KORFU 2

Miközben mi sorban álltunk egy kis megkönnyebbülésért a tengerparti kávéház illemhelye előtt, a mi kompunk, asszonyostól, buszostól, elindult Korfu szigetére, hátrahagyva a férfi falkát, a szárazföldön. Ott álltunk, ordítozva a kikötőben, mikor a hajó, jó nagyot dudálva már vagy ötven métert elment. Lázas rohangálás kezdődött a parton és a hajón is , mire a kapitány rájött, hogy mire ez a ricsaj és visszatolatta a bárkát...Nem is tudom, mi lett volna velünk, iratok, pénz és sör nélkül a görög tenger parton. Felmásztunk a hajótető teraszra és élveztük a napot! Persze, a sörök beszerzése után!  A kantinban a görög pincér rákérdezett?
- Magyarok vagytok? - nézett a sörre.
- Gondoltam! - vigyorgott bólogatásunkra.
Hát íme, itt is sikerült öregbíteni Magyarország jó hírnevét! Fenn a sörökkel elhelyezkedve, a tetőteraszon gyönyörködtünk az Égei tenger szépségében. Az átlátszó, tinta-kék vízből páraszerű permet jött fel hozzánk és hűtött bennünket a perzselő napon. Apró szigetek között hajóztunk, ahol a maréknyi zöldet legelésző kecskenyáj tüntette el módszeresen. Hogy, hogyan kerültek oda, mikor egy ház sem volt a szigeten, sem egy pásztor, aki vigyázott volna rájuk, nem tudni.. de minek is őrizték volna őket, mikor mindenhol tenger volt és hiányos természetrajzi ismereteimben, nem emlékszem az úszni tudó kecske fejezetre- bár attól még lehet hogy van. Biológia órán is inkább Kárpátiné tanárnő remek csípőmozgásával voltunk elfoglalva, mint a kecskék viselt dolgainak elemzésével.
A hajó tehát ment és mint egyik öt órás út után megláttuk Kerkirát, Korfu legnagyobb városát.
A kikötői dokk előtt várakoztunk ,mikor jött egy vidám kis nő, aki trikókat osztogatott a Jorgos cég emblémájával és kisorsolta ki,hova kerül. Először morogtunk, mikor kiderült nem ebbe a városban hanem Sidariban leszünk elhelyezve , de kárpótolt bennünket a nagyszerű apartman, ahonnan a teraszról a tengert láttuk.Előttünk egy éppen beérő datolya pálma , egy füves terület élénk zölden és a tenger. Mit ne mondjak, olvadoztam...Nem véletlenül a zöld sziget a neve...Felderítve a várost, rájöttünk itt minden van, a mi nekünk a turistáknak kell és egy kilométeren kívülre, csak a kíváncsiság hajthat ki. Az első napok a víz habzsolásával teltek el. Szeptember volt, már és nem volt őrült meleg, a víz tökéletes volt és ha nagyon hullámzott, a parton lévő bárok előtti medencékben nyugodtan lubickolhattunk.. Jorgos, kitett magáért! Pár nap lazítás után, autót béreltünk, hogy felfedezzük a szigetet.. Szilveszter, aki lelkes világjáró volt, egy körutat szervezett és belevágtunk a sziget megkerülésébe.. Hegyen –völgyön szerpentinen, kis hegyi falvak közt élire állított autóval megérkeztünk Erzsébet királynő nyári rezidenciájába Achilleonba.

Gastuori település mellett, a klasszikus stílusú, lenyűgöző szépségű kastély, megőrizte bútorait, szobrait. Tengerbe szaladó lépcsőivel, remek képet adott. Elgondolkodtam .. miért nem ide születtem!?…Aztán belegondolva a Habsburgok későbbi sanyarú sorsába, bele nyugodtam a világ rendjébe.…A sziget déli részén találtunk egy nagyszerű partot, ahol vakítóan fehér homokban lehetett napozni a kristály-tiszta vízben való fürdés után. Szilveszterrel roppantul élveztük a helyzetet, mert egy svéd turista-csoport kellős-közepében landoltunk és ennyi fedetlen kebelt, ennyi hosszú combot még egyetlen helyen sem mutattak nekünk. Nézelődtünk is rendesen, mert hát,... világot látni jöttünk, vagy mi a szösz! Persze őket nem feszélyezte a dolog, így a szemlélődés, értékbecslésbe ment át...Mellettünk egy kis tó volt, és amikor nagy dagály van a nagy szél a kis tavat megtölti tenger vízzel, ezzel sok kis rákot dob át,a mélyedésbe, amit a megérkező rózsaszín flamingók örömmel kanalaznak ki. Sajnos a tó éppen üres volt, így a látványosság elmaradt! .A homokdomb oldalában kellő távolságra két, aggregátoros lakókocsi állt, ahol jéghideg Heineken sört árultak elfogadható áron. Időnként, fel-feltűnt, egy görög fiatalember, aki fehér köpenyében, vakítóan fehér abrosszal letakart kosarában, szendvicseket és süteményt árult. Mi kell még? Meleg, tenger, kaja, pia, nők!
Megérkeztünk az Édenbe...