SZAMOSÚJVÁR UTÁN ...

Szamosújvár..
A szép templom bejáratán a román nemzeti lobogó mellett, a nagy vezér és konduktor vagy hat méteres képe osztja az áldást.
A városka túloldalán, a Kis-Szamos partján, remek táborhelyet találunk. Ott sátort verünk a lányokkal, az öreg román csősz irányításával.. Lóherében táborozunk, nyugtat bennünket ő tudja, itt mit szabad. Előkerül az otthoni barackpálinka, ami oldja a nyelvet és a gátlásokat ... Remekül összejövünk..Meséli, volt ő már Magyarban..még negyvenötben....lóval, kocsival, élelmet vitt a román csapatok után,.akik az oroszokkal harcoltak...Még Győrben is volt ..Elmegy és valami lóbabot hoz ajándékba.  Arra kevés,hogy megcsináljuk ..Zsebből hat, jól megérett kukorica csövet is húz ki mosolyogva. .Értékes az ajándék, érzem a tekintetéből..
-Aztán, maguknál milyen a kukorica termés -sandít rám, tartva a csöveket büszkén elém. Az utazások idején..

- Tudja a franc -mondanám - de építem a román -magyar barátságot..
- Legalább, ekkora - mutatok a fejem fölé, vagy kettő-húszra.
-De jó maguknak!-sóvárog az öreg.
- Lesz mit enni!
-Nem eszünk mi kukoricát,bátyám-düllesztem a mellem!
-Hát mit csinálnak vele?- képed el!
-Hát megeszik a disznók. tyúkok! -homályosítom fel
- Ajaj ! Micsoda pazarlás!- fakad ki a bátyó - eleresztve barátságunkat.
Tüzet raktunk, még egy kicsit ittunk, aztán elvonult az öreg...Még akkor is a fejét csóválta, mikor eltünt a másfél méteres, kiégett kukoricaszár mögött..
Mivel, füstösek és izzadtak voltunk, gatyát, bugyit, ledobva, belevágtuk magunkat a Kis -Szamosba. Önfeledten csapkodtuk, a hűs vizet....
Kicsit fura szagunk lett , de frissek és fiatalok voltunk - nem számított!
Másnap, egy helyi stoppost felszedve -kérdeztünk a tájról, Szamosújvárról, a folyóról. Mutatta is,
-Itt a város fölött van Bonchida, nagy sertés nevelő és vágóhidjáról híres üzemével, Jól megy nekik, csak az a baj, beleengedik a sok szart meg a szenyvizet a Kis-Szamosba.......