PRÁGA.... a második nap

A prágai szálloda mindennel el volt látva.A hatalmas, talán három személyre is alkalmas kádban elterülve aludtam bele az éjszakába..
Reggel a bőséges svédasztal után, a városnézés volt a fő feladat. A többiek neki a Vencel térnek, Károly hídnak, én a fájós lábammal, csak környék nevezetességeinek felderítésével vettem részt a turizmusban. Miután a csendes utcák ódon hangulatán túl voltunk, a szomszédos plázában kerestünk melegedő helyet. A sült csirkéjéről híres Kentucky Fried Chicken gyorsbüfébe tértünk be, ahol akció volt !..Hiába a cseh tudásom még csiszolásra szorul, mert az akció " egyet fizet, kettőt kap!"volt és így két vödörnyi kukoricadarás rántott csirkével láttak el. Aztán -mivel Gábor nem kért - nekem kellett befalnom-már amennyit sikerült !
 Közben megjelent egy szép szál fekete legény, aki szmokingban sétált a sorok között szemrevételezve a fogyasztást. A főnök!- hasított belém. Ritka arányos ember volt, vagy százkilencven centi magas, keskeny csípővel, széles vállakkal,kicsi, olyan Sidney Poitier-re emlékeztető fejjel...Mintha egy magazinból lépett volna elő, hirdetve a Kentucky rántott csirke nélkülözhetetlenségét. Lépései mint a pumának...ámulva figyeltem a felsőbbrendűsége tudatában lévő ember mozdulatait...Aztán megjelent a kis nyeles lapátjával és söprűjével és elegáns mozdulatokkal felseperte az asztal mellé hullott csirkefalatkákat!....Mindezt fenséges nyugalommal és kimértséggel, úgy ahogy egy brit naszád vonul fel a Trafalgar-i ütközet előtt, Nelson admirális szemléjén!.
A délutáni séta után a szállodában folytattuk a Pilsner Urquell sör dicsérgetését és alapos vizsgálatoknak alávetve a Becherovka hatását a maradék észre. A hosszabb túráról visszaérkező haverok megleptek egy prágai emlékkel,egy gyönyörű forró főtt csülökkel, ami tormával és mustárral volt felszerelve és a kihűlését egy hőtartó edény akadályozta. Isteni darab volt, ahogy az edény kibontása után illatával az orrom alá dörgölődzött..szerelmet éreztem irányába. Mégsem voltam képes magamévá tenni.. a rántott csirke minden szabad területet elfoglalt. Nagy bánatomra érintetlen maradt. Távozáskor diszkréten az asztalon hagytam, szépen kicsinosítva.. Ha ezek után sem sikerült bevágódnom a prágai takarítónők előtt, akkor már bármit teszek nem is fogok!
Hosszú és mély alvás után, a szállodai reggeli gyógyszer volt a gyomornak, majd pár sörrel gyógyítottuk magunkat, aztán vége a sörtúrának, knédli és csirkeevésnek Isten veled Prága! Isten veled Becherovka.!..
Egyszer még talán meg is nézhetlek alaposan, mert a mostani csak gasztronómiai bevetés volt.
Indulva haza - ilyenkor mindenki ajándékot akar vinni a szeretteinek -megálltunk egy nagyváros peremén, az ottani pláza parkolójában a maradék koronát elverni. Mindjárt vizet vettünk a büfében, amit terhes lányom a félliteres palackban felbontva, bevitt a vásárló térbe...
Na, hiába volt a kosarunk tele minden jóval, a pénztáros kiszúrta a félüveg vizet és ránk hívta a biztonsági szolgálatot. Heves verbális közelharc után kiderült, ilyen márkájú ásványvíz nincs az élelmiszer osztályon. Nagy szerencsénk volt, mert a három markos ember alig várta, hogy móresre tanítson bennünket a kb hetven forint értékű ásványvízért.
Hát, ebben talán közrejátszott hogy igazolványainkat átnézve rájöttek, magyarok vagyunk..
Azért egyszer még Prágába visszatérek !

A SZÉK..

A szék, kettő volt tulajdonképpen. Az egyik szinte új, csak a színe kopott meg kissé a másik sokat használt volt. Hagyatékból kerültek hozzám. A mama meghalt és a ház eladása miatt útban volt, nem fért a fiához. Két kárpitozott szék, barna virágos huzattal, karcsú faragott lábakkal. A kárpitot lefogó szegecsek a kopottabbon fényesre csiszoltak voltak..látszott sokat használták. Gyerekkoromban többször láttam őket nagynéném tiszta szobájában, az ebédlőasztal mellett. Az egyik kicsit hátrébb, mintha most húzta volna ki valaki az asztal alól, a másik közelebb az ablakhoz, de szorosan az asztal mellett.
Még a háború előtt vették mikor a kis tanyára költöztek. Az ember gazdálkodott, szereztek egy kis földet, aztán a rokonságból mindig akadt valaki aki felszántotta, megtrágyázta.
Szóval az asztallal vettek négy széket is, ami meglehetősen polgárinak tűnt a kis parasztházban. Itt nem volt divat a párnás szék..itt a faszék dívott, amire az ember ráülhetett akár a viseltesebb öltözékében is ha váratlan vendég jött, mert azt a tiszta szobában kellett leültetni. A szomszédnak jó volt a konyhában is a tűzhely mellett.
Éldegéltek csendesen, forgatták a "fődet" szedték a gyümölcsöt,paprikát, dinnyét, mert amúgy egy ritka jól termő vidék volt ez. Fekete, laza, homokos talaj, az isten is termőföldnek teremtette. Jött a gyerek, volt már akire büszke lehetett az apja ..mutogatta is az arra járóknak..
- Az és fiam!-sugárzott...
Aztán kitört a háború...az embert vitték katonának. Nem kérdezték akar-e,vitték. A front az oroszoknál volt Sztálingrádnál, aztán hátrált egyre visszább és már Magyarországon énekeltek a katyúsák. Az emberről egyre kevesebb hír jött..csak annyi, él!..Mikor már a Földvári hidat támadták az oroszok, egyszer csak éjjel kopognak az ajtón és az ember állt ott..borostásan, lefogyva, tépetten,de épségben..Asszonya ugrik öleli, csókolja, nem tud betelni vele. Hozza a gyereket, aki tágra nyílt szemmel nézi az idegent. Lefürdeti emberét, tiszta ruhát ad neki, a szakadt katona ruhát meg bedobja a kemencébe ,hogy eltüzelje. Már a forró levest teszi az asztalra, mikor verik az ajtót!..Ki sem kell nyitnia, törik is be és három szakadt orosz katona tódul befelé. Géppisztolyukkal hadonászva kutatják át a házikót és mikor a kemencéből előkerül a katona ruha, felrángatják a székről az embert, megkötözik és kidobják az udvarra....Miután mindent fölettek és az asszonnyal is elbántak, felrángatták az embert az udvarról és nagy ordítozás közben elvonultak. Az asszony magába roskadva ült az asztal mellett..keze az ölében. Fáradtam meggyötörve megalázva, szakadt ruháját igazgatja és észre sem veszi hogy sír a gyerek.Aztán ahogy az elhallgat, csend van.. valami nagy süket csend, ami csak nagy durranások után van... Az asztalon a tányér üresen érintetlenül, a kanál merésre készen, a szék kissé kifordulva, ahogy az ember hagyta. A petróleum lámpa fénye pislogva ugrál a falon. Az asszony csak néz ki az ablakon és mozdulni sem tud..Iszonyatos keserűség van benne..Éppen megérkezett,.. csak ránézhetett a fiára,..még,..még...enni sem tudott.!!
A fogolytáborból egy ideig jöttek a levelek.. Néha félévente, évente,aztán a szmolenszki volt az utolsó.. még egyszer csak, egy hazatérő mesélte, a sógora találkozott vele Szibériában, de az ember csak annyit tudott neki mondani:
-Mond meg az asszonynak,várjon még!.. hazamegyek..!
Asszonya várta. ..Minden éjjel a dolga után odaült a párnás székre, az ablakhoz és várta a zörgetést.. Az embere széke ugyan ott állt ahogy hagyta, asztalon a tányérral és a kanállal..néha egy vizes ronggyal áttörölgette ha beporosodott, de mindig oda tette vissza, ahol volt. A szék amin ült, az ötven év alatt megkopott. Az oldalán a parasztszoknya kifényesítette a szegecseket. A másik, szinte új volt mellette.
Már hetven felé járt a néném, de még mindig várta, virrasztva az emberét. Aztán egyszer Ő érte jöttek.
A temetés után, nem tudtak mit kezdeni a székekkel, így hát.. hozzám kerültek..
Most itt állnak egymás mellett, a fakó, kopott és a szinte érintetlen, a virrasztások és az örök reménykedés tanúi.Jól meg vannak egymással..
...végtére is,...összekerültek..összetartoznak