AZ UTOLSÓ BEVETÉS..

Véletlenül került fel egy tíz évvel ezelőtti firkám.

Paizs 72

Már, az utolsó centijeinket vagdostuk a honvédségnél, mikor elkezdődött a Varsó szerződés nagy hadgyakorlata. Ha szabad a nagy titkot így utólag elárulni, hogy már” nátósok” is vagyunk, meg aztán jövőre lesz negyven éve a nagy durranásnak, elmesélem az utolsó bevetésemet a néphadsereg színeiben.
Lehet hosszú lesz ,de annyi minden történt ekkor és oly sok minden szorult belém, hogy kénytelen vagyok így könnyíteni magamon, hogy elmesélem. A gyakorlat arról szólt hogy megtámadtak minket és mi a Duna-Tisza közéből, végzetes csapást mérünk a gaz imperialista erőkre. Hogy időben felkészüljünk az ellenállásra, egy héttel előtte kivonultunk, Dabas és Kunpeszér térségébe. Mindjárt felvertük a sátort, és komfortossá tettük a terepet.
Volt egy srác, akit vakondoknak hívtunk, mert bárhol jártunk, unalmában ásott. Mit csinál az ember ha unatkozik és van egy gyalogsági ásója? Hát ás! Néha talált csontokat, néha vasakat , egyszer még egy kézigránátot is, de szerencsére időben észbe kaptunk és minden erőlködése ellenére, elszedtük tőle a játékát.
No, ez a vakondok ásni kezdett. Könnyű volt neki a homok hagyta magát...Lejjebb, már nem volt olyan laza a talaj és könnyen vizet ért. Ez nem, egy nap történt, kellett vagy három, de négy méter után remek hideg talajvizet fogott. A júniusi kánikulában, lett víz mosakodásra. Kellett is, mert mosakodás a katonánál létszükséglet volt, de a hadsereg ezt nem preferálta, mondhatni szart rá. Bocs, elbaltáztam a szót.
Első nap tehát, mikor megérkeztünk, kérdezték, kérünk-e étkezést. Hogyne! Olyan katona még nem született, aki nem csípőből vágja vissza persze , hogyne!
Kaptunk mi ellátmányul vagy két mázsa konzervet, De, az Isten áldja meg a kitalálóját egy évben legalább hat hónapot gyakorlatoztunk, hol a Bakonyban, hol az Alföldön, hát, mondjanak még olyan barmot, aki kívánja ugyanazt a szénát minden nap!
Szóval a konzervek jó részét, szalonnára, babra, zöldségre, meg pálinkára cseréltük, az utunkba eső boltokba. Megegyeztünk hát az ellátásról, és így minden nap, hozták a finom meleg ebédet, reggelire forró debrecenit, téli szalámit..
Hát, egyszer minden elfogy! Hogy az első nap a pia?. az nem véletlen!
Mindjárt ki is találtuk Brasnyóval, aki Isaszögi legény volt és annyi marhaság volt benne, hogy a megszólítása, csak annyi volt - Brasnyó te barom!. Elindultunk felderíteni,fényes délután és az első háznál bekiabálva előjött a tanyaházból, egy bátyó.
Van eladó bora Bátyám?
Annyí van, hogy igyatok vitézek egy pohárral, de én is a szomszédomtól, hozom innen egy kőhajításnyira. Megittuk a pohár bort és mentünk az elhajított kő után. Vagy három kilométer gyaloglás után megtaláltuk a szomszédot, aki két pohár után közölte, Ő, már nem ad e bort, mert, lagzi lössz a családba és arra köll! De, a szomszédja, aki egy köpésre lakik, az ad e, mert az, nem issza, azér!
Újabb négy kilométer, és már kezdett esteledni, de a muszáj nagy úr! Na, itt aztán a bátyánk, megsüvegelt minket - látta két nagy állattal van dolga és hozott vagy tizenöt liter bort. Az öt litert, helyben elkezdtük iszogatni, de vissza is kellett érni, így bevezettük az általános szesztilalmat. A maradék bort, egy gumírozott víztartályba tettük , ami üres, felfújt állapotában párnának is jó volt. Milyen praktikumokkal is szolgált a sereg!
Vagy kilenc óra volt, mikor beértünk a táborba és éppen osontunk volna az egységhez, mikor látjuk a katonai rendészet őrzi a tábort. Ajaj! Hogy surranjunk be? Sikerült rést vágni saját egységünkön és lopakodtunk be a sátraink felé, mikor „Állj ki vagy!? Jelszó?” - ordítanak ránk. A zsebemben, nem maradt egy fillér sem.. Egy őrnagy és egy alezredes állt előttünk és világított ránk az elemlámpájával.
- Nincs jelszó, mert most jöttünk..- .próbáltam időt nyerni.
- Mit visznek a szüttyőben, katona? - kérdi az őrnagy.
- Vizet jelentem- de a lábam minta cimbalom verő,úgy járt.
- Megkóstolhatom?
- Persze!. Az őrnagy felemelte a tartály és csak ivott, csak ivott!. Mikor már, vagy fél litert kiszívott az edényből, megbarátkozván a helyzettel szalutált és - köszönöm katona .ez valóban finom víz volt! - köszönéssel tisztelgett és lelépett. Ember olyan izgalmat nemigen élt át, mint én akkor, ott! Jelszó nélkül, harckészültségben, csapattól távol, italosan , alkoholt szállítva, parancsnokot átverni!!!! Ráadásul, én vagyok az állomás parancsnok! Legalább két év futkosó! Pont leszerelés előtt, mikor várnak otthon a lányok!?
 Lerogytam a kivágott fa tuskójára, és pihegtem, mint a galamb a dúcban - a víz, meg a gatyámba csorgott. Barom Brasnyó egykedvűen figyelte az ügyet.
-Mennyünk, már mer' ránk virrad!- nógatott.
Mentünk vagy háromszáz métert, mikor fényt láttunk egy sátor előtt. Kantin volt az, a javából! És ki a kocsmáros? Nagy Jancsi aki az ercsi kantint vezette.
-Janikám az isten áldjon meg, mit csinálsz te itt? +-Kitelepültünk –vigyorgott. Kérsz egy sört? Kettőt- engedett fel bennem a félsz! Kiderült a nagy háborúban a kantint is kitelepítették, nehogy az ellenség megkaparintsa! Jégtáblák között ment át a sörspirál, az hűtötte a sört- az erdő közepén!
- Mindig lesz sör? – óvatoskodom.
- Persze, különben mi a fenének lennénk itt!- nyugtatott, a kantinosok gyöngye.
Ezért mentünk, oda vissza vagy húsz kilométert, hogy a felmelegedett bort cipeljük, bokortól bokorig lopakodva, kockáztatva a lebukást, mikor itt jéghideg habos sört árulnak bolti, áron,!!
Nem vagyunk normálisak!........Vagy rossz a felderítés..!
Aztán, át értékelve a helyzetet, hogy ne kelljen sörért, állandóan ötszáz métert átjárni, szereztünk egy húszliteres műanyag edényt és a kopaszok-az új katonák-azzal jártak át mint a páter-noszter. A nedűt, pedig abban a kútban hűtöttük, amit a vakondok kiásott....
Mire is jó, egy vakondok !

2010.

QUIMBY Egy tízenegy éves emlék.

Egy kis örömzene: szemben Kiss Tibi gitáron, Szilárd, Aszalay Kálmán pofagyalun és a Quimby tagjai sörön, szekszárdi vörösboron és kólán

Tán 18 - 20 éve is lehetett, unokám még tervben sem volt, tán csak a technikai részét csiszolták az ösei,, voltam egy Quimby koncerten..Láttam őket itt Újvárosban is - lévén idevalók - rendesen reszelték a gitárt, dübörögtek és kommunikáltak a színpadon. Már akkor kitűnt, hogy Kiss Tibi és Lívius a főkolomposok.. Tán óvodába is együtt jártak..Gimiben pedig zenekarként szédítették a csajokat. Az a bizonyos koncert, a Nagycirkusz színpadán, nem igazán fogott meg..Akkor tájt jöttek haza Amerikából, tele invencióval, ,de én nem voltam fogékony a zenéjükre. Érdeklődve figyeltem a kezdődő hisztériát.- Amerikában léptek fel - sóhajtozott egy felső fokozatú lány mellettem. próbáltam lerángatni - nem zenekart csináltak kint- de ő csak sikította a számok végén, "kisstibí, kisstibííí! Kicsit irigykedtem is.rájuk.-.magamban - és kritizáltam . Aztán eltelt pár év a Quimby egyre meghatározóbb lett, figyelemreméltó szövegeket írtak, a zene pedig ütős lett. Remekül hangszerelték a számokat ,egyre jobb zenészekkel töltődtek fel. Már a Sziget sláger zenekarának számítottak, fesztiválokra hívták őket, és a menedzselés- már nem csak egy egyen -bakancs beszerzéséből állt. Élmény a lemezeket meghallgatni. Nem egyszer!!! Mindig találni benne valami érdekest, értékest. A legkellemesebb meglepetés akkor volt, mikor eljöttek a hatvanadik születésnapomra zenélni..meglepetésként..Igazi buli hangulatot csináltak a kisapostagi Préri vendéglőben.. Több tucat,ötvenes -hatvanas rajongó csápolt reggelig. Addigra, már nem voltunk szomjasak.... Köszönöm így utólag is, Kiss Tibi, Lívius, Mikuli Feri,Gerdesics Szilárd és többiek..nagy élmény volt..! Az együtt zenélés is... Ja, Lívius- Teo unokám, apja-aki szintén zenész....!
>

LÉT ÉS TUDAT

Törött tükörben feleződve
A távozó ész és
Szakadó ösztön
Eltorzult képe,
nyomja rám bélyegét.
Kevés van ami még elég,
Elég, hogy magam maradjak,
Az osztódás alatt.
Elveszett illúziók.
Félig telt pohár
Zamata illik
A kockás asztalon
Kifolyt borhoz. Kár,
Hogy a zúgó kábulat,
Magával ránt...
És egy tétova mozdulat,
Leseperi az asztalról
A lét és a tudatomat