2011. április 30., szombat

MAGÁNY


Még egy konyakot? - kérdezte a nagymellű pincérlány és rádőlt a pultra engedve, hogy mély dekoltázsában turkáljon a szemével.
Szép lány volt a pultos, talán szebb mint Ilona. Apró huncutság kandikált kifelé a bogár szemekből… de Ilona más volt.
Gondosan felrakott kontya.. hosszú nyaka, kínáltatta magát a csókra. …Szerette csókolgatni. Mikor mögé került, két kezével átfogta a testét, a göndör fürtök az ajkát csiklandozták és a kiáramló test melegétől úgy érezte, sistereg a vére. Végighúzta a nyelvét a felkínált nyakon. Ilyenkor Ilona, hátrahajtotta a fejét, hogy elérhesse a száját és apró csókokkal viszonozta az ölelést.
 Szerette ezt az asszonyt,. a nagy puha testét, kerek melleit, ahogy megfeszültek a tenyerében. Úgy érezte ez a boldogság!
Este, ha hazament a gyárból és elé került az étel, komótosan tolta magába a kanalat és a tulajdonos jóleső érzésével leste az asszonyt, ahogy fordul asztaltól a tűzhelyig és vissza..
- Az én asszonyom!- Az enyém!.-mosolyodott el.
Töltött egy pohárka vöröset és lehajtotta .. Aztán egy újat, magának, meg egyet Ilonnak is...Mert, maguk között csak Ilonozta a feleségét. Volt ebben, valami bensőséges, ami csak kettejüké volt.. Gyerek nem volt, mert neki nem lehetett, az izotóp miatt, amit a gyárban használtak, de mindig mondta neki Ilon,-
- Ne bánkódj,..el leszünk mi így is!..
Aztán egy nap, a szomszédba költözött egy fiatal pár, kisgyerekkel és Ilont többször megkérték, vigyázzon a kicsire. Olyan három éves forma volt, aki már örökmozgó és vigyázni kell rá, mert mindig bajba kerül. Ilon kivirágzott..napról napra szebb, fiatalosabb lett . Vitte gyereket sétálni és büszkén feszítette melleit, mikor a postás elé állt, és hamiskás mosollyal nézett a szemébe
- Hogy van ma, szépasszony ? A srác, fiatal volt és jóképű, de eddig őt észre sem vette.
A második emeleti szőkét kerülgette, akinek a férje már évek óta kint dolgozott a németeknél és csak kéthavonta járt haza. A nő vastag piros rúzzsal húzta ki száját, ami őrületbe kergette postást, aki alig várta, hogy "ajánlottat" hozzon neki, mert akkor bemehetett vele a kis konyhába és ...a szomszéd asszony szerint, az asztalon "tették rá a pecsétet" !
 Ez a postás most őt, Ilont fixírozta, kerülgette, szépasszonyozta. Először, keresztül nézett rajta mit képzel a kis taknyosa-aztán már hízelgett neki! Úgy sem bírta azt a vastagszájú  nagy seggű szőkét...Később munka után is eljött a srác és egyszer még virágot is hozott neki!.. Ilon ezután, mielőtt kilépett az ajtón, percekig a tükör előtt állt és igazgatta a haját, blúzát.. Embere egyre összeszűkültebb szemmel nézte ezt a változást! Nem értette....
- Mi van Ilon ! Hiányzik valami!?..
Ilon nem felelt, csak a tükörbe csücsörített egyet, mielőtt becsukta volna maga után az ajtót. Már várták...
Aztán, két napja Ilon bejelentette, válik...Értetlenül nézett rá ..és próbálta lebeszélni...
- Megőrültél Ilon ? Mi van veled!?
Az asszony, dacosan rántott egyet a vállán és a hasára mutatott.
- Láthatod!..terhes vagyok! Amit, te nem tudtál megadni,... megadott más!
Aztán, felkapta a kis kikészített,  kopott bőröndöt, amit még akkor hozott magával mikor összeálltak és magát kihúzva távozott.
- Majd, küldök a cuccomért!-szólt vissza a válla felett...és már, csak az előszoba felakasztott csengettyűje csilingelt utána.
Ennek két napja..
Most ült a bárpultnál és hallgatta a füstből kikönyökölő bluest.
- Nincs kihez hazamennem- sajdult fel benne!..
 Ránézett pultosra, aki  a poharakat törőlgetette.
- Még egyet! - intett neki.
Megfordult, végig nézett a választékon..A hivatásosokon kívül, egy magányos nő üldögélt egy  bokszban. Felállt, de mikor feléje lépett, az elkapta a fejét..
A nagymellű pultos szánakozva nézett rá! Látta a megindulást és a befejezetlen mozdulatokat..
 Előhúzott egy szál cigarettát a dobozból, lassan végignyalta az oldalát, hogy a  férfi is lássa a nyelvét,  rágyújtott és mint aki titkot akar elárulni, ráhajolt. Érezte a nő testének melegségét, a pulton keresztül is. Halántéka lüktetett, az illata az orrába szállt, verejtékezni kezdett..
- Lazíts kicsit!- fújta rá a füstöt..
 A nő még közelebb hajolt. Szinte a fülét érte a suttogó ajka..
- Tudod... a magányosságnak..szaga van...ezt a nők megérzik !-mosolygott rá, mintha ágyat bontott volna neki.
 A férfi csak ült szótlanul, elgondolkodva a hallottakon...
 Vagy egy percig is emésztette a dolgokat, aztán felállt, lehúzta a felest és megköszörülte a torkát.
- Ja - törte bele  a hamuba saját a félig elszívottját cigarettáját és könyökével leverte távoztában a kiürült  poharat...

2011. április 28., csütörtök

GÚZSBAN


Ma, már nem történhet semmi rossz- gondolta és mélyet szívott a cigarettából.
 Csípte a szemét és megköhögtette a füst.
A börtönben, nemigen volt alkalma cigarettához jutni, nem látogatta senki. Amikor volt egy kis pénze, azt reggelre ellopták a zárkatársak.
Hat évet kapott,ebből négy kemény évet húzott le, gyilkosságért. Pedig, csak elborult az agya...Annyi keserűség volt már benne,..hát, megtette...,
Előtte mondta a kocsmában, ahova elmenekült a mindennapi őrületből..
.– Egyszer megölöm !...,-
Nem gondolta ő ezt komolyan, nem akarta bántani az asszonyt, de az módszeresen kikészítette, megalázta. A szomszédasszonynak is nevetve mondta.....
- Nem ér ez semmit, nem férfi ez már !
Benne meg csak gyűlt a keserűség..
 A lánya, az igen!...
 Az tartotta benne a lelket. Apát simogató mosolyával, finom kis kezeivel, a "segitsapával!”...Ő volt a mentsvár, a világ, a szerelem, a minden...
Tudta, hogy  az asszonynak szeretője van, de nem érdekelte..
.Menjen, ha akar!...
 A lány, éppen felcseperedett, gyönyörű volt, törékeny mint a virág és mosolya mint a szentképé...
És ekkor megtörtént a baj...
 Nem akart ő semmi rosszat, de az asszony, már készült ellene, volt benne bor is, rendesen- látszott a szemén!
Összeszorította fogát és nem válaszolt  a piszkálódására,de mikor ráborította a forró levest, elszakadt benne a cérna!...Életében először, adott neki egy pofont... Az asszony megtántorodott, felkapta a kést és szúrt, bár nem talált mélyen,, de a kés, ott volt még a kezében!... János keményen ráfogott...Kicsavarta a kezéből, de a karjába mélyedő fogak, elborították az agyát! Vad erővel harapott az asszony és a düh vezette a kést!...Szúrt, a fájdalom miatt, szúrt a megaláztatásért, szúrt az elszúrt életéért!..Vak dühvel szúrt.. Később,.. azt a tizennégyet, különösen kegyetlennek vették...Bilincsben vitték el, pedig ő ment be a községházára ...
- Megöltem az asszonyt...
Aztán, leült az előtérben.... Kifejezéstelen arccal várta a rendőröket ..Mikor beültették a rendőr autóba, végignézett az összejött szánakozókon, csak biccentett...Ennek így kellett lenni!...
Most, hogy féléve itthon van, csak a lánya érdekli. Összeállt ugyan egy asszonnyal, aki mos rá, néha főz is ...de a lány, ..az a fontos...
Reggelente kikíséri a buszhoz és megvárja míg elmegy iskolába.. aztán visszakaptat, fel a hegyre.. Munka még nincs,...mert egy gyilkosnak, ki ad szívesen munkát?.. A méhész ugyan azt mondta, ha kivirágzik, mehet vele...Csak a tél múljon el már. Hideg november este van.forgalom alig az országúton. Az eső éppen elállt és ő várja a lányát, mint minden nap, a hatos busznál. A lány tudja,  jönnie kell, mert várják...Nem kell a kutyák ugatásától félve  hazabotorkálni a hegyre  a sötét utcán. Itt van apa! ...és apa megvéd!
A parázs, már a füstszűrőt égeti....
Itt a busz ! Már látja a lányát, ahogy repül felé!  Elpöcköli a csikket, karját kitárja !
-Itt vagyok Kati!..
 Aztán egy villanás, egy csattanás,.. fékcsikorgás, egy zuhanó test....és csend.. ..A buszról leszállók megállnak és nézik döbbenten az összetört autót és az árok parton a kifordult testet...Mozdulni, nem bírnak....csak egy állati ordítás hasít visszafojtott lélegzetek közé, ahogy az ember magához öleli az összetört kis testet..az utolsó reményét, ebben az életben...

2011. április 21., csütörtök

MALIBU


Miskolc- Malibu
Réges-régen még az új bortörvény előtti ánti- világban, sokat jártam Tokajra borért. Kiadós kirándulás volt, hosszú az út odáig. A régi Opel kadett caravan ülései lehajtva és telerakva finom tokaji borokkal - akkor még lehet ilyesmit csinálni.
A hajnali indulás miatt, a reggeli is az asztalon maradt , mi pedig  erdész barátommal éhes gyomorral törtettünk a havas 3-as úton. Már az útszéli fák is kenyérfáknak tűntek, mikor beértünk Miskolcra. Szilveszter barátom, aki közismerten inyenc, kihasználva az alkalmat, beirányított a Diósgyőrbe vezető útra. A DVTK stadion előtt elkanyarodtunk és egy 4 emeletes ház alatti kis étterem előtt leparkoltunk. Már jó dél lehetett, az ajtó előtt 4-5 ember várakozott- szerettek volna bejutni, de nem volt üres asztal. No!- mondom mi lehet itt a titok? Megtudtam hamarosan, mikor asztalhoz jutottunk. Egy roppant szolgálatkész hölgy kikérdezett bennünket, mit szeretnénk enni. Barátom már járt itt és említette mit evett - hát együnk mi is olyant. Francia fokhagyma krém levest kértünk és prézlis húst, sült burgonyával, bolgár savanyúsággal. Miközben, körbe-körbe nézelődtünk,  kijött a séf a pulthoz és méricskélt minket.Nem egy pici ember volt.. Kissé beárnyékolta az

éttermet.Na , biztosan azt hiszi, valami ellenőrök vagyunk vagy mi a szösz!
Barátságosan bólintott, én is felhúztam a számat a fülemig - lássa jó szándékkal jöttem! .Kisvártatva előperdült a pincérlány  két leveses tállal. Nem tányérral, tállal! Levert a víz....
- Bocs.. nem lesz ez sok, kettőnknek?- rám nevetett. Szilveszter visszafojtott röhögéstől eltorzult arcát, egy asztalkendőbe próbálta csomagolni - csekély sikerrel. Előkerült a feltét is és a reszelt sajt, amiből mindenki egy - egy lapos tányérral kapott. Elképesztő mennyiség és fantasztikusan finom selymesen krémes a leves , valami csoda! A második fogást egy süteményes tálon hozták, a bécsi szelet - mert kiderült, azt takarta prézli - körben rengett, a tányéron kívül is. Elkerekedett szemmel néztem, hol vághatnék utat ebbe a félmegyényi húsba! Aztán mint Csapajev a fehérgárdisták ellen, rohamot vezényeltem a sűrűjébe . A sült krumpli külön lapostányéron és a bolgár, káposztás, paradicsomos, sajttal beborított salátahegy, szintén rám várt. Lendülettel kaszaboltam a finom borjút. Többen fogadást kötöttek rám, mikor adom fel! "Én, nem olyan családból származom" ! -idéztem magamban a klasszikust. és nagy küzdelemben megfektettem a borjút. Szilveszternek már régen úti csomagot készítettek az adagjából. Birkózásomra a kíváncsi séf is kijött ! Vigyorgott. A pincérlány - látva verejtékemet, hozott még két szalvétát Törlést kértem,..aztán az utolsó falatok után megfeküdtem. A kaja fenséges és  döbbenetes adag volt!
Szilveszter még utánaszólt a friss felszolgálónak ..
- Tessék mondani.?..
- Volt már, aki megette ezt az adagot?
- Volt-volt! - huncutkodott
- De, az nem evett levest!!

MA, SZÉTRÖHÖGTEM AZ AGYAM.....


Ma, szétröhögtem az agyam!
Nem volt semmi különleges alkalom, csak a szomszédasszony jött át és elmesélte egy élményét a falu tv műszerészével.
Erre nekem is beugrott az én sztorim, amit most megosztanék.
Mivel elektromos végzettséggel rendelkeztem- villanyszerelő , később tv műszerész- nyughatatlan lélekként vándoroltam a kecsegtető szakmák között, némi aprópénzt remélve.
Voltam olyan bátor és meggondolatlan, hogy az iskola elvégzése után, két éves gyakorlattal ipart váltsak. Eléggé kihúztam a gyufát a városi illetékes előtt, hogy mi a picsának akarok én ipart ebben a szép szocialista városban , mikor itt csak egy ortopéd cipész a maszek. Nehezen értettem meg magam, hogy csak mellékfoglalkozásban szeretném... A feltétel az volt, a KISZ-ből nem léphetek ki...Mert, ha igen...!!.Meggyőztek.. eddig sem csináltunk ott semmit , mi bajom lehet?
Dolgoztam mint a moly és kerekedett is a zsebem no nem nagy pénzzel, de annyival igen ,hogy saját bringát tudtam már venni!
Nagy élmény volt ez nekem, mert azt a háromnegyedes bringát használtam addig, amit a konfirmációmra kapott pénzből spóroltam össze, ami pedig már tíz éve volt, tizenhárom éves koromban. Ezzel a biciklivel jártam dolgozni úgy, hogy a térdem, már majdnem a szememet bökte ki pedálozás közben. Egy új bicikli azonban -új perspektíva!..Felpattantam hát a drótszamárra és a templomos-i emberek tv doktoraként, száguldoztam lefelé a Forster hegy tetejéről a faluba- Dunaújvárosból, ami cirka tizenkét kilométer - oda..
Ez az út, néhol kissé mocsaras, de lovaskocsik által szépen kikoptatott földút volt, amin aztán ha rossz vágányra szorult az ember, hatalmasakat lehetett bukfencezni. Több sikeres tv javítási kísérletem után - mert a hírem elterjedt már - a falu másik utcájában is- egy dinnye termesztő szakmunkás rendelt be tv-szerelésre a házához. A vasárnap délelőtti időpont nem nagyon kedvezett, mert más dolgom is volt, hát a biciklit szépen a falhoz támasztva , megkértem Gebhardt Sanyi barátomat, ugyan már szállítson le engem, a tett helyszínére, mert az idő véges, nekem pedig - délután sürgős” zenélhetnékem „volt az újvárosi rock arénában a Bartókban..- Isten nyugosztalja azt .is !
Szóval, némi ötven forintokért vállalta is a fuvart Sanyi, ami bőséges hasznot jelentett neki, mert akkor még a Trabantos benzin ára 2,70 Ft volt.
Kiegyensúlyozottan léptem a házba, mint egy igazi doktor- táskával a kezemben- a beteget keresve. Keresztül léptem az előtérben lévő ágyon és öregasszonyon -aki szegény, láthatólag az utolsókat rúgta - majd, a nagyszobába vezettek szinte kézen fogva és rámutattak valamire a sötétben.
– Na, ott a tv!
Eltelt vagy öt perc , mire oszlott a homály. - Sürgettem a ház asszonyát csináljon már valami fényt, mert így beleesem a dobozba, vagy félre matatok. Nyugtatott a menyecske , ők sem tévednek el a sötétben. Ezt örömmel konstatáltam, mert a három gyerek közül a legkisebb- alig két éves - állandóan a nadrágomba csimpaszkodva jelezte, nem véletlenül jött a világra és ő is bácsi szeretne lenni. Lefeszegettem a szerkezet hátlapját és a benne lévő, vagy öt kiló porban turkálva kerestem az alkatrészeket, mikor megérkezett a ház ura. Az ember olyan taj-részeg volt, hogy csak az alkohol tartotta össze - valami jó savanyú bort ihatott ami összehúzta a testrészeit. Örült nekem nagyon és hogy megerősítse barátságát, mindjárt a nyakamba is borult, így együtt vertük le a tv-t a helyéről. Próbáltam a helyzetet normalizálni, de meddő kísérletnek bizonyult.. Nyakamban az emberrel, lábam közt gyerekével, vergődtem, miközben asszonya a kávéval a kezében hangoskodva fékezte őt.
- Jóska, haggyad mán a szerelőurat dógozni! .
- Szeretném elvinni a gépet a műhelybe ,mert itt nem sokat látok... – próbálkoztam, de a gazda védte portékát!
– Hogyne!.
- Eviszed, azt majd majd kiszedöl valami fontos dógot belülle!..
Visszavonulót fújtam - menekültem ! Az ember  kiabált utánam...
- Mi lesz akkó a tv-ve? Az asszony sajnálkozott, de hajthatatlan voltam...
Lábaim közül kihámoztam a gyereket, még futólag intettem a haldokló öregasszonynak az előtérben, aki utolsó erejét megfeszítve feltámaszkodott a dikón és utánam szólt.
- Kész má a tv.. fiatalember.? ,..
- Hajts !- estem be Sanyi mellé, akinek röviden ecseteltem az eseményeket. Röhögő görcse, akkor kezdődött oldódni, mikor már a másodszor sodródtunk az árok szélére.....Csak az orrát fintorgatta nagyon...
- Beszartál?
- Én? – emberkedtem!
- Én, aztán nem!
Miután az én orrom is észlelte a kaka szagát, észleltem, hogy a  kis huncut gyerek, élt vasalt nekem a szép vasárnapi nadrágomra- a kis  kakis kezével!

2011. április 15., péntek

BAJBAN VAGYOK !


Ma este, mikor én zenéket "szerkesztek" és felrakom "fészre" - ahogy hallom az ifjúságtól - belecsöppentem egy vitába. Nem szeretek beleugatni magasröptű média csinálók, oktatók dolgába, de ha már így adódott, hát én is elmondtam a magamét.. Tán nem kellett volna, mert pironkodva kellett visszavonulnom a tanult társaság egyik általam becsült tagjának hökkenésére.Bizonyára nem értek úgy hozzá mint ők, akik belső berkekből tudják, állami tv-ék milyen haszon kulccsal dolgoznak "zsebre" és hogy szedik elő a konzervet a spájzból ,padlásról, néha-néha a dohos pincéből..Ezt, arra értem, sok szar megfordult már magyar közszolgálati televízió asztalán, de ez mostani, már kezd röhejes lenni. Elfordult a világ attól, amit nekünk a televízió jelentett ..egy utat az ablakhoz, egy ablakot kitekintéshez. Ugyan már, hogy jutottunk volna mi el - a régi MTV nélkül - egy pesti színházba Brecht , Koldusoperáját megnézni, vagy a Kaukázusi krétakört,vagy a Tizenkét dühös embert, ahol legkiválóbb magyar színészek izzították a szinpadot - szerintem világszínvonalon - most, hogy többször megnéztem, az eredeti amerikai filmet, bizton állítom! A lényeg, kissé leszaroztam az amerikai film választékot, amikor lavort kell a tv alá tenni, hogy felfogjuk a vért..ami kicsurog a tv -ből. Nem értették, mit akarok mondani..azt, hogy a média lesüllyedt a nézők színvonalára, sőt az alá! Itt, már nem az jön elő a hogy művelődjünk., szórakozzunk....Itt az van, hogy... cirkusz kell a népnek...és..kenyér!...de,az már nincs!. így butítani kell mindenkit, mert akkor, hátha csendben marad..Az MTV is átvette az elmúlt években, a kereskedelmi tv-k stílusát."Tóksókat","táncdalfesztiválosdikat"szerkesztettek.Hát lelkük rajta!....Nézem a Tv2 és RTL klub délelőtti műsorát, a rengeteg gagyi árú kiajánlását, a délutáni dél-amerikai síró-rivó széplányokat, könnyező szépfúkat, csúnya rosszakaróikat, és az éjszakai kártya jósokat! ...a hideg ráz...Ennyire elbutultunk.. ennyire jövedelmező a butításunk? Órákon keresztül jósolják jövőt, ki tudja kik ,egy csomag kétes értékű kártyából és megmondják mi a bajom, mert a kártya is megmondja!..és mindig van betelefonáló -aki reménykedik, ..hátha jobbra fordul a sorsa..vagy megmondják neki a frankót...Megmondom én gyerekek,... át vagytok ti ba..va ,.. de rendesen..Hülyének lenni, nem nagy kunszt, csak.. költséges...
Az esti, ezer helyszínelő és kórház sorozattól, állítom nyugodtan elmehetne a nézők értelmesebbje infúziót bekötni, vagy pisztollyal lőni bankrabláskor a rablóra.. vagy az őrre, vagy mindenkire ..mert -miért ne, úgy sem lesz neki baja, hiszen a filmen is az van....De ha megkérdeznék, mikor látott színházat a tv-ben-bocsánat-de gyermeknapi bábos a Vitéz Jánosnál nem jutna tovább! .
Szóval bajban vagyok! Kevés vagyok, hogy megértessem magam, mert nem vagyok olyan kifinomult elme, hogy a mai média kérdéseiben otthon legyek...talán nem is kéne! Én csak nézhető műsort szeretnék...Hát bajban vagyok!...
Bajban vagyunk!...
Kurvára!

2011. április 13., szerda

APÁM TÖRTÉNETEI 2


Apám, a polgáriban jelesül vette az akadályokat, aztán valami repedés támadhatott a családi persely oldalán, mert csak kiszivárgott belőle az a fránya pénz. Így valami hivatalos munka után kellett nézni, amit, Érden a bátyja mellett a jegyzőségen tudott le..A zenélés már egyre jobban ment és saját szerzemények is előjöttek bátya Miska remek szövegeket, verseket írt. Persze nem a híres Váczi Mihály hanem a kisapostagi!
Aztán egyszer csak kitört a háború a leventékből katonák lettek a menyasszonyokból sírós lányok az asszonyokból zokogó özvegyek. Apám a német és szlovák tudásával és a jegyzőségen töltött idejével a hadtápon kapott helyet. Akkoriban GH-nak hívták. Nagy hely volt az annak, aki tudta használni. Mert hát itt volt, a gulyás ágyú itt osztották a csízmát, a posztókabátot, a konzervet és a szalonnát is. Milyen magyar baka az, aki nem szereti a szalonnát?! Egy kézben a szalonna kenyér és a vereshagyma remekül megfért, a másikban a bicska aztán lehetett a harapni valót szeletelni.
A német katonák utálták a szalonnát és örömmel elcserélték egy kis marmeládért. Ehhez meg a bakák foga nem fűlött, így helyre ált a világ rendje. Amúgy azonban nem, mert az oroszok nagyon nem törődtek a magyar német árucserével, hanem hevesen lőtték az állásokat. .Visszavonták a hadtápot a Duna innenső oldalára ahol, elfeküdve, a löszfal tetején ásott lövészárkokban heves puska-durrogtatással ijesztgették a támadókat. Fát kellett a védelemhez szerezni, hát irány Oroszlány, ahol a nagy erdőségben, könnyű volt fát beszerezni, megegyezni az erdő tulajdonosokkal. . Az elszállásolás az ottani tótok házaiban történt és apám mosolyogva konstatálta a lányok huncutkodását- akik, gondolván semmit nem ért a sutyorgásukból- hogy mit csinálnák azzal a szemüveges őrmesterrel, akivé apám időközben avanzsált. Nos, az ott eltöltött három hét alatt, volt módjuk volt erre. .Miután a beszerzés megtörtént és visszatérve a fronthoz Dunaföldvár védelmében sorakozott fel a csapat, de apám már csak a híd felrobbantására ért oda. Itt, aztán megtanult kicsit repülni is, amit, a híd végéről sikerült neki, a robbanás okozta légnyomás hatására. Ez, aztán később előnyére vált, mikor anyám szólongatta erősen és mint aki nem hallja a dolgokat- megadva magát…
- Tudod nem hallok a bal fülemre a robbanás miatt!

Az oroszok nem törődtek a híd romjaival és jöttek, mint az északi szél!. A csapat látván, itt már nincs mit védeni, mert már pufajka, pufajka hátán nyúzsög a parton, már-már körbezárva őket,hát dicsőségesen visszavonultak a gulyáságyúval a Dunántúl közepébe. Itt aztán új állásokat kellett kiépíteni, amire munkaszolgálatos katonákat hoztak a fedezékek ásásához. Ez valahol Bicske környékén volt ami már igencsak a csapás irányában volt. GH-s csapat eléggé vegyes volt , volt ott nagybajuszú öreg paraszt, aki remekül hajtotta a lovakat, erdőmérnök,aki a fakivágásokat irányította, frissen bevonultatott levente, aki még kiképezve sem volt rendesen, na és természetesen a munkaszolgálatos csapat, akik puskát nem kapván csak a lapátjukra támaszkodhattak az haza védelmében. Ehhez még csatlakozott néhány csapatától elszakadt kiskatona, akik vagy nem akartak a vágóhídon tovább szerepelni, vagy nem tudtak odaérni időben a golyózáporhoz. A munka remekül ment, mert élelem az volt,meg a kulacsba egy kis életmentő rum.,de egyszer csak megjelent egy pár nyilas, aki gyors igazoltatást rendezett a szökevények között és félre állította a számukra gyanús elemeket. A MUSZOSkat felsorakoztatták, hogy viszik őket a frontra, vagy hova. Az eltörődött emberek riadtan verődtek össze ..érezték itt a vég… A történéstől kissé távolabb piszkálódott egy páncéltörő gránáttal a z egység újonca Jancsi,a levente gyerek, akit állandóan figyelmeztetni kellett az elmúlt napokban, ne piszkálja a lőszereket,de hiába! Most is ott settenkedett a páncél ököllel a ház sarkában és amikor a legnagyobb volt az ordítozás és a nyilasok felkoncolást ígértek a társulatnak, a Jancsi gyerek megcélozta az út mellett álló eperfát és durr a közepébe,... hatalmas robbanással kifordította gyökerestől a Matuzsálemet.!
Itt vannak az oroszok – ordította el magát az egyik keretlegény, ami az álmos könyvek szerint számukra semmi jót nem jelentett - és autóba ugorva elmenekültek a helyszínről…. Ez már apámnak is sok volt. Jancsi a "Jókurvaanyáddejóltetted”! dicsérettel kommentálta a történéseket. Valóban a csatazaj is egyre közelebb ért. .- Na, emberek- szólt a Muszosokhoz- itt már sokat nem tehetünk magukért, maguk sem értünk, úgyhogy feloszlatom az egységet. Menjen mindenki Isten hírével! Oszolj!
Sokat, nem kellett biztatni öket!
A GH-s.egység pedig bevette magát a Csallóközbe.

2011. április 10., vasárnap

MEGBŰVÖLTÉL...



Megbűvöltél.. Hogy ki vagy, ki leszel, ..ki voltál...?. Valaki.. aki... az Örök Nő..
Aki elvarázsol, illatával elkábít, ölelésével, csókjaival, fenn tart ezen a világon és nem enged elbukni. ...mert az ember esendő..és önző..de, ... Te... a Nő, szelíden visszaterelsz oda, ahova tartozni szeretnék - a szerethetők közé..

Ez a dal, jó erre...

2011. április 9., szombat

SARUDI PINCÉJE


Sarudi Tibi egy építői pari cégnél dolgozott és mivel Bodrogkisfalud a Tokaj hegy tövében húzódik meg, természetesen borász és természetesen jó bora is volt. Egy vállalati szakszervezeti gyűlésen, a többeket megkínálván a finom nedűből alaposan feltornászta magát az „igenszeretünkminktégedtibi” ranglétrára, ahova csak a kivételes képességű emberek juthatnak. Nosza, indultak is a vállalati emberek szakmai tapasztalat cserére Bodrogkisfaludra, hogy személyesen is megtapasztalják, hogy, hogy dolgozik ott a szakszervezet. Az utána megtartandó pincelátogatás természetesen, elkerülhetetlen volt. A szeretet nagyon nagy volt,...így került aztán hozzám is – teljesen véletlenül – egy két literes ampulla. Nagyon ízlett, mindjárt szerveztünk is egy” kéktúrát” a Sarudi pincéhez . Nem volt egyszerű! Annyi edényt összeszedtünk amennyit csak bírtunk - mert jelentkező az ívásra mindig van- csak ne kéne menni érte! Ez, a boldog kilencvenes évek elején volt, amikor még nem háborgatták a rendes bortermelőket jövedéki adóval és nem kellett zárjegyezni a bort - mint manapság. Telefonos kapcsolatot tartottunk Tibivel, hogy el ne tévedjünk a zegzugos BAZ megyében. Az út kellemes volt, mert az autópályán Hatvanig lehetett vágtatni, ami az én Opelemnek roppantul tetszett. Adtam is neki rendesen, mondván: - Na öreg, futkározd ki magad igazán, mert nem mostanában jársz erre megint.

Akkor még azt hittem.. aztán a dolgok később máshogy rendeződtek. Emődön, ettünk egy jó rántottát a kellemes útmenti csárdában, és Miskolc , majd Szerencs után landoltunk szép Tokaj hegy aljában. Amerre a szem ellát mindenhol szőlők, présházak , katonás rendben.
Tibi, az utcán várt bennünket bemutatta a családját és elindultunk a pincéje felé. Afféle igazi tokaji pince volt, ahol lemenni nem egyszerű a borkóstolónak, de feljönni pedig szinte lehetetlen ...esetleg négykézláb! Szóval, ilyen idilli állapotba kerültünk, a nemes penésszel vastagon megfuttatott pincében. Még szerencse , hogy ilyen utakra mindig viszek magammal borhoz értő, vagy borszerető embert, aki helyettem koccintgat a pincemesterrel. No, a koccintgatás meg is történt és az én borkóstolóm már igencsak nótázós állapotba került, mikor a gazda megtette ajánlatát az árra. Aztán, elnézve az edények sokaságát, még tett egy kis árengedményt. Egymás tenyerébe csaptunk- már amennyire lehetett a kezében tartott lopótól - és kezdtük a levegőt kiszorítani a húszliteres kannákból. Mit ne mondjak, tekintélyes mennyiségű bort pakoltunk a Kadet farába és rövid búcsúzkodás után már csak a „kóstolómat” kellett a kocsiba betuszkolni és irány Miskolc..
.A mellettem ülő barátom nótázott javában.... az Edda bluest nyomta, mikor keresztül hajtottunk a város közepén lévő hídon és csak arra kapták fel a fejüket a miskolciak, hogy egy kócos szakállas őrült,
derékig kihajolva a kocsiból ordítja „ Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,” ..és az így eltartott még jó ideig.. amíg, bele nem aludt a borkóstolás okozta fáradságba......

2011. április 7., csütörtök

Blumen, The Glass Hall, Andreas Vollenweider



Néha szükség van egy kis éjszakai lebegésre, alvás előtti elmerengésre..Ma éppen mit csináltam jól, vagy mit rontottam el..Azt hiszem, ez a zene éppen erre jó...egy pohár vörösbor mellett.... Most éppen nélküle , de a hangulat meg van...
Andreas gondoskodik róla..


Bocs!.. pedig megígértem virágok nem lesznek...Na, .. ennyit az ígéretekről... !

2011. április 5., kedd

AZ ÚJTELEKI KAPCSOLAT


Kezdő antennakereskedő koromban, az első eladásom Újtelekre volt.
Bejött, egy zorga ember a boltba és kérdezte van-e parabola antenna.
- Hogyne lenne!- vettem elő azt az egyet, amit öt napja hoztam le a Ravilltól és fizetési határidő miatt már csorgott a víz a hátamon.
- Hatvannégyezer forint! Emberem, előkapta pénzt és ledobta az asztalra...-
- Akkor vasárnapra szereljétek fel!.....Döbbent csend..
- Aztán hová ?- szaladok utána. ..
- Ja! Újtelekre...Ha beértek a faluba, csak a műutat figyeljétek és odataláltok..
Legurultunk Újtelekre. A műút, tényleg odáig vezetett ahogy mondta...nagy sertés nevelő telepre. .Kellemes fogadtatás - ..egyetek, igyatok..
- Előbb a munka, aztán a szórakozás! - szabadkozom....közben a nyálam csorog a friss pecsenye illatától..
Szerelem az antennát, mikor a létra megadja magát! Egyik fele összetörik. A gazda szól, probléma egy szál se...Majd, ő megtartja a kettes létra másik felét, míg és kifúrom a lyukakat a falban. Állt emberem a kiskertben, felette a létra, azon én a nyolcvan kilómmal. .és közben beszélgettünk. Az ember meg sem rezzen, miközben a kert puszta földjébe lassan bokáig belesüllyedt.. Volt benne erő rendesen!
Később a vacsora közben mesélte, valami kommandós kiképzést kapott és ott, kőkeményre hajtották őket..
- Kissé könnyelmű voltál! –feddem –mikor csakúgy otthagytad a pénzt papír és áru nélkül. Mi lett volna, ha eltűnünk vele- viccelek - .derűsen elmosolyodik és belenéz a szemembe…
- Megtaláltalak volna… Ebben nem volt kétségem. Mesélte kastélyt építetett valamelyik fürdőhelyen és németeknek adta ki. Ez, még abban az időben volt mikor a német turisták itt találkoztak keletnémet rokonaikkal...Minden héten ment
kasszírozni és telerakni a hűtőt hússal. Annyi disznaja volt, kamionnal hordták tőle a vágóhidak..- Velük nincs baj? Bökdösök az orrommal, a falu végén álló viskók felé…
Ezekkel, semmi!- vigyorog.- Minden évben vágok nekik egy két disznót és ők ezért jobban vigyáznak a telepre, mintha őrséget állítanék.

Megértettem….

2011. április 2., szombat

Jose Feliciano / The Gypsy


Hajnal van..
tele a fejem mindennel,de ha hallom - a sok bosszúságom elfelejtem és kiürül belőlem a méreg..
Valami eszméletlen erő van az énekében és abban a gitárban.Megmozgatja azt a pici még megmaradt lelket bennem, amit ki nem ölt a hétköznapok..sivársága, monotoniája...Csak csodálni tudom..és elmerülni a játékában..Hallgatom....és nekem játszik, ...már vagy harminc éve...!
Köszönöm!


Encore !


Nekem ez egy plusz,.. egy ráadás.

2011. április 1., péntek

APÁM TÖRTÉNETEI 1


Apám, idén lenne kilencven éves...hár húsz éve hiányzik a humora bölcsessége, így aztán goldoltam, leírom kedvenc történeteit, hogy az unokái a régi meséit újra élhessék.
Apám, vásott gyerek volt. Ha fára kellett mászni elsőként ő ment fel, könnyű csontú gyerekként repkedett az ágak közt, és a legnagyobb jegenyefa tetejéről is levadászta a varjú fiókát,. vagy a csókát. Mindjárt iskola kezdésre, egy drótkeretes szemüveget varázsoltak az orrára, ami aztán eléggé behatárolta a mozgáskörzetét, Ezt a szerkezetet a fülre csavarva használták az abban az időben, talán azért az ebadta kölyke ne szerelhesse le olyan könnyen a „pektát”! Eljött az iskola tehát és a kisapostagi evangélikus elemiben, Baksa tanitó úr vezérletével elkezdődött a fejek feltöltése. Ez először nehezen ment , mert a falu apraja –nagyja csak tótul beszélt. Tán a tanító úr is birtokában volt ennek a nyelvnek, /a tótok egymásközt csak bikfanyelvnek hívták/ mert különben kilencszáz- huszonhétben , hogy tudott volna tekintélyt szerezni magának a nádpálcán kívül! Ebben az időben a nádpálca suhogása meghatározta a gyerek útját le- és fel. Itt lehetett elbukni és mennybe menni; támogatást szerezni, kicsit tovább, a polgáriba, vagy maradni parasztnak.
Mivel apám, szorgalmasan tanulta a magyart és a szemüvegével kivívta a az „okoska” nevet, hát megvolt az esélye a támogatásra. A jó nyelvérzéke már korán meghatározta a kétnyelvű faluban a gyerekek közt az előrejutást, de a szecskavágó aztán, átírt minden előre eltervezett elképzelést. A szecskavágó, olyan gépezet volt amibe növekedőbe lévő ő friss hajtású kukoricát bedugdosták és rövid darabokra aprítják, hogy a tehenek és kecskék nagy élvezetére. Nos apám rendes, segítőkész gyerekként dugta a kukoricát és a kezét is a gépbe..

Néhány ujja megcsonkult és a ezzel lezárta paraszti pályafutását , mert ugye, rendes marok nélkül az ekét megfogni nem lehet. Ennek ellenére a család zenei érzékét örökölve, hegedűt kért fájdalomdíjként. Nyektette is, a hegedűt rendesen és hogy egyre jobban, mert már a szomszéd kutyája is vonyításról átszokott a barátságos vakkantásra. Elérkezett az idő mikor a jeles bizonyítvány után polgáriba mehetett. A zene már jól ment és a helyi cigányzenekar prímása is gyakorta engedte meg a hirtelenszőke tót gyereknek, hogy az asztal tetejére ugorva, el-el húzzon egy-két csárdást a lakodalom vendégeinek nagy örömére. A család háza mögött volt a nagymama kocsmája, ahol savanyú bort és finom ételt is adott a mama az arra vetődő idegennek. A ház előtt volt a levente tér, ahol a levente oktatók gyakorta csuklóztatták a helybéli ifjúság arra kiszemelt tagjait. Aztán jött a zátony-a dunai árterület-és a Duna! Ez volt a legjobb hely, otthonról elcsatangolni és halat fogni. A halfogás egy mogyoróvesző, egy erős cérna, vagy spárga és egy tűzön meghajlított szög segítségével történt. Akkor még a Schalbert-sziget nagy-Dunában úszott és csak csónakkal lehetett "szárazlábbal" átkelni rajta.A szigeten almás volt és aki megszomjazott, annak a savanykás alma csillapithatta a szomját. A lakói egy erdészház félében laktak, és a megtermelt gyümölcs szállítását és a faluval a kapcsolatot csónakkal intézték Csónak volt bőven, hiszen halászok is éltek a faluban és minden rendes tót atyafinak is -aki szerette a halat - illett lennie egy ladiknak.
Így, a vízi alkalmatossággal felvértezve, könnyű volt a vadregényes szigetre átevezni és a tiszta vizű Dunából ízletes halakat kirángatni A halfogáshoz már csak a só hiányzott, amit a mama konyhájából könnyen be lehetett szerezni. Az első nagyobb fogás után, aztán tüzet raktak és a megtisztított halakat agyagba forgatták . A parázsba helyezett agyagot kiégették és mikor lepattogtatták a repedezett cserepet, ott találták a finom sült halat és mint a rómaiaknál ..a lakoma elkezdődött!

Erre mondták ezen a vidéken : Éltek, mint Marci Hevesen....!



A képen, Törjék Józsi barátom mutatja a téli Schalbert szigetet..