ANTWERPEN 2

A Saarbrückeni autós megtorpanás után, irány Luxembourg .Ma is vigyorogva  gondolok vissza az amerikai hadisegélyre !
Luxembourg !
Ebből csak a hegyeken világító ház-ablakokat és utcákat láttuk, mert este, sötétben keltünk át, pedig igen szerettem volna megnézni. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, tátott szájjal figyeltünk mindenre.
Egy vám kommandó állított meg egy autót és mi szépen besoroltunk utána, azt híve határőrök.
Ezek aztán gyorsan elhajtottak bennünket, hogy húzzunk onnan, mert zavarjuk az intézkedést.
/ Miután, átléptünk Ausztriába, sehol nem kértek dokumentumot, pedig ahova mentünk, ezernyolcszáz kilométerre volt Újvárostól./
Beérve Belgiumba, azt hittem városba értem, mert az autópálya végig ki volt világítva.
 Ákos később elmondta, több atomerőmű is van és annyi áramot termelnek, hogy azt nem tudják hova tenni, az állam pedig átveszi tőlük világításra. Édes istenem ! Csak egyszer a lépcsőház lenne úgy kivilágítva mit a belga autópálya! Csak egyszer, aztán le is kapcsolhatnák éjszakára !
Dögfáradtan, reggelre értünk Antwerpenbe, ahol a várost körülvevő ringen, megtaláltuk a kijáratot és Ákos barátomat ébresztgethettük.
Mint rendes, egyedül élő ember, egy szobát fűtött a lakásban ezért, elég téliesnek tűnt a vendégszoba. Az ablakot belepte a dér, Hideg volt, Ő viszont gondolt ránk, és hogy a leheletünk páráját ellensúlyozza, elektromos fűtésű lepedőt tett alánk. Bújtunk is a lepedő ráncaiba és egymáshoz, mint a koszos malacok az ólban! Ebben volt is valami, mert eddig nélkülöztük a vizet és alig vártuk, hogy magunkra maradjunk és minden intelem ellenére - most ennyi idő után begvallom - teleengedtük a hatalmas fürdőkádat és egy órán át dagonyáztunk benne !



Antwerpenben annyi a látnivaló,hoy hetekbe telne a végigjárása. A városon folyik át a Schelde folyó, ami kijárást biztosít a tengerre. Én azt hittem, közvetlenül a tengerparton van a város , de a folyó köti össze az Északi tengerrel, ahova egyre szélesedő öblökön keresztül lehet eljutni. Már a római korban is fontos határvidék volt . Ezek a digók már akkor sem bírtak magukkal!
 A folyó adta a provinciák határát. A város évszázadok alatt, sokszor cserélt gazdát, volt holland terület, spanyol katonák dúlták fel, német csizmák csattogtak a kövezetén. Belgium flandriai részén terül el, fontos kikötő város, nemzetközi kereskedelmi központ, nagy gyémánt-csiszoló és kereskedő múlttal.


Külön zsidó negyed van, a gyémánt kereskedés ott zajlik.. Láttam rabbikat nagy pajesszel, hosszú fekete kaftánban - szakállal. Nekem a nyolcvanas években élő vidéki fiúnak, ez újdonság volt. Ilyet mi nem láthattunk, otthon! Főleg nem Újvárosban!..
Kimondottan oroszoknak működő boltot találtam, ahol cirill betűkkel volt a kirakatban az invitáló - mindent a matrózoknak.  / még jó hála a neveltetésemnek - 59-67-ig- gyűrették velem az oroszt / Persze a matrózok meg is kaptak mindent! A kikötőben a dokkok után, mikor kikötöttek a hatalmas tengerjáró hajók és kiözönlöttek a tengerészek, várták őket  a gyönyör-szolgáltató kisiparosok kirakatai, ahol szebbnél szebb lányok kínálták magukat, mosolyogva. A kikötőhöz legközelebb a legkelendőbbek, legszebbek. Távolabb a jó nők és a végén a kissé korosodó delnők.



Csodaszép maláj lányoktól az ébenfekete, a kávészínű és fehér bőrű nők várták a kiéhezett szexre vágyó, tömött pénztárcájú hajósokat. A lányok, hangulatos kis szobákban ültek, aminek az egyik fele a kirakat volt. Tv-t néztek lenge ruhában és várták az üzletet. Az alkut a kirakat előtt kötötték meg a kakasok, ahol ki volt írva az ára a légyottnak. Ha megfelelt az ár, bólintás után a hölgy beengedte a mellékajtón, szerelemre gerjedt pácienst és a hátsó szobába vezette. A kirakatban kialudt a fény, jelezve a foglaltságot.
 Érdekes sztori volt, amikor a hosszú út végén egy jó hetvenes, amúgy csinosan dekorált hölgynél kopogtatott egy kissé kapatos ötvenes férfi és zsebeit kiforgatva mutatta.
- Csak ennyi pénzem van!.-mutatta az aprót. A hölgy ránézett, kissé elgondolkodott, aztán megsajnálta - lehet neki is jól jött egy kis szerelem, no meg az apró is és beengedte a delikvenst.
 Láttam olyan bárt, ahol csinos szőke nők ültek a pultnál, a cégtáblán pedig a felírat Lesbos volt. Nomen est omen!
Az egész városrész a szórakozásról szólt.
 Az ékszer boltok este tízkor nyitottak. A halsütők az utcán felállított asztalokon jegelték a tengeri halakat, herkentyűket, rákokat. Aki rábökött valamire, azt rutinos mozdulatokkal megtisztították és már sistergett is a serpenyőben a finom falat, elárasztva az utcát csalogató illatával..
Egyszer, erre majdnem rá is fizettem.
Vasárnaponként, az egyik nagy téren mindenféle árus összejön, és egymást túlkiabálva kínálta a portékáját. a karalábé pucolótól a gyümölcs centrifugáig mindent! Persze a büfék is dolgoznak rendesen, hosszú sorok tolongtak a finom falatokért.  Rengetegen reggeliznek ott.
Beálltam én is egy ilyen sorba - nem tudva mit is árulnak. Mire rám került a sor, akkor láttam, osztrigát lehet kóstolni.. Egy kikiáltó harsogva dicsérte a portékát, kettő pedig egy fura feszítő szerszámmal nyitotta fel az kagylót. Egy fél citromot facsartak rá! Ettől az osztriga beájult és ehetővé vált.
Az előttem álló öltönyös, rózsaszín nyakkendős  úr, rutinosan tapadt a kagylóra. Az osztriga azonban makacs volt. Vagy kevesellte a citromot, vagy régi belga ellenálló lehetett, de ragaszkodott a házához és csak nagy harc után adta át magát a nyakkendősnek. Az szívta erősen, az osztriga pedig hosszan elnyúlva, kapaszkodott a házához! Miután megláttam, a viadalt, gyorsan kiléptem a sorból. Ha ezt én ezt megtettem volna, a helyszínen vertek volna agyon, üzlet-rontás miatt. Már a látványtól is a torkomnál volt a gyomrom. Nem akartam elrontani  a belga -magyar örök és megbonthatatlan barátságot ! Inkább a távozás hímes mezejére léptem!
 Éjszakánként hajnalig bolyongtunk a kikötő negyedben, de pénzünk nem lett volna a tapasztalásokra - meg hát, a feleségem is velünk volt.
Pedig, azok a szép, magas maláj lányok...azokkal az igéző szemekkel..!!
Istenem!
 Biztosan meghívtam volna egy kávéra valamelyiket...!

MACSKA -TOR

Katona dolog
Már jó benne voltunk a katonaságban, már megtanultunk, lopni, csalni, hazudni, na és káromkodni, szóval a harmadik nyolc hónapunkat tapostuk, már túl voltunk a sok konyhamunkán és voltunk felállított őrök, naposok, mikor kivezényeltek bennünket egy távolabbi telephely őrzésére. Szakszolgálatos katona lévén nekem nem kellett volna, de minek keresi az ember a bajt, jön az úgyis magától!
Úgy történt, hogy őrparancsnok lettem. Ez nem nagy dicsőség, mert bármi marhaság történik, azt gyorsan az én nyakamba varrják, de legalább nem kell négy óránként kelni és kiállni, őrizni az objektumot. Véget is ért szerencsésen az őrség. Nem aludt el senki, nem lepett meg az ügyeletes tiszthelyettesem, mert az volt a szokás, ilyenkor kisomfordál valamelyik és próbálja az őrséget megvezetni.. Aztán amikor az őr ismerve őt elbeszélget vele, azt azonnal leváltják és fogda.. Ha meg ráordít és megfekteti, akkor igazi katona és ,,eltávot" is kaphat a katonás viselkedéséért. Más kérdés aztán a fektetés miatt később,a tiszt ott cseszik ki vele ahol tud, de ez már más kategória
Szóval átadtuk az őrséget rendesen aztán bevonultunk a laktanyába pihenni. .Az új őrparancsnok, már nem tudom milyen Ödön volt. Rendes csendes gyerek volt tizedesi rangban. A bevonulása kissé lazára sikeredett, mert még mi, elöl spitz, hátul stucc frizurában ékeskedtünk, ő a civil tollával vonult be, ami rendes körülmények között kilencszáz hetvenben a válláig ért. Nosza, oda is citálták, a kőbaltáshoz, aki előbb csíkokat vágott a hajába, aztán pedig tar kopaszra vágta. Ez az Ödön lett az őrparancsnok. Laza volt, mint a Riga-lánc. Kitalálták, főznek valamit. Próbáltak halat fogni, de nem jött össze , pedig a halastóba lógott a telephely vége. A béka is nehezen állt meg, így fogtak egy macskát. A macska szelíd állat volt, ott egerészett a szomszéd paradicsomosban, de rossz napja volt. Annak rendje -módja szerint, mint a nyulat, megnyúzták a macskát és feltették pörköltnek. Ellenőrzésre érkezett a ÜTI H és látva a vidáman rotyogó pörköltet feltette a kérdést.
- Mit főznek, katona.
- Macskát - jött a válasz
- Ne hülyéskedjen - megkóstolhatom?
- Persze! , és szedtek neki egy kis pörköltet, jó lecsósan
A tiszt jó ízűen belakmározott, majd újból rákérdez..
- Na tényleg mi volt ez.?
- Mondom macska !- szólt Ödön szelíden és a nyomaték kedvéért, előhúzza az ágy alól a macskabundát. Az alhadnagy úgy érezte karmol felfelé  a macska.
Ember abban a zászlóaljban olyan szint időt még nem futott senki -mint akkor az alhadnagy!
Miután kiengedte a macskát, azonnal kocsiba vágta magát és jelentette az ÜTI-nek, /Ügyeletes tiszt megdöbbent, hogy a katonák macskát esznek. Óriási ribillió, leváltották az őrséget, fogdára vitték az őröket és távmondatot küldtek a főparancsnokságnak, jelentve a rendkívüli eseményt!
 Jött is Fehérvárról az ukász, kivizsgálni azonnal! A törzsfőnök, egész éjjel nyálazta a szolgálati szabályzatot, mit sértett ez a cselekedet. Mert ugye, ha azért, mert nem elég a kaja, akkor lopnak a szakácsok és a raktárosok, szóval azonnal lecsapni! Ha pedig csak dacból esznek macskát, akkor az meg - lázadás!! Az pedig, főben járó bűn! Aztán, tovább vizsgálva a dolgot, kié volt a macska? Nem lopás-e ez? Meg a paradicsom és a paprika.! Honnan van?Lopták? Kiderült a macska kóbor macska volt, a paradicsomot a csősz adta nekik, mert a dézsmálókat sokszor elzavarták. Így aztán ez a része nem szegett szabályt.

Reggel aztán levitték a parancsnoki irodába, jelentést írni. Ödön elhelyezkedett a kényelmes íróasztalnál. Kávét, kólát rendelt a titkárnőtől és átnézte az elé tett papírt.
A felső sorban egyetlen kérdés volt. a pecsét mellett.
Ödön elszöszmötölt vagy három órát, mire bejöttek a vizsgálók és elvitték a jelentését. Egyetlen mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy
- Miért kell a Magyar Néphadsereg katonájának macskát enni?
A válasz rövid, tömör és flegma volt.
- Jelentem azért, mert nem jött arra kutya!...




Egyetlen katona nem szerelt le velünk az utolsó napon, amikor a zászlóalj épülete előtt leverte a maradék haderő tiszteletünkre a díszlépést, Ödön!  Már civilben állt az utolsó sorban és eresztette ki az éjszakai sörözés maradékát. Mikor, mi is tisztelegve elvonultunk a többiek előtt, Ödön még mindig mámorosan engedte a fáradt gőzt. A két kőr díszmenet nem volt elég a könnyítéshez.
Tíz nap leszerelés utáni jutalom fogda !

BÖLCSKÉTŐL-GEMENCIG

Egy hétig élveztük a vizet és a Robinsonságot a bölcskei szigeten . Reggel hétkor beeveztem a holtágba ,elővettem a peca-készséget amit erre az alkalomra vettem és egy vízbe hajló fatörzsről belelógattam a vízbe csak úgy, bot nélkül a csévén,  paprikás kenyérrel. Rövidesen szép nagy halakat dughattam a szákba.. A szemközti oldalon ült csónakjában egy öreg horgász, aki látva a zsákmányt átkiabált.
- Látom, jól jön a kárász!
- Ja! -morogtam, igyekezve lezárni a beszélgetést, mert a halakat is zavarta, meg engem is, mert horgász igazolványom az aztán nem volt. Összeismerkedtem egy öreg halásszal Horzova Feri bácsival, akinek a csónakján" tróbli" volt felszerelve. Ez olyan alkalmatosság mint a tengeri halászhajókon a daru ami leereszti a hálót, aztán mikor úgy gondolja benne van a Moby Dick akkor felhúzza, beforgatva a fedélzetre és ott üríti ki a hálót. Feri bátyám egy csipetnyi ember volt, jó ha a százötvenet elérte, azt is tán csak a kocsmába való hangoskodáskor. Nagy huncutot ismertem meg benne. A nagy halászmester nem tudott úszni. Eredetileg kőműves volt, aztán hogy nyugdíjba ment, letette a kanalat. Na nem meghalt, hanem nem kente tovább a falra a maltert. Odaevez hozzám egy nap és rám kérdez.
- Te öcsém! Nem jössz ki ma velem halászni?... Kecsegére megyek!

Kellett neki  egy segítség, mert félt ha vízbe esik, nem lesz aki kihúzza. Erre már volt példa, mikor megcsúszott egyszer  késő ősszel, de szerencséjére a leeresztett tróbliján fel tudott kapaszkodni a csónakba. Azóta egyedül nélkül nem ment ki. Rám esett hát a választása és kieveztünk a szigetek közé. A nagy Dunától több száz méter választja el a partot több apró és nagyobb szigettel Ezek között a lagúnák között zavartalanul szaporodik a hal és a Duna esetleges szennyezettebb vize sem ér be egy felső leválasztó kőgát miatt. Az este már igencsak takarékra tette a napot,az égbolton felkapcsolták a "szentjános" bogarakat mi pedig leeresztettük a hálót és vártunk. Mondta is az öreg.
 - Öcsém itt van a kecsegék fészke!... Hát hogy fészek volt-e nem tudom, de kecsege az volt dögivel.
Nem tudtam hogy a halaknak is van hangjuk!
Ezek a kecsegék sírtak mint egy gyerek. Hátborzongató volt a nagy csendben hallgatni ezeket a kis lidérceket.
.A jó fogás után az öreggel partra eveztünk és másnap remek halpaprikást csináltunk.
Még két nap és felszedtük, a sátorfát. A csónaknak már igen légszomja volt ezért erőteljes pumpálás után vízre bocsájtottuk és irány Gemenc!
Paksnál a Vízi rendőrség  rocsója tett két kört körülöttünk. Élénken foglalkoztatta őket min ülünk, utazunk, de látva hogy a part szélén vagyunk éppen és barátságosan mosolygunk, integetünk, visszaintettek és hagytak továbbcsorogni.
Megérkeztünk a gemenci erdő partjához!
A Duna holtág felső ágnál egy nagy eperfa alatt sátoroztunk le, amint partot értünk. Nagyszerű idő volt a Duna alacsony vízállásánál egy derékig érő átjáró után, tengeri homokhoz hasonló kis szigetet találtunk, amit gyakran látogattunk úgy naturálisan, fügefalevél nélkül. Az elpöfögő hajók hangos tülköléssel értékelték a lányok bájait. Az erdészháznál ami a beömlő Sió és a Duna kereszteződésénél van, vizet kaptunk, így a főzés megoldódott.Inni inkább a meggybort kultiváltuk Éjjel aztán megtámadtak bennünket!
 Mindenféle zörgés és csörgést hallva kimásztam a sátorból , hogy nyakon verjem a behatolót és látom, egyhatalmas vadkan lakmározik a bográcsból - ízlett neki a paprikás krumpli.
Később rájöttünk a fa alá járt eprészni és mi elfoglaltuk a vadászmezejét. Csodás volt, mikor hajnalban és alkonyatkor az állatok lejöttek a Dunához vizet inni.. Szépen, sorban, csapatostól. Előbb az őzek, szarvasok, aztán a vaddisznók, rókák. Később találtunk egy magaslest és onnan figyeltük a szarvasokat, ahogy a vadváltónál, az egyik erdő részből a másikba ugrattak át a tisztáson, miközben néhány társuk őrszemként figyelte a csapat vonulását.

A nappal, az pedig Éden volt!  Még tartott a meggyborból is és a háborítatlan természet ölén, mint a gyerekek rohangáltunk a homok szigetünkön. Olyan érzés volt rajtam, mint Tutajosnak lehetett a Zala folyó partján Ez maga volt a szabadság, részegítőbb volt az érett meggybornál, Árkádiában éreztük magunkat! A futás után csapódás a hűs Dunába, versenyt úszni a hajó verte hullámokkal! Ez igen! De hát hátra volt még az utolsó szakasz amit meg kellett tenni. Utolsó este még egy kiadós tábortűz, sült keszeggel aztán megvártuk a végső pislantását a tűznek és  elheveredtünk a parázs mellett.

KIS MAI MAGYAR MESE...

Na  gyerekek,  ma mesélni fogok nektek!

Volt egyszer egy szegénylegény, még az átkosban és elhatározta ő aztán boldogulni fog, ha törik, ha szakad!. Elment katonának. Védte a hazát, bár szerencsére nem volt ki ellen, így csak verbálisan verte vissza az országa ellen ágáló, csúnya imperialista osztrák hegyivadász egységet. Miután az akkori királyának nem volt újabb háborúra kedve, elbocsájtotta hát a legényt menjen isten hírével és termeljen minden szépet és jót a népi demokráciának.
 Úgyis történt! A legény dolgozott, mint a megszállott, de a kincs csak nem akart a bugyellárisában szaporodni.
 Remek pénzeket osztottak, mindenkinek jutott a kincsből csak a legény lógatta az orrát.
- Egyenlő munkáért, egyenlő bért? Hogy van ez?..
- Én dolgozom, mint a barom, a többi meg csak lesi a főnők szavát, dörzsölődik a tenyerüket és potyog nekik a manna!
El is határozta, elmegy a nagy füstös királyi gyárból és majd maga megteremti a jövőjét, és a reggeli kaviárra valót.
Eljutott hát a városi alispánhoz, aki az akkori király megbízottja volt és érdeklődött, hogy dolgozhatna többet, mert, hogy ő - vinni szeretné valamire !. Pödört a bajszán egyet az alispán és három feltételhez kötötte az engedélyt.
- Visszamész fiam a dolgozódba, ott befogod a pofád és dolgozol tovább, mint a hangya!
. Visszalépsz a királyi ifjúsági szövetségbe, ott aktivizálod magad!
- Aztán meg kapod az ideiglenes működési engedélyed és a napi nyolc óra gyári munka után szórakozhatsz ezzel az iparral, ha jobb nem jutott eszedbe!. Aztán, három esztendő múlva megkaphatod az iparengedélyed másik felét is, HA ..jó leszel és tartod a pofád!
- Mert tudod fiam, nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás! Ez az elvünk!

Vissza is ment a legény a nagy füstös királyi gyárba, ahol csak nem akart a három szűk esztendő eltelni.
A bugyelláris nem vastagodott, de most már legalább éjjel nappal dolgozhatott, mert a délelőtti telefonosság után és a délutáni tv szerelés után bevállalt egy éjszakai bárban a zenélést is..
Ment is ez egy darabig, de ha néha ágyhoz jutott, álmában rúgott már, mint a tüzér ló.
 Feleséget is vett magához, egymás után kettőt is, mert közösen jobb húzni a szekeret, mint egyedül, de csak nem akart ez a project beválni !
 Fogta magát a legény felrúgta a királyi gyárral a szerződést, ami ugyan már rég lejárt, de háromszor három esztendő után már kezdett nem hinni a jutalomban- na meg a mesében sem!
. El is öntötte az alispánt a méreg , fenyegetőzött is, de a legény hajthatatlan volt. Rá is verték a lakás-támogatást, ízibe!
Összeszorította a fogát a és dolgozott tovább! Aztán, egyszer csak kezdett könnyebben menni a dolog. Megismerték a munkáját hívták is házhoz ...ezért is, azért is. . Aztán megtalálta a harmadik feleségét és boldogan éltek, míg meg nem halnak is!
Gondolták!... de jött a mámoros szabadság és váltották a világot meg a rendszert. A legény azt gondolta, két erős karom van, értem a mesterségemet, szép feleségem van, mi baj érhet.
Újból belevetette magát a munkába és dolgozott vakulástól - Mikulásig. Gyülekezett is a pénz a számláján, és dudorászva tette a dolgát, már azt hitte, itt a Kánaán, mikor barátilag szólt neki a főember, az új király egyik kincstárából !
- Hé, te legény!- nem akarsz egy kis hitelt, nem kell, gyorsan visszafizetni, ráérsz idővel, addig fejleszthetsz!
- Látom ügyes ember vagy a mi pénzünknek is jó, ha forog, aztán neked is, csurran- cseppen valami,.... tudod..?!! ..és csippentett cinkosan, a szemével.!

A legény megörült az ajánlatnak, felújította, a szerszámait, pöfögő masinát vett maga alá és várta a csodát
Az - az, nem csak várta, hanem embereket is vett magához, hogy együtt dolgozhassanak. A királyi kincstár minden negyedévben leakasztotta a maga sarcát,beletúrva a legény bugyellárisába, de ezt a mi emberünk nem vette zokon.
- Együtt sírunk, együtt nevetünk - gondolta.. Rosszul tette!
Elérkezett a NGVV! Ez a Nagy Gazdasági Világ Válság. ! A legény gondolta, hát nekem munkám van, dolgozom is, a szép feleségem is meg van még, mi bajom lehet!
Pedig a környéken, már többen bezárták a cicomás butikjukat és már a kocsmák is lakatot tettek az ajtajukra - ami ugye a mesében is lehetetlennek tűnik - de a legény bátran tette a dolgát!
Egyszer aztán télvíz idején, amikor a tyúkok is csak görbét tojnak, az új királyi kincstár kincstárnoka, aki időközben privatizálta a maga kis kincstárát úgy gondolta, jobb, ha a kincse nála van, mert még történhet vele valami!. A legény közben kifizette a fertályévi sarcot és meglepődve hallgatta a kincstárnok emberét, hogy ugyan már, terven felül adjon még vissza egymillió tallért a kis kincstárának.
 Elképedt emberünk. -
- Most esik a hó! Az emberek nem tudnak antennát szerelni a tetőn, autók is alig járnak, ilyenkor nem igen adnak nekem sem kincset, aztán meg én rendesen fizettem a sarcot! Nem lehetne, ..esetleg, később, egy kicsinykét?
- Nem! - dörrent rá a cerberus, ide az aranyad, vagy megjelölöm a házadat, hogy ,,arrul kódulsz."! Rohangált a legény fűhöz -fához, de senki nem tudott segíteni. A kincstárak nem adtak nekik sem pénzt. Ha már ház - mondta emberünk,-van egy másik is, a lányomé, inkább arra tegye a jelet, ha már muszáj, majd csak összehúzzuk itt magunkat.!
De a kincstárnok embere,csak ordított a mobiljába / mert időközben nem csak ez évek szálltak el, hanem a technika is fejlődött. Igaz, a morál maradt a béka seggénél, de hát a mesékben sem történik minden, olyan ripsz-ropszra! /...!
- Nem alkuszunk! A legény, úgy érezte átverték! A legközelebb beérkezett kincsét a kincstárnok embere einstandolta. Többet, is mint amit először kért , aztán meg a többi pénzére is igény tartott amire azt mondta addig- _ Ráér fiam a pénz!
Legényünk meghökkent? Hű, az anyja! Hát ilyet is lehet,?
- Elvitte az összes pénzemet, hát hogy dolgozzak én már így !?
Míg ezen morfondírozott, a király FÖ kincstára is bejelentkezett a maga sarcáért és mivel a legény bukszája üres volt, hozott határozatokat és zárolta a legény bugyellárisát.
- Csak egy kis rést hagyjanak a bugyellárison! - kérte a legény.
- Itt ez a pár emberem, enni szeretne! De a Főkincstárnok nem kegyelmezett! Ami jár -az jár!
A legény, lassan már beleőszült a dolgokba. Még régi munkái után csorgott némi kincse, de a kincstár kitátott száján az is lecsúszott. Már elővette a kedvenc felesége nyakláncát is üzemanyagra, hogy guruljon a szekér és tudjon dolgozni, mert hátha jobbra fordul a sorsa, de az is elfogyott! Egyszer csak bejelentkezett a király egészségi intézménye.....
- Ugyan már legény, látom rozoga vagy, de azért adok neked munkát, ha azt megcsinálod, lesz egy kis pénzed, meg aztán,ki tudja, mikor kerülsz ide hozzánk és akkor,jó tett helyébe jót várj!
 El is sántikált hát az legény a barátaihoz és kért tőlük egy kis anyagot a munkához. Azok adtak is, mert a legény mindig betartotta a szavát. /ez is csak a mesebeli legénynél van, mert az életben manapság ritka az ilyen becsületes barom!/
Szóval a legény felbotorkált a háztetejére és megcsinálta a munkát. A  Közmegrendelő dörzsölte is a tenyerét!
Ihaj - csuhaj! Milyen jó nekünk! Van új antennánk!
Aztán mikor a fizetésről volt szó, a megrendelőt eltávolították. A megegyezés hiába volt papíron, meg az is hogy jó a munka, ez nem hatotta meg a megrendel új  főnökét. Azt a szerződést nem ő kötötte és különben sincs pénz! Az új király nem adott rá!
 Merthogy közben új király is lett, aki aztán ígért szépet, jót, új stadionokat, de a legény kifizetéséről nem gondoskodott. A padlásfeljárót azért jó lelakatolták, nehogy valaki kárt tegyen az új berendezésben, vagy netán leszerelje.
A legény igen csalódott volt !
Ennyit ér manapság az adott szó?
Meg a megrendelő , sőt átvevő papír is ?...Ki fogja a kis kerekes gépemet fizetni, ki fizeti a gázocskámat, ki fizeti a villanyocskámat, ki fogyott a pénzem!
Bánatában hagyott, csapot-papot, beült a kis teherautójába, hogy világgá megy, vagy legalább is a Dunába,..de időközben elfogyott a gázolaja!
- Mindegy már no! - gondolta...
- Úgy is jönnek már az autóért -amit, bár öt éve fizetett, bár még volt teljesen kifizetve. ( Nem is lesz soha, mert az öt év alatt, nem a felét fizette ki, mint gondolta és ahogy érthető lenne, csak húsz százalékát, mert a bank módosította időközben a hitelét). Amit eddig befizetett hiteltörlesztésnek, azt átminősítette  a bank,  kamattá!
Hát, válság van, vagy mi a szösz!
Legényünk szomorúan legyintett!
Oda már a szép terv, a nyugodt öregség, a  kis kulipintyó is veszélyben.
 Valami pénz még csörgött a zsebében, két leszakadt kabátgomb mellett és elment a királyi biztosító emberéhez és kötött egy szerződést, hogy legalább a temetéssel ne terhelje a gyerekeit..




Jó éjszakát gyerekek, álmodjatok szebbeket!

KÖZÚTI ELLENÉRZÉSEK

Laza futólagos ismeretségeket kötöttem a rend őreivel, ez rendszerint a közutakon történt és a végén én voltam a nagyvonalú, mert mindig én fizettem. Ezek a dolgok mind húsz évvel ezelőtt történtek és senki ne gondolja, hogy manapság ez előfordulhat.
Még abban az időben mikor Gyulára kellett árút szállítanom, mentem a negyven négyes úton szombat éjszaka. Ilyenkor az ember hogy ne legyen annyira álmos hát dudorászik énekelget a kocsiban. Kunszentmártont alig hagytam el, látom a kanyarban köröznek...Éjjel két óra van, legszívesebben nem álltam volna meg, de nekem nem volt félnivalóm, nem ittam, nem volt lopott az autó, szállítólevél volt az áruról. A reflektor fényében egy rendőrt látok, aki géppisztolyt fog rám, A másik rendőr kiparancsol az autóból, alaposan feltérképez, jogosítvány, forgalmi , betétlapok biztosítás.
- A baj az -mondja a rendőr gyorsan jött!
Milyen gyorsan hüledezem, mert nem éreztem ,hogy gyorsan mentem volna. 104-el mondta a vizsgálódó miközben, a másik továbbra is sakkban tartott a gp-vel. 104-el nem lakott területen, közúton éjjel 2-kor--- hát ez halálos bűn! Megérdemlem a fővesztést gondoltam. Ezért, feljelentem-mondja a szigorú és már veszi elő a noteszt...Ha csak - csillantotta meg a fény az alagút végén -nem fizet helyszínbírságot 10000 Ft-ot.! Az nekem nagyon sok próbáltam alkudozni, de hajthatatlan volt. Végül ötezerben kiegyeztünk, aztán elbocsátott, az irataimat visszaadva, de a géppisztolyos még mindig ott állt az autó előtt a fegyverével. Nem tudom mit hittek, talán bankrabló vagyok, vagy veszedelmes kém? A dolog csattanója az volt, pár hét múlva ismét arra mentem csak már Gyuláról vissza egy kölcsön autóval, ami ugyan olyan volt mint az enyém, csak benzines. Végig poroszkáltam ötvennel Cserkeszőlőn
A lábamban már volt vagy négyszáz kilométer és kinyújtottam. Nem hosszúra, csak olyan száz húszat ment az autó kívül már Cserkén, de az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján sem. Szóval száz-húsz és már messziről látom az ismerős autót és tényleg ott áll az út mellett a két rendőr és már vagy kétszáz méterről jelzi, megcsípett! Próbálok alkudozni - hiszen már ismerjük egymást, de látom egy öreg paraszt nagyon figyeli a háromlábút és esélyem nincs a mérséklésre. Otthon eljárás, huszonötezer forint. A szívem szakadt meg...
Legközelebb Pesten autózom és a kőbányai úton a macskaköveken hajtok mikor rám telefonálnak - anyámmal baj van, eltűnt! Hallom a szirénát mögöttem és oldalt húzódom, kiugrik a két fiatal rendőr és elém teszik a papírjukat, amin rajta van a büntetés tétele, a telefonálás miatt. Mondom nekik...
- Tudom, hogy nem szabad, de vészhelyzet van anyám eltűnt otthonról - szegény már nem gondolkodott rendesen...
- - Én betartom a szabályokat, hiszen apám is rendőr volt - ami igaz is, bár nem szoktam előhozakodni vele. .Jó félórát csevegtünk amikor azt mondja a magasabb
- Na most mit csináljak én magával jó ember, és csapkodja a tenyerébe az irataimat.
_ Dorgáljon meg! - vágtam ki a nagy ászt! A két rendőr elképedve meredt rám.
- Na, menjen a fenébe! - röhögte el magát az iratos és utamra engedett.. Megvártam míg elmennek, de még akkor is láttam, hogy fejüket csóválva röhögnek az autóban...
- Hát ilyenek is vannak...

LÉLEKVESZTŐVEL - BÖLCSKÉIG

Már régóta tervezem végig menni csónakkal a Fekete-tengerig. Óriási kalandnak tűnt és sokszor gondolatban már csónakban voltam és csorogtam a vízen a magyar füzesek, szerb sziklák és a vaskapui zsilipek között. Aztán, jött Ákos, aki szintén kalandvágyó ember volt és elmesélte az utat Belgrádig, mert hogy is - addig bírták...Öten egy csónakban. A összezártság a hosszú út felőrölte a barátságot és Belgrád-alsónál kiszálltak a hajóból.
Nos, ilyen hírek után csak egy magyarországi utat vállaltunk be. Abban az időben vettünk egy telket Kisapostag legszebb részén, egy hegytetőn, pompás panorámával, öt meggyfával és két szilvafával. Akkori feleségem - Gizus, talpra esett lány volt és remekül értett a meggybor készítéséhez. Erre azért volt szükség, mert egy hajó nem lehet meg szesz nélkül. Már csak a fertőzés veszély miatt is. .Nem tudom, milyen vizet találunk útközben, lehet nem is lesz iható, aztán a végén még betegek leszünk tőle!! Meg aztán a hangulatért is felel ez az itóka. Mert ki látott már józan bolondot - vízen?!
Hát bolondok is voltunk így visszaemlékezve, mert amin utaztunk igazi lélekvesztő volt. Németh Gyuri, akkori basszus gitárosunk egy olyan telepen lakott ahol öntözési rendszer volt két nagy tóval, csónakokkal fürdési lehetőséggel. Némi rábeszélés után hajlandó volt odaadni azt a katonai rohamcsónakot, amit talán katonatiszt apósától zsákmányolt és a tavon használt. Remek szerkezet volt olyan három méter hosszú és egy méter széles, az elején lő állvánnyal, amit akkor használt a katona mikor vízre szállt úgy deszantosan. Lehet, nem is az volt, de mi felértékeltük annak.
 A csónak egyetlen hibája az volt, hogy öt folyamkilométer után ki kellett menni a partra és felfújni, mert valahol eresztett. Hogy hol? Azt már a Jóisten sem tudja megmondani, de mi sem jöttünk rá, pedig csónak dolgában igencsak felkészültek voltunk. Eljött a nagy nap az indulás napja. Kicipeltük a csónakot az újvárosi öbölbe és úgy daliásan kezdtük taposni a pumpát. Ez a pumpa méretre is hatalmas volt, redőkkel tele és előző életében, már inkább egy kazánkovács fújtatója lehetett- mindenesetre minket alaposan megizzasztott. Felállt a csónak széle, a húsz liter nélkülözhetetlen meggybor elhelyezve, sátorok, paprika, paradicsom, szalonna, tojás, konzervek leltárban, na szóval minden olyan ami egy esetleges hajótörés esetén nélkülözhetetlen dolog aztán irány a nagy Duna.. Az első összefolyásnál kitört a pánik! Gizus visított - forgóörvény! Zsuzsa sógornőm, mert az is jött, ügyeletes udvarlójával, vele visított úgy hogy a parton álló pecások, három napig csak a botot fogták a süllő helyett. Megmondom őszintén abban a pillanatban, átfutott az agyamon a legénység csökkentésének gondolata.
 Átcsorogva az első akadályon, a pánikot felváltotta valami izgatott nevetgélés, mint mikor a lányok először tapintják meg azt, amit aztán sokáig elengedni, sem akarnak. Így csorogtunk el Újváros mellett a szép füzesekkel borított vadregényes Schalbert sziget mellett, aminek sajnos a belső öböl részét már a vasmű zagya feltöltötte

 Gyönyörű július volt, már kilenc óra is lehetett mikor Zsuzsa eszébe jutott ő meg van fázva és hol az ő gyógyszere!

 Na, egy háromszemélyes csónakban négyen és a teljes menet-felszerelés! Úgy ültünk, hogy hátul a kormányos ketten a csónakon átvetett hevederülésen, és Zsuzsa a csomagok tetején. Hogy miért is most kell az a gyógyszer!. A kényszer a nyavalygást hallva előkotorta a gyógyszert, miközben úgy éreztem csak öt centi hiányzik a végleges hajótöréshez. Zsuzsa a Mix pectoralist, elkezdte kóstolgatni. Remélem, jól írom, mert felcserképzőbe nem jártam, a gyógyszerész meg igen haragszik rám a lánya miatt és így ebben nem lehetek igazán hiteles.
. A gyógyszer igen csak fura hatással lett rá, mert mikor a Duna közepén jártunk és a Hernád vontató hajó farvízével megingatta biztonságunkat, spicces hangon felkiabált a kapitánynak, hogy
- Lassabban menjen, mert nagyok a hullámok. Benyakalta az egész egy heti gyógyszert!
A döbbenet itt csapott át félelembe, mikor a legnagyobb hullámok között közölte, hogy nem tud úszni. Ekkorra már nővére is felmutatta a véres kardot és felfújva egy gyerek úszógumit csapdába ejtette a lányt. Hogy le ne essen, ki is kötöztük a csomagokra, mert amilyen bódult volt talán, megpróbált volna partot érni! Elcsorogtunk, a Földvári híd alatt, és Bölcske szigeteinél kötöttünk ki. Zsuzsa kezdett feléledni, amit egy sikeres vízbedobással segítettünk neki. Szép kis sziget volt ez a kéményesi bejáró felső fokánál.. Nem mi fedeztük fel, mert előttünk mások is jártak ott. Igen rendes emberek voltak, hogy gondoltak ránk, otthagyva egy kis deszkából ácsolt padot bazalt kőből rakott tüzelőhelyet és bográcsállványt. A sátrak felverése után lecsó főzés. Valami mámorító mikor a Duna vizének illata a fűz kesernyéjével, a füsttel és a finom lecsóillattal keveredik. A meggybor is megtette a hatását és a pattogó rőzse tűzébe bámulva, hajnalig váltottuk a világot és ez így ment napokig !

ANTWERPEN 1 Belgák felé félúton

Két hete gondolkodom, hagyom a fenébe ezt a blogolást, aztán néhány barátom biztatott meséljek még mi történt velem....Úgy látszik élvezik, ha bajba jutok..
Egyszer eljutottam Belgiumban is.
Olyan régen volt már, hogy akkor még a vasfüggöny is ki volt fényesedve és Kádár Jani bátyánk ült a fehér lovon. Szóval úgy nyolcvanhét körül. Leadtuk, a gyermekünket a nagymamának, aztán irány Antwerpen. Ákos Barátom, közismert és népszerű gitáros, mindamellett elektronikai főtudor és ezermester, kint élt már jó ideje a belga rónákon és rám kérdezett:
- Mikor látogattok már meg?
Éppen első házassága utáni feleségtelenségét élte és így felhőtlenül élvezhette a szabadság gyönyöreit. Egy ügyes ugrással, Belgiumig jutott.. Akkor már mind ezt hivatalosan meg lehetett tenni. Élt a lehetőséggel, angolul jól beszélt, így könnyebb volt a dolga, mint a hazából kitántorgóknak annak idején. Szúrós szemű útlevél átvizsgálás után, irány Ausztria.
Már az első kilométerek után láttuk, itt a fű is másképp nő. Azért, már olvastuk, mennyi magyar él itt kint, még is meglepő volt, hogy sok helyen szóltak magyarul hozzánk. Már a Mariahilfer strasszén nézelődtünk, mikor rám kiabál egy rövid, fekete hajú srác
- Mi van Váczikám, te is dobbantottál?!
Milyen kicsi a világ! A szomszéd utcában lakott a fiú és valami erős felindulásból Amerikába akarta átrakni a székhelyét,, de a bécsi bevásárló utcánál, nem jutott tovább. Ott maradt, bekiabáló embernek az Elektro-Lakatosnál. . Neki ez már Amerika volt! Megörültünk egymásnak jót eldumáltunk két vevőfogás közben és megnyugtattam, nem török a kenyerére.

Végig száguldoztuk vagy 80-nal Ausztriát és egy tó melletti benzinkútnál jól betankoltunk. Ez szó szerint így volt, mert nálunk, még alig volt autó, ami ólommentessel járt, itt pedig már azt szürcsölték a járgányok. Hát én ebből tankoltam be. Azt, hogy bleifrei én nem értettem, lévén a német olyan távol állt tőlem, mint ide Lacháza, ők beszéltek németül hozzám, én angolul próbálkoztam, így olyanná vált a dolog, mint a süketek párbeszéde a kocsmában a pénteki babazsúr után. Megálltam minden lejárónál, ahol benzinkutat reméltem és gyorsan rátankoltam . .Itt láttam először, hogy faluban is lehet autószalon és szupermarket. Münchennél a parkolóban aludtunk, hátha korán el tudunk indulni. Ez viszonylag egyszerű lett volna, de annyi kamion érkezett és indult, hogy, az Engels-téren képzeltem magam. Egy kairói bazár elképedt volna ekkora kavalkádon.

Tovább az autópályán, egy parkolóban magyarul beszéltek. Egy idősebb pár érdeklődött honnan-hová. Felhomályosítottuk őket. Kiderült ötvenhatos magyarok és most jöttek Magyarországról, vissza.. Kitárgyaltuk a jobb éttermeket, mit hol érdemes megnézni otthon, ők pedig az autópálya rejtelmeibe avattak be. Utólag megértettem, miért dudálnak olyan veszetten a német autósok mikor nem adtam elsőbbséget a gyorsító sávban.
Saarbrücken-nél nagy csapás ért. Valami útjavítás, vagy baleset miatt lelassult, a vágta és bedugult az autópálya. Mindez péntek délután, a legnagyobb forgalomban. Hol állok az autóval? A középső sávban, hegynek felfelé-természetesen. "Hülyegyerek", a leggyöngébb autóval a leggyorsabb sávban! A folyamatos indulás és megállás felkavarta a tankomat, ami jó Zil benzin és a német ólom mentes keveréke volt. Se előre se hátra.

Szerencsére a belső sávban amerikai katonák lógatták a lábukat az ajtó nélküli teherautójukról és látva sziszifuszi erőlködésemet a kocsi-tolásban, leugrottak a fekete fiúk és kitolták az autót a leállósávba. Aztán vigyorogva felugrottak a kocsijukra megveregetve a vállamat. Hát ez az! Én, már nyolcvanhétben amerikai támogatást kaptam, Na ezt kapd ki, Magyar állam ! Ha még tudták volna, hogy a Varsói szerződés tartalékos törzsőrmesterével állnak szemben, tán a "vigyázz"-t is leverték volna, a belső sávban!
Behasalok a motorba, egy motoros rendőr jön szirénázva !
-Mi a baj!? Elfogyott a benzin ? Itt ez főben járó bűn, mert tán huszonöt vagy ötven kilométerenként van egy-egy tankstelle és aki nem tankol, annak ejnye-bejnye, de piszkosul!
Nyugtatgattam van-van, csak nem tudom előcsalogatni.
Rádióadó-vevő és ott terem egy "sárga angyal", aki felmérve a helyzetet az urológián használatos hatalmas fecskendővel megszívatja és tolatja az anyagot a benzinvezetékben és csodák csodája a motor elkezd duruzsolni. Jobb, mint új korában! Egy csikktől volt eldugulva a cső. Ez hogy került oda!? Bezin-tankban csikk?! Agyam eldobom! Szegény szerelő annyira sietett, leverte a fecskendőjét, ami természetesen összetört!
- Nem probléma! -- mondta..
- Mit fizetek? - gyűrögettem a zsebemet, de elhárította az ajánlkozást.
- Jó utat!- és már villogott is tovább... lehet túl csórónak néztek a Zsigulival?
Azért kissé meglepődtem. .Nem hogy ellenségesek nem voltak, hanem a legtöbb segítséget itt kaptam.
- A külföldiekkel úgy fognak bánni, hogy érezzék nem kívánatosak ott!- szavalták nekem a biztos igazmondó jól értesültek. Ehelyett kedélyes, segítőkész emberekkel találkoztam, és ez egész nyugat-Európában így volt:...
Szóval irány Antwerpen !

PECA

Váczi Roza néném, így tótosan, nem hosszú óval,.csak, röviddel. Igazából már elhuny férjének a nevét viselve Varga volt, így hívta a falu,de nagyapám húga volt, amit nem tudok nem megkerülni. Valami nem tisztázott örökösödési viszályuk lehetett Nagyapámmal, mert egymással igen keveset beszéltek, Néhány szó és jó napot, ennyi esett közöttük, azt is csak úgy foghelyről eregette a nagyapám, igen magázódva. Kisapostag egy igen rendes kis tót falú volt az ötvenes években, földes utcáiban jókat lehetett lovast játszani mogyoróvesszővel és jól felverni a port. Zátonynak nevezett ártéri erdejében madarat fogni, fűzfa sípot faragni igen csak jó elfoglaltság volt. Aztán a Duna...hát az volt csak a minden. Rendes, kisapostagi gyerek a napját a vízen töltötte., fürödve, csónakázva, pecázva. A népesség a Dunán átellenben lévő Dunaegyházáról származott. Valamikor ez volt az egyházi tótok szőleje, aztán praktikusan áthurcolkodtak a Duna innenső oldalára. Váczi Roza néném, a falu alsó, Duna felé eső részén lakott. Apám bátyja nem nősült meg ezzel kivívta a testvérek irigységét, mindketten nosztalgiával gondoltak a feleségtelenségre-szóval Váczi Miska bátyám ott lakott a nagynénjénél, élvezve a gondoskodást, és elkerülvén az asszonyi zsörtölődést.
- Boldog ember vagy! sóhajtott fel néha apám, aki egyéb dolgokban azért meg volt elégedve anyámmal. Roza néném tette a dolgát és gondozta unokaöccse ruházatát. Olyan finomakat főzött, amit kevesen tudtak a faluban. Isteni süteményei voltak, a felvégről is leszaladtam, ha üzent madártejet csinált sok habbal és kétszersülttel. Mikor náluk nyaraltam-nagyapám zsémbelődése ellenére királynak éreztem magam. Egy domboldali hosszú parasztház, ami volt vagy három szobás, konyhás, felette a nagy gyümölcsös fekete-cseresznyével piszkével, ribizlivel, málnással. A Duna közelsége igazi vonzerő volt nekem. Megszoktam, amikor még ott laktam, mert időközben, ötvenhatban, beköltöztünk ,,Sztalinba"ahogy az ottaniak mondták Ott, nem háromszáz méterre volt a nagy víz, hanem ezerre. A feladatom az volt, hogy a kacsákat ellássam kis hallal, amit én örömmel el is vállaltam. Vizeskanna a kézben, mogyorófa vessző kivágva, gombostűből horog hajlítva a tűzhelyen, libatollból, úszó gyártva, két zsíros kenyér újság papírban és már menetkész is voltam. A Dunára nem volt nehéz lejutni, mert egyenes köves út vezetett a rakodóig, ami a vízben mélyen benyúlva a kikötő volt. Apám mesélte, gyerekkorában napszámosként ott ténykedett a rakodó bazaltköveinek hordásánál, bebetonozásánál. és megmutatta azt a jegenyefát, amit akkor ő ültetett az út oldalába.. Mindig megálltam a jegenyénél, ami már igencsak nagyra cseperedett azóta, mondhatni, már túl van a jegenyék matuzsálemi korán...Ezen az úton vittük a kannát és toltuk a tragacsot. Megérkezve a vízhez, szöcskéztünk, mert az a pecázás igen fontos kelléke. Aztán, kipakoltuk a doboz szöcskét a zsíros kenyér mellé, figyelve nehogy beegye magát az ebédbe, bár azóta már tudom a szöcske nem a zsíros kenyérre gerjed, de jobb az elővigyázatosság!. Az első halak után már jó halszagúan a snecik fogdosásától, elővettük a zacskó meggyet, amit Roza néném csatolt az ebéd mellé és a magok egymásra lövöldözésével, háborút.vívtunk. Alig vártuk a hajókat, mert akkor bele a vízbe és visongva vitettük magunkat a hullámokon a folyó sodrásával. Este a bőséges zsákmánnyal, teli kannával hazafelé, már messziről hallottuk a kacsákat, akik zajosan ünnepelték előre, a hal vacsorát.. Roza néném kiválogatta a legszebbeket, ami már legalább egy tenyérnél is nagyobbak voltak és pucolás után ropogós keszeget tálalt a megéhezett horgásznak és a macskának, aki addigra már a lábamra tekeredve próbált kikönyörögni, néhány falatot.

A KÚRA

Említettem, Rafaisz nagyapám juhász volt.
Aztán a második nagy világégés után, miután a birkák nagy részét megették az oroszok, a többi meg elhullott, földet kezdett vásárolni. Ez jó befektetés lett volna, mert pénze ugyan alig gyereke viszont mint a rosta lyuka, esélye volt a földosztáskor többet igényelni.
 Össze is jött jó pár hold, mert ugye hat gyerek volt és mindenki szeretett volna valamicskét magának, de így egybe megmunkálni remek ötletnek tűnt. Meg is valósult a dolog, míg nem az új párt nem lépett akcióba és az általa támogatott földosztást átértékelte és el nem kezdte támadni - kollektivizálni. Nagyapám erősködött, szegény ember ő és különben is régen nemigen volt földje,ez mit sem számított és az akkori Szabad Népben, egy Dobozi nevű újságíró nem kezdi el támadni, hogy kulák.
 Remélem ez nem az egykori, népszerű drámaíró volt, mert igen csalódott lennék!  Ezek után nagyapámnak a földjeit le kellett adni. Kissé belerokkant az öreg pedig akkor még csak ötvenes éveiben járt. Szív és tüdő asztma- ezt mondta az orvos. Erről tehetett ő is rendesen, mert hatalmas tajtékpipa készlete volt, amit jeles napokon kipakolt és a család örömére- nagyanyám mérgére- gyakorta beüzemelt. Hétköznaponként a zsebbe való pipájával szortyogott, aztán pedig az elégetett bagót rágta. Persze, ennek mi unokák nem nagyon örültünk, mert gyakorta kapott el bennünket egy-egy összepuszilásra a jó bagó szagával együtt.
Mikor már idősebb volt, kifeküdt, a ház elé, az árokpartra- olyan juhász módja subát kiterítve- fél könyökre támaszkodva, mint aki szemmel tartja a nyájat. Aztán, az arra érdemesített falunépét, köztük az orvost, a gyógyszerészt, a lódoktort és a szomszédokat odahívta egy kis beszélgetésre, adomára és egy-egy pohár jó hideg borra.
Szerették az öreget, mert világot látott ember volt és egy jó elbeszélése után, egyet csippentve a szemével, olyat is mondott amit más nem engedhetett meg magának. Az orvost szokta ugrani, mikor az megkérdezte csupa udvariasságból..
- Pista bátyám, aztán hatott az a gyógyszer, amit fölírtam? Az öreg huncutul felnézett.
- Nézze, Doktor. Úr..!
- Maga felírta a gyógyszert, mert valamiből magának is élni kell!
 Elmentem a patikába, mert a patikusnénak is élni kell valamiből..
.De, én ugyan azt már be nem veszem, mert ugye én is szeretnék élni még.. ! - mondta meg a terápiáról a véleményét. Ettől még nem lett harag, a doktor a következő napon is megállt, folytatni az évelődést.
Egyszer apámat is kikúráltatta a nagyanyámmal.
 Apám valami idegkimerültségben szenvedett- ami nem volt csoda az ötvenes évek Magyarországában -és Pátkai főorvos. aki igen nagy szaktekintély volt az akkori Sztálinvárosban, javasolta neki, vegyen ki pár nap szabadságot, változtasson az életmódján és menjen el valahova vidékre kikapcsolódni, mert többet ér minden gyógyszernél a vidéki levegő. Utazási iroda abban az időben még nem nagyon működött, meg a rendőr hivatalnoki fizetés is meghatározta a terápia mélységét, hát lement nagyapámékhoz levegőt változtatni. Mindjárt csináltak is helyet a kisszobában, ahol az öreg egyedül tanyázott éjjelente, mert krákogás nagyanyámat már elüldözte mellőle. Szóval reggel van vagy öt óra és nagyapám éledezik.
- Hallod-e Imre
- Alszol még? -ébresztett a papa olyan csendesen,hogy még a kakas is nekilódult, ébresztőt fújni.
- Nem, nem, már fenn vagyok!..- próbálkozott apám az ébredéssel.
- Innál egy kis kávét?- érdeklődött tovább..
- Innák persze -sóhajtott apám, mint akinek igen erős kávézhatnékja van..
- Anyus, hallod !- riasztotta nagyanyámat, átkiabálva a tiszta szobába..
- Hozzál már nekünk kávét!- szólt, a parancs.
Ekkor érkezett a nagymama, aki a literes pálinkás üvegből egy-egy decit kimért kávé gyanánt, a jó erős törkölyből. Mire eljött a reggeli ideje már rendesen, spiccesek voltak.. A reggeli jó szalonnás tojásrántottából állt, házi cipóval és ecetes csípős paprikával -boros teával, vagy teás borral, ahogy éppen sikerült önteni. ..... Ebédre, kacsasült, vacsorára töpörtyű - már hogy lehessen rá bort inni. Ez ment vagy két hétig és apám kigyógyult a depressziójából, hízott öt kilót-hála nagymama jó konyhájának és nagypapa kávézási szokásának.
 Közben jókat beszélgettek - már...amikor józanok voltak...

Fotó: pálinka fórum

VRABLE

Ez volt talán az első utam volt külföldre Erzsóval.
 Elindultunk hát daliás Zsigulimmal, hogy megnézzük a felvidéket. Ekkor még nem volt a feleségem, hát olyan előzetes nászút volt ígérgetve, a szép  felvidéken. Mivel apám tót ember volt és gyerekkorában csak szlovákul beszélt, hát megkértem őt mondjon már egy-két praktikus szót, hátha szükségem lesz rá ott a fene nagy hegyek között.
Mit tudom én,  talán egy ebédre is beülünk valamiféle étterembe és úgy járok, mint egykori sógornőm, akivel Lengyelországba mentünk ,,biznicelni",  egy inget megkívánván, csak nyögdécselve mutogatott a polcra!

Átlépve a határt már láttam, ez a Csehszlovákia nem az, amit én elgondoltam. Valahogy én tipp-top kis városokat reméltem, amolyan mesebeli kis világot, olyan szépet, amit csak rajzolni vagy festeni lehetne.. Ehelyett egy eléggé lepusztult világot találtam, késő ősz lévén iszonyatos széngázzal.
 Ez a nyolcvanas évek elején volt, azóta bizonyára ragyog Szlovákia, de akkor úgy éreztem magam, mint Salgótarjánban az üveggyári mozi mellett, a kilencszáz hatvanas években, sátorozóként.
Több városon átgurulva, Nyitrára értünk , ahol egy nagy áruházba mentünk a Priorba Remélem emlékeim nem csalnak és jól írom a nevét. Erzsó, hosszasan turkált a finom ruhák között, bár én már kenyérfákat láttam, olyan éhes voltam. Legszívesebben, bezárattam volna az egész textil osztályt.
Aztán, egy laktató ebéd után körbejártuk a várost és szállást kerestünk.
 Egy remek szálloda előtt leparkoltunk és a recepción angolul kérdeztem van-e szobájuk - két ággyal. Csinos hölgy állt velünk szemben, aki mosolygott ránk , mint aki tudja remek vendégei lesznek. Miután a válasz igen volt, odaszóltam Erzsónak, minden rendben, itt alszunk.
 No, akkor lett csak ijedelem!
A hölgy teljesen pánikba esett és kézzel -lábbal mutogatott, üzlet nincs. Hallotta, hogy magyarul beszéltünk és egyből megváltozott a készsége. Mutogattuk neki a német márkát, de az sem hatotta meg. Valószínűleg ki volt adva, csak nyugati vendégeknek van szoba ! Próbálkoztam angolul, magyarul, .oroszul, semmi.. Végül belefáradt , vagy annyira megnyugodott, hogy ékes szlovák nyelven közölte, menjünk Vráble-be, ott lesz majd szálloda.
Elgurultunk Vráble-be, ez olyan harmincas lehetett Nyitrától.-később utána néztem -1264-ben alapították Aranyos kis városka; barátságos hotel alkalmazottal, úgyhogy feledve a nyitrai mérget, elszállásoltuk magunkat a szép tiszta szobába, ahol a nyitrai szállás árának töredékéért aludhattunk.

Már oda érkezésünk közben láttam egy olyan szoc-reál -a mi panel ABC élelmiszerboltunkhoz hasonló -építményt, ahol neonok hirdették, itt Zlaty Bazant sör kapható!
 Pár falat hazait bekapva a sörkóstolás gyönyörei mellett döntöttünk és irány a csábító Arany fácánt hirdető söröző. Belépve a füstön át látom, többen vannak ott mint a muhi csata végén az ép magyar. A sörpult mögött, egy nagy barna medve igazgatja a népet és vagy négyféle csapról eregeti, a jóféle nedűt a korsókba. Akkora volt, eltakarta volna délben a napot.
 Beállva a sorba hallom a szlovák szöveget, na, itt az alkalom, hogy megnyíljak én is tótul! Rám kerülvén a sor, mondom is a magamét, amit apámtól elhallottam.
-Proszim, dajtye mi dva pivu- szvetlij! Ami röviden annyi-kérlek adj nekem két sört- világost. A siker teljes volt, mindenki mosolygott, a csapos lenézett barátságosan elém tolva a két korsót. Talán nem volt az igazi a kiejtésem, vagy a sorrend, vagy mindkettő!? Egy kis kétely azért éreztem..
- Polszkí ? -méregetett derűsen...(.Lengyel vagy?)
- Nye, magyarszki -emelkedett bennem a büszkeség !
-Akkor miért nem beszélsz  baszd meg, magyarul!! Itt mindenki magyar!
Óriási a röhögés...
Kiderült, ez egy régi magyar település, a rendes neve Verebély!
 Ők észre sem vették, hogy csak szlovákul beszéltek....

RAFAISZ NAGYAPÁM

Rafaisz nagyapám..
Az én anyai nagyapám juhász ember volt. A birkák szeretetét haláláig megtartotta. Mindig volt egy két bégető a ház körül karban tartva a gyepet.. Nagy bajuszú, hatalmas nagy ember volt, hogy ezt igazoljam, talán az unokák közül -a száznyolcvanhat centimmel- majdnem a legkisebb lettem. .Templomos Baracson lakott mikor én kétágú lettem.. Azért volt Templomos, mert a másik Baracson, ami öt kilométerrel, arrébb volt, nem volt még akkor templom. Szóval itt Templomoson élt a nagyapám a hat gyerekével, Az első világháborúban tevékenyen részt vett, előbb az orosz, majd az olasz fronton. Biztosan nagy szüksége volt a hazának egy ágyúzó juhászra, mert elég sokáig bent tartotta a tűzben. Valamiféle olasz fogságba is került, de ez mar homályos, pedig tudatosította bennem hogy aztán az olasz menyecskék - azok ám az igaziak! Megtanult egy kissé olaszul,meg is tanított engem számolni. Oroszul egészen jól beszélt, németül pedig nagyon jól, lévén előtte Hard és Gyapa környékén terelgette a juhokat és ott a nyelvezet igencsak  a sváb volt abban az időben. Származásilag talán görög, mert többször kérdezték az unokaöcsémet aki jó nevű birkózó volt -a görög sportolók, hogy szintén görög-e?
Valahonnan onnan származtak az ősök, mert minden családtagnak, jellegzetesen sötét barna kissé szúrós szeme van. Az is a déli vonalra utal, mikor a kocsmában verekedés tört ki - már pedig amikor még se tv, se rádió nem volt- ez afféle hétvégi mulatságnak számított faluhelyt- szóval akkor ki a lőcsöt a kocsiból aztán bele a verekedés közepébe. Ott, aztán ütöttek mindenkit, akit értek!
Hát ilyen hirtelen haragúak voltak Nagyon tudtak szeretni és nagyon tudtak gyűlölni. Nagyapám, említettem nagycsaládos volt. Össze is kalapált hat gyereket a nagymamával, kettőnek meg csak úgy balkézről volt az apja.. Ezt onnan tudom, mikor édesanyám kislány volt és nagyanyámmal mentek vásárra, Földvárra, a mama mutatta neki :
- Na, ott megy a testvéred!
Nagyanyám, nem csinált ebből nagy ügyet, azt a kettőt nem neki kellett etetni!  Így elvolt a dologgal.. Mikor az első gyerek jött, nagyapám kiült a ház elé és várta a fiút. Arra aztán várhatott, mert kikiabált a bába
Na, Pistám, szép lánya lett! Nagyapám arca összerándult. Nem ezt várta a nagyanyámtól és mérgesen a kocsma felé vette az utat. Be is rúgott rendesen, úgy ahogy illik az embernek, ha gyereke születik. Nagyanyám ritka szépasszony volt, nagyszerűen mutattak együtt. Magas, karcsú, sudár termetű asszony volt, aki a jó képű nagyapám mellett ragyogott. a fotón, amit a .földvári képmester csinált róluk a kilencszázas évek elején. A papa nem nyugodott bele a dolgokba meg aztán mit is csináltak volna este, összehoztak hát egy újabb csemetét..
Öregapám reménykedett, no  ez már biztosan fiú lesz!
A bába kikiabált!
- Pistám! Megint, van egy lánya!
Na, nagyapám olyan dühös lett-irány a kocsma!
Leitta magát, aztán két nap múlva került elő!
Az idő ment, nagyapám kísérletező kedvében volt és a mama, újból várta a bábát. Az jött is rendesen ahogy szokott . A nagyapám meg várta az eredményt. Kissé nehezen ment a dolog és már haragudott is a bábára, hogy mi a fenét piszmog bent, mire kiszólt a világra segítő..
- Na, itt a harmadik lánya., Pista!
Éktelen haragra gerjedt, úgy berúgott a kocsmába, harmadnapra került csak elő. Addigra le is járt a gyerek születési bejelentési határideje,  úgy hogy anyám nagy bánatára egy nappal későbbre lett bejelentve az érkezése. Ez egy életre szóló traumát okozott neki, mert még halála előtt is emlegette, hogy ő március harmincegyedikén született és nem április elsején.
Mire jött a negyedik gyerek a papa már a kocsmába indult. Már útközben volt, szalajtottak utána.
-Megjött a negyedik lány! A kocsmaajtót se lépte át mire újból hírnök jött! u
- Pistám,még van egy fia is!
Na, több sem kellett neki, még a cigányt is odarendelte örömében, aki két napig húzta a nótáját. A hatodik gyerek aztán, aki már csak ráadásként is, szintén fiú lett.  Aztán már nagyanyám is megelégelte a kocsmázást és több gyereket nem szült neki.
-

MÉG EGY KATONÁS TÖRTÉNET

Úgy látszik, mindig kikívánkozik belőlem a téma, mint tehénből a kisborjú. Még a zászlóalj törzsnél voltam a hírműhely kefélő gépe. Ez sajnos a szexualitás azon része volt, amikor azt mondták - Maga most ráb...ott! Az élvezet akkor következett mikor már abbahagytuk. Már a linóleum kefélését. Mert nőt ebben az időben csak a WC falára rajzolva, vagy a kerítésnél láttunk. Ott is azért, mert arra árt egy  dinka cigány lány a helyi telepről és öt forintért, kérés nélkül is fellibbentette tarka szoknyáját a csúnyájáról.
Haza nem engedtek bennünket, mert hát akkor mi lesz a harckészültséggel, meg aztán mit szól ehhez a NATO is. Még megtámadnák a laktanyát vagy a mi a fenét! Ebben az időszakban egy másik meghatározó élményem is volt!
 Valaki mégiscsak hazajutott, aztán vagy otthonról, vagy a vasút melletti bozótosból a környéken kóborló lányoktól összeszedett valami lapos tetűt.
Nosza, ugrott az egészségügyi szolgálat-nem is tudtam van női szakasz is- aztán sorakozó a KISZ teremben - Gatyát le! Ott álltunk és ágaskodtunk és vörösödtünk, a három illatozó nő előtt, ők pedig mosolyogtak, mint Mona Lisa a Louvre-ban. Aztán előkaptak egy-egy vastag pumpát a tasakból, amivel valami chemotox illatú porral előröl, hátulról jól megszórtak. Nem számított kinek volt laposa -a megelőzés a fontos! Olyan por-felhőt csináltak, alig láttuk a Lenin képét a főfalon. Ebben az elegyben gyalogsági rohamot indíthattak volna, minden feltűnés nélkül.
Már vagy három hónapja képeztek ki bennünket, mikor jött a politikai tiszt Gojzer elvtárs és kérdezte, hogy érezzük magunkat. Csak hümmögtünk és morogtunk.
 - Na elvtársak! Na !- noszogatott.
- Hát mondjanak már valamit. ! Fészkelődünk, de senki nem akar megszólalni. .Azt már megtanultuk- itt szép lehetsz,de okos nem.! Az alezredes rám néz.
- Na, Váczikám!?
Hogy honnan ismert, nem tudom , de ha már így megszólított felálltam.
- Mit látott utoljára a tv.-ben?
Mi a fenét láthattam? Semmit.. Miután bevonultunk, nekünk nem lehetett nézni.
- Jelentem az Angyalt!
- Az Angyalt? De az már jó három hónapja volt...azóta, nem néztek tv.-t?
- Nem...
- Azt a gojzer varrású hétszentségét!  ..bukott ki belőle a döbbenet.
-.Ide nekem a szpk-t Ez a századparancsnok Pedáns Gazsi volt, ki állt és fenyegetően meregette a szemét a szakaszparancsnokra és ö pedig a szobaparancsnokra...szóval lefelé folyt a büdös egészen a mi nyakunkba. Este aztán összetereltek bennünket a folyosón, már lefekvés előtt voltunk-szép türkizkék pizsamánkba.
- Elsőidőszak sorakozó! - volt az invitálás..
- Jobbra át !
- Na most elvtársak...mindenki megfogja az előtte álló gatyakorcát ...jobbkézzel!! Aztán lépés indulj. Célpont a KISZ terem!
Mentünk, mint az óvodások, meg már nem akartunk szólalni, mert akkor egy hónapig megint, nem engedtek volna haza... Szóval totyogtunk be egymást követve a terembe, aminek a közepébe behúzták a tv-t .. ami természetesen, nem volt bekapcsolva!
- Na, látták a tv-t elvtársak!?
- Láttuk, láttuk!-mormogtunk..
- Na akkor pofa be, megint három hónapig!
- Értve van?!
- Értve volt....
-

A NAGY HAVAK IDEJÉN

Ez egy kicsit hosszúra sikeredett...

Egyszer még a nagy havak idején, amikor még a kutya is farral visszafelé közlekedett mikor havat látott, elmentünk Fiadra antennát szerelni. Nos Fiad nem a térkép széle ,de jól beköltözött a somogyi dombság belsejébe, történetesen Igal mellé. Hogy ő vágyott-e ránk, nem tudom, de mi erősen akartunk odajutni, mert fizették az utat és a munkára is beígértek valamicskét, ami után a képzeletünkben ott gőzölgött Igal remek termálja. Ez volt, amit a munka után beterveztünk. Az Opelem remek állapotban volt, előző nap hoztam el a szerelőtől , a nap hét-ágra sütött és mi a decemberi ragyogásban, széles mosollyal koptattuk a gumikat Fiad felé... Olyan 110 kilométer lehetett Újvároshoz...dolgoztunk eleget az évben, azt a kis munkadíjat eldorbézoljuk majd-gondoltam....Aztán úgy Bonnya-puszta előtt, vagy kétszáz méterrel csattanás és ott álltunk az út közepén, leblokkolva... Miután az összes varázsszót megejtettük és nem fogott a vudu sem, elkezdtük tolni a verdát a bonnyai kocsma elé, csak úgy biztonsági okokból. No, az első húsz méter után, lecsapott ránk a somogyi rettenetes!...Olyan hóvihar kerekedett, amiről még öregapám is csak nagy társaságban, fél üveg szilvórium után mert volna elmesélni... Szemünk-szánk tele lett hóval, ami vízszintesen vágott az arcunkba . Bejutva a kocsma , vagy bolt elé, mindjárt melegedni akartunk, ami azért is aktuális volt, mert mi, edző-cipőben, pulóverben, egy kis mellénykében legénykedtünk . Telefonáltunk a megrendelőnknek, hogy baj van, mert az autó, nem akar a hegyre felmenni. A gazda asszonya - Isten éltesse sokáig, kenyéren és vízen- felháborodott! Mit képzelnek maguk! Én eljövök ide Újvárosból szilveszterezni és maguk elrontják az én szórakozásomat?! Na, most mi lesz! Egyszer csak megérkezett egy Latvija nevű mikrobusz és  pálinkaszagú sofőrje, aki gyorsan elővetette vontató kötelet, mert ő azért jött le Fiadról, hogy felhúzzon bennünket a hegyre és kapkodjunk , mert nem ér rá szarozni... Na, félig felolvadva beakasztottuk a kötelet, ami nem volt több három méternél és neki a hegynek!
A sofőr tényleg nem szarozott. Ment vagy hatvannal, én pedig, sűrű kereszteket vetve- pedig evangélikus vagyok- lógtam a köldök zsinóron, utána. A baj, az volt ebben - mivel a motor nem dolgozott, így nem volt a szervokormány és fék sem. Gyakorlatilag mint a karikás-ostor végén a sudár, csapódtam ide-oda.. Még jó, hogy felfelé mentünk, amúgy -én toltam volna farba Latvija kisasszonyt....Vagy két kilométer után megállt a vontatóm és harsányan kiparancsolt mindenkit a kocsiból.
-Gyerünk mentsük ki a doktor asszonykáját! A hölgy, két méteres árok mélyéből kandikált ki Trabantostól. Lovagias fickók lévén, ugrottunk az árokba ,menteni a menthetőt.. Én titokban reménykedtem, nem megy tovább ez az ámokfutás, a Latvija után... Most sem értem hogyan , de kitoltuk hölgyet és Trabantját az árokból.
A söfőr  erre a sikerre vérszemet kapva, tépett a lassan negyven centis hóban - maga után vonszolva engem- és meg sem állt az első kocsmáig. ..Ott aztán közölte,.. az istennek sem megy tovább, ha nem ihat egy pálinkát.. Nála ez nem féldecit, hanem egy decit jelentett.. Kikerekedett szemekkel néztem rá...Próbáltam rábeszélni, igyon inkább utána, miután felvitt a hegyre, de mondta,
-Ez az autó, már nem megy tovább, kenés nélkül!...
Hát kentünk, ..én nem mertem még málna szörpöt sem inni, mert ha súlyos lesz a csattanás, legalább nem fulladok meg...Felturbózta magát a söfőr - aki az Önkormányzat Latviájának volt a vezetője - és felhúzott minket a vasútig. Onnan aztán, egy lépést sem volt hajlandó továbbmenni, ott hagyott bennünket a síneken. Csak álltunk és néztünk ki a fejünkből- kezünkben a lecsatolt vontatókötéllel, a Kaposvár felé tartó síneken. A hóviharból egy traktor döcögött elő és érdeklődött melyik vonatra várunk..
-A mi vonatunk már elment - legyintettem, aztán rövid helyzetértékelés után, ráakaszkodtunk a kötéllel a traktorra. Vagy öt kilométer után, megérkeztünk a házhoz, ahova igyekeztünk. Áttörve a hó falat, szétázva, nekiálltunk dolgozni ..Egy óra alatt megcsináltunk mindent és kaptunk egy teát. Hogyan tovább?! . Érdeklődöm a ház asszonyától ..
.- Aludhatnánk itt esetleg?
-Merthogy az autó harcképtelen...
- Na, ne!- hitetlenkedett,
- Szó sem lehet erről! ..
- Hol aludnának? Velünk,... egy házban?
- Nem, nem! - erősködtünk....-
- A nyári konyha is jó lesz...
-Tetszik látni, semmi száraz és semmi téli ruhánk nincs!...- .fogtuk könyörgőre...
- Kérem, ez nem megy! - állt a sarkára..
- Oldják meg, ahogy tudják! -döntött és mi elképedtünk..
Közben megérkezett a részeg sofőr is- két társával - pénzt szimatolva. Megtudta, hogy a traktoros embernek megköszöntük az életmentést- egy ötszázassal.
- Nekem is fizessenek! - erősködött
A házi asszony replikázott ..
- Megérdemli a Józsi, mert lement magukért...
Igaz ó küldte, igaz meghivatta magát pálinkára , igaz otthagyott bennünket a síneken, ..,de az asszony nyomta a sódert..
- Nem égethetnek le, a falu előtt!
Aztán, csak fizettünk neki , mert hiányzott vagy két feles az alkohol mérgezéséhez, meg aztán hátha menni is akar még a kocsival, aztán nehogy megfázzon útközben..
Elővettük a bicskát és csendes megadás közepette levagdostuk a vízcsöveket az autóról, mert a Mester elfelejtette a javításkor -decemberben - fagyállóval feltölteni a hűtőt...
Úgy, ahogy voltunk, pulóverben , edzőcipőben tökvizesen eljutottunk a kocsmáig. Ott már hírünket vették, mert a belépéskor vagy négyen is poharakat nyomtak a kezünkbe..Vezetés az elkövetkezendő hónapokban nem lesz- gondoltam és elfogadtam a baráti jobból felest.
- Aztán, mivel akartok hazamenni?- érdeklődött egy bozontos fiú.
- Majd csak elmondjátok mivel lehet -évelődtem
- Innen aztán se előre se hátra, ..ha csak!! - csillantotta meg a reményt.
- Én, le nem viszlek benneteket, a vasútig....!
- Aztán mivel - néztem a sarokban melegedő szánkóra..
- Ezzel -e ! - mutatott ki az ablakon a VW forma autójára. Azért csak forma, mert már annyi horpadás volt rajta ,hogy úgy nézett ki mint egy pakisztáni Peugeot a karacsi délutáni forgalomban..
- Na, jöttök már!? -szólt a tettek embere..
Hát, a kocsma sincs örökké nyitva, lehet éjjel nem is fűtik,' megasztán', annyi pénz a világon nincs, aki ennyi, hóviharban meg szomjult ember torkát, nedvesen tudná tartani!
Beültünk a bátor ember autójában és az, vagy ötvennel bevetette magát a hórengetegbe..
Szorongattam a biztonsági övet, mert ha az előbbi részegnek nem is sikerült, ez biztosan beborít minket az árokba!
Sokáig nem kellett várni, mert a hegyről lefelé, a vasút utáni lejtőn, az árokban landotunk. Barátunk vigyorogva mászott ki!
- Nem számit b...tok meg, rallys vagyok! Tolás. pörgetés totális kipörgés.. még szerencse az autó orra a lejtőnek nézett ..Végül vagy negyed órai tologatás után, kifordítottuk az árokból és legurultunk a vasútig. Ott, hálás kézszorongatás és hátbaveregetés után, búcsúztunk. Ő pedig, fordult vissza rally-zni. Utólag is remélem sikeresen felért, mert bár, fagyhalálról a környéken, abban az időben, nem értesültem- de igen aggódtam miatta! Ez a típusú elmúlás, viszont minket eléggé kerülgetett ..Ráfagyott a pulóverre, a cipőre a hó,....én aki még életemben, még sapkát sem hordtam, úgy néztem ki mint a Mikulás.....
A vasútállomáson nagy volt a csend ..ki volt írva rendesen-jegyváltás csak vonatindulás előtt fél órával...de , hogy mikor indul vonat, arról nem volt értesítés
A váróteremben a kályha teletömve újságpapírral, tűzre várt, de csöve a pipáláshoz nem volt. Valaki hazavitte, csak úgy megóvásból...nehogy még ellopják a "vasutyiból" !
Elvánszorogtunk a messzi kocsmáig-inkább ott fagyjunk meg, mint a váróteremben! Vagy két órát töltöttünk a mámoros atyafiak között, mire beállított egy vasutas
- Jön egy vonat, hamarosan.!
De, hogy honnan - hová?. Senki nem tudta.. Már eléggé beesteledett mire- egy hókotró mozdony után - bejött a várva várt vonat! Felszálltunk és elindultunk hazafelé. .Vagyis, azt hittük hazafelé,. de a mozdonyvezető, nem tudta merre van a haza és elvitt miket - Kaposvárra--
. Mindegy, jó meleg volt a vonaton. Aztán a kaposvári vasút állomás restijében, két barnabőrü szex-ipari szakmunkás lány érdeklődött anyagi állapotunk iránt és befektetési ajánlatokat tett.
Érdeklődés híján, főfelügyelőjük, egy szintén nem ma lebarnult, arany kutyaláncos trubadúr, tett is némi célzást az elvesztegetett időre és a kimaradt pénzére, emlegetve a fogászának címét. Szerencsére befutott egy vonat- valahonnan a semmiből -és elvegyülhettünk a tömegben. Ez végre Pest felé ment. Elterültünk a műbőr ülésen - bár fapadossal , elmentünk volna Dániáig is - csak meleg legyen. A vonat aztán még néhány helyen megállt, valahol mozdonyt is cseréltek .El is sütöttük a viccet !
- Aztán mire cserélik a mozdonyt ?!
- Mire, mire -szólt be egy borízű hang!
- Hát pálinkára!- röffentette, aztán egy jó magyaros cifrázattal fejelte meg, a népség iránt érzett megvetését. Jó három órát töltöttünk a meghitt melegben, aztán fék és kiszállás!
Pusztaszabolcs híres vasúti csomópont a Dunaújvárostól- Paksig tartó szárnyvonalon középen. Feltétlenül át kell szállni , akár Pécsről, akár Kaposvárról akár Pestről jön a vonat. A közvetlen csatlakozás Pestről, csak sátoros ünnepeken, vagy vasutas napon lehetett. Mindez, utolsó vasutazásom alatt történt, ha tévedek, megkövetem a vasutas társadalmat, már a jó viszony miatt is-...mert volt némi közünk egymáshoz. - de ez már egy másik történet. Szóval, már jó benne jártunk az éjszakában, mert a helybéli diszkó már javában ontotta magából a füstöt. Kint hideg volt, bent meleg, büdös és füst. Három lány táncolt egymással cigarettával a kezükben. A sarokban két fiú rágózott unottan, szintén cigaretta a kézben. A zene jó hangos volt, így elvoltunk. Aztán mint a mérgezett egér, a discós - a lemezek közé csapott és valami írdatlan dübörgéssel elindította az éjszakai műszakot és ehhez még, füstokádó gépét is bekapcsolta. Most már, végképp nem lehetett látni semmit. Megértem a tűzoltókat! Némi tapogatózás után a WC-.ben kötöttünk ki, relaxálva ,hol is jöttünk be...a discóba. Hírnök jő, itt a vonat!
Felkapaszkodtunk a trénre és már csak arra emlékszem, Pisti barátom és hű fegyverhordozóm ráz...
- Itthon vagyunk ugorjunk le, mert ha a vonat bevisz az állomásra és akkor hat kilométert gyalogolhatunk vissza!
Ö a lassító szakasztól mintegy 200 méterre lakott, így nem volt más választás, ugrás a sötétbe..!
Azt tudtam, a menetiránnyal megegyezően kell leugorni-mondtam régi vasutas emlékeim vannak- de azt nem láttam a sötétben, álmosan, mennyivel megyünk és hol...
Nos ez egy viadukt fölött volt és csak a Jóisten tudja, miért nem az alatta lévő hatos főútra, hanem utána vagy tíz méterre tett le. Óriási hó porzás, levegő alig és talajt fogtam az árokban. Kimásztam, elindultam és elértem a peremét a vasúti hídnak, mikor hallom...
- Csússz le ott a vízvezető pálya...és már csúsztam is...Már a zúdulás vége felé jártam, mikor kiabál....
- Ott egy vízakna lesz! Vigyázz!
Átszáguldtam felette ..-le seggel a főútra,....aztán a kétszáz méter után-a Pék-lakban- egy-egy liter bor után, mély alvás reggelig. Gyönyörű reggel volt ..sütött a nap ezerrel, a fák mintha menyegzőre készültek volna , talpig fehérbe öltözve ragyogtak. Kiadós reggeli után, .haza...busszal..
Az autót, vagy két hét után tudtuk kiszabadítani a fogságából ..Még jó, hogy rendes falu volt és nem szedték szét ...A gazdasszony már Újvárosban, mi pedig tréleren araszoltunk hazáig. A Mester elnézést kért -a ki nem cserélt vezérmű-szíjért. Én pedig megfogadtam, egy lépést sem teszek többé, meleg felszerelés és legalább egy fél liter-elsősegélyt nyújtó - pálinka nélkül...

MAKARENKO

Anton Szemjonovics Makarenko,
a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni évek igen fontos személyisége volt. ,,Az új ember kovácsa".
Tulajdonképpen egy szimpatikus ember volt,
Igazságos, az elbitangolt gyerekeket összeszedte, tisztán tartotta, enni -inni adott nekik Nem ütötte vágta őket- kivéve, azt egy az emlékezetes makarenkoi pofont. Csak a meggyőzés eszközét használta nevelés terén. Rendben is lett volna a dolog, ha a híre megmaradt volna a Szovjetunió határán belül. De kiszivárgott onnan és elfújta a szél ,,Igor és társaival" egészen Sztálinvárosig, ott aztán megmaradt a névváltoztatás után Dunaújvárosban is. ( úgy látszik, ez helyesírási hibajavító megmakacsolta magát, mert akárhogy írom a Sztálinvárost, mindig aláhúzza pirossal. Hogy miért? ....nem is tudom!
Szóval Leninnel nem, de Makarenko- val találkoztam. Nem személyesen, mert addigra a már a Boldog Pedagógia Vadászmezőkön szervezte a Gorkij telepet, de az iskolában igen, ahol szemben volt a sorakozásnál a szobra. A középiskola első napjai végső csapást mért az én liberális kis világomra. Mindjárt azzal kezdődött sapkát kellett hordani. Életemben nemigen volt sapka a fejemen, nem szerettem, el is hagytam, így hát Édesanyám lemondott az új vásárlásáról elfogadva a hóbortomat. Na de itt kötelező volt!
Céklaszínű bársony ,,Lenin fiúk sapkája" volt, valami bravúros kalocsai hímzéssel a tetején zsinórban írva SZKI, vagyis szakközép-iskola. Mi voltunk azt hiszem az első évfolyam, akit kísérletképpen elindítottak. Négy nap iskola, két nap munka. Szóval találkoztam Makarenkoval és ez meghatározta életemet négy éven keresztül. Reggel fél hétre kellett menni iskolába ,ami három kilométerre volt, hétkor kezdődött a tanítás. Már felkelni is elég rázós volt, fél hatkor, de a reggeli parancs-hirdetés volt a legszörnyűbb!
Minden osztály felsorakozott, az ügyeletes tiszt, akarom mondani tanuló jelentett az igazgatónak a létszámról,  ők aztán, köszöntötték a diákságot, majd parancshirdetés következett. Itt elmondták mit csináltunk rosszul, vagy jól , kit marasztaltak el igazgatói megrovással etc. Mindezt egyen köpenyben és hófehér balett cipőben kellett ,,vigyázzban állva" meghallgatni. Akinek nem volt hófehérre ,,Szilviázva" a balettkája, azt hazaküldték cipőt festeni, A festés pedig fogkefével történt...Közben kialakult, a sajátos kapitalista morálunk , mert az ügyesebbje befektetett a Szilvia bizniszbe és ezzel cserekereskedelembe kényszerítette a trehányabb osztálytársait. Később kiváltottuk magunkat-mivel én is a trehányabbak közé tartoztam- vizes krétával, ami legalább annyira mutatós volt mint a fehérítő folyadék, hátránya viszont nagy volt, mert ha sokáig tartott a parancs-hirdetés a kréta megszáradt és az elvonulásnál komoly fehér felhőt kavart a sötétkék nadrágok között, amit kötelező volt hordani.
A kollektív nevelés abban is állt, hogy minden negyedévben iskolagyűlés volt a Vasmű kultúrtermében, ahol a szokásos kinyilatkoztatások után besötétítettek és felváltva, vagy az Új ember kovácsa, vagy az Igor és társai című szovjet filmeket vetítették. Szegényes matematikai képességeimmel is felfogtam, ez a két film vezet a nézettségi listámon, mert évente kétszer -kétszer, négy év alatt az ...szóval, nyolcszor. láttam őket. Többet, mint a barátom 8mm-es pornófilmjét,-amit Ausztriából csempésztek be- pedig azt, abban az időben rojtosra néztünk..

NAGYVÁRAD-FÉLIX FÜRDŐ

Hazafelé,
a szamosújvári kaland után, kitört szélvédővel száguldoztunk keresztül Románián.. Soha, senki nem akart benyúlni, elvenni valamit a kocsiból, bár sokszor volt más dolgunk, mint a kocsi őrzése és felkészültünk, ezt nem ússzuk meg és csak az ülések maradnak a kocsiban. Persze ez nem gátolt meg bennünket, hogy eljussunk Félix fürdőre, ami Nagyvárad környékének igen kedvelt fürdőhelye volt. Talán olyan,mint Hévíz itthon. Kellemes környezet, nagy fákkal parkokkal.Igazán elbűvölő hely! Kiadós lubickolás után, ami a lépcsőzetesen, a hegyoldalban elhelyezkedő medencékben zajlott, szokásos "mics" evés után, alapos sörözésbe fogtunk. Kellemes, hideg sört találtunk egy pavilonban. Ez eddig nem volt jellemző ebben az országban. Ebédelni, a jó nevű nevű és szép Belveder szálloda éttermében mentünk. Csorba volt az első fogás. Jó ízű leves volt, rendesen telerakták minden zöldséggel.. Az étterem dugig volt, szépen díszített vendégeivel csillárjaival felöltöztetve ragyogott. Sertés sültet ettünk, ami finom lett volna, ha - az amúgy, szemrevaló pincér lány - nem önti le- minden tiltakozásom ellenére - valami sárgás mártással. Kétségbeesetten húzgáltam a tányérom, ő azonban rendíthetetlenül öntött! Egy kukkot nem értett magyarul, én sem sokat beszéltem románul. Főleg azt nem, ..Kösz!..Vigye a francba a szószát!..Ezért ő csak öntötte rá a világ legellenszenvesebb folyadékát. Magamba roskadtam!...Pecekig vergődtem!.. Aztán a harmadik asztalnál ülő hölgy szíve megesett rajtam.
- Ez mindenkinek jár - mosolygott. Én nem annyira.Bár jó esett hogy magyarul beszélt..
Valahogy levakargattam szegény kis sültemről a maltert és magamévá tettem.
Fura volt! Szinte a határra épült fürdőben, étteremben, ahol ezernyi magyar járt,az alkalmazottak közül, alig beszélt valaki magyarul!
Este a tarlón sátoroztunk, vagy háromszázan. . Mi lecsót főztünk. Ott barátkoztunk össze a marosvásárhelyi magyarokkal, akik hordozható faszénsütőjükkel homályba döntötték a lecsónkat. Ilyenkor az augusztusi ünnepen feljöttek Félixig, hogy találkozzanak az anyaországi rokonaikkal, ismerőseikkel. Miután feloldódtak és nem gondolták már , hogy provokátorok vagyunk, váltottuk a világot-reggelig.
Beszélgettünk hogy élnek és miért nem lehet náluk húst kapni-a boltokban. Mesélték, akkora az adósság kiváltó állami láz, hogy mindent visznek külföldre, ami eladható. Húst úgy vesznek, kimennek a piacra és a pult alól kapják az árusoktól-néha újságpapírban..... Elmondták, nincs televíziójuk, mert csak román adás van, az a heti két óra magyar nyelvű propaganda. Az meg nem érdekli őket.
Magyar rádiót pedig úgy hallgatnak, hogy vasárnap hajnalban, felmennek a hegyekbe piknikezni és ott reggelig még fogható a Kossuth rádió../Ezt én és is tapasztaltam, hogy ilyenkor a legjobb a terjedés,mert pár évre rá Athén alatt hallgattam a rendszer váltás híreit és napfelkeltéig fogható volt./ Hajnalig beszélgettünk a tanárral és feleségével, miközben két kis lánya jó ízűen kortyolgatta a Coca colát, amit vittünk magunkkal és véletlenül megmaradt.
A Crisul- Körös áruházban bevásárolva az autó előtt, jóképű magyarul beszélő fiú állt aki kileste, egy darab még maradt farmerünket a hátsó ablakban. Nem akartam már eladni, de annyira győzködött, rábólintottam. Megegyeztünk az árban és ö elszaladt haza pénzért. Gyorsan visszaért, elővette a brifkóját és leszámolta a nyolcszáz lejt. A többit a levéltárca alá tette.
Közben néztem, mit csinál...
-Vigyázz !
-Ott a rendőr! -ijesztett..
Körbe néztem - talán igaza lehet! Gyorsan kicseréltük az értékeinket, és eltűntünk a tetthelyről. Elköltöm ezt is! - gondoltam és bevetettem magam az áruház forgatagába. Ugyan minek vigyek haza Újvárosba lejt!... Álljak ki a piacra és kiabáljak
-Lejt vegyenek, emberek!
Kinéztem magamnak ,egy remek judo szerelést ,ami roppant jó lehetett volna "otthonkának"...
Ebben fogadni a csajokat?! Ez igen! Csettintettem magamban!..
Aztán a pénztárnál előhúztam a frissen szerzett pénzt!.... A pénztáros ijedten nézte, mikor kibontotta a köteget. Egy száz lejesbe tekerve..csupa méretre vágott újságpapír volt!
Visítottam a röhögéstől! Gáncsba állt a lábam, hogy felrúgom a palit, ha el akart volna rohanni a pénzzel - abban a pillanatban!
Mikor rendőrt emlegetett, körbe néztem, akkor megfordította a levéltárcát, ahol a megmaradt száz lejes alatt, már az újságpapír volt! ...
Én pedig,.. ezt húztam ki a tárca tetejéről...!!
1981 AUGUSZTUS.23-26

KOTORÁSZTAM...

Kotorásztam a kedvenceim között és a kezembe kerűlt ismét egy Buda Ferenc vers..
.Milyen jó lehet a mai gimiseknek, akik biztosan a legszebb verseit is tanulhatják.!.
Nehéz a versekkel bánni..Soha nem szerettem, kicsit idegesítő volt, megtanulni és elemezni, míg nem a Móriczban Papp tanár úr el nem kezdett  emberi hangon beszélni a versekről -az  irodalomról.
Csodálatos tanár volt....
Aztán, közép-iskolában Czeller Károly tanár úr volt, aki nyitogatta a szemünket..Mindig előttem van...Kissé bicegős, vörös rövid hajú emberke volt, de fölöttünk repkedett, mikor beszélt az irodalomról ! A csupa szív embert eltanácsolta valami hivatalosság és mi magunkra maradtunk...
Így magamnak kell megtalálnom, azt ami értékes..és velem egy sínen fut...Jobban mondva felkéredzkedhetek arra a vonatra, amelyik megítélésem szerint, jó irányba fut. Ez a vers a szépségében fogott meg..Akinek ajánlottam, kissé félre értett. Nem róla és rólam szólt, csak szép....utólag is elnézést, ha megbántottam....


Buda Ferenc
Szürkeszemű


Szürkeszemű, szelíd este
ereszkedik a szivemre.
Szürkeszemű, szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.

Elmegyek, hisz úgyse bánod,
úgyse voltam, csak barátod,
úgyse voltam semmi, semmi.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek -
akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,
de sziveden fehér hó volt,
fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen,
nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó ...

ZALAKAROS

Zalakaros egy varázslatos hely...
A semmiből, a csóriságból egyszer csak kibukkan,egy modern szállodákkal megtűzdelt ékszerdoboz a zalai dombok ölén. Kaptunk a gyerekeinktől egy hétvégi "eltávot" ahogy a katonaságnál mondták/ Zalakarosba a Napsugár Hotelbe. Remek időben mentünk ,szinte tavasz volt, az út tökéletes- bár a két emelet közötti liftmegálló, megnehezítette a közlekedésemet - szinte sínen voltam . A konyha és a személyzet elvarázsolt. Ritka egy olyan hely ,ahol ennyire törődnek a vendégekkel. Remek vacsora végén, fantasztikus bort ittunk, amit nem ismertem. Három kilométerre Zalakarostól Nagyradából származott és Cesar pincészet címkével forgalmazták. Egy Császár nevű magyar emberé, aki svédországi érdekeltségei után hazatérve, chilei borásszal megerősítve készíti ezt a mennyei italt. Az értesülésem első kézből, a masszőr hölgytől származik, akivel jól elbeszélgettünk a vörösbor jótékony,antioxidáns hatásáról! Régi, szenvedélyes bor kedvelő vagyok és kevés az a vörös, amitől én tudok dobni egy hátast.Ez az volt! Merlot és tán két éves volt, de megfogott...vörösben ennyire, még nem gyűrt senki maga alá. Pedig pár randim volt már!.Valami szenzációs ez az íz! A legjobb villányi, szekszárdi borok testvére. Rövid túránkon négy randevúm volt vele és szerelembe estem iránta.. Csak itt és csak akkor volt hajlandó velem magát megosztani,...de keresem a lehetőséget ! O' Neill's selection No 3. Szeretem!!!....Aki hallja, adja át!....

MÁR ELŐRE IS BOCSÁNAT !

Tíz perce kaptam, egy kedves barátnőmtől így meg kell hogy osszam!
Szétröhögtem az agyam! Lehet nem jutok fel vele a Parnasszusra?


Visszafelé leélni az életet... ezt szeretném...
Halva kezdem és rögtön kikelek a koporsóból.

Öregként felébredve nap mint nap egyre jobban érzem magam!

Miután túl egészséges lettem, kirúgnak az öregek otthonából, majd évekig élek gondtalan nyugdíjasként és bekaszálom a kijáró öregségi biztosításokat.

Ezután, amikor dolgozni kezdek, az első napon arany karórát kapok a főnökömtől!

Negyven-egynéhány évet dolgozom, mialatt egyre fiatalabb leszek, míg végül kiskorú lévén abba kell hagynom a munkát.

Jönnek a gimnáziumi évek: pia, bulik...

Ahogy fiatalodom, úgy válok egyre gyerekesebbé - jön az általános iskola, óvoda... azaz egyre játékosabb idők, végtelen játék, semmi felelősség!

Pár év múlva kisbaba leszek és mindenki kezét-lábát töri, hogy mosolyogjak rájuk!

Az utolsó 9 hónapomat békés lebegéssel töltöm egy termálfürdő-szerű helyen, ahol mindent megkapok, ami csak kell: központi fűtés, on-line szobaszervíz...stb.

Végül befejezem egy jó orgazmusként."