HAVEROM A TAVASZ !

Már nem emlékszem hol hallottam ezt a kiszólást. Úgy negyven-ötven éve ..vagy régebben, talán rugdosó kiscsikó koromban, de eltettem magamnak. Nálam a jelentése annyi, melegszik az idő és az ember fia megtelik valami csiklandós, bohókás, virgoncsággal és vágtatni lenne kedve. Már kedv meg is van, csak hát a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után. Hiába na, a gömbcsuklók cseréje az idén is kimaradt a költségvetésből. Kinn ülök a padon és dacolva az erős sugárzással, feltartott fejjel és csukott szemmel élvezem a verőfényt. Mellettem egy öreg hobó tömködi a pipáját, ami kiszutyakolva tán a nagy honvédő háború idején lehetett. Lassan komótosan tömködi, mintha a világ legprecízebb munkáját végezné. Összeszedett csikkekből válogatta össze , a legváltozatosabb aromával. Van ott pácolt, illatos, ,hosszabb "rigó" szépasszonytól, ki siettében hanyagul leejtette, ezt keveri ráérősen tövig elszívott nyugdíjast, a szétmorzsolt munkanélküli csikkel. Ülök az öreg csavargóval, élvezzük a napot és a kesernyés dohányillatot. Kutyát sétáltató fiatal szomszédasszonyom közeledik, ringó járása táncba hívna és szeme sarkából lesi, nézem -e. Szája szegletében apró mosoly nyugtázza érdeklődésemet. Tavasz van. Kerékpárral érkezik Erzsi a virágáruslány, fékezés közben majdnem rám borul-hiába rakoncátlan egy jószág a drótszamár ! Kosara tele van illattal. Egy csokor jácintot nyom a kezembe - Vidd el az asszonyodnak, had örüljön! -vidámkodik és mielőtt az árát kérdezném, felpattan a kerekezőjére és a kutyák között szlalomozik. Nem semmi mutatvány! Orromat belenyomva a jácintok közé mélyet szippantok a tavaszból és eszembe jut az illatról gyerekkori házunk a Duna partján. A domb oldali jácint és nárciszbokrok tövébe, ott rejtőzködött  a pörkölt-égetett cukorból készült nagy tojás és az ajándékok amit a nyúl hozott. Mert abban az időben, a nyúlnak, húsvétkor ez volt rendesen a dolga.
Szép szomszédasszonyom visszafelé ring az ebbel. Fürkészve lesem mit szól a feléje nyújtott pár szál virágnak a csokorból. Látom meglepődik.
Miért kaptam? -kérdi huncutkodva,
Mert tavasz van -hunyorgok - és nekem haverom a tavasz !
Nézzük egymást mosolyogva, mindenki arra gondol amire akar..-
közben a kis "yorky " megjelöli a cipőmet.
Most már tényleg tavasz van..visszavonhatatlanul!

BŐGNEK A FŰRÉSZEK !

Bőgnek a fűrészek, sírnak a fák. Már reggel óta visít a szerszám. Gazdája, a szomszédom felkészül a rosszabb időkre. Ennél is?..Kissé pesszimista!

Annyira nem, hogy arra jártomban ne invitálna meg egy pohár borra.
Asszonya elrepült Belgiumba és beállt takarítani. Gondolom van mit, mert annyi ismerősöm ment ki, hogy biztosan kurva nagy rendetlenség lehet ott, ha ennyi takarító kell nekik. Janinak biztos helye van az állami gépezetben. Vonatokat fordít és váltót állít vasútnál - csak nehogy a Balkánra irányítsa a szerelvényt, mert arra sincs manapság kolbászból a kerítés! Hogy irigyeltük anno a jugókat ! Napfény , tenger, nyugati munkavállalás. ".Sic transit gloria mundi"! Mikor utoljára a horvát tengerpartra igyekeztem, láttam a sok szétlőtt felgyújtott házat. Senki nem dolgozott rajtuk, pedig a háború már régen véget ért.  Álltak a romok hátrahagyva az enyészetnek, ami nem is tétovázott és ette, marta a hajdani lakokat. Állítólag a szerbeké volt, akik nem mernek visszajönni, a helyiek pedig nem merik felújítani.. Szóval bízom Jani barátomban aki biztos kézzel irányítja a váltást és a síneken a megfelelő irányba döcög majd a vonatunk-ha elindul. Mert döcögni, eléggé döcög az biztos. Olyan jó magyaros ez, mint a csárdás !
Kettőt jobbra, kettőt balra, de előre egy jottányit sem. Talán néha mikor hátszél fúj..de kifújja azt nekünk? És mikor? Lesz-e időnk és türelmünk kivárni azt?
Erről morfondírozunk éppen Jani barátommal, mikor menye tűzszünetet parancsol a fűrészeknek és friss lángossal kínálgatja a favágókat.
Mi pedig Janival csendesen ürítgetjük ki a demizson aljából a maradék vöröset.
Határozottan jobb a kedvünk..

Fenn a fészen!

Na, itt vagyok de félszemmel fészelek! Nem fészkelek "facekolok"... ezzel nyitok, mielőtt belekavarodnék a mondókámba. Tehát fenn vagyok a virtuális országúton és az arcképek könyvét lapozom, mikor beugrik egy hír a jobb oldalon:
Most igazán leköthetem a kínai tartózkodásom itt és most a kínai szépségszalon válogatott hölgyeivel. Gondolkodtam mit csinálhatnék velük záros időmben, ha netán Kínába vet a jó sors és lődörgök Shanghai utcáin, keresve a magyar anyanyelvű kínai populációt.Tán csak nem a Venesz-féle szakács könyvet bújnánk át közösen a lélek emelő magyar konyha dicsérete gyanánt?.. Nem hinném, annyira nem jól tápláltak a hölgyek, hiszen ki van írva...55 kg, 63 kg...mit kezdjek egy kicsi kínaival, kinek nincs étvágya csak néz, azzal szép mandulavágású szemeivel és nem eszik.. Ráadásul mind keverék, mert az egyik neve véletlenül sem Vú Fú vagy " Édes Hegyi Manna. "
Á!

Doris, Flo, stb. Na már most tételezzük fel-mert miért ne- elküldenek Kínába rizst fényezni órabérbe és akkor jön velem szemben a hirdetésből megismert Doris és ráköszönök!...Jó estét Doris-ka! - mert udvarias ember vagyok- és nem hagyna cserben az érettségi.. Doris finoman mosolyra húzná el csókos száját és ékes magyarsággal szólna hozzám a rizs fényezés közben megfáradt lábamra nézve... Tolna cipő? kici, sok? Teccék választ! Én pedig mindjárt érezném a józsefvárosi fílinget és feldöntve a rizses edényt, boldogan kapnám ölbe, majd egész éjjel a kiejtést gyakorolnánk az ágyban, miközben fényes szelek fújnák a napközbeni lobogásban megfáradt nemzeti trikolórt !Hajnalban pedig kikiabálnám az ablakból - hogy mindenki hallja!
Éljen a kínai magyar örök és megbonthatatlan barátság és világ béke!Vesszenek az imperialista, kapitalista../na-na, ezt azért most mégsem!/
Mert modorom az van..!