A cica az én jelenlegi partnerem, a beszélgető társam, köldökzsinór a külvilághoz.
Valaha volt egy gyönyörú perzsa macskánk és az gyártotta az utódokat , ha kellett ha nem. Egyik ilyen leszármazottjától származhat, mert ellentétben az itteni falusi macskáktól nem zöld a szeme ,hanem sárga és kerek a pofija nem a megszokott falusi macska kinézetű.Hangja is alig hallható mint a felmenőié.
Akkora volt mit egy gyermek balkesztyű amikor felkapaszkodott ide a tetőre, ahova a háló ablak nyílik. Minden reggel és este megjelenik és bekopogtat, néha veri az ablakot, követelve a kajáját.
Erzsó hozta össze a kapcsolatot, bár eléggé távol állnak a macskák tölem, belenyugodtam hogy néha bejön és elbújik a paplanok között. Amúgy elég félénk jószág, eddig megsimogatni sem engedte magát, de hogy most így magunkra maradtunk, mindig közelebb és közelebb jön és már dorombol is! Szép nagy fekete kandúrrá cserepedett és hát hasznos is, mert babona ellen mit tartson az ember - hát fekete macskát!
Igy nagy magányomben nincs mit tenni, behódoltam neki és egymásnak meséljük mi történt aznap mikor nem láttuk egymást.
Ö egy halk nyaúval konstatálja az elmondottakat, vagy már unja a dumát és arra gondol-ne dumálj öreg hozd a kajám, aztán had húzzak innen!
Nagyon hideg volt az éjszaka, de kinti macska lévén, nem engedhetem be. Persze nem is akar bejönni . Sem háza, sem meleg takarója nincs, Bogáncs pedig nem engedi le a tetőről így elbújni sem tud a teraszon, csak itt a lelógó sűrű fenyőágak közé.
Reggel kikészítettem a kajáját de csak a lábnyomait láttam meg az üres edényt. Remélem ő volt a látogató, mert a lelkemnek nem hiányozna egy veszteség!
Most ülök az ablaknál és lesem mikor tűnik fel, hogy megsimogathassam és doromboljon egy kicsit nekem, talán egy fél órára meg be is engedném.
Apró örömöknek él az ember...meg a macskájának!
