ÖRÖKSÉG

Szegény apám éppen harminc éve halt meg váratlanul, egy hónappal a hetvenedik születésnapja előtt. 

Akkor még hetvenéves kortól lehetett menni buszon, vonaton ingyen és minden vágya az volt, hogy  elutazhasson Miskolcra, 

Hogy mi a fene lehetett ott Miskolcon ez már az örökké rejtve marad, mert  semilyen kötődése nem volt hozzá...tán csak ha az nem, hogy jó messze van!

Csendesen ment el- úgy ahogy élt -még anyám sem volt otthon.Talán tudta, nem akarta zavarni ilyen aprósággal.

Bölcs ember  volt.

Több nyelven beszélt és a fél világal levelezett, bélyeget cserélt-még az ánti világban...

A legjobb barátom volt, tele adomákkal, bölcsességgekel. Vittem magammal hosszú utakra, és végig beszélgettünk, szóval élveztem a társaságát.

Egy nyaralót és egy garázst hagyott rám, na meg az életszemléletet, mondhatni okosságokat.

Mikor bajban voltam-mert az ember az élete folyamán gyakran kerül ilyen helyzetbe- csendesen megjegyezte. 

Ne keseredj el Lackóm!

Az élet egy nagy óriáskerék.

Egyszer fent a kocsi, egyszer lent... 

Most lent van igencsak, de innen csak felfelé mehet a kocsi!

Drága apám!

 Lehet az, hogy most az egyszer nem működik a bölcseleted?

ERZSÓNAK !

Drága kicsi Erzsóm!

Mióta megláttalak, a nap is másként  kezdett el sütni rám

. Mindig  mondtam Neked, Te vagy az életem végén a desszert, a hab a kávém tetején...

Mindig hálás leszek a Gondviselésnek, hogy mellettem voltál és megtanítottál türelmesen, szeretetben élni, szeretni. Közel negyven évet húztunk le egymással minden öszzezördülés nélkül, hála a Te szelídségednek szeretetednek. Szinte sugárzott belőled a jóság. Talán meg is irigyelte a sors ezt a harmóniát,  mert elvette tölünk Emilyt. amit nem tudtál feldolgozni. Én voltam a betegebb és Te mentél el olyan gyorsan, váratlanul, hogy elbúcsúzni sem volt időnk egymástól. Remélem most ott vagy ahova vágytál, ahonnan jöttél...az angyalok között - Emilyvel!

...és ha néha eszedbe jutok, nézz le  rám,

..mert nélküled nagyon egyedül vagyok !

APÁM TÖRTÉNETEI 2

Apám, a polgáriban jelesül vette az akadályokat, aztán valami repedés támadhatott a családi persely oldalán, mert csak kiszivárgott belőle az a fránya pénz. Így valami hivatalos munka után kellett nézni, amit, Érden a bátyja mellett a jegyzőségen tudott le..A zenélés már egyre jobban ment és saját szerzemények is előjöttek bátya Miska remek szövegeket, verseket írt. Persze nem a híres Váczi Mihály hanem a kisapostagi!
Aztán egyszer csak kitört a háború a leventékből katonák lettek a menyasszonyokból sírós lányok az asszonyokból zokogó özvegyek. Apám a német és szlovák tudásával és a jegyzőségen töltött idejével a hadtápon kapott helyet. Akkoriban GH-nak hívták. Nagy hely volt az annak, aki tudta használni. Mert hát itt volt, a gulyás ágyú itt osztották a csízmát, a posztókabátot, a konzervet és a szalonnát is. Milyen magyar baka az, aki nem szereti a szalonnát?! Egy kézben a szalonna kenyér és a vereshagyma remekül megfért, a másikban a bicska aztán lehetett a harapni valót szeletelni.
A német katonák utálták a szalonnát és örömmel elcserélték egy kis marmeládért. Ehhez meg a bakák foga nem fűlött, így helyre ált a világ rendje. Amúgy azonban nem, mert az oroszok nagyon nem törődtek a magyar német árucserével, hanem hevesen lőtték az állásokat. .Visszavonták a hadtápot a Duna innenső oldalára ahol, elfeküdve, a löszfal tetején ásott lövészárkokban heves puska-durrogtatással ijesztgették a támadókat. Fát kellett a védelemhez szerezni, hát irány Oroszlány, ahol a nagy erdőségben, könnyű volt fát beszerezni, megegyezni az erdő tulajdonosokkal. . Az elszállásolás az ottani tótok házaiban történt és apám mosolyogva konstatálta a lányok huncutkodását- akik, gondolván semmit nem ért a sutyorgásukból- hogy mit csinálnák azzal a szemüveges őrmesterrel, akivé apám időközben avanzsált. Nos, az ott eltöltött három hét alatt, volt módjuk volt erre. .Miután a beszerzés megtörtént és visszatérve a fronthoz Dunaföldvár védelmében sorakozott fel a csapat, de apám már csak a híd felrobbantására ért oda. Itt, aztán megtanult kicsit repülni is, amit, a híd végéről sikerült neki, a robbanás okozta légnyomás hatására. Ez, aztán később előnyére vált, mikor anyám szólongatta erősen és mint aki nem hallja a dolgokat- megadva magát…
- Tudod nem hallok a bal fülemre a robbanás miatt!

Az oroszok nem törődtek a híd romjaival és jöttek, mint az északi szél!. A csapat látván, itt már nincs mit védeni, mert már pufajka, pufajka hátán nyúzsög a parton, már-már körbezárva őket,hát dicsőségesen visszavonultak a gulyáságyúval a Dunántúl közepébe. Itt aztán új állásokat kellett kiépíteni, amire munkaszolgálatos katonákat hoztak a fedezékek ásásához. Ez valahol Bicske környékén volt ami már igencsak a csapás irányában volt. GH-s csapat eléggé vegyes volt , volt ott nagybajuszú öreg paraszt, aki remekül hajtotta a lovakat, erdőmérnök,aki a fakivágásokat irányította, frissen bevonultatott levente, aki még kiképezve sem volt rendesen, na és természetesen a munkaszolgálatos csapat, akik puskát nem kapván csak a lapátjukra támaszkodhattak az haza védelmében. Ehhez még csatlakozott néhány csapatától elszakadt kiskatona, akik vagy nem akartak a vágóhídon tovább szerepelni, vagy nem tudtak odaérni időben a golyózáporhoz. A munka remekül ment, mert élelem az volt,meg a kulacsba egy kis életmentő rum.,de egyszer csak megjelent egy pár nyilas, aki gyors igazoltatást rendezett a szökevények között és félre állította a számukra gyanús elemeket. A MUSZOSkat felsorakoztatták, hogy viszik őket a frontra, vagy hova. Az eltörődött emberek riadtan verődtek össze ..érezték itt a vég… A történéstől kissé távolabb piszkálódott egy páncéltörő gránáttal a z egység újonca Jancsi,a levente gyerek, akit állandóan figyelmeztetni kellett az elmúlt napokban, ne piszkálja a lőszereket,de hiába! Most is ott settenkedett a páncél ököllel a ház sarkában és amikor a legnagyobb volt az ordítozás és a nyilasok felkoncolást ígértek a társulatnak, a Jancsi gyerek megcélozta az út mellett álló eperfát és durr a közepébe,... hatalmas robbanással kifordította gyökerestől a Matuzsálemet.!
Itt vannak az oroszok – ordította el magát az egyik keretlegény, ami az álmos könyvek szerint számukra semmi jót nem jelentett - és autóba ugorva elmenekültek a helyszínről…. Ez már apámnak is sok volt. Jancsi a "Jókurvaanyáddejóltetted”! dicsérettel kommentálta a történéseket. Valóban a csatazaj is egyre közelebb ért. .- Na, emberek- szólt a Muszosokhoz- itt már sokat nem tehetünk magukért, maguk sem értünk, úgyhogy feloszlatom az egységet. Menjen mindenki Isten hírével! Oszolj!
Sokat, nem kellett biztatni öket!
A GH-s.egység pedig bevette magát a Csallóközbe.

HARMADSZORRA...

Szóval, nem akartam már többször nősülni. Elég volt ceremóniákból ,utáltam mindig a kosztümös szerepeket, az ajnározást, a lakodalmakat. Kívülről tudtam az össze koreográfiát . Mikor nem rockot játszottunk és kevés volt a pénz, elmentünk lagziba zenélni. Volt úgy, egy lakodalomban a havi fizetésem felét megkerestem. Láttam a kulissza titkokat, a sértődéseket és verekedéseket ezeken a sátoros ünnepeken, szóval nem és nem.! Mikor összejöttem az utolsó, de legjobb asszonyommal , a nyolcvanas évek elején voltunk. Még első házasságaink előtt ismertük egymást- éreztük, egyszer hosszabb lesz, az a :- Szia, .hogy vagy?
Szóval mindketten megjártuk a hadak útját és tudtuk ,mit keressünk a másikban és megtaláltuk. Nem volt, ami elronthatta volna a kedvünket.
Jött a gyerek pont olyan, mint amit elképzeltem..., és enyém volt, legszebb, legszelídebb nő akkoriban a városban.
Volt egy-két problémánk, hogy nem házasodtunk össze... piszkálódás hivatalos helyről .. Meguntam! Rákérdeztem...
- Akarsz a feleségem lenni? -Hát persze!- volt a válasz..Én, így szoktam intézni leánykérést...
De esküvőt is kell tartani! Először házassági tanácsadásra kellett mennünk!
Mondom a dokinak
-Ugye nem akar most kioktatni? Harminchat évesen, két házassággal egy gyerekkel a hátam mögött, nekem sok újat nem tud mondani arról, mi a szexualitás és házasélet!
Megértett!
Kedvesemet viszont kioktatta - bár, már volt egy tíz éves lánya - hiszen ő még csak másodszor házasodott! Hátha elfelejtette a dolgokat!
Szóltam üzlettársamnak Pópának ,akivel akkoriban együtt antennáztunk .-
- Gyere, legyél a tanúm!
- Jó, de mit vegyek fel!
- Semmi extra  ahogy jól érzed magad, hiszen mi sem öltözünk ki..!
Ezt be is tartotta. Mi, még azért legjobb ruhánkat felvettük....Ő is kinyalta magát...A két méteres birkózó pali,. farmerben, szakadt tornacipőben, bőrdzsekiben lépett be ..Láttam az anyakönyvvezető szeme kissé megrebbent. Másik tanunk feleségem barátnője Kata, csinosan, légiesen landolt.
Megbeszéltem az anyakönyvvezetővel, mi már nem várjuk el a tömjén füstöt,  úgyhogy szorítkozzunk az aláírásra, hiszen egypárszor már meghallgattuk a nász indulót és először sem tetszett igazán.
Hozta is elő, már az elején a pezsgőt és alig vártuk, hogy hörpintsünk. Gyorsan megfordult, visszalépett az irodába és talpi nemzetiszínű zászlóba öltözve rázendít!
- Kedves ifjú pár!
Azt hittem, a röhögéstől szétesem! Mindenki szétharapta a szája szélét  ! Ezt akartuk elkerülni, ezért beszélgettünk előtte egy fél órát !!! Szerintem tudta, nála még nem nősültem, nem akart a másik kettőtől lemaradni..! Vagy sok volt az az napi esküvő és a sok koccintás elfeledtette vele a megbeszélteket...?
Pezsgő után, otthon négyen beszélgettünk , Pópa les a konyha felé !
- Még nem eszünk ? Már nagyon éhes vagyok!
Gyanútlanul rábíztam a konyhát.
- Menj egyél addig!
Szót fogadott...kiment és a két kiló rántott húsból másfelet begyűrt az orra alá... még jó, Kata kiment a konyhába és valamicskét meg tudott menteni..

A NŐSÜLÉSRŐL ...

Háromszor nősültem...Miska bátyám -anyám egyik öccse- mikor meghallotta, hogy harmadszor is megnősülök....megmondta a frankót!
- Mér' nem akassza fö' magát az ilyen!!
Jót vigyorogtam...ha ezt az embert sikerült kirángatnom a napi delíriumából  már jót tettem a családnak! Az úgy volt, nem akartam én már harmadszor is megnősülni. Két részben sikeres akció után, már nem "bírtam' kockáztatni. Apai nagyapám, Váczi Mihály, háromszor nősült. Ezt az élet hozta így...Első felesége két gyereket adott neki, aztán lement a jégverembe ,ahol a nyári nagy melegben, felhevülve kereste a húst. Nagyon megfázott - nem lévén még penicillin egy héten belül elvitte a tüdőgyulladás...Nagyapám, praktikus ember volt...nem akart mostohát a gyerekeinek, így elvette a felesége húgát ... családba is maradt, szerették is a gyerekek - olyan volt mint az anyjuk, így jól elvoltak. Sokasodott a család ....még három gyerek érkezett-egy közben meghalt...Nagyapám, csak dolgozott -vele a mama is.
.Egy aratáskor., hideg vizet ivott a kútból, olyat amit az ember nagyon kiszomjazva áldásnak érez és csak issza, issza - neki nem volt az.
Két héten belül temették őt is...A négy gyerekkel, már igazán nem tudott mit kezdeni a papa , aki kemény kis ember volt..Isonzót is megjárta.Ott volt a falon a képe, daliásan kackiás bajusszal Valami tüzér volt, meg medáliát is emlegetett apám, de ezt már, nincs ki igazolja....Bátor volt.. az biztos !..Megnősült harmadszor is .. Elvette az öccse elvált feleségét...-Mégis csak a családban volt!..Aztán összekalapáltak még egy gyereket, de sajnos betegen született, így több születés nem volt . A papának volt négy gyereke, a mamának kettő ,igy volt gömbölyű a család! -Elvoltak rendesen. Mama, kerek asszonyka volt, hatalmas mellekkel ,nagy szeretettel . Mindig a fulladás kerülgetett, mikor magához szorított. Gondolom a szerelem már nem nagyon dominált, mert egyszer a papa, bedugta a mamát a kemencébe,mert elégette az ünnepi kalácsot.A szomszédok szaladtak össze, menteni a mamát, mielőtt úgy jár, mint a kalács!...Több atrocitásról nem értesültem, de a három lépés meg lehetett, mert életük végéig magázódtak...A mama pedig óvakodott - sütemény sütéskor.....
Hát mit mondjak?..Veszélyes üzem ez a házasságosdi !

A DINNYE TOLVAJ !

Már mondtam, Váczi nagyapám igen csak unoka szerető ember volt. Elvitt egyszer a határba ,mert valami fontos dolga akadt.Hogy mi, már nem emlékszem, de lehet csak kimentünk úgy szoktatólag, hogy meglássam milyen is az, mikor az embernek földje van. Én már addigra igen utáltam a kapálást és úgy döntöttem engem nem fognak be kukoricát törni sem. Szóval mentünk a Zsarival, úgy komótosan,a ló közben eszegettet, felharapott néhány marék füvet és farkát felemelve vidáman trombitált a bakon ülőknek. Idilli csend volt, ha a szekér nem zörgött volna meghalljuk a fű növését is. Egy szép dinnyeföldnél megálltunk.
- Na ugorj le!- szólt nagyapám.
Kétszer sem kellett mondani, szófogadó gyerek voltam még abban az időben!
-Hasalj le az árokba! - suttogta és már intett is hogy görgessek ki két szép görögdinnyét. Megrettentem kicsit, mi lesz ha elkap a csősz! Nagyapámnak könnyű -nála van az ostor !
Tekergettem is a nyakam ki az árokból, mert jobb ha az ember óvatos ilyentájt!
Látom ám, a szomszéd földön valaki ténykedik oda-oda kapva a tekintetét, hogy mit mókolunk mi ott, de nem szólt egy szót sem...Odakúsztam a dinnyék mellé , elő a "kisbicskát" aztán nyísz, a szárról levágtam őket. Nagyapám a bakon igencsak szemére húzta a kalapot, mint aki látni sem akarja, hogy hogy térek rossz útra. Mikor aztán a szomszéd elfordult, felkaptam a dinnyéket és bevetődtem velük a szekér mélyébe! Nagyapám ráérősen odacsípett a lónak, aztán gurultunk haza. Mestyán bácsi, a csősz, szembe jött velünk és kalapját megemelve üdvözölte nagyapámat, én meg csak úgy lapítottam a szekér aljában nehogy észrevegye a portékát - na meg engem..Otthon nagyanyám, nagyon megörült a két szerzeménynek és levitte őket a pincébe, mert a dinnye csak hidegen jó! Ott aztán volt is hűvös, mert a pincének az a dolga, hogy hűvös legyen.
Tán, örökre homály fedi el bűnbeesésemet, ha nem hallom meg egyszer apámat és Miska bátyját amint két pohár bor fölött beszélgetnek
.- Nagy huncut az öreg!- somolyog apám.
- Elvitte Lackót, dinnyét lopni !
- Hogy aztán gyerek élvezze a csintalanságot, saját földjéről lopatta a dinnyét!

No hát ezért nem akart a csősz engem a sós-paprikás puskájával fenékbe lőni...!

NAGYAPÁMRÓL, MÉGEGYSZER

Váczi nagyapám ,nagyon szerette a gyerekeket,... hát még engem!
Tán lehettem vagy négy éves,akkor tájban, az ötvenes évek elején,amikor játék bolt is csak mutatóban volt a városban, nagyapám, lejött a hegyről a falu másik részébe, ahol a Duna partján az erdő szélén laktunk és hozott nekem egy kis, maga gyártotta kocsit .Olyan szekérke féle volt, amit egy ügyes kezű falusi barkácsoló össze tud hozni a fúrójával, fűrészével....Nagyon tetszett, mindjárt mentem is vele az udvaron körbe vagy hármat. Aztán, tavasszal megindultam a zátonynak.No ez nem a szokásos világgá menés volt, de azért eléggé el voltam határozva ! A zátony a házunk és a Duna közötti öreg füzes volt . Édesanyám látta a nagy megindulást, meg a sok füvet a kocsiban és utánam szólt, tán csak nem világgá akarok-e menni?
- Nem-szaporáztam tovább..
-.Békáért megyek!
- Aztán minek neked a béka?-érdeklődött, mert nem minden nap megy az ember, az erdőnek békáért..
- Hát a gólyának..-replikáztam, - mint aki nem is érti, miért kérdeznek ilyet, hisz a gólyának igenis kell a béka..
- Hát a gólya mire? -erőltette a beszélgetést..
- Hát, hogy hozzon nekem kistestvért!-buggyant ki belőlem az elégedetlenség, mert hogy abban az időben, igencsak híján voltam a játszópajtásnak.
Édesanyám utánam lépett,össze-vissza csókolt és legördített egy-két könnycseppet, majd csontomat törte a szeretetben, de testvér dolgában többre nem futotta neki. Így maradtam nagyapámnak egyetlen, elérhető unokája, akit aztán kénye kedve szerint, megtaníthatott minden csínytevésre.
Amúgy, meg volt elégedve velem..Saját gyerekeivel igen keményen bánt az öreg, de az unoka, az unoka!....Nála akár a szalmakazal tetejére is felmászhattam! Az pedig béke időben, igencsak büntetendő dolog volt a gyereknek! Télen lejött a Zsarival és olyan lovas szánkóval, ami akkortájt minden rendes paraszt embernek megvolt. Hosszú kötelet hozott és aki a levente térnek nevezett foci pályára odaért időben, ráköthette szánkóját a kötélre, aztán egész délután húzathatta magát a nagy hóban. Persze volt, amikor körbe -körbe szánkáztunk és az utolsók nagy sebesen beborultak a hóba nagy kacagások közepette. Tavasszal megint jött a papa és papírsárkány csinált nekem. A csomagoló papír olyan háromrétegű barna papír volt - tán kristály cukor bélelte addig . Ezt hajtotta a nádból és mogyoró vesszőből készült favázra, Vízből és lisztből kevert csirizt és azzal ragasztotta össze. A farka a Szabad föld újságból készült, ami faluhelyt a legfontosabb hírforrás volt a Kossuth és a Petőfi rádió után. Akkor még se tv, se más rádió, nem volt. Nagy kincs volt ez abban az időben, mert a legkisebb faház a ház végében igencsak fontos tartozékának tudta az újságpapírt! Aztán fenn a hegyen, mint egy igazi sárkány repült, ijesztgetve a környékbeli verebeket.
Szóval a nagyapám, mindent megtett értem. Egyszer elmentünk Dunaföldvárra lovaskocsival és Zsarival. Beérve a macskaköves úton, a piac felé, a nagy kavarodásban forgalmi dugó keletkezett. Földvár, igazi vásáros község ,vagy város volt ? Hídjával fontos kereskedelmi kapocs  az alföldi és a Dunán túli emberek között. Minden vásárkor, hatalmas tömeg jött össze, malacot ,birkát, lovat kínálva, tejfölt, túrót, kacsát árulva. A piac a főtéren volt és a nagy nyüzsgés, török bazárok hangulatát árasztotta. Lócsiszárok, juhászok, cigány zenészek és pödrött bajszú parasztemberek"bótoltak" az ügyes földvári kereskedőkkel.
Lehettem már, vagy tíz-tizenkét éves és nagyapám leszállt a kocsiról, tán valami üzletet kellett megkötni, amit áldomással illett megünnepelni, vagy a szomszédasszony riszált arra,.emlékeim már homályosak, de tény, rám bízta a Zsarit meg a kocsit. Nem is volt addig baj, míg nem a szekerek közül elő nem került egy rendőr és megkérdezte tudok-e bánni a lóval...
- Én-e? - pipiskedtem az ülésen.
- Hogyne tudnék !- mondtam meggyőzően. A rendőr hitt nekem-már gyerekként is becsületes ábrázatom volt!
- Na, akkor hajtsd innen a lovat odébb, mert útban vagytok!-biztatott - én meg a Zsarit! Ment is szegény rendesen a tömegbe - utat vágva magának, meg a szekérnek!
Aztán mikor már legyőztük a tömeget és senki nem emelte ránk a karót, próbáltam megállítani. Ez abból állt, hogy húztam a szárat, de a ló, csak ment előre, mint aki tudja mit kell tenni és mit avatkozom én a dolgába. Már jól bent jártunk a Malom utcában, ami elég szűk volt, én kapaszkodtam a rúdba és sírva kértem álljon már meg, de Zsari csak ment előre....Tán,  Paks-ig is eljutottunk volna, ha nagyapám nem jön futva és meg nem fékezi a világgá menőt. Na , akkor hallottam először" azt a jó názáreti hétszentségit" című bevezetőt, ami az abriktolást megelőzte. Szegény ló alaposan megszenvedte a szabadság vágyát.
Elmúltak az évek,aztán jött téeszesítés...
Be kellett adni az földet,ekét, kocsit, lovat..... Nagyapám ott állt a hegyen és látta,mikor pakolták fel a Zsarit a teherautóra, vitték a vágóhidra...Próbált kitörni,de öreg volt már.legyűrték..
Sírva kapaszkodtam nagyapámba, ne engedje!...de..csak álltunk a hegyen és az én kőkemény nagyapám arcán folytak a könnyek lefelé.. az ingen, a súrcon..

NAGYAPÁM, A HÁZA ÉS ZSARI A LÓ !

Nagyapám Váczi Mihály.
Már említettem,   kemény kis ember volt.. Talán a százhetvenet  ha elérte, de tudom elfogult vagyok vele. Rendes paraszt ember volt, aki a kisapostagi földjeit művelte Zsari lova segítségével. A ló rendes polgári neve Zsarnok volt!.. Ezt tán azzal érdemelte ki,hogy alkalomadtán kissé átlépte a határt, amit egy ló engedetlenség címén, még megengedhet magának.Hogy egy ló mennyit engedhet magának? Ez ügyben, nincsenek megfelelő referenciáim-lévén, az erre vonatkozó szabályzás, nem jutott még kezembe és így nem vagyok "tanult kolléga." Tény, Zsari nem volt könnyű eset.
 Volt, csakúgy "csakazért" is alapon nem akart elindulni, volt hogy nem akart megállni, volt, hogy ment mint az ámokfutó és beborította nagyapámat az árokba -tököstől, babostól. Szóval amúgy, rendes ló volt Zsari - csak emígy nem. Persze a papa rendesen abrakolta, meg abriktolta is..Zabot, abrakot kapott bőven,. Mikor elővette az "ústort" és elmagyarázta neki, hol lakik a magyarok istene, egy darabig rúgott, harapott, forgatta a szemét, aztán sűrű prüszkölések közepette lassan, de megértette az oktatást...
Amúgy nagyapám igen pedáns ember volt.
Minden este és reggel lemosakodott tetőtől -talpig  a dézsában és a bajszát felpödörve vagy tíz percig állt a tükör előtt, fésülködött!.
Alaposan, módszeresen merítette a hajába a hajgereblyét. Meg is volt az eredménye, mert még  halála előtt is sűrű tömött hajjal várta az angyalt.
Nappalra felvette a szokásos barna bársony nadrágját, csíkos "pargett" ingét, mellényét és súrcát. A súrc, egy kék vászon kötény volt -ezen a vidéken praktikus öltözéke a paraszt embernek .Egyrészt , védte a bársony nadrágot, ami télen fűtött, nyáron hűtött, hogy ne kopjon jobban mint az illendő, másrészt, a sarkait felkötve , nem kellett a föld végébe kimenni, ha szedett egy pár marok zöldbabot lepakolni, hanem beledugta a felkötött súrcba és akkor még jutott a kezébe is.
 Nagyapámnak gyönyörű kertje volt. Egy hold, tiszta gyümölcsös a hegy tetején, ahonnan belátható volt az egész falu.
Na és a ház!.. Búbos-kemencével vörösfenyő gerendákkal, gyönyörű faragott bútorokkal, porcelánnal, rézzel díszített lámpával! Mellette egy másik  épület, nyári-konyhával,  vert falú tűzhely vas platnival tán már  a századik évét is betöltötte és ahol a mama a barátfülét gyártotta a kedvemért!  A ház alatt hosszú boltíves borospince húzódott, ahol a piros bor mellett a dinnye is elfért úgy nyaranta, hogy bevegye a bor illatát és asztalra kerüljön miután a csirkepaprikással elteltünk.....Istenem,de gyakran álmodom ezzel.!! A kert, sárga barack, rózsa barack, kajszibarack, piros belű körte, árpa körte, csicsóka, naspolya, füge fákkal, góréval, ahol egy tizenéves gyerek elbújhat, az "Apáca főkötőt" olvasni..
Minden, ami egy gyereknek élmény lehet, az ebben a kertben meg teremtődött. Sátoros ünnepek előtt, felengedett a nagyapám padlásra is és ott kedvemre válogathattam apám és testvérei gyerekkori játékaiból és ifjúkori titkaiból.
Egyszer találtam egy cilindert...!
Hogy ,hogy került az oda, máig nem derült ki, de ott volt!
Szépen, kalap dobozban becsomagolva - megkimélve - feketén ragyogott ki a lila belsejű borításból. Abban az évben a nyaralás alatt, a faluban, cilinderben közlekedtem...
Remek szórakozás volt!
Mindenki tudakolta ki ez a kisfiú abban a furcsa kalapban?
Egyszer csak  véget ért a boldogság mert meghívásos alapon, a két szomszédnál verebészkedni kellett és elfogyván a tartalék zacskó, a cilinderben gyűjtöttem a tökös verebeket, meg a tojásokat. A verebek nem méltányolták a cilinder előkelőségét és finom úri mivoltát, előbb összecsinálták, majd összetörték a testvéri tojásokat és ezzel véget ért a cilinder varázsa, mert másnapra olyan büdös lett a kalap, hogy a kutya is elkerülte és deportálni kellett az ól mögé!.....

APÁM

Apám volt a legjobb barátom....
Ilyet, tán rajtam kívül senki nem mondhat el, lehet én vagyok az egyetlen, de így van.
Mikor kisgyerek voltam, felmehettem az irodájába -rendőr  tiszt volt és én, minden pecsétjét rányomathattam egy papírra....igaz később összegyűrte, de az alkotás öröme az enyém volt!..
Voltam vagy hetedikes, mire egyenlőnek vett magával és éppen megígérte többet nem ver meg, mikor örömömben megfordulva levertem a kedvenc Pobjeda karóráját a kredencről, ami akkoriban, az arannyal vetekedett. Apám arca elsötétült,, aztán csendesen, összeszorított fogakkal, csak ennyit mondott...
.- Pont most ígértem meg ,hogy nem verlek meg ..!
- Ugye érted mire gondolok!
A középiskolás éveimet, nehezen vette-már  az apám..!.
. Én még el voltam a tanárokkal, egy -kettőnek azonban, biztosan nem voltam beírva az emlék könyvébe -a szívecske mellé - bár jó gyerek hírében álltam.
Magam sem tudom mi volt a vétkem Kánya tanár elvtársnál /a megszólítás így volt kötelező / de az biztos, nem vett volna szívesen vejének. Minden dolgozat írás előtt felállított és zsebeim átvizsgálása után engedett csak írni.. Később feleléseknél is bevezette, bár nyilvánosan tiltakoztam a motozás miatt.....Ettől kezdve utáltam a kémiát..
Kánya tanár elvtárs - /Isten nyugosztalja, ha nem él, vagy ha él,akkor is.- szóval, Kánya bátyó amire beintett, ott mindenhol lyuk támadt és a barátai a másik két ügyetlen előadó, mérnök asszisztált neki. A mienk, egy aránylag elit osztály volt. Az kerülhetett be , aki legalább négy és feles átlagot hozott. Harmadik év végére az osztály átlag matematikából és kémiából 2,2 volt .
Ekkor már Bene elvtárs, alias Makarenko is észbe kapott!! Reinkarnációja volt külsőleg is, a nagy nép nevelőnek... Mi lesz itt a kísérlettel - aggódott és hozott egy igazi tanárt A dunaföldvári gimnáziumból, Szalai tanár urat - ahol- tán száműzetését tölthette, mert Ő is és mi is felszabadultunk az elnyomatásból és én, a matematikai "anti talentum "négyessel végeztem a negyediket!!
Apámnál tartottam, de ez a matek és kémia, azóta is kihoz a sodromból!..Szóval Apám mikor megtudta ; bukás is lehet a félévi produkciómból.- tanárt hozott hozzám. Eljött a mester és két órai vallatás után, jelezte apámnak - nincs itt gond a tudással.. Ezek után Kánya elvtárs, szentelt rám egy órát..az osztály előtt és a félévi anyagból feleltetett.- Bár megfogni nem tudott, sem kémiából, sem matekból-mert már, azt is előhozta, -egy kegyes kettessel átengedett. Megkönnyebbültem és elgondolkodtam.. Vagy apámmal volt baja , vagy én voltam túl szemtelen vele -valamikor - lehet bohócot csináltam belőle az osztály előtt-mert amúgy mulatságos figura volt. Beismerném, Isten látja lelkem de - nem tudom az okát.. Ha vétettem- hát meg bűnhődtem! Ha nem akkor is..... spongyát rá!!

AZ ELSŐ LAKÁSOM.

Leszereltem a katonaságtól, és visszamentem a Vasgyárba műszerésznek. Szerettem ott lenni, csak fizetni nem akartak-nekem. Egyszer jön a főnököm, mert mindenkinek van, tán csak a jó istennek nincs, hacsak, azóta nem váltottak ott is rendszert. Szóval jön a főnök és kérdezi tőlem.
- Nem akarsz megnősülni?
- Miért, állod a lagzit? Kérdeztem kapásból vissza , mert hátha kapok valami jó ajánlatot!
- Azt nem, mosolygott, de maradt két lakás és egyet odaadnánk neked, ha nős lennél.
- Azon ne múljék!- ugrottam a sötét lyukba
- Éppen azon töröm a fejem.
- Na, akkor igyekezz, mert év végéig el kell osztani a lakásokat!
Ezek a lakások vállalati panelek voltak, szép nagy nappalival, padlószőnyeggel, jó meleg radiátorokkal, forró fürdővízzel, mindennel, ami egy családalapításhoz kell.
Gondolkodtam már a nősülésen, mert abban az időben, csak úgy együtt élni, igencsak lenézett dolog volt. A barátnőmmel Ercsiben, a katonaság alatt jöttem össze és halálra cikizték mert katonával járt, de kitartott. Hiába a személyes varázsom elbűvölte! Sic!
Miután megkaptam a végleges ,,eltávot" a bentlakásos laktanyából, haza érve látom, az összes barátom már valami fertőzésen esett át, mert mindenki oldalán egy feleség tolatott. Ezt szó szerint értem, mert vagy babakocsit tolt vagy éppen terhes volt az asszonyka. Mentem egyik helyről a másikra, sehol egy kocsmázásra hajlandó férfi. Ültem a bárban és kezdem unni magam. A parketten új fiúk ölelték az új lányokat, a zenekarban új trubadúrok nyomták az érzelmes számokat, nekem meg csak az üres konyakos pohár jutott. Nagyon elkezdett hiányozni az az ercsi lány! Mentem is másnap hozzá és az első ölelés után megkérdeztem.
- Ráérsz?
- Miért? - óvatoskodott.
- El kellene engem kísérni az anyakönyv vezetőhöz.
- Nősülsz? -nézett rám alulról.
- És kit veszel el?
- Téged! - zártam le a leánykérést.
Úgyhogy, meg volt az első lépés az önállósodás útján. Érdekes , milyen gyorsan terjed a hír! Felkísértem a munkahelyére Pestre, ott már tudták hogy én vagyok a vőlegény- három hónapja.
- Nocsak-toltam fel a szemöldökömet a fejem tetejére.
-Tegnapig még én sem tudtam!
Ettől még ment a dolog és rövid esküvői szertartás után, elmentünk a dologra tort ülni. Már csak így hívom magamba a sikertelen projektek előre megtartott ünneplését. Amúgy rendben volt minden- vagy másfél évig. A lakást viszont megkaptuk és olyan boldogságot ritkán látni mint amivel mi bírtunk akkor. Nem volt olyan sarka, amit meg ne tapogattunk volna. Ezzel viszont elköteleztem magam a cégnél tíz évre, de mit számított akkor a tíz év, mikor előttem állt, még vagy hatvan!
Ekkor vettem meg először a lakásomat....aztán még ezután kétszer.-ugyanezt....Hiába akkor még tellett!

PECA

Váczi Roza néném, így tótosan, nem hosszú óval,.csak, röviddel. Igazából már elhuny férjének a nevét viselve Varga volt, így hívta a falu,de nagyapám húga volt, amit nem tudok nem megkerülni. Valami nem tisztázott örökösödési viszályuk lehetett Nagyapámmal, mert egymással igen keveset beszéltek, Néhány szó és jó napot, ennyi esett közöttük, azt is csak úgy foghelyről eregette a nagyapám, igen magázódva. Kisapostag egy igen rendes kis tót falú volt az ötvenes években, földes utcáiban jókat lehetett lovast játszani mogyoróvesszővel és jól felverni a port. Zátonynak nevezett ártéri erdejében madarat fogni, fűzfa sípot faragni igen csak jó elfoglaltság volt. Aztán a Duna...hát az volt csak a minden. Rendes, kisapostagi gyerek a napját a vízen töltötte., fürödve, csónakázva, pecázva. A népesség a Dunán átellenben lévő Dunaegyházáról származott. Valamikor ez volt az egyházi tótok szőleje, aztán praktikusan áthurcolkodtak a Duna innenső oldalára. Váczi Roza néném, a falu alsó, Duna felé eső részén lakott. Apám bátyja nem nősült meg ezzel kivívta a testvérek irigységét, mindketten nosztalgiával gondoltak a feleségtelenségre-szóval Váczi Miska bátyám ott lakott a nagynénjénél, élvezve a gondoskodást, és elkerülvén az asszonyi zsörtölődést.
- Boldog ember vagy! sóhajtott fel néha apám, aki egyéb dolgokban azért meg volt elégedve anyámmal. Roza néném tette a dolgát és gondozta unokaöccse ruházatát. Olyan finomakat főzött, amit kevesen tudtak a faluban. Isteni süteményei voltak, a felvégről is leszaladtam, ha üzent madártejet csinált sok habbal és kétszersülttel. Mikor náluk nyaraltam-nagyapám zsémbelődése ellenére királynak éreztem magam. Egy domboldali hosszú parasztház, ami volt vagy három szobás, konyhás, felette a nagy gyümölcsös fekete-cseresznyével piszkével, ribizlivel, málnással. A Duna közelsége igazi vonzerő volt nekem. Megszoktam, amikor még ott laktam, mert időközben, ötvenhatban, beköltöztünk ,,Sztalinba"ahogy az ottaniak mondták Ott, nem háromszáz méterre volt a nagy víz, hanem ezerre. A feladatom az volt, hogy a kacsákat ellássam kis hallal, amit én örömmel el is vállaltam. Vizeskanna a kézben, mogyorófa vessző kivágva, gombostűből horog hajlítva a tűzhelyen, libatollból, úszó gyártva, két zsíros kenyér újság papírban és már menetkész is voltam. A Dunára nem volt nehéz lejutni, mert egyenes köves út vezetett a rakodóig, ami a vízben mélyen benyúlva a kikötő volt. Apám mesélte, gyerekkorában napszámosként ott ténykedett a rakodó bazaltköveinek hordásánál, bebetonozásánál. és megmutatta azt a jegenyefát, amit akkor ő ültetett az út oldalába.. Mindig megálltam a jegenyénél, ami már igencsak nagyra cseperedett azóta, mondhatni, már túl van a jegenyék matuzsálemi korán...Ezen az úton vittük a kannát és toltuk a tragacsot. Megérkezve a vízhez, szöcskéztünk, mert az a pecázás igen fontos kelléke. Aztán, kipakoltuk a doboz szöcskét a zsíros kenyér mellé, figyelve nehogy beegye magát az ebédbe, bár azóta már tudom a szöcske nem a zsíros kenyérre gerjed, de jobb az elővigyázatosság!. Az első halak után már jó halszagúan a snecik fogdosásától, elővettük a zacskó meggyet, amit Roza néném csatolt az ebéd mellé és a magok egymásra lövöldözésével, háborút.vívtunk. Alig vártuk a hajókat, mert akkor bele a vízbe és visongva vitettük magunkat a hullámokon a folyó sodrásával. Este a bőséges zsákmánnyal, teli kannával hazafelé, már messziről hallottuk a kacsákat, akik zajosan ünnepelték előre, a hal vacsorát.. Roza néném kiválogatta a legszebbeket, ami már legalább egy tenyérnél is nagyobbak voltak és pucolás után ropogós keszeget tálalt a megéhezett horgásznak és a macskának, aki addigra már a lábamra tekeredve próbált kikönyörögni, néhány falatot.

A KÚRA

Említettem, Rafaisz nagyapám juhász volt.
Aztán a második nagy világégés után, miután a birkák nagy részét megették az oroszok, a többi meg elhullott, földet kezdett vásárolni. Ez jó befektetés lett volna, mert pénze ugyan alig gyereke viszont mint a rosta lyuka, esélye volt a földosztáskor többet igényelni.
 Össze is jött jó pár hold, mert ugye hat gyerek volt és mindenki szeretett volna valamicskét magának, de így egybe megmunkálni remek ötletnek tűnt. Meg is valósult a dolog, míg nem az új párt nem lépett akcióba és az általa támogatott földosztást átértékelte és el nem kezdte támadni - kollektivizálni. Nagyapám erősködött, szegény ember ő és különben is régen nemigen volt földje,ez mit sem számított és az akkori Szabad Népben, egy Dobozi nevű újságíró nem kezdi el támadni, hogy kulák.
 Remélem ez nem az egykori, népszerű drámaíró volt, mert igen csalódott lennék!  Ezek után nagyapámnak a földjeit le kellett adni. Kissé belerokkant az öreg pedig akkor még csak ötvenes éveiben járt. Szív és tüdő asztma- ezt mondta az orvos. Erről tehetett ő is rendesen, mert hatalmas tajtékpipa készlete volt, amit jeles napokon kipakolt és a család örömére- nagyanyám mérgére- gyakorta beüzemelt. Hétköznaponként a zsebbe való pipájával szortyogott, aztán pedig az elégetett bagót rágta. Persze, ennek mi unokák nem nagyon örültünk, mert gyakorta kapott el bennünket egy-egy összepuszilásra a jó bagó szagával együtt.
Mikor már idősebb volt, kifeküdt, a ház elé, az árokpartra- olyan juhász módja subát kiterítve- fél könyökre támaszkodva, mint aki szemmel tartja a nyájat. Aztán, az arra érdemesített falunépét, köztük az orvost, a gyógyszerészt, a lódoktort és a szomszédokat odahívta egy kis beszélgetésre, adomára és egy-egy pohár jó hideg borra.
Szerették az öreget, mert világot látott ember volt és egy jó elbeszélése után, egyet csippentve a szemével, olyat is mondott amit más nem engedhetett meg magának. Az orvost szokta ugrani, mikor az megkérdezte csupa udvariasságból..
- Pista bátyám, aztán hatott az a gyógyszer, amit fölírtam? Az öreg huncutul felnézett.
- Nézze, Doktor. Úr..!
- Maga felírta a gyógyszert, mert valamiből magának is élni kell!
 Elmentem a patikába, mert a patikusnénak is élni kell valamiből..
.De, én ugyan azt már be nem veszem, mert ugye én is szeretnék élni még.. ! - mondta meg a terápiáról a véleményét. Ettől még nem lett harag, a doktor a következő napon is megállt, folytatni az évelődést.
Egyszer apámat is kikúráltatta a nagyanyámmal.
 Apám valami idegkimerültségben szenvedett- ami nem volt csoda az ötvenes évek Magyarországában -és Pátkai főorvos. aki igen nagy szaktekintély volt az akkori Sztálinvárosban, javasolta neki, vegyen ki pár nap szabadságot, változtasson az életmódján és menjen el valahova vidékre kikapcsolódni, mert többet ér minden gyógyszernél a vidéki levegő. Utazási iroda abban az időben még nem nagyon működött, meg a rendőr hivatalnoki fizetés is meghatározta a terápia mélységét, hát lement nagyapámékhoz levegőt változtatni. Mindjárt csináltak is helyet a kisszobában, ahol az öreg egyedül tanyázott éjjelente, mert krákogás nagyanyámat már elüldözte mellőle. Szóval reggel van vagy öt óra és nagyapám éledezik.
- Hallod-e Imre
- Alszol még? -ébresztett a papa olyan csendesen,hogy még a kakas is nekilódult, ébresztőt fújni.
- Nem, nem, már fenn vagyok!..- próbálkozott apám az ébredéssel.
- Innál egy kis kávét?- érdeklődött tovább..
- Innák persze -sóhajtott apám, mint akinek igen erős kávézhatnékja van..
- Anyus, hallod !- riasztotta nagyanyámat, átkiabálva a tiszta szobába..
- Hozzál már nekünk kávét!- szólt, a parancs.
Ekkor érkezett a nagymama, aki a literes pálinkás üvegből egy-egy decit kimért kávé gyanánt, a jó erős törkölyből. Mire eljött a reggeli ideje már rendesen, spiccesek voltak.. A reggeli jó szalonnás tojásrántottából állt, házi cipóval és ecetes csípős paprikával -boros teával, vagy teás borral, ahogy éppen sikerült önteni. ..... Ebédre, kacsasült, vacsorára töpörtyű - már hogy lehessen rá bort inni. Ez ment vagy két hétig és apám kigyógyult a depressziójából, hízott öt kilót-hála nagymama jó konyhájának és nagypapa kávézási szokásának.
 Közben jókat beszélgettek - már...amikor józanok voltak...

Fotó: pálinka fórum

RAFAISZ NAGYAPÁM

Rafaisz nagyapám..
Az én anyai nagyapám juhász ember volt. A birkák szeretetét haláláig megtartotta. Mindig volt egy két bégető a ház körül karban tartva a gyepet.. Nagy bajuszú, hatalmas nagy ember volt, hogy ezt igazoljam, talán az unokák közül -a száznyolcvanhat centimmel- majdnem a legkisebb lettem. .Templomos Baracson lakott mikor én kétágú lettem.. Azért volt Templomos, mert a másik Baracson, ami öt kilométerrel, arrébb volt, nem volt még akkor templom. Szóval itt Templomoson élt a nagyapám a hat gyerekével, Az első világháborúban tevékenyen részt vett, előbb az orosz, majd az olasz fronton. Biztosan nagy szüksége volt a hazának egy ágyúzó juhászra, mert elég sokáig bent tartotta a tűzben. Valamiféle olasz fogságba is került, de ez mar homályos, pedig tudatosította bennem hogy aztán az olasz menyecskék - azok ám az igaziak! Megtanult egy kissé olaszul,meg is tanított engem számolni. Oroszul egészen jól beszélt, németül pedig nagyon jól, lévén előtte Hard és Gyapa környékén terelgette a juhokat és ott a nyelvezet igencsak  a sváb volt abban az időben. Származásilag talán görög, mert többször kérdezték az unokaöcsémet aki jó nevű birkózó volt -a görög sportolók, hogy szintén görög-e?
Valahonnan onnan származtak az ősök, mert minden családtagnak, jellegzetesen sötét barna kissé szúrós szeme van. Az is a déli vonalra utal, mikor a kocsmában verekedés tört ki - már pedig amikor még se tv, se rádió nem volt- ez afféle hétvégi mulatságnak számított faluhelyt- szóval akkor ki a lőcsöt a kocsiból aztán bele a verekedés közepébe. Ott, aztán ütöttek mindenkit, akit értek!
Hát ilyen hirtelen haragúak voltak Nagyon tudtak szeretni és nagyon tudtak gyűlölni. Nagyapám, említettem nagycsaládos volt. Össze is kalapált hat gyereket a nagymamával, kettőnek meg csak úgy balkézről volt az apja.. Ezt onnan tudom, mikor édesanyám kislány volt és nagyanyámmal mentek vásárra, Földvárra, a mama mutatta neki :
- Na, ott megy a testvéred!
Nagyanyám, nem csinált ebből nagy ügyet, azt a kettőt nem neki kellett etetni!  Így elvolt a dologgal.. Mikor az első gyerek jött, nagyapám kiült a ház elé és várta a fiút. Arra aztán várhatott, mert kikiabált a bába
Na, Pistám, szép lánya lett! Nagyapám arca összerándult. Nem ezt várta a nagyanyámtól és mérgesen a kocsma felé vette az utat. Be is rúgott rendesen, úgy ahogy illik az embernek, ha gyereke születik. Nagyanyám ritka szépasszony volt, nagyszerűen mutattak együtt. Magas, karcsú, sudár termetű asszony volt, aki a jó képű nagyapám mellett ragyogott. a fotón, amit a .földvári képmester csinált róluk a kilencszázas évek elején. A papa nem nyugodott bele a dolgokba meg aztán mit is csináltak volna este, összehoztak hát egy újabb csemetét..
Öregapám reménykedett, no  ez már biztosan fiú lesz!
A bába kikiabált!
- Pistám! Megint, van egy lánya!
Na, nagyapám olyan dühös lett-irány a kocsma!
Leitta magát, aztán két nap múlva került elő!
Az idő ment, nagyapám kísérletező kedvében volt és a mama, újból várta a bábát. Az jött is rendesen ahogy szokott . A nagyapám meg várta az eredményt. Kissé nehezen ment a dolog és már haragudott is a bábára, hogy mi a fenét piszmog bent, mire kiszólt a világra segítő..
- Na, itt a harmadik lánya., Pista!
Éktelen haragra gerjedt, úgy berúgott a kocsmába, harmadnapra került csak elő. Addigra le is járt a gyerek születési bejelentési határideje,  úgy hogy anyám nagy bánatára egy nappal későbbre lett bejelentve az érkezése. Ez egy életre szóló traumát okozott neki, mert még halála előtt is emlegette, hogy ő március harmincegyedikén született és nem április elsején.
Mire jött a negyedik gyerek a papa már a kocsmába indult. Már útközben volt, szalajtottak utána.
-Megjött a negyedik lány! A kocsmaajtót se lépte át mire újból hírnök jött! u
- Pistám,még van egy fia is!
Na, több sem kellett neki, még a cigányt is odarendelte örömében, aki két napig húzta a nótáját. A hatodik gyerek aztán, aki már csak ráadásként is, szintén fiú lett.  Aztán már nagyanyám is megelégelte a kocsmázást és több gyereket nem szült neki.
-

KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

Ex Vejem a Kabaré Színházban:) Ő a provokátor, piros ingben, és kalapban.