben remek söröket mértek Bosszúságom egyetlen alkalommal volt, mikor rendőrök megbüntettek - szerintem a magyar rendszám miatt, mert ahol álltunk, nem ütközött semmi szabályba. A rendőri intézkedés alatt, odajött egy helybéli öreg úr, aki biztatta a rendőröket büntessenek csak meg, mert mi hatvannyolcban bevonultunk Csehszlovákiába. Hiába magyaráztam akkor én még nem lehettem katona, meg nem is tetszett a bevonulás... de ő csak hajtogatta ...

-Piszkos magyar, megérdemled a büntetést!- sziszegte-mindezt magyarul..!

Hiába próbálkozott, én már megkedveltem a szlovákokat!

Ekkor azért beugrott a vicc... kik is a szlovákok? Azok a csehek, akik beszélnek magyarul....

ANTWERPEN 3

Az elkövetkező héten, kezdtünk belgák lenni. Na nem váltottunk állampolgárságot, nem is lettünk sznobok, hanem elkezdtünk barátságosan, udvariasan működni. Eddig sem volt sok baj a viselkedéssel, de ezek az emberek nyugalma megfogott. Hogy miért nem olyan agresszívek mint mi sejtésem sincs ,talán sok halat esznek-próbálkozhatnék a viccel, vagy jól élnek és nincs gondjuk? Nem tudom. Az utcán elbénáztunk a kereszteződésben és nem indultunk el a zöld lámpánál. Nem nyomta a dudát a mögöttem álló és nem ordította torkaszakadtából, hogy létesítsek vadházasságot anyámmal, nem ugrott ki az autójából és rúgott az ajtómba, mialatt az azonos neműek szerelmi kapcsolatát elemezte volna ki velem kapcsolatban, valami büdös tejes csuprot emlegetve. Nem ...Szégyenlős, elnézést uram, integetésemre-nem probléma, csak nyugodtan, ráérek -mutogatás volt a válasz.
Maga a boltok árú készlete felettébb elvarázsolt. Mentünk a kovácsok utcáján- ha jól emlékszem ez volt a neve-és az egész utca hifi boltokból állt! Marantz, Sony, JVC, AKAI és többi remek, tele, roskadó polcú üzlet nyílt meg előttem. Láttam én már ilyet Pesten, mikor a valutás áruházban, nevére nem emlékszem olyan mint a lengyel Pewex, vagy a cseh Tuzex-
Ahol a kint dolgozó magyarok elkölthették a márkájukat. Első JVC magnómat ott vettem Ördög Józsival, mert neki volt valuta kerete, nekem meg pénzem. Szóval, végig csatangoltam a héten az utcát és nézegettem a csillogó portékát. Videó magnót nem akartam venni, mert közutálat tárgya lett a haverom aki a terminátor, nyolc másoláson átesett videó filmjével állított be hozzánk kölcsön videóstól, aztán éjfélig próbáltuk az elmosódott árnyakból kivenni, melyik is a ,,Sváci néger". A pornó külön szám volt, mert ilyen filmet még, nemigen láttunk Egy, szintén rossz minőségű, német erotikus filmen lengyel alámondás mellett, egy magyar férfihang próbálta filmen megszemélyesíteni, egyszer a nőt, egyszer a férfit. A fölé mondó, élénk ah-ah, még-még-el próbálta a egyre lanyhulóbb érdeklődést fenntartani. Szóval, videó nem kell! Hifi viszont igen, mert a zene az felettébb kívánatos dolog! Elmentünk egy szép kis boltba, ahol egy köpcös, kopasz emberke tüsténkedett és harsány köszöntéssel üdvözölt. Néztem is körbe , biztos ismerőse jött, vagy én hasonlítok egy távoli unoka bátyjára, aki Kanadában prémvadász? De nem, nekem köszönt, fülig érő szájjal. Csak lestem, mint Olga néni a Clemendore csodafakir, sztálinvárosi vendégszereplésén, mikor a pali kitekerte kezét-lábát. Megláttam egy szép kivitelű Pioneer combo-t. Ez olyan, hogy szét szedhető is de van egy tok abban lehet összecsavarozva tartani, hogy a haverokat a sárga irigység töltse el. Mindjárt, ugrik a kis ember és kérdezi, szeretném-e?
- Mint koldus a jó forintot - mondom magyarul, mert ezt, akkor angolul nem tudtam volna elmondani.
Mindjárt kapott a számítógépéhez és mondta az árat. Huszonötezer frank. Aztán tovább számolt, export price és már tizenkilenc. Aztán tizenöt lett, mert.....csak!
- Megveszem!- lettem nagyon határozott, mert akkor a forint jobb volt mint a frank. Ó, azok a csodás idők !
Csak a CD játszó helyett, egy hagyományos kellene- próbálkoztam- mert a CD még drága nálunk. Ezer forint volt akkor egy darab itthon. Semmi baj! Nálam nincs, de a barátom boltjában van-sűrített a kicsi ember. Adjam a címem és délelőtt ott a cucc!
- Hohó! Engem nem lehet csak úgy átverni, majd elmegyek érte én! - szólalt meg bennem a róka.
Emberem irt, itt a cím. Elmentem az autómért a Schelde partra, mert ott parkoltam és vissza a bolthoz. Az eső, eleredt rendesen. A nyitva tartási idő már lejárt egy fél órája, gondoltam feleségem kidobták már és hazamentek. A bolthoz érve, a segéd jön esernyővel elém, hogy meg ne ázzak. Kisember a boltban fütyörészik, addigra Erzsót megkávéztatta, engem is megvendégel, a segéd pedig bepakol az autóba. Gyerünk Ákoshoz !
Ákossal találkozva, mesélem a sztorit és kértem mutassa meg, melyik utcába kell mennem holnap. Odaérünk, hát a Kisember ott áll az ajtóban, és óriási vigyorgás közepette átadja a lemezjátszót. A szám tátva maradt!
Nem dobnak ki a bolt-zárás előtt félórával, mert összetaposom a felmosott kövezetet!
 Előre köszönnek! -itthon akkor, még nem volt divat...még vissza sem köszöntek a boltban! Zárás után, félórával még ott vannak és várják a magyart és hogy gondoskodnak el ne ázzon! Paff lettem! Ezek valamit tudnak !
 Szívélyes kézszorongatás és hátbeveregetés után  elváltunk. Annyira megtetszett a dolog, én is elkezdtem itthon kereskedni. Az első az volt, eladtam a hifit, a Bizományinak harmincötezerért. A útiköltség ára bejött....
1987 nov.

Persze aztán itthon a vámőrség kiforgatott,  zuhogó novemberi esőben áztatott  és mikor reklamáltam hogy már két órája csinálják ezt velem, rám ripakodott az ember -Minek ment ki!....
Elgondolkodtam és csendesen magam elé mormoltam -  Hát ezért!

ANTWERPEN 2

A Saarbrückeni autós megtorpanás után, irány Luxembourg .Ma is vigyorogva  gondolok vissza az amerikai hadisegélyre !
Luxembourg !
Ebből csak a hegyeken világító ház-ablakokat és utcákat láttuk, mert este, sötétben keltünk át, pedig igen szerettem volna megnézni. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, tátott szájjal figyeltünk mindenre.
Egy vám kommandó állított meg egy autót és mi szépen besoroltunk utána, azt híve határőrök.
Ezek aztán gyorsan elhajtottak bennünket, hogy húzzunk onnan, mert zavarjuk az intézkedést.
/ Miután, átléptünk Ausztriába, sehol nem kértek dokumentumot, pedig ahova mentünk, ezernyolcszáz kilométerre volt Újvárostól./
Beérve Belgiumba, azt hittem városba értem, mert az autópálya végig ki volt világítva.
 Ákos később elmondta, több atomerőmű is van és annyi áramot termelnek, hogy azt nem tudják hova tenni, az állam pedig átveszi tőlük világításra. Édes istenem ! Csak egyszer a lépcsőház lenne úgy kivilágítva mit a belga autópálya! Csak egyszer, aztán le is kapcsolhatnák éjszakára !
Dögfáradtan, reggelre értünk Antwerpenbe, ahol a várost körülvevő ringen, megtaláltuk a kijáratot és Ákos barátomat ébresztgethettük.
Mint rendes, egyedül élő ember, egy szobát fűtött a lakásban ezért, elég téliesnek tűnt a vendégszoba. Az ablakot belepte a dér, Hideg volt, Ő viszont gondolt ránk, és hogy a leheletünk páráját ellensúlyozza, elektromos fűtésű lepedőt tett alánk. Bújtunk is a lepedő ráncaiba és egymáshoz, mint a koszos malacok az ólban! Ebben volt is valami, mert eddig nélkülöztük a vizet és alig vártuk, hogy magunkra maradjunk és minden intelem ellenére - most ennyi idő után begvallom - teleengedtük a hatalmas fürdőkádat és egy órán át dagonyáztunk benne !



Antwerpenben annyi a látnivaló,hoy hetekbe telne a végigjárása. A városon folyik át a Schelde folyó, ami kijárást biztosít a tengerre. Én azt hittem, közvetlenül a tengerparton van a város , de a folyó köti össze az Északi tengerrel, ahova egyre szélesedő öblökön keresztül lehet eljutni. Már a római korban is fontos határvidék volt . Ezek a digók már akkor sem bírtak magukkal!
 A folyó adta a provinciák határát. A város évszázadok alatt, sokszor cserélt gazdát, volt holland terület, spanyol katonák dúlták fel, német csizmák csattogtak a kövezetén. Belgium flandriai részén terül el, fontos kikötő város, nemzetközi kereskedelmi központ, nagy gyémánt-csiszoló és kereskedő múlttal.


Külön zsidó negyed van, a gyémánt kereskedés ott zajlik.. Láttam rabbikat nagy pajesszel, hosszú fekete kaftánban - szakállal. Nekem a nyolcvanas években élő vidéki fiúnak, ez újdonság volt. Ilyet mi nem láthattunk, otthon! Főleg nem Újvárosban!..
Kimondottan oroszoknak működő boltot találtam, ahol cirill betűkkel volt a kirakatban az invitáló - mindent a matrózoknak.  / még jó hála a neveltetésemnek - 59-67-ig- gyűrették velem az oroszt / Persze a matrózok meg is kaptak mindent! A kikötőben a dokkok után, mikor kikötöttek a hatalmas tengerjáró hajók és kiözönlöttek a tengerészek, várták őket  a gyönyör-szolgáltató kisiparosok kirakatai, ahol szebbnél szebb lányok kínálták magukat, mosolyogva. A kikötőhöz legközelebb a legkelendőbbek, legszebbek. Távolabb a jó nők és a végén a kissé korosodó delnők.



Csodaszép maláj lányoktól az ébenfekete, a kávészínű és fehér bőrű nők várták a kiéhezett szexre vágyó, tömött pénztárcájú hajósokat. A lányok, hangulatos kis szobákban ültek, aminek az egyik fele a kirakat volt. Tv-t néztek lenge ruhában és várták az üzletet. Az alkut a kirakat előtt kötötték meg a kakasok, ahol ki volt írva az ára a légyottnak. Ha megfelelt az ár, bólintás után a hölgy beengedte a mellékajtón, szerelemre gerjedt pácienst és a hátsó szobába vezette. A kirakatban kialudt a fény, jelezve a foglaltságot.
 Érdekes sztori volt, amikor a hosszú út végén egy jó hetvenes, amúgy csinosan dekorált hölgynél kopogtatott egy kissé kapatos ötvenes férfi és zsebeit kiforgatva mutatta.
- Csak ennyi pénzem van!.-mutatta az aprót. A hölgy ránézett, kissé elgondolkodott, aztán megsajnálta - lehet neki is jól jött egy kis szerelem, no meg az apró is és beengedte a delikvenst.
 Láttam olyan bárt, ahol csinos szőke nők ültek a pultnál, a cégtáblán pedig a felírat Lesbos volt. Nomen est omen!
Az egész városrész a szórakozásról szólt.
 Az ékszer boltok este tízkor nyitottak. A halsütők az utcán felállított asztalokon jegelték a tengeri halakat, herkentyűket, rákokat. Aki rábökött valamire, azt rutinos mozdulatokkal megtisztították és már sistergett is a serpenyőben a finom falat, elárasztva az utcát csalogató illatával..
Egyszer, erre majdnem rá is fizettem.
Vasárnaponként, az egyik nagy téren mindenféle árus összejön, és egymást túlkiabálva kínálta a portékáját. a karalábé pucolótól a gyümölcs centrifugáig mindent! Persze a büfék is dolgoznak rendesen, hosszú sorok tolongtak a finom falatokért.  Rengetegen reggeliznek ott.
Beálltam én is egy ilyen sorba - nem tudva mit is árulnak. Mire rám került a sor, akkor láttam, osztrigát lehet kóstolni.. Egy kikiáltó harsogva dicsérte a portékát, kettő pedig egy fura feszítő szerszámmal nyitotta fel az kagylót. Egy fél citromot facsartak rá! Ettől az osztriga beájult és ehetővé vált.
Az előttem álló öltönyös, rózsaszín nyakkendős  úr, rutinosan tapadt a kagylóra. Az osztriga azonban makacs volt. Vagy kevesellte a citromot, vagy régi belga ellenálló lehetett, de ragaszkodott a házához és csak nagy harc után adta át magát a nyakkendősnek. Az szívta erősen, az osztriga pedig hosszan elnyúlva, kapaszkodott a házához! Miután megláttam, a viadalt, gyorsan kiléptem a sorból. Ha ezt én ezt megtettem volna, a helyszínen vertek volna agyon, üzlet-rontás miatt. Már a látványtól is a torkomnál volt a gyomrom. Nem akartam elrontani  a belga -magyar örök és megbonthatatlan barátságot ! Inkább a távozás hímes mezejére léptem!
 Éjszakánként hajnalig bolyongtunk a kikötő negyedben, de pénzünk nem lett volna a tapasztalásokra - meg hát, a feleségem is velünk volt.
Pedig, azok a szép, magas maláj lányok...azokkal az igéző szemekkel..!!
Istenem!
 Biztosan meghívtam volna egy kávéra valamelyiket...!

ANTWERPEN 1 Belgák felé félúton

Két hete gondolkodom, hagyom a fenébe ezt a blogolást, aztán néhány barátom biztatott meséljek még mi történt velem....Úgy látszik élvezik, ha bajba jutok..
Egyszer eljutottam Belgiumban is.
Olyan régen volt már, hogy akkor még a vasfüggöny is ki volt fényesedve és Kádár Jani bátyánk ült a fehér lovon. Szóval úgy nyolcvanhét körül. Leadtuk, a gyermekünket a nagymamának, aztán irány Antwerpen. Ákos Barátom, közismert és népszerű gitáros, mindamellett elektronikai főtudor és ezermester, kint élt már jó ideje a belga rónákon és rám kérdezett:
- Mikor látogattok már meg?
Éppen első házassága utáni feleségtelenségét élte és így felhőtlenül élvezhette a szabadság gyönyöreit. Egy ügyes ugrással, Belgiumig jutott.. Akkor már mind ezt hivatalosan meg lehetett tenni. Élt a lehetőséggel, angolul jól beszélt, így könnyebb volt a dolga, mint a hazából kitántorgóknak annak idején. Szúrós szemű útlevél átvizsgálás után, irány Ausztria.
Már az első kilométerek után láttuk, itt a fű is másképp nő. Azért, már olvastuk, mennyi magyar él itt kint, még is meglepő volt, hogy sok helyen szóltak magyarul hozzánk. Már a Mariahilfer strasszén nézelődtünk, mikor rám kiabál egy rövid, fekete hajú srác
- Mi van Váczikám, te is dobbantottál?!
Milyen kicsi a világ! A szomszéd utcában lakott a fiú és valami erős felindulásból Amerikába akarta átrakni a székhelyét,, de a bécsi bevásárló utcánál, nem jutott tovább. Ott maradt, bekiabáló embernek az Elektro-Lakatosnál. . Neki ez már Amerika volt! Megörültünk egymásnak jót eldumáltunk két vevőfogás közben és megnyugtattam, nem török a kenyerére.

Végig száguldoztuk vagy 80-nal Ausztriát és egy tó melletti benzinkútnál jól betankoltunk. Ez szó szerint így volt, mert nálunk, még alig volt autó, ami ólommentessel járt, itt pedig már azt szürcsölték a járgányok. Hát én ebből tankoltam be. Azt, hogy bleifrei én nem értettem, lévén a német olyan távol állt tőlem, mint ide Lacháza, ők beszéltek németül hozzám, én angolul próbálkoztam, így olyanná vált a dolog, mint a süketek párbeszéde a kocsmában a pénteki babazsúr után. Megálltam minden lejárónál, ahol benzinkutat reméltem és gyorsan rátankoltam . .Itt láttam először, hogy faluban is lehet autószalon és szupermarket. Münchennél a parkolóban aludtunk, hátha korán el tudunk indulni. Ez viszonylag egyszerű lett volna, de annyi kamion érkezett és indult, hogy, az Engels-téren képzeltem magam. Egy kairói bazár elképedt volna ekkora kavalkádon.

Tovább az autópályán, egy parkolóban magyarul beszéltek. Egy idősebb pár érdeklődött honnan-hová. Felhomályosítottuk őket. Kiderült ötvenhatos magyarok és most jöttek Magyarországról, vissza.. Kitárgyaltuk a jobb éttermeket, mit hol érdemes megnézni otthon, ők pedig az autópálya rejtelmeibe avattak be. Utólag megértettem, miért dudálnak olyan veszetten a német autósok mikor nem adtam elsőbbséget a gyorsító sávban.
Saarbrücken-nél nagy csapás ért. Valami útjavítás, vagy baleset miatt lelassult, a vágta és bedugult az autópálya. Mindez péntek délután, a legnagyobb forgalomban. Hol állok az autóval? A középső sávban, hegynek felfelé-természetesen. "Hülyegyerek", a leggyöngébb autóval a leggyorsabb sávban! A folyamatos indulás és megállás felkavarta a tankomat, ami jó Zil benzin és a német ólom mentes keveréke volt. Se előre se hátra.

Szerencsére a belső sávban amerikai katonák lógatták a lábukat az ajtó nélküli teherautójukról és látva sziszifuszi erőlködésemet a kocsi-tolásban, leugrottak a fekete fiúk és kitolták az autót a leállósávba. Aztán vigyorogva felugrottak a kocsijukra megveregetve a vállamat. Hát ez az! Én, már nyolcvanhétben amerikai támogatást kaptam, Na ezt kapd ki, Magyar állam ! Ha még tudták volna, hogy a Varsói szerződés tartalékos törzsőrmesterével állnak szemben, tán a "vigyázz"-t is leverték volna, a belső sávban!
Behasalok a motorba, egy motoros rendőr jön szirénázva !
-Mi a baj!? Elfogyott a benzin ? Itt ez főben járó bűn, mert tán huszonöt vagy ötven kilométerenként van egy-egy tankstelle és aki nem tankol, annak ejnye-bejnye, de piszkosul!
Nyugtatgattam van-van, csak nem tudom előcsalogatni.
Rádióadó-vevő és ott terem egy "sárga angyal", aki felmérve a helyzetet az urológián használatos hatalmas fecskendővel megszívatja és tolatja az anyagot a benzinvezetékben és csodák csodája a motor elkezd duruzsolni. Jobb, mint új korában! Egy csikktől volt eldugulva a cső. Ez hogy került oda!? Bezin-tankban csikk?! Agyam eldobom! Szegény szerelő annyira sietett, leverte a fecskendőjét, ami természetesen összetört!
- Nem probléma! -- mondta..
- Mit fizetek? - gyűrögettem a zsebemet, de elhárította az ajánlkozást.
- Jó utat!- és már villogott is tovább... lehet túl csórónak néztek a Zsigulival?
Azért kissé meglepődtem. .Nem hogy ellenségesek nem voltak, hanem a legtöbb segítséget itt kaptam.
- A külföldiekkel úgy fognak bánni, hogy érezzék nem kívánatosak ott!- szavalták nekem a biztos igazmondó jól értesültek. Ehelyett kedélyes, segítőkész emberekkel találkoztam, és ez egész nyugat-Európában így volt:...
Szóval irány Antwerpen !