AKKOR, AZ ISTEN EGY KICSIT FÉLREFORDÍTOTTA A FEJÉT..

Akkor elsírtam magam ! -szívott cigarettájába L.
Hosszan nézett a kifújt füstbe, mintha kapaszkodót keresett volna a kékségben.. Tán percekig is eltartott volna a csend, ha nem nyúl a pohárért odakoccintva az alját asztalhoz. Remegett a keze
 – Imádkoztam is érte! - tört meg a hangja, közben tenyerével törölte az arcán lecsorduló keserűséget.
Tudod? -sóhajtott egy nagyot- nagyon szerettem.
 Ritka dolog egy férfi életében mikor ezt bevallja. Én harminc voltam, ő tán huszonhárom.. gyönyörű göndör fekete hajjal, feszes ruganyos testtel- meglátszott rajta a balett. Huncut szemeivel olyan volt mint egy japán porcelán baba, úgy kacagott rám, mint egy gyermek-teli szájjal, önfeledten. Meglátni és megszeretni, nem volt nehéz! Rám nézett és én tudtam,hogy elbuktam!
Nős voltam, de már jó ideje sehogy sem volt jó otthon. Egymást ettük az asszonnyal minden apró dologért. Az a bizonyos hetedik év!
Soha nem hittem a babonában, de most beteljesülni látszott.Kedvetlen voltam.
Aztán egyszer csak,mint egy puha léptű macska jött felém a varázslat, kerülgetve meg-meg nyalogatva lelkemet, megsimogatva arcomat. Szédültem. Letámaszkodtam a bár pultjára és vártam.. Odajött hozzám, alulról felnézve és megkérdezte:
-Te vagy az új zenész?
- Láthatod !- néztem a szemébe. Valami számot kért, aminek a címét nem értettem,de megígértem neki hogy eljátsszuk.
Aztán a szünet végén, odaintettem - Melyik is volt az ? Már szólt a zene, úgy közelebb kellett hajolnia és a fülembe mondani a címet- én pedig tele lettem az illatával,a friss mezei virág-illattal, ami végig elkísérte együtt kevergésünket. Hajnalban együtt kocsikáztunk ki a rétre nézni, hogy jön fel a nap. .Valami boldogságos időszaka volt ez az én életemnek. Szerettem – szerettek, égtünk, lángoltunk együtt, mint két hasáb, amit a tűz harapdál és a végén parázzsá omlik össze. Úgy éreztem ennél tovább már nem lehet feszíteni a lelket. Itt kellett volna végleg elégni, mert ennél nagyobb gyönyörűség már nincs is!
Eltartott egy évig is...
Aztán valami félreértés lett közöttünk- nekem idő kellett, hogy régi dolgaimat rendezzem és tudtam, az is fájdalmas lesz és csak félszavakkal érintettem dolgot –hitegetni nem akartam.
Ő pedig úgy érezte, nem kell nekem!... Őrlődtem, tépelődtem, féltettem! Nem akartam kitenni bajnak! Egyszer nekiment egy nő a bárban, mert nem tudta elviselni, hogy velem van.
Majd megőrültem, de tudtam most nem mehetek hozzá.. Időre volt még szükségem. A gyerek is kicsi volt, hozzám nőtt rendesen, de mennem kellett, éreztem….
Aztán egyszer megláttam egy sráccal.
Csak néztük egymást és nem szólaltunk meg.. Nem is tudtam volna. A mázsás kő, ami rám szakadt belém fojtotta a szót, csak a szemem lett tele valami nagyon zavaros, homályos dologgal.
Később férjhez ment a sráchoz, gyakran láttam őket. Csak a gyerek nem akart összejönni..
Pestre mentek valami tudományos „atyaúristenhez” aki hozzásegítette a terhességhez.…Ritkán láttam olyan boldog kismamát, ahogy ő viselte a terhességet. Már csak napok voltak hátra a szülésig, amikor a Főorvos úr befektette a klinikára — aztán elutazott valami halaszthatatlan nyaralásra. Nélküle nincs szülés!-adta ki. Tán valami babérokat akart learatni, vagy a pénztárcájára gondolt, de ragaszkodott a szülés levezetéshez. Szigorú ember volt! Nélküle nem mertek lépni az orvosok...Mikor jött a szülés ideje injekciózták, visszatartották a szülést!..Már egy hete is elmúlt, de a főorvos csak nem jött!..Mikor már elviselhetetlen lett a fájdalom megcsászározták,a két pici addigra már meghalt! Ő pedig hullamérgezést kapott…Az ügyeletesek mindent elkövettek, de semmi nem segített.
Aztán már csak a tv-ben láttam...Orvosi műhibáről beszéltek.
Mikor megtudtam, kimentem a Duna partra és ott imádkoztam érte. Ritkán teszek már ilyet,utoljára gyermekkoromban, de most nagyon kellett a dolog.! Könnyem folyt és úgy rimánkodtam Istenhez hagyja élni!
Aztán jött a pap és feladta neki az utolsó kenetet. Békélj meg gyermekem ! Akkor, az élni akarás ösztöne, vagy valaki, aki fentről a kezét fogta, megsegítette.
Életben maradt és ha nehezen is, de felépült. Per lett az ügyből.. a Főorvos urat eltiltották a foglalkozásától jó időre-azóta már főfontos valahol ismét -  a kórházat kártérítésre kötelezték, de gyerek már soha sem lehet. Egy idő után a férje is elment. Míg nagy volt a baj, rendesen ápolta –de valami kis rugó elpattanhatott a szerkezetben. Elváltak.
Ha néha találkozom vele és beszélgetünk, mindig megkérdezi hogy, hogy van a lányom, aki az új kapcsolatomból született. A lányomnak ugyan olyan mandulavágású a szeme , mint neki volt. Biztos rám gondoltál akkor! - ugratott.. Én pedig arra gondoltam,hogy talán akkor ott a szülészeten, az Isten félrefordította a fejét egy percre...de aztán észbe kapott!
Nagyot szív a cigarettába L. és a maradék konyakot felhörpintve összegyűri a kiürült cigarettadobozt , aztán egy lemondó mozdulattal vágja a papírkosárba a szemetet.