A nap süt, kedvem derűs.
Csinos kismamák tologatják az utcán a "béketankokat"- mint apám nevezte a gyerekkocsit hajdanán.
Szóval ideális az idő elmélázni a régi tavaszokon, mikor betotyog két idősebb úriasszony és ajánlatot kérnek. Nem kér az egyik és hallgat a másik, hanem egyszerre a kettő, teljes intenzitással és hangerővel.
Próbálom a bábeli hangzavarból kihámozni miért is jöttek,de eredménytelenül. A nyelvet törő, egy társkészüléket akar a meglévő műholdas előfizetéséhez, a másik a kábelét akarja, hogy ellenőrizzem. Csitítom őket, hátha értek is valamit a zsivajból, de reménytelen..
Tán egy évszázad óta is tarthat az egymás lehurrogása vagy a cumit csórták el egymástól a gyerekágyban, vagy elszerették egymás udvarlóit, de mély a válság, az látszik!
Mire kiderül mit szeretne a külföldön élő, spannolódunk, mert az előfizetőnek a saját nevét adta, így a gép nem engedelmeskedik az azonosításra. Röpke fertályóra és heuréka kiderül a magyarországi nevén van az előfizetés. Ismét vita, ismét hajbakapás..
.Angyali derűvel az arcomon szortírozom a hangokat és dolgozom miközben tart a kerepelés. Félóra után elkészülve a szerződéssel és erőmmel, kezébe nyomom az illetékesnek a készüléket, vigye Isten hírével Görögbe, vagy Ciprusra nem bánom, csak legyen már béke az olajfák alatt, a folyosón már hatan várnak öklüket harapdálva ,hogy sorra kerüljenek.
Édes mosoly és "mindenjótkívánokmagánakaranyosfiatalember" és a két mami kitotyog. Összenézünk és kérem a következőt. /miközben olyannak érzem magam , mint Bubó doktor a rendelésen../ Már éppen mondókájában kezdene a sokat várakoztatott ember, mikor vissza jön az egyik mami és bejelenti neki pisilni kell !
Uram atyám ! Itt nincs WC mamikám!.. ahhoz le kellene menni az alagsorba!...Ő lemegy- vágja rá a szükségben szenvedő. Kulcs átadva , helyszín lerajzolva..- mégsem mehetek vele, mikor hat ember vár az ügyére félórája ! Két perc, pihegve jő a toporgó, ő nem tud lejutni. !!
Mamikám, onnan nehéz is lenne!- tántorítom el a villanyszekrénytől, és vonszolom a liftig amivel leereszkedünk az alagsor homályába..
Látom a szemén kicsit megrebben - közel százkilencven vagyok vagy százharminc egynehány kilóval, mikor belépünk a sötétbe ! Kart a karban eljutunk a WC-ig és türelmesen hallgatom a víz csobogását. Már az csak utójáték, hogy a csap nem akar elzáródni... Bele karolok ismét, lift fel, hálás búcsúzkodás és belevetem magam a füstfelhőbe, amit a másik mami addig unalmába a picinyke boltba belefújt. Immáron nyolcan krákogunk, prüszkölünk és reménykedünk sima lesz a útjuk hazafelé....
