NAGYAPÁM, A HÁZA ÉS ZSARI A LÓ !

Nagyapám Váczi Mihály.
Már említettem,   kemény kis ember volt.. Talán a százhetvenet  ha elérte, de tudom elfogult vagyok vele. Rendes paraszt ember volt, aki a kisapostagi földjeit művelte Zsari lova segítségével. A ló rendes polgári neve Zsarnok volt!.. Ezt tán azzal érdemelte ki,hogy alkalomadtán kissé átlépte a határt, amit egy ló engedetlenség címén, még megengedhet magának.Hogy egy ló mennyit engedhet magának? Ez ügyben, nincsenek megfelelő referenciáim-lévén, az erre vonatkozó szabályzás, nem jutott még kezembe és így nem vagyok "tanult kolléga." Tény, Zsari nem volt könnyű eset.
 Volt, csakúgy "csakazért" is alapon nem akart elindulni, volt hogy nem akart megállni, volt, hogy ment mint az ámokfutó és beborította nagyapámat az árokba -tököstől, babostól. Szóval amúgy, rendes ló volt Zsari - csak emígy nem. Persze a papa rendesen abrakolta, meg abriktolta is..Zabot, abrakot kapott bőven,. Mikor elővette az "ústort" és elmagyarázta neki, hol lakik a magyarok istene, egy darabig rúgott, harapott, forgatta a szemét, aztán sűrű prüszkölések közepette lassan, de megértette az oktatást...
Amúgy nagyapám igen pedáns ember volt.
Minden este és reggel lemosakodott tetőtől -talpig  a dézsában és a bajszát felpödörve vagy tíz percig állt a tükör előtt, fésülködött!.
Alaposan, módszeresen merítette a hajába a hajgereblyét. Meg is volt az eredménye, mert még  halála előtt is sűrű tömött hajjal várta az angyalt.
Nappalra felvette a szokásos barna bársony nadrágját, csíkos "pargett" ingét, mellényét és súrcát. A súrc, egy kék vászon kötény volt -ezen a vidéken praktikus öltözéke a paraszt embernek .Egyrészt , védte a bársony nadrágot, ami télen fűtött, nyáron hűtött, hogy ne kopjon jobban mint az illendő, másrészt, a sarkait felkötve , nem kellett a föld végébe kimenni, ha szedett egy pár marok zöldbabot lepakolni, hanem beledugta a felkötött súrcba és akkor még jutott a kezébe is.
 Nagyapámnak gyönyörű kertje volt. Egy hold, tiszta gyümölcsös a hegy tetején, ahonnan belátható volt az egész falu.
Na és a ház!.. Búbos-kemencével vörösfenyő gerendákkal, gyönyörű faragott bútorokkal, porcelánnal, rézzel díszített lámpával! Mellette egy másik  épület, nyári-konyhával,  vert falú tűzhely vas platnival tán már  a századik évét is betöltötte és ahol a mama a barátfülét gyártotta a kedvemért!  A ház alatt hosszú boltíves borospince húzódott, ahol a piros bor mellett a dinnye is elfért úgy nyaranta, hogy bevegye a bor illatát és asztalra kerüljön miután a csirkepaprikással elteltünk.....Istenem,de gyakran álmodom ezzel.!! A kert, sárga barack, rózsa barack, kajszibarack, piros belű körte, árpa körte, csicsóka, naspolya, füge fákkal, góréval, ahol egy tizenéves gyerek elbújhat, az "Apáca főkötőt" olvasni..
Minden, ami egy gyereknek élmény lehet, az ebben a kertben meg teremtődött. Sátoros ünnepek előtt, felengedett a nagyapám padlásra is és ott kedvemre válogathattam apám és testvérei gyerekkori játékaiból és ifjúkori titkaiból.
Egyszer találtam egy cilindert...!
Hogy ,hogy került az oda, máig nem derült ki, de ott volt!
Szépen, kalap dobozban becsomagolva - megkimélve - feketén ragyogott ki a lila belsejű borításból. Abban az évben a nyaralás alatt, a faluban, cilinderben közlekedtem...
Remek szórakozás volt!
Mindenki tudakolta ki ez a kisfiú abban a furcsa kalapban?
Egyszer csak  véget ért a boldogság mert meghívásos alapon, a két szomszédnál verebészkedni kellett és elfogyván a tartalék zacskó, a cilinderben gyűjtöttem a tökös verebeket, meg a tojásokat. A verebek nem méltányolták a cilinder előkelőségét és finom úri mivoltát, előbb összecsinálták, majd összetörték a testvéri tojásokat és ezzel véget ért a cilinder varázsa, mert másnapra olyan büdös lett a kalap, hogy a kutya is elkerülte és deportálni kellett az ól mögé!.....