Ma megint elvertek bennünket!
Nem kicsit, nagyon ahogy a szomszéd gyerek mondaná !
A mai meccsen elgondolkodtam..miért is van bennem ez a nagy nemzetinyerniakarás?Ez most absolute nem a szokásos cinizmusom, "úgysemsikerűlbasszamegségem"
Hanem tényleg a szívem minden melegével, erejével ordítoznám , hogy góóóóól! és hajrá magyarok, hajrá mi! Mert aztán legalább fociban kéne valami igazi jó produktum, aztán tennék én a dzsidípire nagy halmot. De, hát ez a kurva foci sem hozza nekem azt amit szeretnék! Csak egy kicsi két órás mámort, egy kis kielégülést / már így nyögdijasan mást nem remélhetek/ de a foci ellen be vagyunk oltva..bocs talán nem a foci ellen, de ilyen beszari módon ha én ifi koromban így teszek ..Szép emlékű Fejes Laci bácsi úgy rúgott volna ki a Kohász ifiből, hogy anyám a büdös zoknik között sem talált volna meg!..Pedig nagy tehetség voltam az első csapat bosszantásában!
Edzőmeccsen szegény, azóta az örök focipályára távozott Ligeti Bélát vertem át kétségbeesésemben és ezzel kettő nullra vezetett az ifi a nagy csapat ellen. Az átverés nem a csíny része volt, mert ő közel a nyolcvan kilójával tornyosult előttem, az én ötven kilómmal szemben. Talán az életemet mentettem, mert tudtam harmadszorra nem jön be a csel amit kétségbeesésemben kétszer megtettem.Tudta ezt Béla is mert mielőtt labdát kaptam volna nemes egyszerűséggel kirúgott a pályáról a salakon túlra. Ez még akkoriban egy első osztályú játékosban nem okozott katarzist. Én meg örülhettem, hogy barátságos meccsen nem a gerincem tört hat méteres repülés után..
Hiába, a nagy élményeket meg kell élni! Vagy túlélni!......amit most is próbálok, mert megint reménykedek, de cserbenhagynak, és szívok, mint a torkos borz! Pedig az asszonyomat elküldtem időben aludni, a kutyát megetettem, unokával lepacsíztam, a fröccsöket kitöltöttem és mégis minden hiába!
Itten kérem vernek minket..de nagyon!
Ilyen jó magyarossággal ki tudom jelenteni.. ezt elkúrtuk...nem kicsit...
A román csendőrök meg vígan kardlapozzák az elkeseredett elszabadult indulatokat..
2013.09.06
A reményvesztés napja.
3 megjegyzés:
Nő létemre szerettem a focimeccset, sokáig néztem is! Már nem! Nem szeretem ha kikapunk,tudom mindig nem győzhetünk. Sajnos az utóbbi években más nincs csak vereség! Abból meg elegem van, nem csak a foci terén! Remélem azért még egyszer az életemben visszatér a kedvem, hogy meccset nézhessek...
Mára már csak a remény maradt!
Régen nagyon szerettem a focit.De miután folyamatosan kikaptunk, szépen leszoktam róla! Pedig... annyira fel tudta dobni az adrenalinomat... :( Ez van Laca! Örülök, hogy nem néztem, jobb elfoglaltságot találtam magamnak.
Megjegyzés küldése