2012. december 14., péntek

Csak széttárom a kezem..

Nem tudom jól tettem -e amikor kiírtam magamból a bánatomat, de ez nekem  fontos volt és most is az...
Lehet, ez nem mindenkinek jött le!
Sajnálom! Nem annyira a köznek szántam ezt,  inkább magamnak,  a családomnak, vagy azoknak, akinek a gyerekét felelőtlen emberek a halálba küldték..
Édesanyja és én számomra ami történt, ez a legnagyobb  tragédia !
Bár nyilvánossá tettem a blogomat, kérem azokat, akik viccesnek jelölték  kétségbeesett soraimat- gondolkodjanak !
Ha csak ennyi jött le... szánakozom !..

2012. december 1., szombat

LEVÉL....HOZZÁD! !

Emily !
Keresgélem a szavakat ...
Először és utoljára írok levelet neked, kislányom.!.
Soha nem voltál annyira távol, hogy levelet írjak neked. Most azt kellene hogy azt mondjam, szeretlek !...
Ezt tudom, hogy tudod!  Mikor reggelente lejöttél a szobádból kócosan, még  álommal a szemedben, fel tudtalak volna kapni , megforgatni  és kirohanni veled a kertbe megmutatni  a napnak, a madaraknak, igen ez az én lányom nézzétek !
Mikor megszülettél, édesanyád elsírta magát.. Kicsi, hosszú,  törékeny baba voltál ,a születés gyötrelmeivel a bőrödön, de én tudtam Te gyönyörű leszel!
 Olyan mint édesanyád ! Szerettelek  akkor is, mikor gipszbe rakták a lábad  - három naposan..Akkor is tudtam  szép leszel, mint egy tündér...nem véletlenül, balett tagozatos lettél. Nem várt gyerek voltál, csak úgy bekopogtattál az életünkbe, elhitetted velünk, milyen boldogság lesz veled élni. Naponta hallgattam a szívverésed, édesanyád hasára hajolva és tudtam olyan leszel, amit megálmodtam.. pici, barna, mosolygószemű, csacsogó, kis copfos kislány. Mindig rajtam lógtál és mondtad  csak a bajuszosok jó emberek és neked is csak bajuszos férjed lesz ! Nevettem rajtad !
Soha nem kellett mondani ,hogy tanulj!...mindig tudtad mint kell tenned !
Csupa -csupa jó jegyek jöttek és remek versek, amire büszkék voltunk.
Azután elmentél egy másik városba, ahol lehet, csak  én nem értettem meg, miért nem akarsz ott a kollégiumban maradni.
 Soha nem beszéltél erről...csak kérted ne kelljen ott lenned....Inkább vállaltad ,hogy reggel öt órakor -kilométereket gyalogolva a hóviharban - leszegett fejjel, hogy  elérd a fehérvári buszt..
Sokszor szorongattam a kocsi kulcsot, hogy utánad menjek és elvigyelek. ..de reméltem megérted mi az, amit az ember felvállal és megcsinál..
Valami történhetett ott, abban a kollégiumban..
Azóta sem tudok semmi biztosat, de akkor valami megváltozott.
Tán a kollégium poroszos fegyelme , tán az itthon hagyott szerelem, tán a lányok csínytevései..ezt már soha nem tudom meg..
Aztán  hazajöttél és összeszedted magad ..nehéz volt, mert a sok inkorrekt emberrel találkoztál. Végig jártál egy évet egy másik középiskolában és év végén eltanácsoltak  mert nem tetted le a német különbözeti vizsgát az év elején...Persze a pedáns tanári karnak előbb nem jutott eszébe, csak akkor bizonyítvány osztás előtt.
Aztán leérettségiztél..és jött a főiskola..
A főiskolán repültél  és leszálltál..Harmadikban egy reggel,odavittelek az iskolához. Megvártad míg elmegyek és leléptél.. Ennyi , eleged volt..
És új szerelem és új gyötrelem és kudarc, kudarc hátán. Segíthettünk volna? Nem tudom..
Talán nem volt elég türelmünk hozzád, a nagy válság közepette.....talán több időt kellett volna szentelni rád..Nem tudom, nem tudom..gyötrődöm.!.
Aztán vittünk mindenkihez aki szerintünk segíteni tudott volna ...nagy tekintélyű lélek búvárokhoz,  lélek mentőkhöz..
Mindenki azt mondta, nem beszéled ki magadból ami fáj..
Itt éltél velünk és nem akartál beszélgetni..
Többször mondtad, eleged van az egészből és egy marék gyógyszerrel  nyomatékosítottad az egészet..
Tetted úgy, hogy ez látványos helyen legyen és valaki tudjon róla.....a mentők jöttek, és vittek és mentettek...megmentettek. Nem akartál meghalni..csak jelezted egyedül vagy...
Elmentél egy iskolába, ahol kisgyermekekkel foglalkozhattál volna..sikeresen vizsgáztál..aztán eltanácsoltak mert voltál orvosi kezelésen...Így lehet lelket ölni !
Az elmúlt időkben azt hittem, minden rendben... ismét jó híreket kaptál, kedves voltál , figyelmes.
Édesanyád és én reménykedtünk. Talán megoldódik minden..
Az utolsó napodon ..gyönyörű voltál, csinosan felöltöztél, kiszolgáltál bennünket, süteményt hoztál fel és  nevettél ..Nehogy megártson a sok cukor!.. Elmentél egy depressziós barátodhoz beszélgetni, segíteni neki..édesanyád futott utánad ...gyere vissza, ne menj el !!
Kiabáltad vidáman, gyere utánam!..
Aztán már csak a reggeli telefon jött..
Egy ember szólt.. baj van..Rosszul lettél és nincs pulzusod..
Hogy mi történt ott, még nem tudom, de tudom, hogy nem te voltál az oka...ebben biztos vagyok! Nagyon sötét ez az ügy!
Egy ember, aki nem is volt ott a bulin, neki szóltak - két és félóra múlva - hogy baj van és neki volt annyi esze,hogy  mentőt hívjon!
Mi már hiába rohantunk és hiába jött az orvos  és hiába  a mentő !...
Csak álltunk ott  és sírtunk..
Érted, ..miattad...miattunk!
Most itt vagyunk, nélküled...
Nem tudom mi lesz... ha  mi halunk meg hatvan évesen, az természetes..de huszonhét évesen meghalni baromság..érted baromság.!!
Nem szerethettél eleget, nem lett gyereked, nem kísérhetted iskolába és nem lett unokám, akivel csibészkedhettem volna...akivel eljárunk volna pecázni és  kivel együtt gitározhatnánk vagy lecsoroghatnánk a Dunán..
Nem lett ebből semmi...és már nem is lesz..
Már nem kiabálhatok fel reggelente.. .Készülj Emily!  Indulnunk kell!
Te már elindultál egy hosszú útra, a magad útjára.
Előttem indultál.. .és nem vártál meg.!..
Tündérként születtél...angyal lettél!
Az ég vigyázzon Rád kislányom !



                                                             Váczi Emília Anna
                                                                   1985-2012
http://youtube/P9K27HvhDxA