AZ UTOLSÓ BEVETÉS...

Paizs 72
Már az utolsó centijeinket vagdostuk, ami azt jelen tette pár hét és leszerelhetünk, mikor elkezdődött a Varsó szerződés nagy hadgyakorlata. Ha szabad a nagy titkot így utólag elárulni, hogy már "nátósok” is vagyunk, meg aztán jövőre lesz negyven éve a nagy durranásnak, elmesélem az utolsó bevetésemet a néphadsereg színeiben. Lehet hosszú lesz, de annyi minden történt ekkor és oly sok minden szorult belém, hogy kénytelen vagyok, így könnyíteni magamon, hogy elmesélem. A gyakorlat arról szólt hogy megtámadtak minket és mi a Duna-Tisza közéből, végzetes csapást mérünk a gaz imperialista erőkre. Hogy időben felkészüljünk az ellenállásra, egy héttel előtte kivonultunk, Dabas és Kunpeszér térségébe. Mindjárt felvertük a sátort, és komfortossá tettük a terepet.
 Volt egy srác, akit Vakondoknak hívtunk, mert bárhol jártunk, unalmában ásott. Mit csinál az ember ha unatkozik és van egy gyalogsági ásója? Hát ás! Néha talált csontokat, néha vasakat , egyszer még egy kézigránátot is, de szerencsére, időben észbe kaptunk és minden ellenállása ellenére, elszedtük tőle a játékát.
No, ez a vakondok ásni kezdett. Könnyű volt neki, a homok hagyta magát...Lejjebb, már nem volt olyan laza a talaj és könnyen vizet ért. Ez nem egy nap történt, kellett vagy három, de négy méter után remek hideg talajvizet fogott. A júniusi kánikulában, lett víz mosakodásra.
Kellett is, mert mosakodás a katonánál létszükséglet volt, de a hadsereg ezt nem preferálta, mondhatni szart rá. Bocs, elbaltáztam a szót. Első nap tehát, mikor megérkeztünk, kérdezték, kérünk-e étkezést. Bár mi felvettük a konzerv fejadagunkat, de mit lehet tudni!? Olyan katona még nem született, aki nem csípőből vágja vissza az invitálásra- persze , hogyne!

Kaptunk mi ellátmányt vagy két mázsa konzervet, De, az Isten áldja meg a kitalálóját egy évben legalább hat hónapot gyakorlaton voltunk, hol a Bakonyban, hol az Alföldön, hát, mondjanak még olyan barmot, aki kívánja ugyanazt a szénát- minden nap! Szóval a konzervek jó részét, szalonnára, babra, zöldségre, meg pálinkára cseréltük, az első útba eső boltban. Megegyeztünk hát az ellátásról, és így minden nap, hozták a finom meleg ebédet, reggelire forró debrecenit, téliszalámit.. De hát, egyszer minden elfogy! Hogy az első nap, a pia? Az nem véletlen!
Mindjárt ki is találtuk Brasnyóval -  aki isaszögi legényként vonult be a történetbe és annyi marhaság volt benne, hogy a megszólítása, lazán ennyi volt " Brasnyó te barom"!-hogy elmegyünk áru beszerzésre.
 Elindultunk felderíteni fényes délután és az első háznál bekiabálva előjött a tanya házból, egy bátyó.
- Van eladó bora Bátyám?
- Annyí van, hogy ihattok vitézek egy pohárral, de én is a szomszédomtól hozom innen egy kőhajításnyira. Megittuk a pohár bort és mentünk az elhajított kő után. Vagy három kilométer gyaloglás után megtaláltuk a szomszédot, aki két pohár után közölte, Ő már nem ad-e bort mer', lagzi lössz a családba, oszt arra köll!  De, a szomszéd, aki egy köpésre lakik, az ad e', mert az nem issza - azé ! Újabb négy kilométer, és már kezdett esteledni, de a muszáj nagy úr! Na, itt aztán az öreg, megsüvegelt minket - látta két nagy állattal van dolga és hozott vagy öt liter bort. Na , ezt ott helyben elkezdtük iszogatni, de vissza is kellett érni, így bevezettük az általános szesztilalmat. A maradék bort, egy gumírozott víztartályba tettük , ami üres felfújt állapotában párnának is jó volt. Milyen praktikumokkal is szolgált a sereg!
 Vagy kilenc óra volt, mikor beértünk a táborba és éppen osontunk volna az egységhez, mikor látjuk a katonai rendészet őrzi a tábort. Ajaj! Hogy surranjunk be? Sikerült rést vágni saját egységünkön és
lopakodtunk be a sátraink felé, mikor „Állj ki vagy!? Jelszó?” - ordítanak ránk.
 A zsebemben nem maradt egy fillér sem.. Egy őrnagy és egy alezredes állt előttünk és világított ránk az elemlámpájával.
- Nincs jelszó, mert most jöttünk..- .próbáltam időt nyerni.
- Mit visznek a szütyőben, katona? - kérdi az őrnagy.
- Vizet, jelentem! - de a lábam mint a cimbalomverő,úgy járt.
- Megkóstolhatom?
- Persze!. Az őrnagy felemelte a tartály és csak ivott, csak ivott!. Mikor már, vagy fél litert kiszívott az edényből, megtörölte a száját,  és " Köszönöm katona, ez igen jó víz volt!" - mosolygott és lelépett az alessel.
Ember olyan izgalmat nemigen élt át, mint én akkor, ott!
Jelszó nélkül, harckészültségben, csapattól távol, italosan, alkoholt szállítva, parancsnokot átverni?! Ráadásul, én vagyok az állomás parancsnok! Legalább, két év futkosó! Pont leszerelés előtt, mikor várnak a lányok!? Lerogytam a kivágott fa tuskójára és pihegtem mint a galamb a dúcon vércse támadás után, A víz, meg a hátamról a gatyámba csorgott.
Barom Brasnyó barátom egykedvűen figyelte az ügyet  aztán ,
-Mennyünk má' mert ránk virrad!-  térített magamhoz..
Mentünk vagy háromszáz métert, mikor fényt láttunk egy sátor előtt. Kantin volt az, a javából! És ki a kocsmáros? Nagy Jancsi, aki az ercsi kantint vezette, akinek  mindennapos vendégei voltunk a laktanyában !
-Janikám az isten áldjon meg, mit csinálsz te itt?
-Kitelepültünk –vigyorgott. Kérsz egy sört?
-Kettőt!- engedett fel bennem a félsz.
Kiderült a nagy háborúban, a kantint is kitelepítették, nehogy az ellenség megkaparintsa! Jégtáblák között ment át a sörspirál, az hűtötte a sört- az erdő közepén!
- Mindig lesz sör? – óvatoskodom.
- Persze, különben mi a fenének lennénk itt!- nyugtatott a kantinosok gyöngye.
Úr Isten! Ezért mentünk, oda vissza vagy húsz kilométert, hogy a felmelegedett bort cipeljük, bokortól bokorig lopakodva, kockáztatva a lebukást, mikor itt jéghideg habos sört árulnak bolti, áron,!!

Nem vagyunk mi, normálisak!........Vagy, rossz a felderítés..!
Aztán, átértékelve a helyzetet, hogy ne kelljen sörért, állandóan ötszáz métert korsónként megtenni, szereztünk egy húsz literes műanyag edényt és a kopaszok-az új katonák-azzal jártak át, mint a páternoszter. A nedűt, pedig abban a kútban hűtöttük, amit Vakondok kiásott....
Mire is jó, egy vakondok !!



/ A képeket össze -vissza lopkodtam-régi katonai szóval faszoltam -már nem tudom kitől, de megérthető - hiszen - harckészültség volt!/