AZ UTOLSÓ BEVETÉS..

Véletlenül került fel egy tíz évvel ezelőtti firkám.

Paizs 72

Már, az utolsó centijeinket vagdostuk a honvédségnél, mikor elkezdődött a Varsó szerződés nagy hadgyakorlata. Ha szabad a nagy titkot így utólag elárulni, hogy már” nátósok” is vagyunk, meg aztán jövőre lesz negyven éve a nagy durranásnak, elmesélem az utolsó bevetésemet a néphadsereg színeiben.
Lehet hosszú lesz ,de annyi minden történt ekkor és oly sok minden szorult belém, hogy kénytelen vagyok így könnyíteni magamon, hogy elmesélem. A gyakorlat arról szólt hogy megtámadtak minket és mi a Duna-Tisza közéből, végzetes csapást mérünk a gaz imperialista erőkre. Hogy időben felkészüljünk az ellenállásra, egy héttel előtte kivonultunk, Dabas és Kunpeszér térségébe. Mindjárt felvertük a sátort, és komfortossá tettük a terepet.
Volt egy srác, akit vakondoknak hívtunk, mert bárhol jártunk, unalmában ásott. Mit csinál az ember ha unatkozik és van egy gyalogsági ásója? Hát ás! Néha talált csontokat, néha vasakat , egyszer még egy kézigránátot is, de szerencsére időben észbe kaptunk és minden erőlködése ellenére, elszedtük tőle a játékát.
No, ez a vakondok ásni kezdett. Könnyű volt neki a homok hagyta magát...Lejjebb, már nem volt olyan laza a talaj és könnyen vizet ért. Ez nem, egy nap történt, kellett vagy három, de négy méter után remek hideg talajvizet fogott. A júniusi kánikulában, lett víz mosakodásra. Kellett is, mert mosakodás a katonánál létszükséglet volt, de a hadsereg ezt nem preferálta, mondhatni szart rá. Bocs, elbaltáztam a szót.
Első nap tehát, mikor megérkeztünk, kérdezték, kérünk-e étkezést. Hogyne! Olyan katona még nem született, aki nem csípőből vágja vissza persze , hogyne!
Kaptunk mi ellátmányul vagy két mázsa konzervet, De, az Isten áldja meg a kitalálóját egy évben legalább hat hónapot gyakorlatoztunk, hol a Bakonyban, hol az Alföldön, hát, mondjanak még olyan barmot, aki kívánja ugyanazt a szénát minden nap!
Szóval a konzervek jó részét, szalonnára, babra, zöldségre, meg pálinkára cseréltük, az utunkba eső boltokba. Megegyeztünk hát az ellátásról, és így minden nap, hozták a finom meleg ebédet, reggelire forró debrecenit, téli szalámit..
Hát, egyszer minden elfogy! Hogy az első nap a pia?. az nem véletlen!
Mindjárt ki is találtuk Brasnyóval, aki Isaszögi legény volt és annyi marhaság volt benne, hogy a megszólítása, csak annyi volt - Brasnyó te barom!. Elindultunk felderíteni,fényes délután és az első háznál bekiabálva előjött a tanyaházból, egy bátyó.
Van eladó bora Bátyám?
Annyí van, hogy igyatok vitézek egy pohárral, de én is a szomszédomtól, hozom innen egy kőhajításnyira. Megittuk a pohár bort és mentünk az elhajított kő után. Vagy három kilométer gyaloglás után megtaláltuk a szomszédot, aki két pohár után közölte, Ő, már nem ad e bort, mert, lagzi lössz a családba és arra köll! De, a szomszédja, aki egy köpésre lakik, az ad e, mert az, nem issza, azér!
Újabb négy kilométer, és már kezdett esteledni, de a muszáj nagy úr! Na, itt aztán a bátyánk, megsüvegelt minket - látta két nagy állattal van dolga és hozott vagy tizenöt liter bort. Az öt litert, helyben elkezdtük iszogatni, de vissza is kellett érni, így bevezettük az általános szesztilalmat. A maradék bort, egy gumírozott víztartályba tettük , ami üres, felfújt állapotában párnának is jó volt. Milyen praktikumokkal is szolgált a sereg!
Vagy kilenc óra volt, mikor beértünk a táborba és éppen osontunk volna az egységhez, mikor látjuk a katonai rendészet őrzi a tábort. Ajaj! Hogy surranjunk be? Sikerült rést vágni saját egységünkön és lopakodtunk be a sátraink felé, mikor „Állj ki vagy!? Jelszó?” - ordítanak ránk. A zsebemben, nem maradt egy fillér sem.. Egy őrnagy és egy alezredes állt előttünk és világított ránk az elemlámpájával.
- Nincs jelszó, mert most jöttünk..- .próbáltam időt nyerni.
- Mit visznek a szüttyőben, katona? - kérdi az őrnagy.
- Vizet jelentem- de a lábam minta cimbalom verő,úgy járt.
- Megkóstolhatom?
- Persze!. Az őrnagy felemelte a tartály és csak ivott, csak ivott!. Mikor már, vagy fél litert kiszívott az edényből, megbarátkozván a helyzettel szalutált és - köszönöm katona .ez valóban finom víz volt! - köszönéssel tisztelgett és lelépett. Ember olyan izgalmat nemigen élt át, mint én akkor, ott! Jelszó nélkül, harckészültségben, csapattól távol, italosan , alkoholt szállítva, parancsnokot átverni!!!! Ráadásul, én vagyok az állomás parancsnok! Legalább két év futkosó! Pont leszerelés előtt, mikor várnak otthon a lányok!?
 Lerogytam a kivágott fa tuskójára, és pihegtem, mint a galamb a dúcban - a víz, meg a gatyámba csorgott. Barom Brasnyó egykedvűen figyelte az ügyet.
-Mennyünk, már mer' ránk virrad!- nógatott.
Mentünk vagy háromszáz métert, mikor fényt láttunk egy sátor előtt. Kantin volt az, a javából! És ki a kocsmáros? Nagy Jancsi aki az ercsi kantint vezette.
-Janikám az isten áldjon meg, mit csinálsz te itt? +-Kitelepültünk –vigyorgott. Kérsz egy sört? Kettőt- engedett fel bennem a félsz! Kiderült a nagy háborúban a kantint is kitelepítették, nehogy az ellenség megkaparintsa! Jégtáblák között ment át a sörspirál, az hűtötte a sört- az erdő közepén!
- Mindig lesz sör? – óvatoskodom.
- Persze, különben mi a fenének lennénk itt!- nyugtatott, a kantinosok gyöngye.
Ezért mentünk, oda vissza vagy húsz kilométert, hogy a felmelegedett bort cipeljük, bokortól bokorig lopakodva, kockáztatva a lebukást, mikor itt jéghideg habos sört árulnak bolti, áron,!!
Nem vagyunk normálisak!........Vagy rossz a felderítés..!
Aztán, át értékelve a helyzetet, hogy ne kelljen sörért, állandóan ötszáz métert átjárni, szereztünk egy húszliteres műanyag edényt és a kopaszok-az új katonák-azzal jártak át mint a páter-noszter. A nedűt, pedig abban a kútban hűtöttük, amit a vakondok kiásott....
Mire is jó, egy vakondok !

2010.

QUIMBY Egy tízenegy éves emlék.

Egy kis örömzene: szemben Kiss Tibi gitáron, Szilárd, Aszalay Kálmán pofagyalun és a Quimby tagjai sörön, szekszárdi vörösboron és kólán

Tán 18 - 20 éve is lehetett, unokám még tervben sem volt, tán csak a technikai részét csiszolták az ösei,, voltam egy Quimby koncerten..Láttam őket itt Újvárosban is - lévén idevalók - rendesen reszelték a gitárt, dübörögtek és kommunikáltak a színpadon. Már akkor kitűnt, hogy Kiss Tibi és Lívius a főkolomposok.. Tán óvodába is együtt jártak..Gimiben pedig zenekarként szédítették a csajokat. Az a bizonyos koncert, a Nagycirkusz színpadán, nem igazán fogott meg..Akkor tájt jöttek haza Amerikából, tele invencióval, ,de én nem voltam fogékony a zenéjükre. Érdeklődve figyeltem a kezdődő hisztériát.- Amerikában léptek fel - sóhajtozott egy felső fokozatú lány mellettem. próbáltam lerángatni - nem zenekart csináltak kint- de ő csak sikította a számok végén, "kisstibí, kisstibííí! Kicsit irigykedtem is.rájuk.-.magamban - és kritizáltam . Aztán eltelt pár év a Quimby egyre meghatározóbb lett, figyelemreméltó szövegeket írtak, a zene pedig ütős lett. Remekül hangszerelték a számokat ,egyre jobb zenészekkel töltődtek fel. Már a Sziget sláger zenekarának számítottak, fesztiválokra hívták őket, és a menedzselés- már nem csak egy egyen -bakancs beszerzéséből állt. Élmény a lemezeket meghallgatni. Nem egyszer!!! Mindig találni benne valami érdekest, értékest. A legkellemesebb meglepetés akkor volt, mikor eljöttek a hatvanadik születésnapomra zenélni..meglepetésként..Igazi buli hangulatot csináltak a kisapostagi Préri vendéglőben.. Több tucat,ötvenes -hatvanas rajongó csápolt reggelig. Addigra, már nem voltunk szomjasak.... Köszönöm így utólag is, Kiss Tibi, Lívius, Mikuli Feri,Gerdesics Szilárd és többiek..nagy élmény volt..! Az együtt zenélés is... Ja, Lívius- Teo unokám, apja-aki szintén zenész....!
>

LÉT ÉS TUDAT

Törött tükörben feleződve
A távozó ész és
Szakadó ösztön
Eltorzult képe,
nyomja rám bélyegét.
Kevés van ami még elég,
Elég, hogy magam maradjak,
Az osztódás alatt.
Elveszett illúziók.
Félig telt pohár
Zamata illik
A kockás asztalon
Kifolyt borhoz. Kár,
Hogy a zúgó kábulat,
Magával ránt...
És egy tétova mozdulat,
Leseperi az asztalról
A lét és a tudatomat

Madárka

Nem hiszek a reinkarnációban..lehet rosszul teszem ?
Tíz napja, egy szép kis színes madár, az emeleti ablaknak öt-tíz másodpercenként koppanásig repül..
Az ablak mögött a szoba, Emíliáé volt, aki pár éve hagyott itt minket!
A madárka beszeretne jönni....
Mintha tudná,  kinek az ablakán kopogtat..
Ha beengedem nem talál ki..ha nem, kitöri a nyakát előbb utóbb az ablakon !
A bánat az enyém... így is, úgy is....amúgy is..

A rocker kiscsávó aki a Yardbirds után itthon először torzitotta gitárhangot !

Boda Ákos barátom ma meglepett egy kis megemlékezéssel ..

Csendes halkszavú ember, nagyszerű zenész és egyetemes feltaláló aki a rekamié gyártástól a rakéta indításig a gitárgyártástól  a Yardbirds és  Zeppelin szólókig mindenben maradandót tudott alkotni a hálás utókornak....

Régen beszélgetünk már, más vidékre költözött, de a Delta zenekar jeles évfordulóin -úgy öt évente örömmel konstatáljuk egymás meglétét még ezen a sárgolyóbison.

Szóval a hiteles beszámolót küldte el nekem a torzító megalkotásáról amikor a gitárok úgy tudtak megszólalni, mint a hajókürt vagy recsegve ,mint a szaxofon, vagy lágyan mint a hegedű.Tehát itt a történet, amit azzal igazítanék ki, hogy nekünk már 66-ban legyártotta ezeket a torzítókat így a Delta  megalakulásakor,már ezekkel a  szédítettük a nagyérdeműt! / a technikai leírásokat egy külön blog-ban gondoltam csatolni, hogy a mesélés történetének fonalát nehogy egy kiálló forrasztási csúcs elszakítsa!
A képen a Delta utód zenekara a Castrum szerepel a 70 évekből

A torzító 50 éve.

(Kicsit még bizonytalan vagyok, hogy érdekel-e ez még bárkit, de talán

ezen a fórumon igen. Ha sokat várok a következő kerek évszámig, a cím

"A torzító 100 éve" lehet, ami azért elgondolkodtatott !)

- Apám emlékének -

1968. A végén kezdve, érettségi idején jelent meg első cikkem a

Rádiótechnikában, amely a torzító titkairól szólt. A dolognak azonban

már több évvel azelőtt is voltak jól látható , hallható (!) előzményei.

Apám mindig megvette a gyárból hazafelé jövet az Ezermester újságot.

Ez abban az időben nagyrészt az amerikai Popular Mechanics koppintása

volt, néha a címlapot is egy az egyben átvették, rajta a magyar

dolgozó tömegek körében is népszerű Bayliner motorcsónakokkal.

 Ez nem vont le sokat az újság értékéből, amit én rendszerint rongyosra

olvastam. Tele volt jó ötletekkel, bár  a lényeg legtöbbször arról

szólt, hogy hogyan lehet valamit arra használni, amire nem tervezték.

Fantáziaébresztő volt, mindenesetre. És sok anyagismeretet is

oktatott, fa- és fémmunkákról, elérhető eszközökkel. Volt otthon

amerikáner fúró, keretes és rókafark fűrész, azonban a lombfűrész

használatában lettem igazán profi.

A nagy technikai áttörés akkor következett be, amikor apám két munkatársat kapott  fiatal mérnökök személyében. 
Ezután az ő hatásukra

a Rádiótechnika újságot is megvette hazafelé jövet. Talán nem tévedek,

hogy ezt már többet olvastam, mint Ő.  Egy idő után már nem volt titok,

hogyan lehet rádiócsővel rádiókat, erősítőket készíteni. A Vasműből

mindig akadt egy kis anyag, ami kellett!

Anyámnak nagy hanglemezgyűjteménye volt. Sárdi János lemezek után érdekes

váltás volt az, amikor kb. 1965-ben egy nyugati turistaútról visszatérő

ismerős egy Kinks lemezt hozott, persze csak mutatni pár napra !

You really got me !     Megkezdődött az igazi zene korszaka.

Itt lassan össze lehet fűzni a technikai és zenei szálakat. Megalakult

az Albatros együttes (név a Peter Green - Danny Kirwan szám ihletésére),

amely a Mező Imre u. 4. pincéjében kezdte zajos működését,

majd az L épületbe költözött egy de luxe pincébe. Itt már azt hiszem,

az én erősítőim szólaltak meg a többé-kevésbé rendszeres bulikon.

Basszusgitárunk úgy lett, hogy egy Beatles fényképen vonalzóval

lemértem a normál és basszus nyak arányokat, így sikerült a méretet

kiszámolni, majd csináltam egy basszusgitárt. (eredeti rajz)

Ezután a mai napig homályos körülmények között, de bekerültem a Bad

Porters formációba. Visszatekintve, talán többet nyomott a latban az

erősítő gyártási, mint a zenei tehetségem ahhoz, hogy bevegyenek, de

hát így van ez. Az előbbiben nem is kellett csalódniuk. Volt keverőnk,

rendben tartottam a gitár kábeleket, a visszhangosítót stb. Egy szép

napon aztán megszólalt Keith Richards Getno-ja a rádióban. Hát ez a

hang feladta a leckét. Derengett nekem valami, hogy ha 2 tranzisztorral

csináltam rádiót, a hang tiszta volt , míg 3 tranzisztoros erősítővel

hasonló torzított hangot adott, mint a Getno.

A következő logikus lépés az volt, hogy a gitárhoz csináltam egy 3

tranzisztoros előerősítőt, és ... a túlvezérelt torz hang megszületett!

(közjáték : honnan volt egy 16 éves gyereknek 3 db tranzisztorja, ami

a Vasmű úton per db 45,50-be került ? Az előbb említett fiatal mérnökök

készítettek apámnak egy 3 tranzisztoros rádiót, amit én természetesen

az első alkalommal darabokra szedtem. Egy szót sem szólt ezért ...)

Szupertehetséges szólógitárosunk mesterien kezelte a torzítót a

Yardbirds (Jeff Beck korszak , Roger the Engineer) számokban. Aztán

valahogy megnyertük a városi és megyei zenekari vetélkedőket, és

eljutottunk az  országos fesztiválra Salgótarjánba.

Mellékelem az eredeti kritikai feljegyzéseket, Egér (szálkás) és saját kézírással.

Nem sok jót írtunk másokról, cserébe a zsüri rólunk meg azt mondta, hogy jó-jó, de

torz volt a gitárhang. Ennél nagyobb elismerést nem is mondhatott volna...

Aztán szólógitárosunk és vele a torzító átigazolt a Delta együttesbe, így

lett ismét szerepe a város zenei életében.

Eddig Ákos megemlékezése a maga fanyar csendes humorával, amit külön megköszönök neki és talán a régi cimboráknak is sikerül egy kis emlékmorzsát felcsipegetni a hatvanas évek Dunaújvárosának rockéletéből. / a képeket majd alkalomadtán ha a technikához felfejlődöm, talán akkor sikerül fogyaszthatóvá tennem !/
Köszönöm Ákosom !
  /A megsárgult plakát jobb oldalán- talpig szemüvegben Boda Ákos a torzító és a billentyűk elkötelezett híve./