2011. február 26., szombat

Quimby - Most múlik pontosan


Egy kis örömzene: szemben Kiss Tibi gitáron, Szilárd, Aszalay Kálmán pofagyalun és a Quimby tagjai sörön, szekszárdi vörösboron és kólán

Tán 18 - 20 éve is lehetett, unokám még tervben sem volt, tán csak a technikai részét csiszolták az ösei,, voltam egy Quimby koncerten..Láttam őket itt Újvárosban is - lévén idevalók - rendesen reszelték a gitárt, dübörögtek és kommunikáltak a színpadon. Már akkor kitűnt, hogy Kiss Tibi és Lívius a főkolomposok.. Tán óvodába is együtt jártak..Gimiben pedig zenekarként szédítették a csajokat. Az a bizonyos koncert, a Nagycirkusz színpadán, nem igazán fogott meg..Akkor tájt jöttek haza Amerikából, tele invencióval, ,de én nem voltam fogékony a zenéjükre. Érdeklődve figyeltem a kezdődő hisztériát.- Amerikában léptek fel - sóhajtozott egy felsőfokozatú lány mellettem. próbáltam lerángatni - nem zenekart csináltak kint- de ő csak sikította a számok végén, "kIsstibí, kisstibííí! Kicsit irigykedtem is.rájuk.-.magamban - és kritizáltam . Aztán eltelt pár év a Quimby egyre meghatározóbb lett, figyelemreméltó szövegeket írtak, a zene pedig ütős lett. Remekül hangszerelték a számokat ,egyre jobb zenészekkel töltődtek fel. Már a Sziget sláger zenekarának számítottak, fesztiválokra hívták őket, és a menedzserlés- már nem csak egy, egyen-bakancs beszerzéséből állt. Élmény a lemezeiket meghallgatni. Nem egyszer!!! Mindig találni benne valami érdekest, értékest. A legkellemesebb meglepetés akkor volt, mikor eljöttek a hatvanadik születésnapomra zenélni..meglepetésként..Igazi buli hangulatot csináltak a kisapostagi Préri vendéglőben.. Több tucat,ötvenes -hatvanas rajongó csápolt reggelig. Addigra, már nem voltunk szomjasak.... Köszönöm így utólag is, Kiss Tibi, Lívius, Mikuli Feri,Gerdesics, Szilárd és többiek..nagy élmény volt..! Az együtt zenélés is... Ja, Teo unokám-aki szintén zenész- apja, Livius...!

Stevie Ray Vaughan - Voodoo Chile (Slight Return)


Úgy vagyok ezzel a Steve gyerekkel, mint a Jimi Hendrixel...Az Isten olyan tehetséget adott neki, amit ésszel, nem nagyon tudok hova tenni.Olyan mélységig merült el a zenében, ami keveseknek sikerült... Sír a gitár a kezében és tudom, látom, az ember, egyben van a hangszerével, a teste egy darabja,a lelke ,az élete..Tűz van benne, gyújtogat, felgyújt- és Ő is elég,..elégett..
85-ben hallottam először - Ákosnál Belgiumban,ahová kitántorogtam egy hétre....- Ezt hallgasd meg - mondta és felrakta a lemezjátszóra.-.Ki ez a cowboy?-néztem hülyén..-Ákos, átment countryba? Aztán, mikor meghallottam, mit játszik, magam elé húztam a sörös rekeszt..amig betartott a sör..háromszor, négyszer ment végig a lemez.. hajnalban, a kitárt ablakoknál, végig az utcán..- Voodoo chile... Istenem, én is alkottam valamit Antwerpenben!
Stevie Ray Vaughan (született Stephen Ray Vaughan Dallas, Texas, 1954. október 3 . – East Troy, Wisconsin, 1990. augusztus 27.) amerikai zenész, zeneszerző ...
Koncert után helikopter baleset...
A blues egyik legnagyobb királya volt.
Béke legyen vele...!

GÓBÉK.....


Elvetődtem Visegrádra, ahol be kellett mennem egy bárba,  a főtér melletti utcában. Szép kis bár volt, az utcára kirakott székekkel, látszott ugyan, hogy az élet csak éjszaka indul be igazán. Telefonon egyeztettem a főnökkel megyek, ..várjon. Várt!.. Mentem vagy két kört az utcában megkerülve a főteret , ki a Duna-partig, élvezve friss dunai levegőt és a szép lányok forgatagát. Valami középiskolás, vagy egyetemista csoport lehetett, mert” mellesleg” igen elvoltak engedve. Parkolóhely egy szál sem, kezdtem morcos lenni, mégiscsak időre mentem! Aztán találtam egy kis kiszögelést a bárhoz közel és lecsaptam rá... Az utca túloldalán, két ember tevékenykedett. Az egyik rakta le a kockakövet, a másik kiszolgálta, aztán a rövidebb idejében pedig a lapátot támasztotta, hogy el ne dőljön... kiszálltam az autóból és igyekszem a bár felé, mikor érzem a hátamon, hogy valaki erősen néz.. Visszanézek, látom a másik munkás is megáll és engem figyel. Kezdett zavaró lenni a dolog, nézem -sliccem rendben, felhúzva , nadrágom -nincs elrepedve, ..mit nézhetnek?! Vissza szólok.
- Nem vagyok útban, mesterek?
- Nekem ugyan, nem! –vonja meg a vállát a lapátos, de bámul tovább..
- Akkor jó!- summázom és indulok. Vagy öt métert is elmegyek, mikor hallom magam mögött a lapátost.
- Ha csak, nem a rendőrnek?!
Visszafordulok és látom, pont a megállni tilos tábla után parkoltam le. El kell állnom onnan, mert drága lesz a parkolási díj. Közben elröhintem magam, ezen a kis közjátékon és visszaveszem a szót, amúgy hetykén.
- Aztán, nem székelyek maguk, bátyám? Mély döbbenet ül ki az arcukra.....
- Honnan tudja?!
- Onnan, csak azoknak van, ilyen csavaros észjárásuk! A két munkás, vigyorogva összenéz és bólint...
Megvárták, hogy mi lesz!
Az én dolgom, ha rosszul parkolok –nem ütötték az orrukat bele,...de ha már rájuk kérdeztem? - megmondták a frankót! Kicsit kicsavarva, kicsit humorosan,... de figyelmeztettek....

Hát ennyit a székelyekről...most!

2011. február 23., szerda

FANNY HILL ..


Fanny Hill....
Nem tudom, volt-e abban az időben, szolidabb tanuló, mint én... Középiskolában, mikor a gyerekben már igencsak emberesedik az akarat, sokszor szűk a nadrág és a fiúkat, élénken foglalkoztatja a másik nem, balett cipőben kellett mennünk- valami őrült rotáció miatt - egyik teremből a másikba. Gondoltam először talán azért csinálják, hogy nehogy biztonságban érezzük magunkat, vagy így harcoltak, az imperialisták ellen, nehogy meg tudják találni a repedéseket, a magyar szakközép iskolai oktatás erős bástyáján. Végül talán az is szempont lehetett , hogy a tiszta fiú osztály, olyan" illatokat" hagyott maga után, hogy a szellőztetést sértődés nélkül csak így lehetett megoldani. Férfiasodtunk, és persze motoszkált bennünk az érdeklődés a szebbik nem iránt, mivel a mi osztályunkban nem voltak lányok, hát a szomszéd osztály csajait fixíroztuk, nem nagy eredménnyel. A harmadikos lányok azonban,igen intenzíven leskelődtek utánunk, ami abban is megnyilvánult, hogy belénk-belénk ütköztek testileg a szünetben, édeskés illatokat árasztva magukból, hergelve az ösztöneinket. Volt köztük, több csinos is, de velem egy magas barna lány szimpatizált leginkább, aki száznyolcvan egynéhány centijével kimagaslott a többiek közül és némi pusmogás után, fejét felvágva, csábító mosolyt küldött felém. Mit ne mondjak-a srácok, irigyen szemlélték az eseményt. El is nevezték, „Periszkópnak”-felidézve, a szovjet, tengeralattjárós filmeken csiszolódott ismereteinket. Szóval dübörgött bennünk a tesztoszteron, és az órákon, andalítóan mámoros képeket festve magunk elé- ábrándoztunk, női testről.
Ebben a kifeszített állapotban jött be valaki az osztályba és hozott egy könyvet. Valami nagyon érdekes lehetett, mert a népség összedugta a fejét és hangos vihorászásban, egymás kezéből tépkedte ki a füzetecskét. Pár lap hozzám is eljutott és gyöngyöző homlokkal olvastam a sohasem látott lapokat a szexről. No, ez kellett nekünk! Puskaporba fáklyát dobni! Azonnal szétszedtük az izraeli kiadású könyvet, aminek a címe „Fanny Hill, egy örömlány naplója” volt. Ennél izgalmasabb témát, azt hiszem, hogy a háromfázisú, anti-sztroboszkópikus fénycsőkapcsolás, elvi rajza sem tudott volna adni - bár azért, az sem volt semmi…! Mindenki lázasan olvasott! Ilyen olvasási láz, Guttenberg-első nyomtatott könyvénél lehetett! Szét is szedtük lapokra a remekművet és aki végzett az olvasással, adta tovább a pad alatt, várva az új fejezeteket. Demokrácia volt ez javából!… Magyar óra következett, bár ez cseppet sem rendítette meg olvasási vágyunkat. Bejött Pénzesné Margitka a magyar tanárnő, aki szegény, mit sem tudott a kibontakozó olvasómozgalomról és órát kezdett tartani. Margitka, húszas éveiben járó, igen vékony, halk szavú teremtés volt, aki, mint egy kis bakfislány libegett a padok felett és kinézete után, mi sem állt messzebb tőle, mint a pornográfia. Szóval tartotta az órát, de mindenki a könyvét bújta, benne a lapokkal - Fanny Hill kalandjaival. Csak feltűnhetett neki ez a buzgalom, mert kedvenc tanítványát-engem felszólított.
- Mit olvas Váczi?! hozza ki.!
- Az nem lenne jó!- próbáltam megóvni, a csalódástól..
- Na hozza csak ki! –tolta félre a nekidobott mentőövet…
- Hátha, ezt akarja tanárnő, megmutathatom! - indultam a katedra felé.
Szegény, belenézett az aktuális oldalba, ahol éppen a legbujább testi örömök taglalása folyt, szemei kikerekedtek és csak annyit tudott elvörösödve mondani,
-
- Maga, disznó, Váczi! Ebben maradtunk.. A lapokat elkobozta és jelentette a felsőbb hatalmasságoknak, akik a másnapi osztályfőnöki órán, kórusban méltatták az igaz szerelemet és kárhoztatták a kapitalista ármány cselszövéseként kialakult prostitúciót, szembehelyezve, a szocialista ember típus, nagyszerű életérzésével.
- A vége az lett, magyarból érettségi előtt, nem kaptam meg az ötöst – kiemelve, disznó mivoltomat. Próbáltak fenyíteni…de..
- addigra már, reménytelenül beleszerettem - Fanny Hillbe!

2011. február 21., hétfő

ÖSSZETARTÁS


Összetartás.
Nagy akciók elött, a honvédségnél volt divat.
Valami lelki baja volt, valamelyik lányomnak és azon rágódott már napok óta - nem találván ki a gödörből.
Szomorú volt és ez nem jó! Eszembe jutott, a dolgomtól  elmehetnénk valahova- úgysem voltunk együtt, gyerekkoruk óta.Valami családias helyre , ahol nem zavar minket senki és nyugodtan kibeszélheti magából a bánatát, vagy egyszerűen elfelejti. A legjobb esetben még a megoldást is megtalálhatja.
 Kapóra jött az ismeretség Sanyival -szlovák barátommal - és ott volt Ján háza.. Összetrombitáltam hát a lányokat –a fiúk elengedték őket és irány Kokava nad Rimcu - Szlovákia!
Lányaim különleges helyzetben vannak- mert bár mindenki rokona mindenkinek - de úgy mint a Karinthy családban, ahol a népszerű író is - többször nősülvén -odaszólt nejének, aki szintén hozott gyermeket a házasságba, hogy "Kedves! A maga gyereke meg az én gyerekem,veri a mi gyerekünket!" Hát, valahogy mi is így voltunk ezzel, mindenki féltestvére a másiknak. A szeretet azért meg van és ha kérdezik őket, mindegyik az mondja - a testvérem!
Szóval, elindulván az útra, Salgótarjánnál, azaz Somoskőújfalunál kiléptünk, azaz beléptünk Szlovákiába. A határ után,a völgyben található a Malomcsárda, ahol hazaihoz képest szolid áron, remek ételeket lehet kapni. Kedves kiszolgálás, tiszta vendéglő és a mi a lényeg annak idején, mindkét ország pénzét elfogadták. Megebédelvén a hangulat az egekig fokozódott-élvezték a lányok a szabadságot és a finom hruskyt, a körte pálinkát. A füleki várat megkerülve remek fotókat csináltunk,aztán Losonc mellett elhaladva, Poltárig meg sem álltunk.
Sanyit üdvözöltük és a jó szekszárdi bort átadva, megkaptuk a házikó kulcsát. Kellemes, késő őszi idő volt, így nyugodtan álltam be az autóval, erdei úton a házhoz. Kipakoltunk, berendezkedtünk, fát hordtunk a kandalló elé. Begyújtottunk és az izzó hasábok fényében, késő éjjelig ment a duma és hajnalra már a bánat is vette a kalapját.
Csodálatos  éjszaka volt!  Kata lányom okoskodott, elinduláskor, hogy hozzunk hóláncot, de elhárítottam a dolgot- mi a francnak, nyoma sincs a hónak. Reggel aztán, gyönyörűséges télre ébredtünk. Szikrázó napsütésben, kristálytiszta levegőben tapasztaltuk, hogy majd húsz centis, hó esett .. Kimentünk, hógolyóztunk, csúszkáltunk és próbáltuk az autót kimenteni, mert igaz- két évszakos a gumi de a hegyekben ez mi sem ért! Tolták a lányok becsülettel, de a mikrobusz csak farolt a patakpart felé, aztán valami gyökér félében megakadt és nem csúszott tovább. Gallyakat, ágakat törtünk és azokat raktuk a kerekek alá. Aztán egyszer csak megindult felfelé. A lányok túltolták a holtponton és már nem csak a havat polírozta, hanem a kerekek is beleharaptak a hóba. Fenn a tetőn, a parkolóban leállítottuk az autót és Bohuska kocsmájában, leöblítettük az ijedséget. Bohuskának mindig volt mindene, Becherovkától a hruskyig. Három féle sört árult, a kiskonyhában pedig finom szendvicseket állított össze.
 Egyszer, még a nagy szilveszteri stiptease idején, Katona Gyurgyóval beállítottunk Bohuskához,és legnagyobb megdöbbenésünkre ő ugyanúgy nézett ki, mint Gyurgyó. Még a kockás ingük is egyforma volt. Bohuskáné, végig is tapogatta Gyurinkat, vajon minden valóban olyan-e mint a férjének. Aztán, nagy röhögések közepette, beállt Gyuri is a pult mögé és élvezte, hogy a vendégek teljesen megzavarodva néznek rájuk.Szóval akkor, Bohuska a barátunk lett. Nála próbáltuk ki a remek,cseh és szlovák italokat.Miután most is leteszteltük az állományt, nagy sétákat tettünk a behavazott erdei utakon. A házak a kéményéből, vidáman pöfögött ki a fehér, bodros füst.Még jó, hogy fával tüzelt mindenki.
A következő nap, Zólyom várát
vettük be... Az ezerháromszázas évek óta álló vár, királyi palotájával, erejével, a régi magyar és olasz építőmestereket munkáját dícséri..Akkor, még tudtak építkezni, manapság már a vár építés sem az igazi..sic!.!.A szépen restaurált várban, mintha, semmi nem történt volna a sok év alatt, csak a várkapitányok és birtokosok képe sokasodott meg. ...Hazafelé, bevásároltunk  szlovák sajtból,
sörből- amit a szlovák határőrök ugyan nem néztek jó szemmel, de elengettek bennünket. Kiadós ebéd a Malom csárdában és Salgótarján irányába gurultunk hazafelé. A tari Körösi Csoma emlékházat és a sztupát útba ejtve, gyertyát és füstölőt gyújtottunk mindenki emlékére és felajánlottunk mindent, ami ilyenkor csak az ember
eszébe jut. Meglengettük a zászlókat, megrángattuk a csengettyűket, elméláztunk az imamalom mellett, aztán hazaindultunk.
Összetartottunk!...Összetartozunk.

2011. február 18., péntek

DÁ-DÁ !


Sudaras ifjabb koromban  amikor a UPC-nek szedtem össze az elbitangolt készülékeit, akkor esett meg velem a dolog !
 Budán történt, vagy tíz éve !
Telefonon hívom a számot, egy unott férfihang szól bele.
- Mondjad.!
Ettől már kissé hülyét kapok, mert az életben nem találkoztunk egymással és nem tudhatja nem-e az ország első embere keresi, valamilyen javaslattal a szebb jövőt illetőleg, vagy esetleg a baleseti osztályról keresik, hogy elgázolták a dédnagyapját, vagy a másodükunoka testvérét,. akivel piros - pacsit játszottak az óvodában.
- Mondjad! – nem mintha ellenemre lenne a tegezése, mert az azt jelenti,  hogy velem egykorúnak képzel és lehet barátok leszünk e csevej után, „mittudomén!”Talán még horgászunk is egyszer együtt a Meggyesbűzdöki, fűzfás kis pataknál….Lehet!…. Aztán mondom, miért keresem.
Megbíztak egy találkozás erejéig, hogy a nála lévő készüléket, amit bérel, adná tán vissza, mert hiányzik a leltárból. Hangos hahota jön a telefonból. Kissé hátrébb is teszem a fülemtől, nehogy a lesántulásom mellett, még meg is süketüljek Nehéz egy szakma ez a behajtói! Ha nem adja, hát nem adja - én megpróbáltam! Verekedni én már nem fogok, meg aztán, nem is olyan családból származom, aki a szavak helyett az öklét veszi elő!
Emberem mondja, mit gondol a cégről, rólam, anyámról - elvagyunk. Egyszer csak megkérdezi, honnan tudom a telefonszámát?
- Itt van előttem - pendítem meg neki.
- Megmondjam anyádat hogy hívják?-fokozom a hatást.
Megmondom neki..…Érezhetően elbizonytalanodik!
- És mi lesz, ha nem adom vissza? - tér vissza bele a hetykeség…
- Mi lesz, mi lesz?- mondom csendben- mert, mit is tehetnék?
- Akkor, dádá lesz!- ütöm el viccel - mert más eszközöm nincs, csak a humor..
- Igen ? – gondolkodik el.
- Akkor, hazaszaladok érte Szentendrére- vált együttműködővé.
- Találkozzunk, az óbudai benzinkútnál, ahol a sziget bejáró van! Ez és ez, a rendszámom egy fekete BMW-vel leszek.
- Oké!
- Addig falok valamit! - nyugtatom hogy ne rohanjon, mert, még a végén balesetet csinál!
Egy óra elteltével, beállok a benzinkúthoz, látom ott áll az emberem, egy kigyúrt kopasz, százkilencen feletti, harmincas pali és idegesen nézeget körbe. Mellé állok, kérdezem.

- Reám vársz?
Néz rám, mint a tyúk a piros kukoricára és tovább fürkészi a bejárót
- Nem reám vársz? - nyomulok, de rám sem hederít.
 Aztán észreveszem a motorház tetejére kikészített műholdvevőt és előveszem a jegyzőkönyvet. A pacák ekkor eszmél és szolgálatkészen veszi elő a dokumentumait, közben hitetlenkedve néz rám.
- Maga hívott telefonon? Tér át- tegeződésből-magázódásba...
- Én, hát! - húzom el a szót, hogy érezze, ki vagyok én!.
Készülék átvéve, hátralék fizetve, odasántikálok a kocsihoz és kényelmesen hátradőlve kiszólok a még mindig dermedten álló embernek.
- Na ugye, nem is fájt?.
Aztán laza kanyarral kigurulok a kijárón- a rakpart felé.
 Miután elmentem vagy kétszáz métert visszanézek, még ott áll az emberem a parkolóban és döbbenten néz utánam!..Azt hitte, valami verőlegény érkezik hozzá, akivel jó lesz kiegyeznie…..
Pedig én- csak vicceltem!…

2011. február 17., csütörtök

EGY KLUB EMLÉKÉRE...


POP klub
Hogy miért pop és miért nem rock, vagy beat, az Isten sem tudja már, vagy Áron Józsi aki létrehozta, a hatvanas évek végén.
Ez volt a gyűjtőhelye, a zenét szerető dunaújvárosi fiataloknak, akik a magnós klub, szigorú szabályai alól felszabadulva, tovább is együtt maradva a zene bűvöletében, lazán beszélgethettek a világ dolgairól.
A Bartók Művelődési Házzal szemben állt az emeleten, a Béke étterem, ahol annak idején, sok magyar kiválóság zenélt. Többek között, a Martiny Együttes, amit olyan nevek fémjeleztek, mint Martiny Lajos zongora, Kovács Andor gitár és Kovács Gyula dob - akit felfoghatatlan ritmus érzéke és előadói képessége miatt, csak bolond Kovács”-ként tartottak számon.
 Nos, ennek az étteremnek a bár része-amit a szépen csengő Ruby Bárnak titulált a köznép - valami oknál fogva kiürült - gondolom a hatvanas években, politika is részese volt ennek. Ebben a kiürült, amúgy, rendesen berendezett bárban fogant meg a Pop klub - szigorúan a KISZ védnöksége alatt!
 Voltak már kísérletek erre a Magnós klubban is, de ott a Bartókban csak a zene lehetett a meghatározó. Igazgató úr. aki toleráns volt velünk hogy megmaradhassunk, mindig elmondta, mettől-meddig lehet, itt a Művelődés házban....Ha mást akartok, keressetek máshol helyet.! Eljöttek a magnós klubba, Fővárosi Művelődési házból a klub vezetők, Molnár Géza, B.Tóth Laci, és Cintula is, de csak itt a Pop klubban lehetett, minden feszélyezettség nélkül zenét hallgatni, diát nézni, csajozni és sört inni.
Áron Józsi, mindent biztosított az ügy érdekében, hogy ne piszkálják a klubot.
Már bizonyított a DIN szervezésében is,- a Dunaújvárosi Ifjúsági Napok- az országos zenei seregszemlék, egyik amatőr vetélkedőjének része volt.. A fél ország jobbnál –jobb gitárzenekarai jöttek itt össze. Volt itt, a szegedi Sárgák bandája, a pécsi Fantom’s- Csekével, a gitárossal és Póka Balázzsal, a basszusgitárossal aki hegedűből készített basszgitárjával, remek énekével, elvarázsolt bennünket. Később opera énekes lett, ha jól tévedek. Igazán sikoltó szájharmonikát itt hallottam náluk, először. Rolling Stones, Manfred Mann és Them számok dübörögtek egymás után.
A jól sikerült fesztivál után, a Pop klubban jött össze csapat. Remek bulik, nagy szerelmek és örök barátságok születtek itt. Ide járt, Balogh Benő, Pálfy Andris- aki aztán a Kalahári sivatagban kutatta az ivóvizet,
 Birkás István a hamar jó nevet szerző tehetséges festő, Fridrich „Szuper” Feri, aki szintén képzőművészként aratott babérokat és a klub másik szervezője, Gárdai „Kaktusz” Gyuri, aki a későbbi, Paksi Gasztroblues fesztiválok megálmodója és sikeres kivitelezője lett.  Pistyúr Ági ,Simon Erzsi, Széles Miki, Héger Öcsi Hexi. a Fenbach  testvérek A szép gimis lány koszorú..stb. Ezen kívül, több, később értelmiségivé váló fiatal, akik, itt váltották a világot, keresték önmagukat és hallgatták a zenét, vetített képekkel - Jimi Hendrix-től, Tolcsvayék-tól az Illésék-től, Woodstockról. Ide jártunk mi is, az újjáalakult Deltával, az Oké 81, Pincés Sanyival- Tutajjal , a kis és nagy Kosztolányival, Egérrel, a Cord –Bíró Bélával, Molnár Gyurival, Széles Mikivel, Ottrok Bélával, Spornyi "Beethoven" Lacival  és az elmaradhatatlan Hegével, aki később karate világbajnok lett és kiszédült Amerikába.
 Valószínű nem a klubnap volt, a nagy bevételek napja. Bár igyekeztünk, hogy megérje a nyitva-tartást!
Valahogy ha vissza emlékezem, talán ez volt az igazi élete az akkori ifjúságnak- a hatvanas évek végén , hetvenes évek elején...
Miután bevonultam, elszakadtam a klubtól. Néha-néha még katonaként eljutottam, de már sajnos az eseményeket nem tudtam követni. Valahol elszakadt egy szál...vagy visszaállt a rend? Visszarendeződés 1968 után...
Ahogy, minket is kirúgtak a Deltával a Bartókból- egy szilveszter éjféli keringő elmulasztása miatt- talán itt is ilyen, bagatell ügy lehetett a dolog hátterében. Mindenesetre, a legendás Popklub nekünk, örökké élni fog..
Lehet, újra össze kellene jönni,.. elbeszélgetni, zenét hallgatni, emlékezni,...tán, a politika sem jönne szóba...De jó is lenne!
Na de, ha még a B.Tóth is eljönne!?

2011. február 15., kedd

AZ UTOLSÓ BEVETÉS...


Paizs 72
Már az utolsó centijeinket vagdostuk, ami azt jelen tette pár hét és leszerelhetünk, mikor elkezdődött a Varsó szerződés nagy hadgyakorlata. Ha szabad a nagy titkot így utólag elárulni, hogy már "nátósok” is vagyunk, meg aztán jövőre lesz negyven éve a nagy durranásnak, elmesélem az utolsó bevetésemet a néphadsereg színeiben. Lehet hosszú lesz, de annyi minden történt ekkor és oly sok minden szorult belém, hogy kénytelen vagyok, így könnyíteni magamon, hogy elmesélem. A gyakorlat arról szólt hogy megtámadtak minket és mi a Duna-Tisza közéből, végzetes csapást mérünk a gaz imperialista erőkre. Hogy időben felkészüljünk az ellenállásra, egy héttel előtte kivonultunk, Dabas és Kunpeszér térségébe. Mindjárt felvertük a sátort, és komfortossá tettük a terepet.
 Volt egy srác, akit Vakondoknak hívtunk, mert bárhol jártunk, unalmában ásott. Mit csinál az ember ha unatkozik és van egy gyalogsági ásója? Hát ás! Néha talált csontokat, néha vasakat , egyszer még egy kézigránátot is, de szerencsére, időben észbe kaptunk és minden ellenállása ellenére, elszedtük tőle a játékát.
No, ez a vakondok ásni kezdett. Könnyű volt neki, a homok hagyta magát...Lejjebb, már nem volt olyan laza a talaj és könnyen vizet ért. Ez nem egy nap történt, kellett vagy három, de négy méter után remek hideg talajvizet fogott. A júniusi kánikulában, lett víz mosakodásra.
Kellett is, mert mosakodás a katonánál létszükséglet volt, de a hadsereg ezt nem preferálta, mondhatni szart rá. Bocs, elbaltáztam a szót. Első nap tehát, mikor megérkeztünk, kérdezték, kérünk-e étkezést. Bár mi felvettük a konzerv fejadagunkat, de mit lehet tudni!? Olyan katona még nem született, aki nem csípőből vágja vissza az invitálásra- persze , hogyne!

Kaptunk mi ellátmányt vagy két mázsa konzervet, De, az Isten áldja meg a kitalálóját egy évben legalább hat hónapot gyakorlaton voltunk, hol a Bakonyban, hol az Alföldön, hát, mondjanak még olyan barmot, aki kívánja ugyanazt a szénát- minden nap! Szóval a konzervek jó részét, szalonnára, babra, zöldségre, meg pálinkára cseréltük, az első útba eső boltban. Megegyeztünk hát az ellátásról, és így minden nap, hozták a finom meleg ebédet, reggelire forró debrecenit, téliszalámit.. De hát, egyszer minden elfogy! Hogy az első nap, a pia? Az nem véletlen!
Mindjárt ki is találtuk Brasnyóval -  aki isaszögi legényként vonult be a történetbe és annyi marhaság volt benne, hogy a megszólítása, lazán ennyi volt " Brasnyó te barom"!-hogy elmegyünk áru beszerzésre.
 Elindultunk felderíteni fényes délután és az első háznál bekiabálva előjött a tanya házból, egy bátyó.
- Van eladó bora Bátyám?
- Annyí van, hogy ihattok vitézek egy pohárral, de én is a szomszédomtól hozom innen egy kőhajításnyira. Megittuk a pohár bort és mentünk az elhajított kő után. Vagy három kilométer gyaloglás után megtaláltuk a szomszédot, aki két pohár után közölte, Ő már nem ad-e bort mer', lagzi lössz a családba, oszt arra köll!  De, a szomszéd, aki egy köpésre lakik, az ad e', mert az nem issza - azé ! Újabb négy kilométer, és már kezdett esteledni, de a muszáj nagy úr! Na, itt aztán az öreg, megsüvegelt minket - látta két nagy állattal van dolga és hozott vagy öt liter bort. Na , ezt ott helyben elkezdtük iszogatni, de vissza is kellett érni, így bevezettük az általános szesztilalmat. A maradék bort, egy gumírozott víztartályba tettük , ami üres felfújt állapotában párnának is jó volt. Milyen praktikumokkal is szolgált a sereg!
 Vagy kilenc óra volt, mikor beértünk a táborba és éppen osontunk volna az egységhez, mikor látjuk a katonai rendészet őrzi a tábort. Ajaj! Hogy surranjunk be? Sikerült rést vágni saját egységünkön és
lopakodtunk be a sátraink felé, mikor „Állj ki vagy!? Jelszó?” - ordítanak ránk.
 A zsebemben nem maradt egy fillér sem.. Egy őrnagy és egy alezredes állt előttünk és világított ránk az elemlámpájával.
- Nincs jelszó, mert most jöttünk..- .próbáltam időt nyerni.
- Mit visznek a szütyőben, katona? - kérdi az őrnagy.
- Vizet, jelentem! - de a lábam mint a cimbalomverő,úgy járt.
- Megkóstolhatom?
- Persze!. Az őrnagy felemelte a tartály és csak ivott, csak ivott!. Mikor már, vagy fél litert kiszívott az edényből, megtörölte a száját,  és " Köszönöm katona, ez igen jó víz volt!" - mosolygott és lelépett az alessel.
Ember olyan izgalmat nemigen élt át, mint én akkor, ott!
Jelszó nélkül, harckészültségben, csapattól távol, italosan, alkoholt szállítva, parancsnokot átverni?! Ráadásul, én vagyok az állomás parancsnok! Legalább, két év futkosó! Pont leszerelés előtt, mikor várnak a lányok!? Lerogytam a kivágott fa tuskójára és pihegtem mint a galamb a dúcon vércse támadás után, A víz, meg a hátamról a gatyámba csorgott.
Barom Brasnyó barátom egykedvűen figyelte az ügyet  aztán ,
-Mennyünk má' mert ránk virrad!-  térített magamhoz..
Mentünk vagy háromszáz métert, mikor fényt láttunk egy sátor előtt. Kantin volt az, a javából! És ki a kocsmáros? Nagy Jancsi, aki az ercsi kantint vezette, akinek  mindennapos vendégei voltunk a laktanyában !
-Janikám az isten áldjon meg, mit csinálsz te itt?
-Kitelepültünk –vigyorgott. Kérsz egy sört?
-Kettőt!- engedett fel bennem a félsz.
Kiderült a nagy háborúban, a kantint is kitelepítették, nehogy az ellenség megkaparintsa! Jégtáblák között ment át a sörspirál, az hűtötte a sört- az erdő közepén!
- Mindig lesz sör? – óvatoskodom.
- Persze, különben mi a fenének lennénk itt!- nyugtatott a kantinosok gyöngye.
Úr Isten! Ezért mentünk, oda vissza vagy húsz kilométert, hogy a felmelegedett bort cipeljük, bokortól bokorig lopakodva, kockáztatva a lebukást, mikor itt jéghideg habos sört árulnak bolti, áron,!!

Nem vagyunk mi, normálisak!........Vagy, rossz a felderítés..!
Aztán, átértékelve a helyzetet, hogy ne kelljen sörért, állandóan ötszáz métert korsónként megtenni, szereztünk egy húsz literes műanyag edényt és a kopaszok-az új katonák-azzal jártak át, mint a páternoszter. A nedűt, pedig abban a kútban hűtöttük, amit Vakondok kiásott....
Mire is jó, egy vakondok !!



/ A képeket össze -vissza lopkodtam-régi katonai szóval faszoltam -már nem tudom kitől, de megérthető - hiszen - harckészültség volt!/

2010.11.20.


2010-11-20 12:05:56, szombat

Tegnap....
Szóval, a tegnapi nap nehéz volt!
Asszonyom hajnalban kelt.. Már négy órakor koszorút gyártott..Sok képzettsége mellett, fejébe vette,hogy virágkötő lesz /iszonyatos túlélő képessége van/.Temetésre mentünk, ami a" normális" körülmények között természetes....élünk és meghalunk...- énekelte a szép emlékű Pannónia együttes, Radics Bélával megerősítve...
Ami, nem normális, tizenkét éves kislány volt akit temettünk... Meghalni öregen, kiégetten,tele betegséggel - megváltás, de így gyerekként valami ordítóan blőd! Este mosolygott, puszit adott mindenkinek és elment aludni..örökre......
Sógornőm gyereke volt,....egy aranyos, szép kislány, aki állami gondozottként került a családba - három testvérével együtt. Itt igazi otthonra talált, elkerülve a szülői prés-házból..
A három gyerek remegett, mikor Tünde tanítónénije és az osztálytársai búcsúztatták. Hat, kilenc és tíz évesek.......a lélekbúvár azt mondta  vegyenek részt a temetésen , mert így tudják elfogadni, hogy nincs többé..! Nem tudom.. nem vagyok pszichológus....
Szülői, apa és anya aki kissé alkoholista-vagy tán egészen az - a temetés végére érkeztek,
mikor éppen a földet egyengették.. részvételük, abszolút felesleges volt. A szomorúság mellett a düh szorongatta az öklöt, mikor pénzt akartak kérni a nevelőszülőktől, mert a koszorújuk sokba került...
Isten barmai, lassan szántanak! -



Kifelé a temetőből,..egy sírfeliraton akadt meg a szemem..M.Gy. a Munkásmozgalom kiemelkedő harcosa - bv örnagy....
Hát,..ott lehetett harcolni..!


A réz domborműn Kádár elvtárs, kezét a zászlóvivő vállára téve küldi harcba...az elvtársat
Sírjak, nevessek?...


Szekszárd. 2010.11.19.

SZÉLES MIKI NŐSÜL!


Miki barátom nem egy egyszerű eset. Túl azon, hogy remek szájharmonikás és Joe Coocker helyi reinkarnációja, mint műszaki eladó szolgálta a szocialista kiskereskedelemben a lakosságot. A helyi nagyáruházban volt a posztja, bár némi flegmával kezelte a vevőket, kitűnő szakember volt. Egyszer egy öreg paraszt bácsi ékelődött be a tv-k és mosógépek közé, nagy hajlongással belesve, még a pult alá is. Mikor Miki észrevette, odasétált hozzá és feltette a keresztkérdést
- Mit segíthetnék, Bátyám uram?
– No, csak egy talicskát keresek- bökte oda az öreg.
– Aztán, itt a tv-k között?
- Azt mondták a városba mindent kapni, hát begyüttem! -így az apó
– Kedves Bátyám, a talicska nálunk elfogyott. Menjen át a Skálába, ott most nyílt a talicska osztály az alagsorban –igazította a konkurenciához. Gondolom kielégítették az öreget, mert nem jött vissza reklamálni...Azt viszont el tudom képzelni mit gondolt a Fodor Pisti barátunk a Skálában, mikor számon kérték rajta a talicskát!
A másik alkalommal az” Ideiglenes Hazánkban Állomásozó Második Ukrán Hadseregcsoport jeles képviselői jöttek vásárolni. A tolmács ukrajnai magyar gyerek volt , jól beszélte a magyart és nyilván ukránt is. A két kidekorált főtiszt barátságosan mosolygott Mikire- aki már akkor készült zenei pályára - mert nagy Jimi Hendrix hajkoronát növesztett, olyan kezdődő krisztusi szakállal. Szóval a főtisztek kedvesen néztek, mert kicsit manipulálni akartak és kértek két karton villanykörtét, ami jelentős összegnek számított, de helyette, videó magnót szerettek volna vinni. Egy áruházban elég nehéz lett volna ezt meglépni, de Miki különben is ugrott a témára. Élénk, _menjetek a jó k...moszkvai anyátokba a villanykörtétekkel együtt! A bőr hűljön rátok .! –és egyéb kedvességgel illette .a tiszteket...El voltunk hűlve!..Na , most aztán elő a pisztolyt és Szélesnek annyi!...  De nem történt semmi.. a két tiszt megfordult és viharos gyorsasággal, elhagyta az áruházat ...a tolmácsot már csak a huzat vitte!...Miki még egy fél órát dohogott magában, de hogy a kis tolmács miként fordította le az elbocsátó szép üzenetet - arról jelenleg nincs információ. Mindez a nyolcvanas évek elején! Ilyen ismeretek után látható, nem egy szívbajos gyerek ez a Miki
  Egy este feljön hozzám és közli -nősül.
- Ez nem baj, miért legyen neked jobb, mint nekünk! -. tréfálom az "új ember" jelöltet.
-  Sok boldogságot és mi az én közöm ehhez?
- Na csak annyi, ti fogtok zenélni!
- Ez meglepő! - próbálok húzódozni a megtiszteltetés elől. Elég régen játszottunk a lakodalmas bandával.
- Nem érdekes- nyugtat- úgyis rockot kell játszanotok.
- Akkor jó!- élénkülök föl.
- Aztán, hol lesz a nagy esemény?
- Hát Előszállás cityben-előlegezett meg városi rangot a falunak.
- Akkor, megyünk-adtam meg magam.
A kitűzött napon meg is jelentünk harci díszben, hogy" kimuzsikáljuk "a lakodalmát. Jó erőket vittünk magunkkal, akik minden műfajban otthon voltak. Éjfélig nem is volt baj, húztuk a talpalávalót, cigány zenét, csárdást, tánczenét. Rendes kis népek voltak, táncoltak, kurjongattak, dobálták a húszast, százast a zenekarnak. Meg volt a menyecske tánc is, rendben lezajlott. Aztán Miki felállt és bejelentette,
- Most már én jövök, vége a lakodalmas zenének! Szájharmonikát vett elő és valami érdes bluesba mártotta a nagyérdeműt. Egy darabig tapsoltak udvariasan –gondolták, majd csak elmúlik ez Mikinél, de látva sátorürítő lendületét, lassan megitták boraikat és elvonultak. Hajnalig tartott ez az őrület. Már Rolling Stonest is játszottunk, pedig az már végképp nem illett a cizellált lakodalmas környezetbe.
Aztán végre feljött a nap és kezdett meleg lenni.. Megittuk a maradék pálinkát és a kocsihoz indultunk.. A vezető aki hazaszállított bennünket, Miki sógora - a Doktor úr- aki egész este gyönyörű, fehér öltönyében, kirítt a násznépből! Elegáns volt, mint egy brit naszád a trafalgári ütközet előtt.. nem ivott, szépen tartotta magát. Indultunk volna , de Miki anyósa utánunk szólt
 -El ne menjenek már,  faljanak már valamit!
Eléggé el voltunk már fáradva, de a sült kolbász falásnak, nem tudtunk ellenállni. Visszaszivárogtunk hát lassan, mint az oroszok 56 november elején. Javában ment a falatozás, mikor szólt a szép öltönyös...
- Gyerekek, menjünk már, mert én is fáradt vagyok!
 Ilyenkor, kolbászolás közben eléggé nehéz megindulni, főleg ha a gazda is marasztal.
Erőt vettünk magunkon és beültünk az autóba. Kissé késve érkezett a dobos Berry barátunk, aki már a harmadik maradék pálinkán is túl volt és kezében egy nagy rőf  kolbásszal egyensúlyozott be az autóba! Aztán ahogy szokott lenni ilyenkor, a kolbász önálló életet kezdett élni. Ostorként csapódott, a hófehér öltönyös Doktor úr hátába! A kedves előzékeny ember pillanatok alatt fehérebb lett mint az öltöny.Tán már azt fontolgatta kasztrálja-e Berryt, de fáradt lehetett a műtéthez .
- Menjünk! sziszegte a foga alatt. Egész úton egy szót sem szólt, de már látszott, nagyon bánja már a barátságot. Belőlünk föl-föl  bugyborékolt a röhögés, főleg hogy Berry
, aki már nagyon törte a "Zs" betűt, egyfolytában sajnálkozott az előtte ülő kolbász-zsíros hátú doktor úrnak, hogy mennyire sajnálja az ügyet és hogy tehetné jóvá és .közben veregette a vállát...tovább majszolva kolbászt. Nem is vitettünk magunkat egészen haza - nehogy megtudja hol lakunk és a végén még kárt téríttet - úgy cuccostól a piacig mentünk, ahol a "csillagvizsgáló" nevű söntésben nagy röhögések és négy sör kíséretében, ki ettük Berry kezéből a maradék kolbászt!

2011. február 12., szombat

VARSÓ - ULICA PEKNA



Ha egyszer elmentek Varsóba, a Ulica Pekná-ba, tegyetek le egy koszorút az ismeretlen jótevőm házára! /Utána a sört én fizetem!/..Hogy melyik, az most nem számít, de hogy volt, az biztos! Tán a kilences volt, de lehet a tizenegyes.. Még a hetvenes években tán hetvennyolcban, a sok feleség között el kell osztanom az időt,..de arra az időszakra esett, amikor Gizussal –ketteskével, elmentünk megnézni milyen is az, mikor a magyar lengyel barátság az egekig ér. A vonat indulást már szerencsésen átvészeltük, sört is kaptunk párkányi barátunktól, de hátra volt, még a cseh-lengyel határ. Egy gyönyörű, fiatal lány ült velem szemben és láttam a zabszem ott, van ahol nem kéne. Soha nem voltam jó oroszból, a szlovákból is csak az ragadt rám, amit öreganyám beszélt a kerítésen át a szomszéd asszonnyal ,mikor kérdezte hová igyekszik.
"No, tágye mi Egyházi, adóbefizetuvaty" –félig magyarul, félig tótul, ami annyit takart elmegy Dunaegyházára, adót befizetni. / Csókoltatom a Windows Word helyesírás szakértőjét, mert a Dunaegyházát azonnal kijavította Dunnaegyházára vagy Dumaegyházára-a fene a „jódógát”! Már ebben sem lehet bízni!/ Na; ennyit külföldi monopóliumokról. Visszatérve a száguldó Báthory Expressre, utaztunk ezerrel. Én törtem a nyelvet rendesen-ebből is egy kicsi-abból is egy kicsit- ahogy a nagy Rajkin mondta..... A lány mosolygott rám és én repkedtem a gyönyörtől. A szép szirén, tele volt titokkal. A titok egy nagy sonka volt- szegény - itt eladta minden értékét-hogy melyik volt az, erre nem tért ki- és befektette abba a sonkába. Ő annyira gyönyörű volt és én annyira lovag,... nem sokat kellett győzködnie hogy bevállaljam, én vagyok ennek a mamutnak a gazdája.. A sonka szép volt , kívánatos, mint leány, én meg tartottam a frontot a vámosokkal. Kérdezték, mi végben van, ez a nagy zsák. Replikáztam,
- Nem bírom a külföldi kaját.
- Ennyire - hőkölt meg a vámos.
- Ja, a testvérem sem bírja- füllentettem, mert egyke vagyok!- meg az asszony sem, aztán kitudja, lesz–e itt kaja, mert nagyon rosszak a hírek- ecseteltem.
- A vámos bólogatott, mert ő is a piacról élt és hagyott futni a sonkával. Örömömben megkínáltam sörrel, amit,
- Szolgálatban vagyok, nem ihatok –hárítással a zsebébe süllyesztett. A szép szemek ragyogtak rám!
A vonat Katowicében megállt, a beteljesületlen szerelem elvitte sonkát, álmaimmal együtt...
Mi, eladtuk a márkát és vissza mentünk a vonatra és irány Varsó. ..

A varsói pályaudvar, olyan mint egy földalatti állomás. A város közepéig, a föld alatt lopakodik be a vonat és emeleteket kell felmenni, míg felér az ember a felszínre. A város, hatalmasnak és nekem túl szabályosnak tünt,- már amit én láttam, mert három nap a bevásárlásra is kevés,nemhogy egy város megismerésére.Talán a háborúban lerombolt házak helyett, a tervezők már nem a régi házakat akarták visszaállítani, hanem egy szabályosan megközelíthető nagyvárost képzelteltek el. Fáradtak voltunk...Aludni kellene, de hol? Találtunk egy szállodát, ahol frissen tanult, de eléggé bizonytalan angolságomat elővéve, azután érdeklődtem van-e szoba két ággyal. Mielőtt válasz kaptam volna, érti-e mit mondtam, egy igazi angol úr állt a pulthoz és olyan angolsággal elkezdett beszélni, hogy én csak az And és a Well szavakat értettem. Na, ezek után -a piros útlevéllel - aki úgy gondolja , hogy piros szőnyeget gurítottak elénk, az enyhén szólva is, nem él a realitások talaján és jobb ha becsukja a mesekönyvet. A lengyel recepciós lány, látva zavaromat, telefonált és megkérdezte elfogadnánk-e egy szobát a városban-
- Dobzse, dobzse,.- mondtam, mert már lengyelből felkészültem, tizenkét szó erejéig. Leültetett bennünket a fotelbe, ahol pár percnek tűnő alvás után, megjelent egy kis törékeny nő és majdnem kézen fogva, elvitt minket az Ulica Pekna-be. Ha jól emlékszem, ez volt a Szép utca. Apró kis lakása volt a lánynak, aki olyan harmincas éveiben járhatott. Ragyogó tisztaság sugárzott mindenhonnan. Elszállásolt bennünket és diszkrétek elvonult. A három nap alatt nem zavart minket, csak akkor mikor indultunk, jött és egy jó forró illatos teával kínált meg bennünket. A forró fürdő még közelebb hozta a varsói éjszakát, szinte nappali világos volt.. A városi, sportcsarnokban, Eric Clapton koncertet hirdettek, akkor mikor nálunk, még a Unit Four+Two nevű, angol negyedik ligás rock csapat koncertje után is, szétverték a hátunkon a királyi gumibotot. Varsó főutcáján,a Marsalkowskán -legalábbis nekünk
annak tűnt -egy nyolcsávos út volt, szemben a Tudomány és Kultúra palotájával, és örűlt forgalommal.Állítólag maga Joszif Viszárionovics Dzsugasvili ajándékozta a háború után Lengyelországnak-metró helyett. Ennyi Warszava autót, a világ, még egyben nem látott futkározni. A boltok áruval megtömve, a KGST összes árujával - a lengyel bőrcipőktől, a bolgár kerámiáig ,az NDK-s textiltől az orosz vodkáig, mindent lehetett kapni. A húsbolt viszont üres. Ahova hús érkezett., vagy várható volt, ott hosszú sorok álltak csenden és várták mi jut nekik. Aki megkapta , az viszont mint a új könyvbe, már az utcán "beleolvasott". Elképesztő élmény volt! Nálunk akkor, szinte apró pénzért lehetett húst, szalámit kapni.A lengyelek azonban tűrtek. Csend, rend és fegyelem volt,a pályaudvaron is, ahol az ötven méteres sorban, senki nem kiabált és nem "kurvajanyázott", mikor a pénztárnál megkérdeztük, hova ,merre, mennyiért. Ott ettem először” hotdogot” ! Szellemileg bőven előttünk jártak, remek jazz és rock zenekaraik voltak, tele jobbnál-jobb lemezekkel. a Kék Fekete - Niebiesko Czarni, Czeslaw Niemen és a Silesian Blues Band, már nálunk is elismert zenekarok voltak. Olyan magyar nyelvű könyvet is láttam, ami nálunk talán, nem is volt akkor kívánatos. Miután, a kötelező penzumot elvégezve, árura váltottuk a hét centi magasan tornyosuló zlotyinkat és a megmaradt márkával új bőrcipőket, dzsekiket, farmereket vételeztünk, felültünk a hazafelé tartó Báthoryra. Ott, a második üveg Napóleon konyak után- már a csehszlovák oldalon- élénk eszmecserébe bonyolódtam, egy fiatal, szöszivel, aki kissé törve, de beszélte a magyart és győzködtem, milyen jó is magyarnak lenni. Hm........Jó, magyarnak lenni?

Őt, nem tudtam meggyőzni....




/A képeket a "varsói képekből" kölcsönöztem/

2011. február 10., csütörtök

TROMBITÁS ÁRPI



Árpi régi jó barátom. Még középiskolába is együtt jártunk. Ott aztán külön-külön zenekarban tevékenykedtünk, lévén ő tehetséges trombitás volt, mi pedig akkor kezdtük a beat zenét - utánozni.Lehetett volna Trombitás Frédi, de az már addigra létezett, meg aztán inkább Béni formája volt. Korán magasba szökött az értéke, mert először az úttörő - majd a helyi tűzoltóegylet rezesbandájának a szólistája lett. Remek zenészként, gyorsan tanult, később "basszerolt" is több zenekarban. Olyan Jolly Joker lett.. ha kellett énekelt, ha kellett szólózott kis kornettjével, vagy -fel a basszust és adj neki! Történt egy ízben hogy ráfanyalodtunk a lakodalmas zenére és végig játszottunk, vagy húsz órát egy sátoros ünnepen. Reggel aztán ki-ki vérmérséklete, vagy állapota szerint elfogadta a reggeli papramorgót, vagy a sört . vagy mindkettőt. A fáradságot feledtette a lagzi vége és így jó hangulatban vártuk a buszt a Bölcskei faluvégen.. Az, jött is rendesen mert tudta az illemet és némi szemlélődés után, fel is vette a sereget. Azért a vezető tüzetesen átnézett bennünket ,mert takarítani ő sem szeretett. Nem is volt baj velünk, még a buszon elosztottuk a „rodát”-a- pénzt amit kerestünk, aztán csak arra ébredtünk az Aranycsillag szálloda előtt áll a busz és nógat a söfőr, hogy szedjük már ki a harmonikát és a dobokat a csomagtartóból, mert nem akarja Pestre vinni a sok cuccot. Szedelőzködtünk és látva Árpit megvillant az agyam.
 - Te Árpi, azért te nagy szemét vagy!- adtam a sértettet
 - Adtam neked egy százast, hogy elfújd az "Akácos utat". Volt pofád elfogadni tőlem , a pénzt elraktad és nem játszottad el. Azért nem semmi pali vagy! –erőltettem a dolgot.
 - Ez, így is volt! –kontrázott Feri a harmonikás, aki igen józan életet élt és rögtön átlátta az ugratás lényegét.
 - Tényleg, ilyen szemét voltam? - motoszkált az éjszakai emlékeiben a trombita király.
 - Ne haragudj nem emlékszem!
 - Nem baj-szítottam a tüzet! Én többet, veled nem zenélek, ezt itt most tanuk előtt is kimondom.! –dörzsöltem tovább a lámpást!
 - Na, Laci! - jött fel belőle a haver. Ha akarod, eljátszom neked most! –ajánlotta fel a lehetőséget a megbocsájtásra.
 - Nem bánom, de mind a három versszakot! Mert, csak akkor engesztelődöm meg! - vettem enyhébbre a figurát.
 Több sem kellett!
Árpi, kis kornettjét előkapta és lehunyt szemmel, gyönyörűséges szép hangon, kristálytisztán elfújta, az „Akácos út” című magyar nótát - harsogva a vasárnap délelőtti, álmos, újvárosi verőfényben,a körülöttünk csoportosuló kirgiz turisták lelkes tapsa közepette.
 Örömükben kitűztek neki egy Lenin jelvényt- azt hitték, nekik szól a térzene!

2011. február 9., szerda

KÁLMÁN HARCOS

>

Isten bizony, engem szerettek a seregben. Nem mondanám, de éreztem is. Eléggé nehezen váltak meg tőlem. Aztán, hogy ránk köszöntött a béke és hazaengedtek, nem sokáig bírták ki nélkülem. Már, vagy negyedszer verték rám az ajtót hajnal háromkor, hogy riadó és azonnal be kell vonulni! Nem tudom a nemzetközi helyzet fokozódott-e, vagy csak valamelyik tábornok akarta megsétáltatni a csíkos nadrágját, de jött a postás, vagy a seregtől valami kengyelfutó és hozta a parancsot, vonuljak be.. Hogy az anyjába jutottam eszükbe, nem tudom, de hogyha valaki, hajnal háromkor látni szeretne, az a biztos szeretet jele. Szóval szerettek. Utolsó előtti ötszázasom zsebre vágtam , érzékeny búcsút vettem az ügyeletes  asszonyomtól és felültem a teherautóra. Már voltak ott vagy kétszázan mikor begurult velem a teherautó a laktanya udvarára.Persze mindannyian katonaruhában voltunk , mert otthon volt a riadókészültségi katona ruha a rohamsisakkal ,kulaccsal,ásóval-mert mit lehet tudni !?
 Egy napi csesztetés után kiderült, nincs min aludni a sok embernek.
A folyosón lézengtek, állva aludtak a tartalékosok. Én jól jártam azzal hogy őrmesterként szereltem le, így ágyam is akadt, meg reggeli is. A mesterem a Gelkából szintén itt volt, úgyhogy nyugodtan ipart válthattunk volna itt helyben. Jött velünk még egy régi ismerősöm Miszlai Kálmán, aki már tekintélyes pincér volt a újvárosi éjszakában. A törzsfőnök mindjárt is megtalálta emberének! Harcsa bajszáról megismerte és egyből megjegyezte a  nevét is, mert másét nem tudta. Nyiszlaikámnak!- szeretgette. Bármi történt az egységnél őt kereste mkásodiknak, mert az első páciense én voltam. Emlékezve a régi dicsőségre, hazamenetelem előtt -mert volt egy koncertünk és hazaengedett- gyorsan a kőbaltással megstuccoltatta a frizurámat. Szépen néztem ki a hosszú hajú zenészek között majd tar kopaszon !
 Na, de vissza a harckészültséghez! ..Mindjárt kezdtük is a napot reggelivel a tiszti étkezdében, mert hát egy őrmester , az már valami! Eltelt a nap, szétkártyáztuk az agyunkat és az ötszázas megfialt, amit aztán a halászcsárdába rántott halra váltottunk. Éjszakára  hazaengedtek egy-két embert, nézze meg nem veszett-e el az asszony, a nagy tolongásban! Mindenki meg lehetett, mert reggel Kálmán ébresztett szelíden a nyitott számba öntött pálinkájával. Pálinkától, még ekkora életveszélyben nem voltam! Fuldokoltam, majd itt hagytam a földi világot, de mire felébredtem- már be is rúgtam. Kálmán törte a fejét reggeli után. Jó lenne egy sör!
- Fogj egy söprűt!- piszkáltam benne az ördögöt.
- Kimész a laktanya elé és mondod a kapunál, külső körletre vezényelt takarító vagy, úgyis kiengednek! Aztán, a második sarkon ott a kocsma...
Eltelt a délelőtt, látom szédeleg be az én harcsa bajuszú barátom, mellette két katona, szintén vigyorogva söprűvel, lapáttal a vállukon
- Hát te Kálmi ?– jött fel bennem a kíváncsiság. Merre jártál ebben a vérzivatarban?
- Külső körlet - csuklott egy nagyot, ami ilyen esetben nem az ajánlott foglalatosságok közé tartozott, délelőtt tizenegykor. Igen meglátszott, hogy elérték a kocsmát!
- Aztán, a két madár? –érdeklődtem.
- Hát... kellett valaki aki hozza a lapátot! Én mégis csak tizedes vagyok!- mutatott a két krumpli virágjára büszkén. Én, mégsem vihetem a lapátot!
Hja kérem, a katonai hierarchia!



/ a képeket a Svejk, a derék katona és egy Rejtő könyv oldaláról kölcsönöztem..az enyém a kocsmában maradt/

2011. február 8., kedd

TISZTI ÖRÖMÖK


Hetvenkettőben, már vidáman benne voltam a honvédségnél a harmadik időszakban, mikor kis levegőváltozásként elküldtek a tiszti lakótelepre, befűteni. Ekkor nem volt még gáz a lakótelepen, vagy olcsóbb volt a fa, ezt már nem tudom, de egy hatalmas cserépkályha volt a nőtlen tiszti szállón. Ezt kellett kellő izgalmi állapotba hozni, hogy tüzes legyen mire a tisztek bevonulnak. Ezek a tisztek annyira voltak nőtlenek, mint én arab de az, hogy, vette volna ki magát hogy nőtelen szálló? Mert azért itt is megjelentek a nők. Hol egy kis kaland a hétvégi tiszti klubból, vagy egy elhagyott lövészárok az elvált katonafeleségek közül . Szóval itt is zajlott az élet. Egy ilyen befűtés arra volt jó, hogy meglátogathattam barátnőmet aki ott lakott, aztán meg az sem volt mellékes, hogy  a telep udvarán nagyon jó sört mértek, szinte önköltségi áron. Mert mindent a katonáknak!
 Egy ilyen alkalommal, hatalmas poénnak voltam részese. Az én főnököm Hippi százados volt! Mert azért mindenki nem lehetett sorkatona, kellett lenni századosnak is, fogadott egy Fradi meccs eredményére Olajbég századossal a haverjával, hogy ha a Fradi nem veri meg a Dózsát, akkor a vesztes- kecskével hál! Annak rendje és módja szerint elkezdődött a meccs,  amit a tv is közvetített. A körömrágóan feszült mérkőzés után, ahol is a Fradi nyert, elmentek sörözni. Szó nem esett a vereségről, vagy győzelemről. Beittak ahogy illik és ledőltek az ágyukra. Később azonban Hippi a nyertes –jóvágású mosolygós tiszt volt- kiosont a szomszédba,  ahol is egy kecsketulajdonos lakott. A kecske már oda volt kötözve a kerítéshez, mert tudta dolga lesz. Vidáman rágcsálta a lelógó ágakat, meg a kerítést, mert a kecskék várakozás közben bizony ilyeneket tesznek. Hippi összecsődítette a haverokat és beosontak Olajbég szobájába. Az üzemanyag elosztó felelős tisztje, nagydarab, nagyhangú, brezsnyevi szemöldökkel felszerelt, jó ötvenes férfi volt. Egyszer csak arra ébredt, hogy óriási röhögés közepette villannak a vakuk! Szegény alig bírt feltápászkodni, mert ott állt felette a hatalmas, bűzös bakkecske, szarvastól- patástól, nagy lógó zacskójával és vidáman lakmározta a legfrissebb újságját!
Mit mondjak, nem volt boldog.! Az elkészült fotók, hetekig ott feszítettek, a nőtlen tiszti szálló faliújságján, míg valaki meg nem szánta a kecskével társulót és el nem tette a képet szebb napokra….

2011. február 7., hétfő

Meghalt Gary Moore


Tegnap meghalt Gary Moore....
Álmában, csendesen távozott az örök mennyei színpadra, ahol megannyi remek társsal nyomhatja tovább a bluest. Tán, a legszebben megszólaló gitáros volt, aki a rockban , bluesban, és a hangszeres zenében is olyat tudott alkotni, mint amit kevesen. 17 évesen, már sztár volt a Skid Row zenekarban, majd Phil Lynott -al a Thin Lizzy csapatában őrjítette meg a lelkes rajongókat. Később, csatlakozott az újjáalakuló, világhírű Colosseum csapatához. Világkörüli turnékon dolgozott együtt, Ginger Baker-el, Jack Bruce-al, .a Cream egykori oszlopaival- a BBM –formációban. A gitár hercegének nevezték- nem véletlenül. Elegáns gitárjátékával, invenciózus technikájával a zeneszeretők millióinak szeretetét nyerte el. Két magyarországi fellépésén, ezrek előtt mutatta meg, hogyan kell kiszolgálni a rajongókat. Én, a Harley Davidson koncerten láttam az Alsóörsi rock fesztiválon. Bevallom, morogtam, mert technikai hiba miatt, nem az szólt, amit játszott.
Tudom, nem rajtad múlt Gary,- Te, SZÍVVEL, LÉLEKKEL, OTT VOLTÁL! Most, hogy sajnos megtehetem, tudom megkésve, de megkövetlek.
Nyugodj békében !
Gary Moore - Still Got the Blues

2011. február 6., vasárnap

A KŐMŰVESEK GYÖNGYE


Nyaralót építettünk a Duna parton, még a hetvenes évek közepén. Volt előtte egy másik, amit szép emlékű Balázs Sanyi barátommal építettünk,miután leszereltünk. Jó kis ház volt , de vizet vagy csak ötven méter mélyről lehetett volna felhozni,  én még vagyonnal és pénzmaggal sem rendelkeztem így eladtuk a nyaralót és vettünk belőle egy másik telket, amin volt kút . Ennyi !
Egy össze borult állványzat volt felette, amit Gyula bátyám, anyám sógora, avatott kézzel felújított. A kútpucolás mesterségét nem művelte, így más szakembert kellett hozzá hívni.
Félelmetes dolog volt , amint egy szál kötélen leereszkedve a kútban a rozoga téglákat helyrerakta a mester. aztán miután kihúztam, rosszul lett-kiderült szív beteg és nem hozott gyógyszert magával. Ma is feláll a szőr a hátamon, hogyha a szegény ember a kútban kap
infarktust mi lett volna, hogy segítek neki! Aztán apám hiteléből, épült a ház. A barátja a sztár kőműves veszekedett az ácsokkal, hogy rosszul rakták fel a cserepet mert, a tető alatti attika fal megrogyott. Az ácsok bizonygatták  ezt így kell rakni, a kőműves hibázott. Erre az- úgy ott hagyott bennünket , mint Szent Pál az oláhokat. Úgy hogy teljes lett a zűrzavar! Meséltem a munkahelyemen hogy mi történt és az egyik srác beszólt, miért nem az Ernőt hívtad?
- Ernő ! Te is vállalsz ilyen munkát?- szegeztem neki a kérdést.
- Miért mit gondolsz, kötök otthon munka után? -vigyorgott az emberke.
Mindjárt autóba ültünk és ki a tetőtlen házikóhoz. Ott megmondta a frankót és hétvégére beígérte az áldást-már miszerint jön és rendbe rakja az elcseszett dolgokat. Ernő jó torkú legény volt- melyik kőműves nem az!
Vidáman énekelgetett az állványon és messzelátóként közölte mit lát a széles határban, jelezve ha ital, avagy ebéd érkezik.
Fentről lekiabálva közölte velem  egyetlen kiszolgálójával , milyen anyagot keverjek neki a ház bepucolásához.
- Most olyan, bóti tejföl kell, Lacikám!
- Most olyan régi bóti tejföl kéne! Mert ugye, a régi tejföl-a természetes- folyékonyabb volt, a boltban úgy mérték ki tejkimérő kanállal. Az újabb pedig valami olyan anyaggal készült, hogy megállt a dobozban. No hát ezeket nekem tudnom kellett, mert a mester tudta mit akar és ha nem olyan volt az anyag vissza küldte. Ez pedig a kötelet huzigálva egy idő után kezdett fárasztó lenni, pedig akkor még sudaras gyerek voltam. Keresem Ernőt az állványon..
-Hol vagy komám?
- Itt ahun állok! - volt a válasz, aztán leshettem honnan jön a hang.
Szóval jó volt a hangulat. Ernő dolgozott égett keze alatt a munka, szépült ház...Bensőséges kapcsolat lett a kőműves és inasa - azaz közöttem.
Délelőttönként pedig, a szövetkezet házait foltozgatta. .

Ernő nem volt egy nagy növésű ember .Rendes körülmények között egy átvonuló gyerekcsapatban felmorzsolódott volna, mint a német páncélosok a kurszki csatában. Nagy kampós orral, lefelé görbülő huncut szemekkel, mindig viccre kész szövegével, a csapat motorja volt. Kampi volt a beceneve, de én nem mertem annak szólítani, mert hátha elveszítem az egyetlen normális kőművesünket. Nos hétvége volt építkeztünk, leültünk a fal tövébe eszegetni, mert anyám hozta az ebédet és nagyon morgott ha nem ettük meg íziben.
-Mert az étel, az melegen jó és nem azért dolgoztam vele egész délelőtt ,hogy ehetetlen legyen! –rágta a fülünket.
A többi malterkeverővel viccelődött Ernő,akik a”légyottról” faggatták, amit a szomszéd lépcsőház takarítónőjével követett el.
Az asszony nekem már régről ismerős volt, együtt jártunk óvodába meg az alsóban is a kisapostagi iskolába. Aztán  jól felcseperedvén olyan egy-nyolcvanat is megütvén, házasságba esett a szomszéddal és a szövetkezetnél a söprűs brigádot erősítette. Hát az én komám egy mámoros délutánon átment hozzájuk egy kétliteres borral. Az ember már a mosolygást délelőtt elkezdte a kocsmában és a friss bor csak tovább készítette elő az álmot benne. Nem kellett sok idő és oldalára borulva álmodott valami szépet, apró kis horkantásokkal kísérve. A asszony meg látva az urát, tudta a kottát - ez nem kel föl másnapig - beráncigálta az én barátomat a a másik szobába, az ágyra.. Sok nem kellett hozzá, hogy Ernőben ne ágaskodjon fel a büszkeség és bele ne vetődjék a hatalmas testbe. Eleget tett amire predesztinálták, aztán hosszú megelégedett csókok után - útjára lett bocsátva. A többi intim részletet talán most kihagynám.

Jó nagy röhögés kísérte az előadást, mert mindenki tudta mi lehet a háttérben, mert  minden nap friss reggelivel várta Ernőt a asszony.
- Aztán milyen volt a csaj, hogy érezted magad? -kérdezte az egyik túl kíváncsi.
- Milyen , milyen!,, Úgy éreztem magam, mint egér a házi cipóban!- zárta le a konferenciát Ernő és fülig érő szájjal nyugtázta a röhejt.

2011. február 4., péntek

MI VAN A BOSZORKÁNYOKKAL ?!


Ma reggel hallgattam a rádióban egy számot, ami a boszorkányokról tesz említést. Na már most Kálmán királyunk óta tudjuk, "Boszorkányok pedig nincsenek!” De ha mégis! Lehet Kálmán király tévedett, vagy nem is úgy mondta, csak félreértették, aztán hiába kért már helyreigazítást, mire az udvari Főírnok kihegyezte tollát és elment tentáért a papír boltba - elhalálozott!! Rémes, milyen gondolatok cikáznak az ember agyában!
Boszorkánynak, boszorkány volt az anyja?…Olyan jó kis bibircsókkal az arcán, vas orral? Ki volt ennek az apja?…van boszorkány férfi is? Mert én arról még nem hallottam. Vagy az ördög? Akkor meg miért nincs patája a gyereknek? A genetika az smafu? Vagy nem is az ő gyereke? Félrejárt a büdös banyája? Tán a söprű…Aha! Lehet benne valami! Mert a söprűnyélen szeretett lovagolni.. Ez már perverzió! A múltkor is láttam egy hatalmas nagy….!!…Na, de hagyjuk a pornót! Ki a penész kívánt meg, egy ilyen rosszul öltözött, vasorrú banyát? Ennyire, nő hiánya volt? Fene nagy csődör lehetett, ha bejött neki a vén csont! Vagy a kandúr?? Ajaj! ebben lehet valami…Vak férfi volt, aztán miután megtette a kötelességét elvarázsolta a Boszi.! Hm, hm….Aztán, a boszigyerek! Csúnyán született? Vasorral, vagy később kapott az anyjától születésnapjára? Járt-e óvodába?
Lehet,.. csak eltanácsolták…? Belepisilt a homokba? Rossz magaviseletével rontotta a közösségi szellemet?…Iskolába,.... Oda talán járt, mert honnan tudná a vegyszereket, kígyót, békát megkülönböztetni! Lehet, az is, hogy….. lehet, nagy királyunk tévedett! Lehet, más királlyal is így van ? Lehet a mi kir.......
Kezdek már becsavarodni.!!
Maradjunk Kálmánnál…az, biztonságosabb. Boszorkányok pedig nincsenek.....Nincsenek?

2011. február 3., csütörtök

JAN CHATA


Jan chata - annyit tesz Jani Háza.
Ez a házikó, fent van a hegyekben, Kokava Linián, egy fenyőerdős domboldalon. Többször voltunk az Ipel chataban, ahol,remekül szórakoztunk Jelenkával, a főnöknővel és Sanyi barátunkkal. A barátság akkora lett, hogy elmentünk Sanyihoz is Poltárra, aki előhozta bűbájos feleségét csókos Katkát, aki igazán megörült a megérkezésünknek. Azért csókos Katka,. mert jó szláv szokás szerint elkapta a fejemet, két tenyerébe szorította és hatalmas csókot adott számra. Először meglepődtem, azt hittem valami nagy bajt csináltam, mert a férje ott mosolygott mellettem és nézte, de rájöttem ez itt így szokás. Hát ha én vagyok a zsánere, hát szeretgessen! Sanyika olyan közepes méretű, inkább vékony, mosolygós arcú srác volt, harminc felé járva. A csinos Katka asszony nála fiatalabb és igen tűzről pattant menyecske, telt idomokkal és nagy energiákkal.. Nézeteltéréskor simán levitte volna Sanyit és a második másodpercben, ipponnal nyert volna!.. Szóval remek volt a hangulat a családban. Este feljött Dáska is – egy szép arcú, zömök barna lány szép nagy mellekkel megáldva - milyen jó is volt vele táncolni!-és egy másik lány, Zdenka aki talpig szemüvegben adta elő magát. Vékony izgága csaj volt, de látszott rajta szeret élni! A kupaktanács összeült és döntött. Minek mennénk – már hogy mi - az állami üdülőbe, mikor itt a Ján házának a kulcsa! Aztán mennyi a mennyi –érdeklődtem de” nema problema” volt a válasz. Tényleg olcsó volt  mert valami nevetséges összegért, talán hatszáz forintért kaptunk ágyat - persze koronából átszámolva. Mentünk is a Ján takaros portájára. Az alját terméskővel rakták ki, a tetejére pedig egy háromszintes rönk házat ácsoltak.. Birtokba vettük a birodalmat. Szilveszterre készültünk. Jan előre befűtött  az elektromos kályhákkal, a nappali oldalában pedig kandalló terpeszkedett. Díjaztuk a kitalálóját, mert amikor nem volt elektromos fűtés, úgy bedurrantottunk a kandallóba, hogy csak ingbe - gatyába tudtuk a vacsorát elfogyasztani. Készültünk a nagy bulira, Sanyika azonban - meglepett bennünket.. Dörömbölt az ajtón és hömpölygött fel ezerrel csókos Katka, szemüveg Zdenká, kerek mellű Dáska , Sanyi és Katka kislánya a kamaszodó Saska.!
Jézus ! mi lesz itt!
- Ne törődj semmivel - nyugtatott Sanyink és sorra huzigálta elő az otthon legyártott szlovák étel különlegességeket.

- Na, ezt kóstold meg-dugott az orrom alá egy merőkanalat, amiben hatalmas gomba pöffeszkedett. Duba gomba - harsánykodott, mintha nekem a kiskertem gomba tenyészetéből, pont az hiányzott volna. Szóval eljövele, a megszállás!..Gyorsan kipakolták a cuccaikat és a legjobb szobákat elfoglalva elhelyezkedtek az ágyon. Mi csak néztünk ki a fejünkből és a rozoga,emeletes ágyakra vonultunk vissza. Mindegy úgysem aludni akartunk! Eljött az este. A Duba - gombás leves felszolgálva, borok sörök konyakok és egyéb érzékfokozók betöltve és tánc! Dáska a szép barna lány rendesen hiányába lehetett a férfinek, mert igen keményen magához rántott .- Jót tett az önbizalmamnak. Katka tüzes volt, majd lángot vetett, Dzenka pedig szemüvegét dörzsölgetve, készült a nagy számra. Egy mozdulattal lesöpörte az asztalt és egy fülledt erotikájú sztriptízbe kezdett - a társulat férfi tagjainak nagy örömére. Sorra vette le a felsőket.( volt rajta vagy kettő pulóver!) Egyre élénkebb spanyol dallamokat pengettem a gitáron, úgy tüzesedett a hangulat és Zdenka . Már az utolsó ruhadarabokat dobálta le a lány, mikor valamelyik erénycsősz feleség,a hazulról jöttek közül, leállította a művésznőt. Az szegény, ott állt az asztal tetején kipirulva, rózsaszín bugyijában, lábán a sí zoknijával, elárvulva. Sanyi leszedte az asztalról és babusgatva elhúzta onnan. Ilyen dráma után, megállt a kés a levegőben.
A csendet végül, Csipetke barátom törte meg. Mi van! Vége? Nyemam pamutzokni!? Erre aztán kitört az általános röhögés! Még a táncosnő Zdenka is hüppögve törölgette le a művésznői csalódást az orcájáról. Éjfélkor aztán elénekeltük a magyar himnuszt. Kissé zavarban voltak amikor felállva próbáltak segíteni, de tűrték rendesen. Utána ők jöttek! Ez már jobban ment, mert a himnuszuk a jól ismert magyar népdal a” Hogyha nékem, nékem száz forintom vóna” dallamára készült és így mi magyarul interpretáltuk. Tetszett nekik nagyon, tapsoltak és utána, forró csókokat váltottunk a „szlovák-magyar örök és megbonthatatlan barátság” jegyéban, a szilveszteri szlovák
éjszakában...


/A képeket a Kokava Linia oldaláról kölcsönöztem/-Köszönöm

2011. február 2., szerda

AHOL AZ IPOLY ERED


Beszterce ostroma után, ahol olyan jól és kellemesen éreztük magunkat, a Missioturs-nak nem volt a következő szezonra ajánlata ide. Mi pedig elhatároztuk ha törik, ha szakad ,újból elmegyünk Besztercére. A szép gondnoknő széttárta a karját és mutatta, bár engem nagyon szeret, ( csak a feleségem ne hallja meg!) de nincs a szezonban hely. Roppant sajnáltuk, különösen én.! Megkedveltem ezt a tiszta harapnivaló levegőt, a duzzadó füvet a gömbölyű zöld hegytetőt, a kis kalyibával és ráhajló szilvafával. A szomszéd hegy mögött volt egy falucska, ahol saját sört mértek és mi kénytelenek voltunk ott megállni és négy- öt sört begurítani.
Ilyen emlékek után ott helyszínen megtudni, hogy  itt nincs számunkra hely- elkeserítő volt. A gondnoknő mosolyogva félrehúzott és megsúgta van egy másik üdülő is, csak  az Kokaván. Terpeszkedtünk a térkép fölé és rájöttünk, ez még közelebb van a határhoz és így elfogadtuk. Eljutva Kokavára, a helyszínen derült ki, valami csőtörés miatt a helyi Köjál, az üdülőt zárolta. Ott egy ember súgott, hogy aki ide pályázott, annak szállást biztosítanak az Ipel Chata-ban.
Na jó, ha már eljöttünk idáig majd csak elleszünk valahogy. Oda érve egy kétemeletes hotel előtt landoltunk. A környezet csodálatos, a vendégfogadás remek-mindez nyolcvanas évek végén,a mikor Csehszlovákia ezen része nem dúskált az anyagiakban.
A Jelenka, a főnöknő-közel a hatvanhoz / vagy több is volt, de én mindig dicséretet kaptam udvariasság órán/ beszélt kicsit magyarul és sietett szobát teremteni nekünk. A második emeleten kvártélyoztuk be magunkat a kilátás eszméletlen szép, végig az Ipoly völgyén. A gyomor jelzett és a bámészkodás helyett konyha felé siettünk, mert az illatok oda csábítottak. Ott kiderült a pecsenye nem nekünk illatozik, hanem esküvő van a nagyteremben. Nem foglalkoztunk a felhajtással és a bárhoz mentünk. Két ital után már kellemesebben néztünk körül. Senki nem akart bennünket kitoloncolni, pedig zárt-körű volt az esemény. Sőt... Jelenka, aki rendezett nekünk is egy vacsorát az ünnepi kajából,  hozott egy vigyorgó srácot magával a vendégek közül azzal, hogy ő jobban beszéli a madjart, mint ő. Soltész Sanyi, echte szlovák gyerek – Alekszander Solteis néven látta meg a szlovákiai hegyeket. Mesélte ő csak szlovákul beszélt, de a nővéreinek magyar srácok udvaroltak és ő tudni akarta, mit akarnak a magyarok a lányokkal, így megtanult magyarul. A Becherovka és a sör oldotta a nyelvet és gyorsan életre-halálra szóló barátság köttetett, ahogy lenni szokott - ilyenkor. Ez a mi napig is él! Sanyi sokszor eljött, pedig messze Poltáron lakott, de a hegy aljában egy benzinkútnál dolgozott és nem volt nagy költség neki megnézni, hogy boldogulunk Jelenkával. Az üdülő- Ipel Chata - egyébként Ipoly Házat jelentett.
A közelben ered az Ipoly folyó, aminek a forrását megtaláltuk barangolásunk közben. Akkor még a sípályák eléggé le voltak robbanva, de mikor pár év múlva mikor újból eljöttünk,igazi síparadicsomot találtunk, több felvonóval. Az egyetlen baj az volt, néhány magyar diák Miskolcról, valami vírussal érkezett és zárolták a hotelt. Mások szenvedtek, mi akik, a Vodka Malinovkát / málna pálinka/ kóstolgattuk, remekül átvészeltük a zárlatot. . Jelenkának, a zabszem sem fér volna be a fenekébe, míg ki nem derült, nem a konyha sáros a hasmenésekben. Örömében pezsgőt hozott, eljárta kedvünkért a csárdást, amit megtanítottuk vele. Megtanult egy jelmondatot is, amit szorgalmasan gyakorolt és mikor találkoztunk vele elsütötte - magyar gyerek -fasza gyerek! Kicsit, nehezen ment neki a tanulás, de az üveg Becherovka, elnézővé varázsolt bennünket. Aztán még pár éven keresztül látogattuk az Ipeli Chata-t,
 Jelenka  pedig mindig felemlítette a zárlatot és a csárdást- amit utoljára az óvodában táncolt – vagy ezerkilencszáz-negyvenben..

Mi aztán lelkesen látogattuk a sípályát, vagyis a büfét az aljában, ahol szivarozva, pezsgőzve elemeztük, milyen remek dolog is lehet a sport.

A KOCSOLAI TURNÉ


Akkoriban a turné szervező Németh Gyuri, a Castrum Rock Band oszlopos tagja, lekötött egy bulit Kocsolán. Valószínűleg ott, vagy Dalmandon, már nem emlékszem-mert olyan rossz a memóriám, mint a politikusoknak - de azt tudom, valahol Szakcs környékén. Le is totyogtunk a Barkasszal a tett helyszínére. Mikor közelébe értünk, Farkas "Sabbath" Józsi, az akkori dobos a vihorászás közben megszólal.
- Nézzétek, mekkora vihar volt itt! - mutat körbe a széna bálákra a földön.
- Összekapta a szél és feltekerte a füvet!. Mondanom sem kell, a röhögés óriási volt! Városi gyerek lévén, életében először látott bálázott szénát. Megérkezvén a helyi kultúrházba a vezető srác megmutatta a helyi nevezetességeket, többek közt a kultúrház oldalából nyíló kocsmát. Mindjárt meg is kóstoltatta velünk a csapolt sört és a jamaicai rum készletből is kaptunk némi ízelítőt, csak úgy próbára.
Ezek után, már nem volt akadálya a fellépésnek. Időben kezdtünk, a buli fergeteges hangulatba zajlott. Tán a harmadik órában hallunk valami élénkülő kocsmazajt. A zaj egyre csak beljebb hömpölygött, az emberekkel együtt. Már a bálterem oldalát feszegette. Láttuk, két cigány lány van egymás hajában és úgy isten igazából ütik egymást, kiabálva kígyót-békát ! A terem közepébe érve már kezd az egész pankráció jelleget ölteni. Totó a technikus, kétségbeesetten pakolta fel a keverőt a színpadra, aztán ugrott maga is utána. Mi a mikrofon lábakat csavartuk ki, ki tudja milyen irányt vesz a verekedés? A pakoló /road/srác Nagyzsuga, rohant fel a színpadra- a maga százhúsz kilójával és menedékért esedezett. Időközben a pianínóval torlaszt építettünk a színpad feljáró elé, amit már nehezen tudtunk szétbontani.
Nagyzsuga csak félig fért be, ezért hátulról rugdosták a fenekét, miközben ő, hatalmasakat ordított. Részünkről ő volt az egyetlen, elesett katona a harcmezőn. Amúgy hevesen folyt az ütközet, mikor elordítja magát egy izmos cigány gyerek!
- Lacikám jövünk!
A mai napi gyötör a kétség, vajon nekem kiabált-e, vagy valami érdekeltsége volt a bunyóban és annak jelzett, de széttört egy széket és annak lábaival osztotta az igazságot. Tény, két perc alatt megtisztult a terem! A válság után előkerült az igazgató is –hatalmas monoklival a szemén. Kinézett az ablakon a távozó harcosok után, de alig tudta visszarántani a fejét, egy ablakfélfán csattanó sörös üveg elől. A sör hatalmas robbanással szabadult ki a palackból, beborítva a monoklis kultúrost. Ez már neki is sok volt és befejezettnek nyilvánította a bált. Ezek után hazamentek a legények.
 A legényesre sikeredett buli után, hazafelé kézben a maradék sörrel, elmerengtünk azon, hogy milyen  nehéz szakma is ez a rockerség....