A KŐMŰVESEK GYÖNGYE

Nyaralót építettünk a Duna parton, még a hetvenes évek közepén. Volt előtte egy másik, amit szép emlékű Balázs Sanyi barátommal építettünk,miután leszereltünk. Jó kis ház volt , de vizet vagy csak ötven méter mélyről lehetett volna felhozni,  én még vagyonnal és pénzmaggal sem rendelkeztem így eladtuk a nyaralót és vettünk belőle egy másik telket, amin volt kút . Ennyi !
Egy össze borult állványzat volt felette, amit Gyula bátyám, anyám sógora, avatott kézzel felújított. A kútpucolás mesterségét nem művelte, így más szakembert kellett hozzá hívni.
Félelmetes dolog volt , amint egy szál kötélen leereszkedve a kútban a rozoga téglákat helyrerakta a mester. aztán miután kihúztam, rosszul lett-kiderült szív beteg és nem hozott gyógyszert magával. Ma is feláll a szőr a hátamon, hogyha a szegény ember a kútban kap
infarktust mi lett volna, hogy segítek neki! Aztán apám hiteléből, épült a ház. A barátja a sztár kőműves veszekedett az ácsokkal, hogy rosszul rakták fel a cserepet mert, a tető alatti attika fal megrogyott. Az ácsok bizonygatták  ezt így kell rakni, a kőműves hibázott. Erre az- úgy ott hagyott bennünket , mint Szent Pál az oláhokat. Úgy hogy teljes lett a zűrzavar! Meséltem a munkahelyemen hogy mi történt és az egyik srác beszólt, miért nem az Ernőt hívtad?
- Ernő ! Te is vállalsz ilyen munkát?- szegeztem neki a kérdést.
- Miért mit gondolsz, kötök otthon munka után? -vigyorgott az emberke.
Mindjárt autóba ültünk és ki a tetőtlen házikóhoz. Ott megmondta a frankót és hétvégére beígérte az áldást-már miszerint jön és rendbe rakja az elcseszett dolgokat. Ernő jó torkú legény volt- melyik kőműves nem az!
Vidáman énekelgetett az állványon és messzelátóként közölte mit lát a széles határban, jelezve ha ital, avagy ebéd érkezik.
Fentről lekiabálva közölte velem  egyetlen kiszolgálójával , milyen anyagot keverjek neki a ház bepucolásához.
- Most olyan, bóti tejföl kell, Lacikám!
- Most olyan régi bóti tejföl kéne! Mert ugye, a régi tejföl-a természetes- folyékonyabb volt, a boltban úgy mérték ki tejkimérő kanállal. Az újabb pedig valami olyan anyaggal készült, hogy megállt a dobozban. No hát ezeket nekem tudnom kellett, mert a mester tudta mit akar és ha nem olyan volt az anyag vissza küldte. Ez pedig a kötelet huzigálva egy idő után kezdett fárasztó lenni, pedig akkor még sudaras gyerek voltam. Keresem Ernőt az állványon..
-Hol vagy komám?
- Itt ahun állok! - volt a válasz, aztán leshettem honnan jön a hang.
Szóval jó volt a hangulat. Ernő dolgozott égett keze alatt a munka, szépült ház...Bensőséges kapcsolat lett a kőműves és inasa - azaz közöttem.
Délelőttönként pedig, a szövetkezet házait foltozgatta. .

Ernő nem volt egy nagy növésű ember .Rendes körülmények között egy átvonuló gyerekcsapatban felmorzsolódott volna, mint a német páncélosok a kurszki csatában. Nagy kampós orral, lefelé görbülő huncut szemekkel, mindig viccre kész szövegével, a csapat motorja volt. Kampi volt a beceneve, de én nem mertem annak szólítani, mert hátha elveszítem az egyetlen normális kőművesünket. Nos hétvége volt építkeztünk, leültünk a fal tövébe eszegetni, mert anyám hozta az ebédet és nagyon morgott ha nem ettük meg íziben.
-Mert az étel, az melegen jó és nem azért dolgoztam vele egész délelőtt ,hogy ehetetlen legyen! –rágta a fülünket.
A többi malterkeverővel viccelődött Ernő,akik a”légyottról” faggatták, amit a szomszéd lépcsőház takarítónőjével követett el.
Az asszony nekem már régről ismerős volt, együtt jártunk óvodába meg az alsóban is a kisapostagi iskolába. Aztán  jól felcseperedvén olyan egy-nyolcvanat is megütvén, házasságba esett a szomszéddal és a szövetkezetnél a söprűs brigádot erősítette. Hát az én komám egy mámoros délutánon átment hozzájuk egy kétliteres borral. Az ember már a mosolygást délelőtt elkezdte a kocsmában és a friss bor csak tovább készítette elő az álmot benne. Nem kellett sok idő és oldalára borulva álmodott valami szépet, apró kis horkantásokkal kísérve. A asszony meg látva az urát, tudta a kottát - ez nem kel föl másnapig - beráncigálta az én barátomat a a másik szobába, az ágyra.. Sok nem kellett hozzá, hogy Ernőben ne ágaskodjon fel a büszkeség és bele ne vetődjék a hatalmas testbe. Eleget tett amire predesztinálták, aztán hosszú megelégedett csókok után - útjára lett bocsátva. A többi intim részletet talán most kihagynám.

Jó nagy röhögés kísérte az előadást, mert mindenki tudta mi lehet a háttérben, mert  minden nap friss reggelivel várta Ernőt a asszony.
- Aztán milyen volt a csaj, hogy érezted magad? -kérdezte az egyik túl kíváncsi.
- Milyen , milyen!,, Úgy éreztem magam, mint egér a házi cipóban!- zárta le a konferenciát Ernő és fülig érő szájjal nyugtázta a röhejt.