A HON VÉDŐJE LETTEM

Apám....nem semmi ember volt!
Kicsi korában amolyan segítőkész gyerekként, szecskát vágott, meg az ujjait. Ezáltal megkímélték a paraszti munka gyönyörétől és csak a tanulás volt a dolga.
Nehéz is lett volna, valami komoly fogást találnia, az eke szarván, mikor a bal kezéről a három első ujj perc hiányzott. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy ezzel a csonka ujjakkal ne próbálkozzon a hegedűn. Emlékszem, mikor anyám öccse, Miska bátyám, nem a Váczi ágon leledző versfaragó, hanem a Rafaisz megnősült, apám elkérve a hegedűt a cigányprímástól és az asztal tetején állva, vezényelte a zenekart és óriási ováció közepette, újráztatta magát. Aztán olvastam ,kottás könyveit, amiket kilencszáz negyvenhétben adtak ki " Díjnyertes dalok" címmel..Szóval apám, valami örök kölyök volt.. Voltam vagy harmadikos általános iskolás,mikor Sztálinvárosból, kölcsönkért motoron anyámmal a csomagtartón eljött Balassagyarmatra, megnézni mit művelnek a fiával a gyerek-üdülőben. Ez egy, talán négyszáz kilométeres út volt ,oda-vissza, azon a keskeny, igazán segget próbáló Csepel motoron .Mikor bevonultam összetört..!Az én hatvanegy kilómmal katonának lenni, - neki csapásnak tűnt., de jött lelkesen látogatni, hátha megmaradok... Vett egy Schwalbe robogót és azzal jött Ercsibe megnézni, élek -e még./ Ő legalább megismert, anyámmal ellentétben../
Furcsa volt látni, hogy a kemény tisztek, milyen tisztelettel beszéltek hozzá, miközben én majszoltam a tarhonyás húst...
. Az első hónapom azzal telt, hogy kivezényeltek a tiszti klubba zenélni, aztán megfenyítettek mert ott zenéltem, végül a pokrócot is összetekertették velem, hogy megyek a fogdára, mert tovább zenéltem, mint a megengedett. Bár a tiszt aki mulatott, megígérte becsukat , ha az engedélye nélkül otthagyom a buliját, a vendég Nemes alezredes, szintén kilátásba helyezte a penitenciát, ha nem hagyom abba, és nem vonulok be a  laktanyába!
...... Aztán reggel, volt egy józanabb laktanya parancsnok is, aki ezt már némi fej-csóválás közben átlátta és megengedte, hogy végre saját priccsünkre vonuljunk.
Erről szólt az egész ...az erősebb ....dirigál, a többi szív -mint a torkos borz! Mindig azt kellett nézni, ki a főnök és van-e annyira józan, hogy holnap is azt mondja , amit, ma.....
Mivel belemerültem a katonásdiba, a fatert elrakom legközelebbre!
Az első napokban a megrettenés időszaka volt, aztán jött Balázs Sanyi barátom, aki már akkor lehúzott nyolc hónapot és bátorítás képen, két páncélost nyomott a zsebembe. A páncélos az egy kis feles pálinka -ez esetben rum volt-ami a lelket ráhangolta a baromságok bírására. Akkor még lehetett a presszóban kapni ilyen csemegét és voltam olyan szerencsés, hogy abban az időszakban sört is mértek még a kantinokban.
Eskü után, mehettünk is a kantinba sorban és sörben állni. Mondjuk, nem csak mehettünk, kötelező is volt, mert akit nem hívtunk meg, az öreg katonák közül  első sörözésre, azt bizton hihettük ellenségünknek, mert ő erre adott is okot később..
A reggeli ébresztő, hat előtt tíz perccel volt, nehogy elaludjuk a reggeli tornát. Utána, valaki kitalálta, nem katona az, aki reggeli előtt nem fut el Ráckeresztúrra , ami legalább öt kilométer Ercsitől és ugyanennyi vissza. Ha aztán, sikerült lassabban visszaérni, addigra nem volt reggeli..A dolog azért kissé meg volt nehezítve, mert úgy elfutni bárki, még a civil bagázs is tud, de teljes menet felszereléssel, teli kulaccsal, gyalogsági ásóval, géppisztollyal, már nem annyira rózsaszín leányálom és ezt csak a tökös katonák tudják! Na mi igyekeztünk eléggé tökösök lenni, meg hát éhesek is voltunk-mint mindig !
Reggeli ...
Ez volt a nap második megpróbáltatása a futás után. Bivaly tej (/fekete kávé) és szalámi, amiben olyan jó nagy zsírdarabok voltak, hogy szegényebb helyeken a családnak a zsíros kenyér készletét fel lehetett volna újítani vele..Ezzel nem is lett volna baj, de előtte a fagyasztóban volt és elrágni nem lehetett - olyan kemény volt! Beleraktuk a forró bivalytejbe, amit meginni amúgy sem lehetett volna és így  már nem volt olyan forró, viszont a szalámi már rághatóbb lett. Igaz tiszta zsír lett a lötty, de ez nem gátolt meg abban, meg ne egyem és igyam, mert lehet, ebédre olyat főznek, ami nem ehető!
A kenyér viszont finom volt annak ellenére, hogy csak a másnapost adták oda.-. nehogy gyomor bajt kapjunk a forró kenyértől!
Vacsorára általában- ha nem gyík hús volt - tavaszi vagdalthús konzerv- rizses és tarhonyás húst adtak, ennek hatására úgy megutáltam, hogy a tarhonyától a mai napig megtartóztatom magam.
Szóval vigyáztak ránk, gondoskodtak rólunk...
.. Ez a gondoskodás aztán két évre elkísért...