AZ ELSŐ SZERELEM

Az első szerelem..
Mindenki volt, van és lesz szerelmes.
Előbb utóbb megkapja a vírust és akkor kipirultan, torkában dobogó szívvel és izzadt tenyérrel várja, az első találkozást a nagy Ő-vel.. Az első szerelem nekem tizenöt évesen ütött rést a szívemen, mikor méhecskeként döngtem körül, szívem választottját. Előtte is voltam már beindulva, mikor kedvenc fodrásznőm,- elfelejtkezve, hogy ki van a keze alatt-a szomszéd fodrászlánnyal beszélgetve, vagy öt percig simogatta, igazgatta a hajamat, miközben testéből varázslatos asszonyillatok áramoltak felém. Én pedig bódultam ültem a fodrász székben. Anyám nem is értette a hirtelen fodrászhoz járásomat, mert addig látni sem bírtam a metszőollószerű hajvágó eszközt, ami elektromos hajnyíró híján a gyerek hajhúzkodására szolgált. De hát a vágyakozás fájdalmakkal jár és én nagyon vágyakoztam. Hogy mire? Még nem tudtam, de jó volt!
Aztán a szerelem tárgya is szemem elé került Panka személyében, aki helyes kis barna volt és a kötelező jellegű tánciskolai oktatás, fakultatív részévé vált Szóval, Panka szép kis lány volt, barna szemekkel, formás alakjával és azzal a képességével, hogy mágnesként vonzott engem magához. A kötelező csütörtöki táncoktatást, a vasárnapi össztánc követte, ahol a boldogságom az egeket verte!
Ott nem kellett párt cserélni, nyugodtan szorongathattam a kezét szótlanul égő fülekkel Panka volt életem nője, ha rám nézett el voltam varázsolva...Haza,ugyan nem kísérhettem, mert hátha belekötnek és én nem tudom megvédeni, ezért egy idősebb sráccal kísértette haza magát a százötven méteres távon. Rosszul esett, de titokban fekvőtámaszokat csináltam lefekvés előtt, hátha meglátja férfiasodásomat.Féltékeny voltam rá!
Egyszer, három napra fel is függesztettem az epekedést, mert a moziban megláttam egy sráccal! Az egész film alatt, evett a fene! Aztán kiderült, a kisebbik bátyja volt...Így jutottunk el az utolsó randiig, ami számomra a végzetet jelentette. Éppen focimeccs volt a tv-ben, Alberték verték Párizsban a franciákat, de én otthagyva csapot- papot a szünetben átrohantam az imádott nőhöz és invitáltam. Este a kultúrban táncest lesz! Akkor még, így hívták a hétvégi őrületet. Csalogattam, jöjjön el. Valami más dolga lehetett, vagy a nagy fiúval randizott, mert kifogásokat keresett. Nem engedi el az apja... A barátnője mellette mondta - Kérdezd meg! Visszajött ..-Az anyja még nem tudja ..elengedje-e. Már kezdtem érezni, itt másról van szó, de még mindig nem kapcsoltam!
–Akkor, örök harag!- mondtam viccesen, mire a szép szemei szikráztak és sziszegve vágta vissza...
– Jóban sem voltunk! Na, akkor szökött könny a szemembe. Az én nagy szerelmemre így ráborítani a ruhásszekrényt! Valami „sziát” rebegtem és húzva magam után a megalázottságomat, rogyasztottam hazafelé. Már a meccs sem érdekelt, csak a bennem eltört hegedű nyöszörgött.. Elkeseredett hónapok teltek így el, siratva magamat. Aztán eljött az idő, mikor elkezdtünk zenélni. Egyszer, ő is eljött a buliba és csillogó szemekkel nézte, az alakításomat. Persze hiába, mert a büszkeségem pengette a húrokat. Nem is lett, pár szónál több, mert a lányok elrángattak onnan, én pedig feszítve elvonultam. Ő, később az NDK-ba ment dolgozni, vagy nyelvet tanulni, de többet már nem láttam.
Sok-sok év eltelt, mikor egyszer valamelyik bátyjánál szereltem antennát és beszélgetve, róla -mosolyogva, néhai balfékségemen- felidéztük a régi szép időket, mikor említették itt van Panka. Pont most jön be, az utcáról ! Kilestem az ablakon, hát tényleg Ő volt! Arca vonása a régi szép ,de egy testes asszonyság jön a kis kerti úton.
Kimegyek elé és beszédbe elegyedem vele,
- Szia Panka!
- Jó napot!-mér végig
- Nem ismersz meg? –teszem fel a hülye kérdést, mert honnan is ismerne meg, negyven évvel nyiladozó szerelmem után, közel nyolcvan kilóval nehezebben, talpig szakállban... De hát az ember már csak ilyen,. keresi a régi köveket, amelyeken ücsörgött egykor..-Tudod, én vagyok a....az, aki...Már a családja is kint van a teraszon, várva a csodát a régi szép emlékek feltámadását, összeborulásunkat, de Panka, csak néz rám, közömbösen. Hiába teszem fel neki, a legszebb ünnepi mosolyomat! Csak állunk és nézzük egymást. Én lelkesen, ő unottan! Kínos csend telepedik közénk...Menni kéne innen...Oda a varázs!...
Oda, a szerelem!...
Oda, az elmúlt negyven év emléke, a falnak fordulás, az önemésztés...
Ezért a nőért voltam oda, aki még annyi figyelmet sem szentel rám, mint egy hangyára? Erre a nőre vártam, hogy elbeszélgessek vele? Megrázom a fejem ....Na viszlát!-köszönök el tőle és vigyorogva kikerülöm..Megkönnyebbültem!…Megszabadultam egy kísértéstől!