ANTWERPEN 2

A Saarbrückeni autós megtorpanás után, irány Luxembourg .Ma is vigyorogva  gondolok vissza az amerikai hadisegélyre !
Luxembourg !
Ebből csak a hegyeken világító ház-ablakokat és utcákat láttuk, mert este, sötétben keltünk át, pedig igen szerettem volna megnézni. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, tátott szájjal figyeltünk mindenre.
Egy vám kommandó állított meg egy autót és mi szépen besoroltunk utána, azt híve határőrök.
Ezek aztán gyorsan elhajtottak bennünket, hogy húzzunk onnan, mert zavarjuk az intézkedést.
/ Miután, átléptünk Ausztriába, sehol nem kértek dokumentumot, pedig ahova mentünk, ezernyolcszáz kilométerre volt Újvárostól./
Beérve Belgiumba, azt hittem városba értem, mert az autópálya végig ki volt világítva.
 Ákos később elmondta, több atomerőmű is van és annyi áramot termelnek, hogy azt nem tudják hova tenni, az állam pedig átveszi tőlük világításra. Édes istenem ! Csak egyszer a lépcsőház lenne úgy kivilágítva mit a belga autópálya! Csak egyszer, aztán le is kapcsolhatnák éjszakára !
Dögfáradtan, reggelre értünk Antwerpenbe, ahol a várost körülvevő ringen, megtaláltuk a kijáratot és Ákos barátomat ébresztgethettük.
Mint rendes, egyedül élő ember, egy szobát fűtött a lakásban ezért, elég téliesnek tűnt a vendégszoba. Az ablakot belepte a dér, Hideg volt, Ő viszont gondolt ránk, és hogy a leheletünk páráját ellensúlyozza, elektromos fűtésű lepedőt tett alánk. Bújtunk is a lepedő ráncaiba és egymáshoz, mint a koszos malacok az ólban! Ebben volt is valami, mert eddig nélkülöztük a vizet és alig vártuk, hogy magunkra maradjunk és minden intelem ellenére - most ennyi idő után begvallom - teleengedtük a hatalmas fürdőkádat és egy órán át dagonyáztunk benne !



Antwerpenben annyi a látnivaló,hoy hetekbe telne a végigjárása. A városon folyik át a Schelde folyó, ami kijárást biztosít a tengerre. Én azt hittem, közvetlenül a tengerparton van a város , de a folyó köti össze az Északi tengerrel, ahova egyre szélesedő öblökön keresztül lehet eljutni. Már a római korban is fontos határvidék volt . Ezek a digók már akkor sem bírtak magukkal!
 A folyó adta a provinciák határát. A város évszázadok alatt, sokszor cserélt gazdát, volt holland terület, spanyol katonák dúlták fel, német csizmák csattogtak a kövezetén. Belgium flandriai részén terül el, fontos kikötő város, nemzetközi kereskedelmi központ, nagy gyémánt-csiszoló és kereskedő múlttal.


Külön zsidó negyed van, a gyémánt kereskedés ott zajlik.. Láttam rabbikat nagy pajesszel, hosszú fekete kaftánban - szakállal. Nekem a nyolcvanas években élő vidéki fiúnak, ez újdonság volt. Ilyet mi nem láthattunk, otthon! Főleg nem Újvárosban!..
Kimondottan oroszoknak működő boltot találtam, ahol cirill betűkkel volt a kirakatban az invitáló - mindent a matrózoknak.  / még jó hála a neveltetésemnek - 59-67-ig- gyűrették velem az oroszt / Persze a matrózok meg is kaptak mindent! A kikötőben a dokkok után, mikor kikötöttek a hatalmas tengerjáró hajók és kiözönlöttek a tengerészek, várták őket  a gyönyör-szolgáltató kisiparosok kirakatai, ahol szebbnél szebb lányok kínálták magukat, mosolyogva. A kikötőhöz legközelebb a legkelendőbbek, legszebbek. Távolabb a jó nők és a végén a kissé korosodó delnők.



Csodaszép maláj lányoktól az ébenfekete, a kávészínű és fehér bőrű nők várták a kiéhezett szexre vágyó, tömött pénztárcájú hajósokat. A lányok, hangulatos kis szobákban ültek, aminek az egyik fele a kirakat volt. Tv-t néztek lenge ruhában és várták az üzletet. Az alkut a kirakat előtt kötötték meg a kakasok, ahol ki volt írva az ára a légyottnak. Ha megfelelt az ár, bólintás után a hölgy beengedte a mellékajtón, szerelemre gerjedt pácienst és a hátsó szobába vezette. A kirakatban kialudt a fény, jelezve a foglaltságot.
 Érdekes sztori volt, amikor a hosszú út végén egy jó hetvenes, amúgy csinosan dekorált hölgynél kopogtatott egy kissé kapatos ötvenes férfi és zsebeit kiforgatva mutatta.
- Csak ennyi pénzem van!.-mutatta az aprót. A hölgy ránézett, kissé elgondolkodott, aztán megsajnálta - lehet neki is jól jött egy kis szerelem, no meg az apró is és beengedte a delikvenst.
 Láttam olyan bárt, ahol csinos szőke nők ültek a pultnál, a cégtáblán pedig a felírat Lesbos volt. Nomen est omen!
Az egész városrész a szórakozásról szólt.
 Az ékszer boltok este tízkor nyitottak. A halsütők az utcán felállított asztalokon jegelték a tengeri halakat, herkentyűket, rákokat. Aki rábökött valamire, azt rutinos mozdulatokkal megtisztították és már sistergett is a serpenyőben a finom falat, elárasztva az utcát csalogató illatával..
Egyszer, erre majdnem rá is fizettem.
Vasárnaponként, az egyik nagy téren mindenféle árus összejön, és egymást túlkiabálva kínálta a portékáját. a karalábé pucolótól a gyümölcs centrifugáig mindent! Persze a büfék is dolgoznak rendesen, hosszú sorok tolongtak a finom falatokért.  Rengetegen reggeliznek ott.
Beálltam én is egy ilyen sorba - nem tudva mit is árulnak. Mire rám került a sor, akkor láttam, osztrigát lehet kóstolni.. Egy kikiáltó harsogva dicsérte a portékát, kettő pedig egy fura feszítő szerszámmal nyitotta fel az kagylót. Egy fél citromot facsartak rá! Ettől az osztriga beájult és ehetővé vált.
Az előttem álló öltönyös, rózsaszín nyakkendős  úr, rutinosan tapadt a kagylóra. Az osztriga azonban makacs volt. Vagy kevesellte a citromot, vagy régi belga ellenálló lehetett, de ragaszkodott a házához és csak nagy harc után adta át magát a nyakkendősnek. Az szívta erősen, az osztriga pedig hosszan elnyúlva, kapaszkodott a házához! Miután megláttam, a viadalt, gyorsan kiléptem a sorból. Ha ezt én ezt megtettem volna, a helyszínen vertek volna agyon, üzlet-rontás miatt. Már a látványtól is a torkomnál volt a gyomrom. Nem akartam elrontani  a belga -magyar örök és megbonthatatlan barátságot ! Inkább a távozás hímes mezejére léptem!
 Éjszakánként hajnalig bolyongtunk a kikötő negyedben, de pénzünk nem lett volna a tapasztalásokra - meg hát, a feleségem is velünk volt.
Pedig, azok a szép, magas maláj lányok...azokkal az igéző szemekkel..!!
Istenem!
 Biztosan meghívtam volna egy kávéra valamelyiket...!