KÁLMÁN HARCOS

>

Isten bizony, engem szerettek a seregben. Nem mondanám, de éreztem is. Eléggé nehezen váltak meg tőlem. Aztán, hogy ránk köszöntött a béke és hazaengedtek, nem sokáig bírták ki nélkülem. Már, vagy negyedszer verték rám az ajtót hajnal háromkor, hogy riadó és azonnal be kell vonulni! Nem tudom a nemzetközi helyzet fokozódott-e, vagy csak valamelyik tábornok akarta megsétáltatni a csíkos nadrágját, de jött a postás, vagy a seregtől valami kengyelfutó és hozta a parancsot, vonuljak be.. Hogy az anyjába jutottam eszükbe, nem tudom, de hogyha valaki, hajnal háromkor látni szeretne, az a biztos szeretet jele. Szóval szerettek. Utolsó előtti ötszázasom zsebre vágtam , érzékeny búcsút vettem az ügyeletes  asszonyomtól és felültem a teherautóra. Már voltak ott vagy kétszázan mikor begurult velem a teherautó a laktanya udvarára.Persze mindannyian katonaruhában voltunk , mert otthon volt a riadókészültségi katona ruha a rohamsisakkal ,kulaccsal,ásóval-mert mit lehet tudni !?
 Egy napi csesztetés után kiderült, nincs min aludni a sok embernek.
A folyosón lézengtek, állva aludtak a tartalékosok. Én jól jártam azzal hogy őrmesterként szereltem le, így ágyam is akadt, meg reggeli is. A mesterem a Gelkából szintén itt volt, úgyhogy nyugodtan ipart válthattunk volna itt helyben. Jött velünk még egy régi ismerősöm Miszlai Kálmán, aki már tekintélyes pincér volt a újvárosi éjszakában. A törzsfőnök mindjárt is megtalálta emberének! Harcsa bajszáról megismerte és egyből megjegyezte a  nevét is, mert másét nem tudta. Nyiszlaikámnak!- szeretgette. Bármi történt az egységnél őt kereste mkásodiknak, mert az első páciense én voltam. Emlékezve a régi dicsőségre, hazamenetelem előtt -mert volt egy koncertünk és hazaengedett- gyorsan a kőbaltással megstuccoltatta a frizurámat. Szépen néztem ki a hosszú hajú zenészek között majd tar kopaszon !
 Na, de vissza a harckészültséghez! ..Mindjárt kezdtük is a napot reggelivel a tiszti étkezdében, mert hát egy őrmester , az már valami! Eltelt a nap, szétkártyáztuk az agyunkat és az ötszázas megfialt, amit aztán a halászcsárdába rántott halra váltottunk. Éjszakára  hazaengedtek egy-két embert, nézze meg nem veszett-e el az asszony, a nagy tolongásban! Mindenki meg lehetett, mert reggel Kálmán ébresztett szelíden a nyitott számba öntött pálinkájával. Pálinkától, még ekkora életveszélyben nem voltam! Fuldokoltam, majd itt hagytam a földi világot, de mire felébredtem- már be is rúgtam. Kálmán törte a fejét reggeli után. Jó lenne egy sör!
- Fogj egy söprűt!- piszkáltam benne az ördögöt.
- Kimész a laktanya elé és mondod a kapunál, külső körletre vezényelt takarító vagy, úgyis kiengednek! Aztán, a második sarkon ott a kocsma...
Eltelt a délelőtt, látom szédeleg be az én harcsa bajuszú barátom, mellette két katona, szintén vigyorogva söprűvel, lapáttal a vállukon
- Hát te Kálmi ?– jött fel bennem a kíváncsiság. Merre jártál ebben a vérzivatarban?
- Külső körlet - csuklott egy nagyot, ami ilyen esetben nem az ajánlott foglalatosságok közé tartozott, délelőtt tizenegykor. Igen meglátszott, hogy elérték a kocsmát!
- Aztán, a két madár? –érdeklődtem.
- Hát... kellett valaki aki hozza a lapátot! Én mégis csak tizedes vagyok!- mutatott a két krumpli virágjára büszkén. Én, mégsem vihetem a lapátot!
Hja kérem, a katonai hierarchia!



/ a képeket a Svejk, a derék katona és egy Rejtő könyv oldaláról kölcsönöztem..az enyém a kocsmában maradt/