Csendes halkszavú ember, nagyszerű zenész és egyetemes feltaláló aki a rekamié gyártástól a rakéta indításig a gitárgyártástól a Yardbirds és Zeppelin szólókig mindenben maradandót tudott alkotni a hálás utókornak....
Régen beszélgetünk már, más vidékre költözött, de a Delta zenekar jeles évfordulóin -úgy öt évente örömmel konstatáljuk egymás meglétét még ezen a sárgolyóbison.
Szóval a hiteles beszámolót küldte el nekem a torzító megalkotásáról amikor a gitárok úgy tudtak megszólalni, mint a hajókürt vagy recsegve ,mint a szaxofon, vagy lágyan mint a hegedű.Tehát itt a történet, amit azzal igazítanék ki, hogy nekünk már 66-ban legyártotta ezeket a torzítókat így a Delta megalakulásakor,már ezekkel a szédítettük a nagyérdeműt! / a technikai leírásokat egy külön blog-ban gondoltam csatolni, hogy a mesélés történetének fonalát nehogy egy kiálló forrasztási csúcs elszakítsa!
A képen a Delta utód zenekara a Castrum szerepel a 70 évekből
A torzító 50 éve.
(Kicsit még
bizonytalan vagyok, hogy érdekel-e ez még bárkit, de talán
ezen a
fórumon igen. Ha sokat várok a következő kerek évszámig, a cím
"A
torzító 100 éve" lehet, ami azért elgondolkodtatott !)
- Apám
emlékének -
1968. A
végén kezdve, érettségi idején jelent meg első cikkem a
Rádiótechnikában,
amely a torzító titkairól szólt. A dolognak azonban
már több
évvel azelőtt is voltak jól látható , hallható (!) előzményei.
Apám mindig
megvette a gyárból hazafelé jövet az Ezermester újságot.
Ez abban az
időben nagyrészt az amerikai Popular Mechanics koppintása
volt, néha
a címlapot is egy az egyben átvették, rajta a magyar
dolgozó
tömegek körében is népszerű Bayliner motorcsónakokkal.
olvastam.
Tele volt jó ötletekkel, bár a lényeg legtöbbször arról
szólt, hogy
hogyan lehet valamit arra használni, amire nem tervezték.
Fantáziaébresztő
volt, mindenesetre. És sok anyagismeretet is
oktatott,
fa- és fémmunkákról, elérhető eszközökkel. Volt otthon
amerikáner
fúró, keretes és rókafark fűrész, azonban a lombfűrész
használatában
lettem igazán profi.
A nagy
technikai áttörés akkor következett be, amikor apám két munkatársat
kapott fiatal mérnökök személyében.
Ezután az ő hatásukra
Ezután az ő hatásukra
a
Rádiótechnika újságot is megvette hazafelé jövet. Talán nem tévedek,
hogy ezt
már többet olvastam, mint Ő. Egy idő után már nem volt titok,
hogyan
lehet rádiócsővel rádiókat, erősítőket készíteni. A Vasműből
mindig
akadt egy kis anyag, ami kellett!
Anyámnak
nagy hanglemezgyűjteménye volt. Sárdi János lemezek után érdekes
váltás volt
az, amikor kb. 1965-ben egy nyugati turistaútról visszatérő
ismerős egy
Kinks lemezt hozott, persze csak mutatni pár napra !
You really
got me ! Megkezdődött az igazi zene
korszaka.
Itt lassan
össze lehet fűzni a technikai és zenei szálakat. Megalakult
az Albatros
együttes (név a Peter Green - Danny Kirwan szám ihletésére),
amely a
Mező Imre u. 4. pincéjében kezdte zajos működését,
majd az L
épületbe költözött egy de luxe pincébe. Itt már azt hiszem,
az én
erősítőim szólaltak meg a többé-kevésbé rendszeres bulikon.
Basszusgitárunk
úgy lett, hogy egy Beatles fényképen vonalzóval
lemértem a
normál és basszus nyak arányokat, így sikerült a méretet
kiszámolni,
majd csináltam egy basszusgitárt. (eredeti rajz)
Ezután a
mai napig homályos körülmények között, de bekerültem a Bad
Porters
formációba. Visszatekintve, talán többet nyomott a latban az
erősítő
gyártási, mint a zenei tehetségem ahhoz, hogy bevegyenek, de
hát így van
ez. Az előbbiben nem is kellett csalódniuk. Volt keverőnk,
rendben
tartottam a gitár kábeleket, a visszhangosítót stb. Egy szép
napon aztán
megszólalt Keith Richards Getno-ja a rádióban. Hát ez a
hang
feladta a leckét. Derengett nekem valami, hogy ha 2 tranzisztorral
csináltam
rádiót, a hang tiszta volt , míg 3 tranzisztoros erősítővel
hasonló
torzított hangot adott, mint a Getno.
A következő
logikus lépés az volt, hogy a gitárhoz csináltam egy 3
tranzisztoros
előerősítőt, és ... a túlvezérelt torz hang megszületett!
(közjáték :
honnan volt egy 16 éves gyereknek 3 db tranzisztorja, ami
a Vasmű
úton per db 45,50-be került ? Az előbb említett fiatal mérnökök
készítettek
apámnak egy 3 tranzisztoros rádiót, amit én természetesen
az első
alkalommal darabokra szedtem. Egy szót sem szólt ezért ...)
Szupertehetséges
szólógitárosunk mesterien kezelte a torzítót a
Yardbirds
(Jeff Beck korszak , Roger the Engineer) számokban. Aztán
valahogy
megnyertük a városi és megyei zenekari vetélkedőket, és
eljutottunk
az országos fesztiválra Salgótarjánba.
Mellékelem
az eredeti kritikai feljegyzéseket, Egér (szálkás) és saját kézírással.
Nem sok jót
írtunk másokról, cserébe a zsüri rólunk meg azt mondta, hogy jó-jó, de
torz volt a
gitárhang. Ennél nagyobb elismerést nem is mondhatott volna...
Aztán
szólógitárosunk és vele a torzító átigazolt a Delta együttesbe, így
lett ismét
szerepe a város zenei életében.
Eddig Ákos megemlékezése a maga fanyar csendes humorával, amit külön megköszönök neki és talán a régi cimboráknak is sikerül egy kis emlékmorzsát felcsipegetni a hatvanas évek Dunaújvárosának rockéletéből. / a képeket majd alkalomadtán ha a technikához felfejlődöm, talán akkor sikerül fogyaszthatóvá tennem !/
Köszönöm Ákosom !
/A megsárgult plakát jobb oldalán- talpig szemüvegben Boda Ákos a torzító és a billentyűk elkötelezett híve./
Köszönöm Ákosom !
/A megsárgult plakát jobb oldalán- talpig szemüvegben Boda Ákos a torzító és a billentyűk elkötelezett híve./