Könyvlopásom története

Akkoriban, a hetvenes évek elején, amikor a fiatal ember még nemigen tud hason aludni, akkor dolgoztam a Dunai Vasműben.
 Remek munkahelyem volt. előre megmondták itt ne nyúlj semmihez, mert ez már húsz éves berendezés, itt javítani nem tudsz, csak megzavarni az üzemeltetést. Telefon műszerészként tevékenykedtem. Régi acetát borítású vezetékekkel volt megoldva a helyi diszpécser központok java. Ha hozzáértünk, porladtak  és csak az akkor divatba jött kontakt spray  volt az egy megoldás, ahol az érintkezőket, érintés nélkül tudtuk tisztává tenni.
Nem volt egy nagy kihívás szakmailag.
 Én, aki a Gelkában már szinte kapitalista teljesítményre voltam hangolva, ámulva figyeltem- beleülve az itteni langyos lavórba - mi is folyik itt?
Ne dolgozzak, ezért fizetnek? No, nem sokat!
Rengeteg időm lett itt!
Előző években elhunyt kedvenc nagybátyám, aki amatőr színész, költő, és könyvtár tulajdonos volt. Mivel  örökösként, apámmal mi örököltük a könyvtárat- a gyászon túl- a számszéle a fülemig szaladt.
 Komplett Jókai és Mikszáth sorozatok kerültek a polcomra. Tobzódás volt ez a javából. Minden reggel indultam dolgozni a vasgyárba és nekem csak le kellett vennem a polcról a következő kötetet és már a reggeli lecsó főzés után ki is nyithattam egy új világra  az ablakot. 
Mit az ablakot, az ajtót is - és már is a janicsárokkal együtt vívhattam a végnapokon, vagy a toklyókat hajtottam a mongol legelőkön, vagy Tímár Mihállyal szállhattam alá a Vaskapu örvényeibe- szedni össze Tímea örökségét. 
Egyszer azonban minden könyv végére érünk és kopogunk a hátsó fedelén, mint ahogy egy megunt  nő fenekét simogatva nézünk körbe - lesve az új prédát.
Ekkor tájban derült ki, hogy a Műszerüzemnek saját kis könyvtára is van.
Ahogy szokott lenni, itt elsősorban a mozgalmi könyvek, legalábbis a "helyes " gondolkodást elősegítő orosz irodalom elit példányai voltak. Fagyejev  -Az Ifjú gárda,  Osztrovszkij -Az acélt megedzik, és Mereszjev  -híres, lábát vesztett vadászrepülő ezredes háborús kalandjait olvashattam és el is olvastam! Nem minősíteném az akkori könyvtár állományát.
Mivel alig volt már könyv itt is, amit ne pörgettem volna át- a régi párt emlékek már akkor sem kötöttek le- egyszer csak ,egy kis sárga könyvecske került a kezembe. Olyan tizenötször-tíz centis lehetett és szinte Rejtői címe volt!
Az elbocsájtott légió!..
Forgattam, nézegettem, de nem volt benne  Rejtő humora..
Inkább bennem lett valami különös izgalom, az eléggé fojtott vibráló történetből kihámozódó- forradalom , a paraszt gyerekből lett, elküldött, bebörtönzött  katona, a kilátástalanság- az ötvenes évek végének sivár kétségbe ejtő önmarcangolása, a magánélet csődje és az elzavart ávósokról szóló könyvecskétől!
A bálvány összedőlt!
 Valami elementáris pofán csapása volt annak a hitnek, hogy itt ellenforradalom volt ,  valami más.
 népharag.. olvastam kétszer is - egymás után..és napokig hatása alatt voltam..Állítólag indexen is volt a könyv..de már ezt ki igazolja-lehet ez legenda is!..
Valami Moldovának hívták az elkövetőjét.
Ilyet nem olvastunk és nem is lehetett volna eddig!
Aztán ráharaptam!
Olvastam a Tisztelet Komlónak, a Magányos pavilont, a Ferencvárosi koktélt, az Őrség panaszát  a Negyven prédikátort és Akit a mozdony füstje megcsapott! A kor szarságait falra író mester, nem kímélt semmit!
Sztálinvárostól - Ferencvárosig  mindenhol megvolt a kisembere, csibésze, aki látott, győzött ,elbukott, de nem állt be a sorba!
Nehéz emberek - vadász repülőből, mezőgazdasági permetező pilóták a háború utáni Magyarország emberei.
 Sokszor  szívbe markoló , ökölbe szoruló érzések voltak ezek. Olvasva -dühöngtünk, vagy harsány röhögtünk az írásain!
. Szóval faltam, faltuk Moldovát!
Talán, ezért estem   bűnbe..
.. soha nem vittem vissza a könyvtárba, az inkriminált könyvet!

Egyszer elmentem kis könyvecskémmel, egy író-olvasó találkozóra,hogy dedikáltassam Moldovával. Aztán, ott állva a sorban, kinyitottam a fedelét -és  elszégyelltem magam!
...Egy vörös ovális pecséttel találkoztam  "Dunai Vasmű Üzemi Könyvtár" ......
Kiálltam a sorból..
Szégyelltem a pofám!.
 A következő héten aztán a könyvtárosnak befizettem a harminc forintot az " elvesztett könyvért"
.
Így most már az enyém! ..Dedikálás nélkül is....immár hivatalosan!

Isten éltesse, a nyolcvan éves Moldova Györgyöt!